Star Trek: Deep Space Nine

Azon gondolkoztam, hogy éppen ideje lenne már a következő sorozatbemutatómhoz, és szerény véleményem szerint mi másról is írhatnék most, mint személyes kedvencemről, a Star Trek: Deep Space Nine-ról. A harmadik élőszereplős Star Trek-sorozatról van szó, amely 1993-1999 között futott, és az első olyan Star Trek-sorozat volt, amely mindig egy másik Star Trekkel párhuzamosan futott a tévé műsorán, sajnálatos módon ez azonban az örök másodhegedűsi szerepet hozta neki, pedig a Deep Space Nine és a Voyager (1995-2001) párharcából szerintem az e sorokban bemutatásra kerülő sorozat kerül ki győztesen, mind karakterek, mind történetek szempontjából
A Deep Space Nine űrállomás története az első olyan Star Trek volt, amely nem egy, a galaxis felfedezésére induló csillaghajó kalandjait mesélte el, hanem egy nagyon is statikus helyszínt választott magának. Az űrállomás a Föderáció határán fekszik, ahol a békés Bajor bolygó nemrég szabadult fel az űrbéli nácikra hajazó kardassziai megszállók uralma alól, és a kivonuló csapatok által magára hagyott régi ércfeldolgozó állomás használati jogát az immáron független bolygó a Föderáció Csillagflottájára bízta. Hamarosan kiderül, hogy a csillagrendszerben egy, a galaxis túloldalára vezető féregjárat is található, így az állomás hamarosan fontos kereskedelmi csomóponttá - és csillagközi politikai ütközőtérré válik. A határvidék sokkal civilizálatlanabb hely, mint a Föderáció utopisztikus, paradicsomi középpontja. Itt különböző fajok háborúskodnak egymással, virágzik a fekete kereskedelem, és az agresszív kardassziaiak is folyamatosan próbálják bővíteni befolyásukat. A Bajor bolygót újjá kell építeni, és a törékeny békét szinte minden oldalról veszélyezteti valami. A dolgot csak még tovább nehezíti, amikor a féregjáraton keresztül egy új idegen fenyegetés érkezik az emberek földjére, alakváltó idegenek népe, akik minden "szilárdat", aki nem képes változtatni az alakját, és ezért primitív és szűklátókörű, rabigába hajtani - beleértve az embereket is.
A Deep Space Nine összetett, kidolgozott karakterei és történetei miatt ismert, a későbbi évadok háborús történetszálainak monumentális csatajelenetei az első ilyen jellegű összeállítások a Star Trek-ben. Ami a legmegkapóbb a sorozatban, az az állomás és környékének sötétebb és barátságtalanabb légköre, mely annyira különbözik az ekkor már paradicsomi Földtől és annak olyan képviselőitől, mint például az Enterprise csillaghajó. A bolygóról bolygóra haladó csillaghajó helyett egy egy helyben álló űrállomást kapunk, amely miatt a sorozat nem újabb bolygókat és fajokat látogat meg a történetmeséléshez, hanem azokat hozza az űrállomásra. Épp ez sokkal nagyobb lehetőséget adott a Deep Space Nine-nak arra, hogy elhagyja az epizodikus szerkezetet, és több epizódon keresztül átívelő történetszálakat meséljen, olyan témákat érintve a Star Trek-ben eddig még példátlan mélységben, mint a politika, a háború, a rasszizmus, a szexualitás vagy a vallás: a bajoriak rendkívül vallásos nép, fizikailag létező és közvetlenül beavatkozó istenekkel, és gyakori összetűzésbe keverednek az emberi tudósokkal, akik az ő Prófétáikat pusztán a féregjárat lakóinak tartják.
A karakterek sokkal kidolgozottabbak, mint a Star Trekben valaha is, és ez nem csak a főszereplőkre igaz, hanem a népes mellékszereplői stábra is. Sok vendégszereplő is elnyerte annyira a nézők tetszését, hogy visszatérő karakter legyen belőle. Olyan ikonikus karakterek születtek ebben a sorozatban, mint Garak, a kardassziai szabó (és száműzött szuperkém); Gul Dukat, a Bajor korábbi megszállója, a sorozat legfőbb manipulátora és főgonosza, Weyoun, az alakváltók klónozott szolgája, az inváziós hadsereg vezetője, és álnok szóvivője; vagy Winn Adami, az elképesztően kétszínű és hataloméhes bajori vallási vezető. A sok karakter rengetegszer kerül összetűzésbe, konfliktusba, amelyek a sorozat számos emlékezetes epizódjának alapját adják.

Néhány szót a főszereplőkről is ejtenék:
Benjamin Lafayette Sisko kapitány (Avery Brooks): az özvegy tiszt fiával együtt érkezik az űrállomásra, egy olyan feladatot bíztak rá, amelyet eleinte nem akar elvállalni. Végül mégis úgy dönt, hogy marad, ám arra nem számít, hogy a bajoriak a megváltójukat (a Próféták Kiválasztottját) látják majd benne, és vallási ikonná válik, amely szerepe Csillagflotta-tiszt létével gyakran összeegyeztethetetlennek minősül. Szakács apjától, a mindig zsémbes Joseph-től kitanulta a mesterség csínját-bínját és a tisztikarnak is gyakran rendez bőséges vacsorát. Hatalmas szeretettel neveli fiát, Jake-t, akinek jobb apja nem is lehetne.
Kira Nerys őrnagy (Nana Visitor): az állomás bajori tulajdonosait képviseli annak elsőtisztjeként. Fontos tagja volt annak a terroristacsapatnak, amelynek végül sikerült a kardassziaiakat kiüldözni a Bajorról, és ezalatt az idő alatt számos megkérdőjelezhető dolgot tett a szabadságért. A nélkülözés évei alatt ingerlékeny, temperamentumos nővé vált, aki kifejezetten ellenzi, hogy az emberek vegyék át az állomást, egyik megszálló a másik után, de később megkedveli a legénységet, és egy hű barátra is talál a már az előző rendszerben is itt dolgozó Odo személyében.
Odo felügyelő (Rene Auberjonois): az állomás alakváltó biztonsági főtisztjét a féregjárat környéki aszteroidamezőben találták meg, és sokáig azt sem tudták, hogy élőlény, amelyre teljesen véletlenül jöttek rá. Örök kívülállóként tekint magára, aki nem képes és gyakran nem is akar beilleszkedni a furcsa szokásokkal, életmóddal és humorral rendelkező "szilárdak" közé, ez kiegészülve fajának ösztönös vágyával a rendteremtésre tökéletes rendőrré teszi. Gyakran bánatos azért, hogy hiányzik a népe, akiket sohasem ismert, aztán azért, mert az immáron megtalált népe hadat üzent a Föderációnak, és persze azért, mert minden, a "szilárdakkal" szembeni ellenérzése ellenére egy humanoid nőbe, Kira őrnagyba szerelmes reménytelenül. Napjait csak a gyakran a szabályokat kijátszó Quark ügyleteinek leleplezése édesíti meg.
Jadzia Dax hadnagy (Terry Farrell): Sisko kapitány legjobb barátja egy másik fajjal szimbiózisban élő trill nép fiatal, és meglehetősen csinos tagja. A kukac a gyomrában, Dax, egy hosszú életű létforma, aki személyiségét és emlékeit megosztja Jadziával, aki így háromszáz évnyi tapasztalattal, és az előző gazdatest, Sisko mentora, egy vén kujon személyiségével gazdagodik. Dax kifejezetten élvezi, hogy újra női testben lehet, és kissé érthetetlen, hogy jut ideje munkára annyi buli és szerencsejáték között. Rengeteg tapasztalata brilliáns kutatótisztté és később tiszteletbeli klingonná (a galaxis leghíresebb harcos népe) teszi. Később egy klingonnal, Worffal házasodik össze, udvarlói, Bashir doktor és Quark legnagyobb bánatára.
Ezri Dax hadnagy (Nicole de Boer): Sajnos senki sem örökéletű, ez Jadzia esetében is így van. Amikor a hatodik évad végén gyilkosság áldozatává válik, a sokkal erősebb Dax túléli, és hazaszállítják anyabolygójára, hogy új gazdatestet kapjon. Azonban a hajón kiderül, hogy haldoklik, és ezért az ott lévő egyetlen trill, a felkészületlen és tapasztalatlan Ezri Tigan testébe ültetik bele, aki a rengeteg új emléktől és személyiségjegytől egy kissé becsavarodik. Na jó, nem kissé, nagyon. És mi több, pszichológus. Nagyon nehezen tudja megszokni új környezetét, de barátai segítségével idővel megszokja új önmagát és letelepedik az állomáson.
Julian Subatoi Bashir hadnagy (Siddig El Fadil): ambiciózus, tapasztalatlan, naiv, brilliáns és genetikailag felturbózott ifjú doktorunk a kihívást keresve érkezett a határvidékre, azonban hamar megtapasztalja, hogy az élet több, mint kihívások megoldása és rejtélyek kibogozása, amikor a különböző csaták és bűnesetek áldozatai futószalagon kezdenek érkezni hozzá. A rejgélyek kibogozását meghagyja szabadidejére, amikor James Bond-osat játszik a holofedélzeten. Elválaszthatatlan barátok a főgépész O'Briennel, és szoros kötelékek fűzik a titokzatos szabóhoz, Garakhoz is.
Miles Edward O'Brien főnök (Colm Meaney): a Star Trek: Az Új Nemzedék transzporterkezelője itt főszereplővé vált az állomás főgépészének posztján. Zsémbes feleségével, Keikóval, és tündéri kislányával, Mollyval együtt költöztek át az Enterprise-ról, és O'Brien idegeit hamar kikezdték az állomás kibogozhatatlan és állandóan elromló alkatrészei. Az ő alkatrészei is gyakran elromolnak, állandó kisebb-nagyobb sérülései mellett azonban az őt ért mindenféle lelki traumák, mint a gyilkosságért elítélés, az időutazás, az agyába ültetett húsz évnyi börtönbüntetés-emlék a különböző családi gondok már-már legendásak a sorozatban. Amikor épp nem szenved vagy lesérül, sörözget vagy darts-ozik legjobb barátjával, Bashir doktorral.
Worf parancsnokhelyettes (Michael Dorn): szintén az Új Nemzedékből érkezett régi ismerősünk az elárvult és száműzetésben élő klingon harcos. Karaktere nem sokat változott az új sorozatban sem, ő a száműzött, aki klingonabb a klingonnál, a legénység nagydarab és nem sok humorérzékkel rendelkező harcos tagja, aki az új, karakterközelibb szerepben összekötő tisztként és minden klingon ügy szakértőjeként működik. Jadzia, a tiszteletbeli klingon elbűvöli és egymásba szeretnek, bár konzervatív értékrendjét nehezen tudja összeegyeztetni a nő hedonizmusával. Kívülállóként jól megértik egymást Odóval, még ha a rendfenntartásról való nézeteik eltérései gyakori vita tárgyát képezik is.
Quark (Armin Shimerman): a ferengi kocsmáros egyfajta csillagközi Dagobert bácsi, fukar és kapzsi, akár csak összes fajtársa. Népének a közgazdaságtan a vallása, és Quark mindent megtesz a profit érdekében, ez alatt persze nem csak az ital vizezését értjük. Pornográfia, szeszcsempészet, fegyverkereskedelem, semmi sem áll tőle távol, rengeteg munkát adva Odo felügyelőnek. Öccse, Rom, és unokaöccse, Nog, gyakran összekülönböznek vele, hiszen rájuk nagyban hatottak a Föderáció utopisztikus eszméi, akárcsak anyjára, aki véletlenül éppen a ferengik vezetőjének, a Nagy Nagusnak a szeretője és ő irányítja a háttérből az egész népet, amely Quarknak számos álmatlan éjszakát okoz, amikor népe egész életmódja néhány év alatt a szeme láttára dől dugába.
Jake Sisko (Cirroc Lofton): Sisko kapitány egy szem fia sajnos gyakran hiányzik az epizódokból, hiszen a háború és politika sújtotta történetekbe nehezen lehet egy tinédzsert besűríteni, de apjával közös jelenetei a sorozat sok szép pillanatát adják, akár a csajozásban tett első, ingatag lépéseiről van szó, akár arról a döntésről, hogy a háború sújtotta állomáson marad, amelyet a föderációs helyőrsége feladni készül. Bármi fontos feladat van, mindig lelkesen részt vesz benne, és még az apjának is szerez egy új barátnőt. Ha viszont épp lustálkodni van kedve, akkor a ferengi Noggal tart, akivel az állomás promenádján támasztják a korlátot, és csak bámulnak, mint borjú az újkapura.

Már így is úgy érzem, hogy túlszaladtam az olvasható hosszúság korlátaink, ezt nézzék el ismét nekem. A Deep Space Nine egy olyan sorozat, amelyről nem lehet röviden beszélni. Hét évadja alatt számtalan esemény, számtalan látványos kaland került a tévéképernyőkre, és ez egy olyan univerzum, ahol minden eseménynek következményei vannak. Az egyes történetszálak néha annyira összefüggnek egymással, hogy elég két-három epizódot kihagyni a sorozatból ahhoz, hogy elveszítsük a fonalat, de nem szabad hagyni, hogy ez elvegye a kedvünk a történetek megnézésétől. A Deep Space Nine univerzuma elképesztően mély, kidolgozott és szerteágazó, szeretni (és néha gyűlölni) való karakterekkel, sok drámával, majdnem ugyanannyi látványos csatával, néha humorral (és az utolsó két évadban jazz-zel) megspékelve. Bátran ajánlom bárkinek, aki a könnyed, sekélyes sorozatok helyett valami tartalmasabbra és velősebbre vágyik.

Hős legénységünk

A Kilences Űrállomás

Linkek:
Rajongói oldal (angol)
Deep Space Nine a Memory Alphán, a Star Trekes Wikipédián (angol)

Star Trek: Enterprise

Azt kell, hogy mondjam, elég régóta ücsörgök már a különböző sorozatbemutató ötleteimen, és igazán nehéz volt eldöntenem, hogy melyiket válasszam mai cikkem témájának. Nos, tulajdonképpen a sorozatnak, amelyről alkotott véleményemet szeretném az olvasókkal megosztani, nem is igazán önnön érdemei miatt jutott egy különleges hely a szívemben, hanem a benne rejlő hatalmas potenciál miatt, melyet sajnos az első három évében annyira nem tudott kihasználni, hogy végül leállították, és ez volt közel negyven év óta az első Star Trek-sorozat, amely erre a sorsra jutott. Éppen akkor, amikor végre kezdett jó lenni.
Nyilván olyanok is olvassák ezt a blogot, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy vajon melyik sorozatról beszélek éppen, így megkímélem a nyájas olvasót az éjszakákon át tartó, ágyban forgolódással járó hosszas tanácstalan töprengéstől: a Star Trek: Enterprise-ról van szó, mely afféle fekete bárány a Star Trek-rajongók között, amelyet mindenki utál, vagy legalábbis utálja, ha nem akarja, hogy vasvillával kergessék ki a Star Trek-klubokból.

A sorozat az ötödik élőszereplős, összesen a hatodik Star Trek-sorozat volt, és 2001-2005 között futott a UPN csatorna műsorán. A csatorna a Paramount filmstúdió sajátja, és megszűnése előtt köztudottan az afroamerikai és vidéki suttyó népesség volt a célközönsége, akiknek vélt vagy valós igényeikhez igazították a műsorkínálatot (lásd: Maunika Só, Józsi Barát et cetera). Az Enterprise Rick Berman és Brannon Braga szerelemgyereke, és megszületésének körülményei is legalább annyira komorak, mint megszüntetésének. Ez a két szebb napokat is látott úriember ugyanis ép ésszel nem fogta föl azokat az érveket, melyek szerint a Star Trek franchise évek óta tartó stagnálásának (az előző sorozat, a Voyager nézettsége folyamatosan apadt) a csatorna konokságán kívül az ő kiöregedésük is az oka, és úgy döntöttek, megpróbálnak új életet lehelni a Star Trekbe, egy vadonatúj tévésorozattal.Sajnos, mint kiderült, annyira nem is volt vadonatúj. A történeteket a szerzőpáros korábbi sorozataiból (Az Új Nemzedék, illetve a Voyager), míg a szereplőket az eredeti sorozatból kölcsönözték. A miliővel sok mindent lehetett volna kezdeni, de sokáig nem találták meg a helyes utat sem a háttértörténettel, sem a karakterekkel, sem a történetmeséléssel, a történetek gyakran szárazak és kiismerhetőek voltak, és deja vu érzete lepte be az egészet, szinte mintha a Voyager folytatása lett volna. A karakterek sem sikeredtek túl eredetire, lévén a készítők megpróbálták valamelyest az eredeti sorozat Kirk-Spock-McCoy triumvirátusát újrateremteni, amely a nekik megfelelő három karakter túlhangsúlyozását eredményezte. Egészen a negyedik, utolsó évadig nem talált igazán magára a sorozat, de félreértés ne essék, az első két évadnak, és az áthangszerelt harmadik évadnak is megvannak a maga gyöngyszemei, csak elég erősen kell keresni őket.A sorozat kétszáz évvel az eredeti sorozat történései előtt játszódik, 2151-ben. Az az utópia, amely a Kirk kapitány korabeli emberiséget jellemezte, csak ábránd még. Az univerzum veszélyes hely, tele kalózokkal és folyamatosan egymás torkának ugró idegenekkel, s az emberiség még csak most próbálgatja nemrégiben felfedezett szárnyait, a velük először kapcsolatba lépett idegenek, a vulkániak hathatós, de erősen visszatartó segítségével (akik kissé olyanok, mint a szülő, aki az első évben megtanítja a gyerekét járni és beszélni, aztán a következő ötvenben megpróbálja rávenni, hogy üljön le és fogja be végre). Nem nézik jó szemmel, amikor a Csillagflotta egy olyan űrhajó megépítését tervezi, amely lehetővé tenné, hogy az emberek végre felfedezzék a galaxist, és állandóan zaklatják Henry Archer mérnököt, aki a hajtóművet tervezné. Tiltakozásaik ellenére az Enterprise csillaghajó 2151-ben elkészül, és egy csillagközi háború áldozataként nálunk (azazhogy az Oklahoma állambeli Broken Bow-ban) lezuhanó klingon (gyengébbek kedvéért: rücskös fejű űrviking) hazaszállítása remek ürüggyel szolgál a Csillagflotta büszkeségének kipróbálására. A térhajtómű tervezőjének fia, Jonathan Archer megkapja a parancsnokságot, és nekivág a galaxisnak, csak arra nem gondol, hogy klingonunk hazaszállításával belecsökken egy téren és időn - múlton és jelenen is! - átívelő hidegháborúba, amelyhez képest a Star Trekben már megszokott csillagközi politikai helyzet rendszeres és meggondolatlan felforgatása csak hab a tortán.

Mint minden Star Trek sorozatban, az Enterprise-ban is a hajó vezérkara áll a figyelem középpontjában, akik sajnos meglehetősen száraz és unalmas karakterekként tengetik jellegtelen napjaikat a csillaghajó szürke folyosóin, bár a harmadik-negyedik évad felé már valami személyiségféle kezd felderengeni bennük. Igazán megátalkodott rajongók utánaolvashatnak a különböző fan fiction-ökben, melyek egyenesen hihető és szerethető karakterekké varázsolják őket, és általában én is úgy tekintek rájuk, hogy ne forrjon fel az agyvizem.

Jonathan Archer kapitány (Scott Bakula): Ő az az ember, akire a macskámat sem bíznám rá, nemhogy a csillaghajómat. Hivatalosan képzett katonatiszt és diplomata, de mindkét téren olyan ordító hibákat követ el annak nevében, hogy bemutassa, mennyire tapasztalatlan még az emberi faj, amilyenekért már a huszadik században is minimum hadbíróság járt. Az írók általában azzal magyarázták mindenre kiterjedő bunkóságát, hogy iszonyú sokat stresszel a vulkániak miatt, akik visszatartják. Meg hogy két éve nem volt nővel. Miután a Föld a második évad végén kis híján elpusztul, azért megjön az esze, és rájön, hogy ő mégiscsak egy képzett katonatiszt és diplomata, így nyomban neki is lát a környéken a rendrakásnak, de ez már nem elég ahhoz, hogy megmentse őt a szememben. Ahhoz regényeket és fan fictionöket kell olvasni, hogy rájöjjünk, miért is ő a XXII. század legnagyobb hőse (remélhetőleg nem csak azért, mert ennél jobbat nem találtak). Nagy valószínűséggel tudatalatti mazochizmusa készteti arra, hogy napi rendszerességgel agyonveresse magát.
T'Pol alparancsnok (Jolene Blalock): A vulkáni kutatótiszt és agyonreklámozott "legjobb nő a hajón" (kételyeket lásd lejjebb). Hideg és racionális személyisége (épp kapóra jön, ugyanis Jolene drágába egy fikarcnyi színészi képesség nem szorult) és állítólagosan vonzó, szilikondús külseje közötti szöges ellentét karakterének az alapja. A kimért vulkáni racionalitás az ő esetében a primitív emberek sértegetésében és szemforgatásban nyilvánul meg, és mindezek ellenére gyakorta ő a legszimpatikusabb személy az egész hajón, hiszen kételkedése általában visszavezethető arra, hogy tudja, őrültekkel van körülvéve, és ő az egyetlen félig-meddig normális lény a nyolcvanhárom fős legénység közül. Archer kapitányt elnézve nem is hibáztatom érte.
Charles 'Trip' Tucker III parancsnok (Connor Trinneer): A hajó főgépésze, a nagybetűs Férfi a hajón, akire a rajongók a nyálukat csorgatják. A déli gentleman McCoy doktor után szabadon igazi déli suttyóval van dolgunk, és mint McCoy utánzat, kapcsolata a Spock-hasonmás T'Pollal szinte kötelező a hajón, bár az ő esetükben ez romantikus területre lép a harmadik évadtól, a rajongók legnagyobb örömére (a párosítás kedvelői roppant eredetien TnT-knek hívják magukat). Trip a legkedveltebb karakter a sorozatban, többek között azért, mert ő a legemberarcúbb tagja a legénységnek, aki minden helyzetben úgy viselkedik, mint a hétköznapi emberek, bár egyszerű, érzelmes személyisége természetes konfliktusba keveri T'Pol hűvös racionalitásával. Hajlamos rendkívül kínos helyzetekbe sodorni magát. Például ő az első földi férfi, aki teherbe esett (hidd el, nem akarod tudni).
Dr. Phlox (John Billingsley): Az idegen hajóorvos, akinek idegensége karakterének legfőbb jellemzője. Ő lenne a humoros karakter, bár humorának legtöbb része furcsa idegen fiziológiájából (széles számítógép-rajzolta vigyor, vállig érő számítógép-rajzolta nyelv, illetve hipergyorsan növő - és ehető - lábujjkörmök) vagy a denobulán nép kulturális hagyományaiból ered, lásd poligámia, hibernáció ésatöbbi. Gyakran használ nem szokványos gyógymódokat a legénység legnagyobb rémületére, és ragaszkodik hozzá, hogy népes állatseregletét (köztük több élet- és közveszélyes példánnyal, gondolj egy bizonyos Hagridra) is a hajón tartsa, akiket aztán az előbb említett lábujjkörmeivel etet. Mindig elképesztően vidám, még akkor is, amikor nem kéne. Évente csak hat napot alszik, de azt egyszerre.
Malcolm Reed hadnagy (Dominic Keating): Angol nemzetiségű fegyverzeti tiszt, az alapfelszereltségnek számító merev felsőajakkal. Trip legjobb barátja, ha kimenőjük van, mindig együtt mennek csajozni. A bibi az, hogy Malcolm valami iszonyatosan zavarba jön, ha nőt lát, mert a producerek két évig nem tudták eldönteni róla, hogy meleg legyen-e vagy sem, és az egyszeri néző számára úgy tűnik, a dolgok felrobbantásában leli egyetlen örömét, ahogy Hitler a retorikában. Sok rajongó azonban megkönyörül rajta, és a sok fan fictionben párositják össze a szintén félénk és zárkózott Hoshival. Ahogy Trip mindig kínos helyzetekbe keveredik, Malcolmnak általában súlyos sérülései szoktak lenni (bár nem olyan gyakorisággal, mint a kapitánynak).
Hoshi Sato zászlós (Linda Park): Kicsi, aranyos, félénk, rettentően okos, imádja a csokit és nem mellesleg gyönyörű. Ó, és japán. A hajó kommunikációs tisztje azon okból, hogy ötven nyelven beszél (ne kérdezd, hogyan), és villámgyorsan megtanul még egyet, ha a helyzet úgy kívánja. Szóval a hölgy annyira kocka, amennyire csak lehet, épp ezért elég félénk és zárkózott, megszeppent kis virágszál, amikor még a hajóra jön (és talán ezért párosítják annyian a kimért és hűvös angol Reed hadnaggyal, köztük jómagam is), bár miután rájön, hogy ezek az emberek szeretik és elfogadják, gyorsan beilleszkedik. Ennek ellenére a szerepe nagyrészt abból áll, hogy felveszi a csillagközi telefont, mert sajnos vele se tudtak mit kezdeni a készítők. Mert a "jó nő" szerep már le volt osztva T'Polnak, és ezért Hoshit gyakran úgy kezelték, mintha ott sem lenne. Pedig benne is lenne annyi lehetőség, de ezt sem használták ki túl gyakran.
Travis Mayweather zászlós (Anthony Montgomery): A hajó kormányosa. Teherhajón nevelkedett, és nem nézték otthon jól szemmel, hogy katonának állt. Állandóan vigyorog, igazi humor harold. És úgy nagyjából ennyi. Tulajdonképpen egy túlfizetett statiszta, mert vele aztán végképp nem is akartak kezdeni semmit. Pedig azok a fan fictionök, amelyek róla szólnak, igazi gyöngyszemek, és megmutatják, hogyan lehetett volna jó történeteket keríteni köréje. A sorozatban azonban általában csak ül a kormánynál és... hát, kormányoz. Meg általában Phlox újabb kísérletének vagy az aktuális gonosz idegen létforma támadásának néma szenvedő alanyaként funkcionál.
Porthos (Prada, később Breezy és Windy): Archer kapitány beagle fajtájú kutyusa a legaranyosabb tagja a legénységnek (de csak szigorúan Hoshi után). A legfőbb alapszabály, hogy nem szabad neki túl sok sajtot adni, mert az megháborgatja gyönge kis gyomrát. Van három testvére, és nem jár érte pont, ha kitalálod, hogy hívják őket (na jó. Athos, Aramis és D'Artagnan).

Mindezek után nem csoda, hogy a harmadik évadban a leállítástól való félelemben kissé áthangszerelték a sorozatot, amelynek meglepően eredeti apropóját 9/11 szolgáltatta: egy gonosz idegen faj megtámadta a Földet egy távirányítású bombával, és az Enterprise legénységének meg kellett találnia a távirányítót, mielőtt a Halálcsillag léptékű változatot is kipróbálják anyabolygónkon. A sorozat igazából csak a negyedik évadra találta meg önmagát, amikor új vezető producert, Manny Coto-t vették föl, sajnos bevallottan arra, hogy a maradék egy évadot leforgassa. Ekkor ugyanis már úgy állt hozzá a UPN vezetősége, hogy mivel száz epizód kell ahhoz, hogy a sorozatot máshova is eladhassák, elég lesz a négy évad. Ráadásul, ha leállítják a sorozatot, akkor lesz jogalapjuk Bermant és Bragát mint megbukott producereket nyugdíjazni, akik kiégésük miatt egyre inkább szálka voltak a vezetőség szemében. Igazán kár, mert a negyedik évad minden rajongó szerint a legjobb volt: két-három epizódos történetek sorozata arról, amelyről ennek a sorozatnak igazán szólnia kellett volna: hogy ebben a kaotikus környezetben, ami a mi Földünk közvetlen környezete, hogyan tehet rendet a még csak szárnypróbálgató ember, a kereskedőket fosztogató kalózok és állandóan egymás torkának ugró idegenek között (miközben az eredeti Star Trek-ben megemlített romulán háború egyre közeleg). Sajnos a negyedik évad vége a sorozat végét is jelentette, és a történetet csak a könyvek vitték tovább.
Bár az Enterprise egy olyan sorozat volt, amelyen rendkívül látszott, hogy balszerencsés csillagzat alatt született, és tényleg mintha összeesküdtek volna az elemek, hogy sikertelenné tegyék, számos hibája ellenére egy élvezhető tévésorozat, amelynek megvannak a maga érdemei, különösen a negyedik évadban. A kései epizódok, a regények és a rajongók által írt fan fiction-ök mind megmutatják, mire képes ez a sorozat, ha teljesen kihasználják a belőle adódó lehetőségeket. Bár nem a legjobb a pakliban, azért még mindig jobb, mint a kettes tévé vagy a retekklub átlagos műsorkínálata.

Képek:
Balról jobbra: A vigyori, a jégcsap, a brit, a balfácán, a cuki, a suttyó és a szórakozott professzor.

Ne érdekeljen, ha esik a hóóóó, mert nyaralni visz az álomhajóóóó!

Linkek:
Enterprise a Memory Alphán, a Star Trek-es Wikipédián (angol)
Rajongói oldal epizódismertetőkkel, képekkel és más egyebekkel (angol)
Ha már beszéltem róla, akkor a fan fiction-ökhöz is linket kell adnom (angol), csak tessék figyelembe venni Sturgeon törvényét, mely így szól: "Mindennek a kilencven százaléka szar." Tehát ne tessék elbátortalanodni, ha az első nem tetszik.

Star Trek

A blog főszerkesztője elég régóta agitál, hogy tudásanyagommal én is járuljak hozzá a Kultúrbigyó gyarapodásához, és most, hogy a vizsgaidőszakom a végéhez közeledik és egyre több szabadidőm van, végül beadtam a derekam. Az én nevem alatt főként sorozat-, néha könyv- és filmismertetőket olvashatnak majd a drága olvasók, főként sci-fi és fantasy műfajban, különös tekintettel a Star Trek-re. Valóban, tudom, hogy mennyire rosszul hangzik ez, különösképpen hölgyolvasóink számára, de meg kell, hogy nyugtassam önöket, nem vagyok harmincéves, pattanásos, szódásszifon szemüvegű kövér szűz, aki az édesanyja pincéjében él, ahol kitapétázta a falakat az Enterprise csillaghajó tervrajzaival. Ugyanis nekünk nincs pincénk.
Viccet félretéve, húszéves egyetemista vagyok, na.
Úgy döntöttem, hogy mivel elsőként Star Trek témában jelentetnék meg írásokat, mindenekelőtt be kellene mutatnom a franchise-t azoknak, akik még nem hallottak róla. Ahhoz képest, hogy mekkora popkulturális ikon, meglehetősen sokan, teszem hozzá.
A Star Trek egy világhírű sci-fi franchise, mely a néhai Gene Roddenberry agyszüleményeként kezdődött 1966-ban, és első sorozatában (Star Trek: The Original Series) három évadon keresztül mutatta be az Enterprise csillaghajó legénységének, köztük Kirk kapitánynak vagy mr. Spocknak a kalandjait a XXIII. századi csillagközi űrben. Sajnos eleinte nem volt túl népszerű, 1968-ban egy rajongói levélkampány eredményeként indították csak újra, csökkentett költségvetéssel péntek esténként, és csak egy évadig húzta. A siker a hetvenes években az ismétlésekkel gyűrűzött be a Star Trek háza tájára, és 1979-ben a Paramount stúdió megjelentette az első mozifilmet, melyet aztán még tíz film és négy filmsorozat követett.
Habár a Star Trek sok vezetőcserét megért negyvenéves pályafutása során, egyvalami mindig a sajátja volt: a nem is annyira távoli jövőben elhelyezkedő utopisztikus és tökéletes világa, mely mindig megmutatta, hogy az emberiség csinálhatja jobban is, a világűr és a benne élő megannyi életforma felfedezése, amelynek során valamelyest mindig az emberi szellemet is megismertük. Az epizódokban tapasztalt problémák mindig valamelyik aktuális földi problémára voltak visszavezethetőek, legyen az a túlnépesedés, a rasszizmus vagy a hidegháború - és később a Szovjetunió felbomlása. A Star Trek mindig az egyenlőséget, az egyenjogúságot hirdette (bár az eredeti sorozat mai szemmel nézve már kifejezetten rasszistának és hímsovinisztának tűnik, de a hatvanas években botrányosan felforgatónak számított), megkülönböztetés és rasszizmus nélkül.
Igazi sikertörténetté a nyolcvanas évek végén, az Új Nemzedék (Star Trek: The Next Generation) című második sorozattal vált, mely valódi mainstream sorozattá, milliók által nézett műsorrá vált, nyolcvan évvel az előző sorozat történései után, egy új Enterprise csillaghajón, új legénységgel és történetekkel. Sikeressé válását azonban Roddenberry már nem érte meg, 1991-ben bekövetkezett halála után Rick Berman vette át a franchise irányítását. Az ő irányítása alatt eleinte csak növekedett és gyarapodott a franchise, könyvek, számítógépes játékok, képregények és játékfigurák tömkelege jelent meg, a két új tévésorozatról (Deep Space Nine és Voyager) nem is beszélve. Az ezredforduló végével Berman és stábja azonban egyre nyilvánvalóbban kezdett kifogyni az új ötletekből, a sorozatok minősége és nézettsége is mélyrepülésbe kezdett, s bár az Enterprise című sorozattal megpróbáltak új életet lehelni a Star Trek-be az új évezred hajnalán, csak ideig-óráig tudták elnapolni a bukást.
2005-ben, amikor az Enterprise-t leállították, sokáig úgy tűnt, vége mindennek, amikor J. J. Abrams (Lost, Fringe, Cloverfield) kapta meg a franchise jogait, és egy új mozifilm forgatásába kezdett, amely Kirk kapitány és az eredeti legénység történetét mesélte el újracsomagolt formátumban. A tizenegyedik mozifilm, amely 2009. május 8-án jelent meg a mozikban, kritikai és kasszasiker lett, és újra beemelte a Star Treket a mainstream média körébe. És persze, amelynek az eddigi rajongók is örülnek, számos embert nyert meg a korábban még "kockaként" számontartott régebbi sorozatoknak is.

Sorozatok:

• Star Trek: The Original Series (1966-1969)
• Star Trek: The Animated Series (rajzfilmsorozat, 1973-1974)
• Star Trek: The Next Generation (Az Új Nemzedék, 1987-1994)
• Star Trek: Deep Space Nine (1993-1999)
• Star Trek: VOyager (1995-2001)
• Star Trek: Enterprise (2001-2005)

Mozifilmek:

• Star Trek: The Motion Picture (Csillagösvény, 1979)
• Star Trek: The Wrath of Khan (Khan haragja, 1982)
• Star Trek: The Search for Spock (Spock nyomában, 1984)
• Star Trek: The Voyage Home (Hazatérés, 1986)
• Star Trek: The Final Frontier (A végső határ, 1989)
• Star Trek: The Undiscovered Country (A nem ismert tartomány, 1991)
• Star Trek: Generations (Nemzedékek, 1994)
• Star Trek: First Contact (Kapcsolatfelvétel, 1996)
• Star Trek: Insurrection (Űrlázadás, 1999)
• Star Trek: Nemesis (Nemezis, 2002)
• Star Trek (2009)

Link:
Memory Alpha, a Star Trekes Wikipédia (angol)
Kritikám a 2009-es Star Trek mozifilmről