Torey Haydenről: "A könyv szerzője gyermekpszichológus, aki pályáját fejlesztő pedagógusként kezdte. Dolgozott általános iskolák speciális osztályaiban, kutatóintézetekben és magánklinikákon. Tancsadója és együttműködője több gyermekbántalmazás ellen küzdő szervezetnek. 1979 óta írja visszaemlékezéseit az osztálytermekben, illetve terápiás csoportokban vívott küzdelmekről. Megrázó gyermeksorsokat bemutató könyvei sorra kerülnek fel a sikerlistákra."
Mindig tudtam, hogy az embernél nagyobb állat nem él a Földön, és ez a könyv ismét csak megerősítette ezt a benyomásomat.
Torey a Karácsonyi szünet előtt gondol egy merészet, és ott hagyja régi, sikeres állását, hogy egy közép-nyugati amerikai kisvárosban dolgozzon, egy speciális iskolai osztályban. Mindössze négy gyerek jár ebbe a csoportba, de mindegyikük súlyos mentális és viselkedési zavarokkal küzd. Három fiút kap: az autista Reubent, aki állapotához képest mégis egészen jól elbodogul a mindennapi életben; Philipet, ő egy fekete hatéves, kommunikálni alig tudó hatéves kisfiú; Jeremiah-t, ő indián gyerek fejlett trágár szókinccsel, agresszivitásra hajlamos és hiperaktív. A társaságban Jadie az egyetlen lány. Jadie nem beszél, nem sír, nem nevet, még tüsszenti sem tüsszent. Szelektív néma. Mindeddig senki nem tudott közeledni hozzá, minden próbálkozásra szorosan bezárkózott a saját, zavaros kis világába. Ide érkezik hát Torey, és rögtön az első nap sikert könyvelhet el magának, szóra bírja az addig makacs hallgatásba burkolózó kislányt. De ez még csak a kezdet, hiszen a valódi kihívást jelentő feladat megtudni, miért nem beszél a kislány, mi történhetett vele, és ha lehetséges, megoldást keresni, segítséget nyújtani. De arra, amiről a kislány lassan-szinte cseppenként adagolva az információkat-beszámol, még a sokat tapasztalt és látott nevelő sincs felkészülve. Az elmondottakból egy pokoli világ tárul fel, amelyben pedofília, sátáni szertartások és gyermekpornó gyanúja is felmerül, amelynek nemcsak Jadie, hanem a hat éves, illetve tizenkilenc hónapos húga is szenvedő alanya volt. Torey először hezitál, mennyire adhat hitelt a kislány szavainak, mennyi a valóságmagja az elmondottaknak, végül mégis úgy dönt, bevonja a hatóságokat. Igazából soha nem derült ki, mi volt a teljes igazság, mert konkrét bizonyítékokat nem tudtak a szülők ellen felhozni, a történet mégis megnyugtató módon zárult le, mert miután a kislányokat elvették a szülőktől, Jadie élete rendeződött, normális módon tudott fejlődni, és mondhatni, egészséges felnőtt lett belőle.
Borzasztó történet, amit fokoz az, hogy megtörtént, nem egy fiktív cselekményt mond el. Nem tudtam egy percig sem ettől a ténytől elvonatkoztatni, sokszor beleborzongtam abba a gondolatba, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek, hogy ennyire gonosz emberek születnek erre a világra, és a teljes hétköznapiság álcája mögött titokban ocsmány, ördögi dolgokat művelnek ártatlan, kiszolgáltatott embergyerekekkel.
Csodálom ezt a pszichológusnőt, amiért a problémás, sérült gyermekek megsegítésére tette fel az életét, végtelen türelemmel, szeretettel téve a dolgát. Én normális, átlagos kölkökkel sem tudnék mit kezdeni, két perc elég lenne egy mai általános iskolában, aztán hanyatt-homlok menekülnék.
Ez a könyv sokáig itt fog lebegni a tudatom szélén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése