Mostanra már eldöntöttem magamban, hogy szeretem Steinbeck írásait. Eddig kettőt olvastam, az "Egerek és emberek"-et, valamint a "Rosszkedvünk telé"-t. Az "Édentől keletre" című könyvből készült film is tetszett. Valamikor a nem túl távoli jövőben sort kerítek az " Érik a gyümölcs"-re, és a fent említett film alapjául szolgáló könyvre.
Ez a mostani könyve sem okozott csalódást annak ellenére, hogy ez egy útleírás, és ez eddig nem igazán volt az én műfajom.
1947-ben, miután Európára leeresztették a vasfüggönyt, két roppant kíváncsi művészember elhatározta, hogy meglátogatják a másik oldalt, magát a nagy Szovjetuniót. E két ember az akkor már híres amerikai John Steinbeck, és a nem kevésbé ismert magyar származású Robert Capa volt.
Szándékuk szerint egy teljesen politikamentes, tárgyilagos útibeszámolót akartak írni, amiben csak arról számolnak be előítéletektől mentesen, amit láttak. Ezt tökéletesen sikerült megvalósítaniuk, az útjukba kerülő számtalan nehézség ellenére.Már az indulásuk sem volt zökkenőmentes, sokáig kellett várniuk a beutazási engedélyre, majd Steinbeck balesetet szenvedett, kiesett a lakása ablakán, és összetörte a térdét. Végül elutaztak, és 40 napot töltöttek ott, jártak Moszkvában, Kijevben, Tbilisziben (Grúzia) és a Fekete-tengernél. Természetesen Capa csak azt fotózhatta, amit a szovjetek engedtek neki, de így is 4000 képet készített. Ebből hetven szerepel a könyvben. Láthatunk termelőszövetkezeteket, családokat, teaültetvényen dolgozó nőket, balettet, cirkuszt, hétköznapi kisembereket. És mindenütt (Grúzia kivételével, ahová nem értek el a harcok) láthatjuk a háboró pusztításának szörnyű nyomait, a németek nem kíméltek semmit, bombáztak mindent amit láttak, amiért úgy vezekeltek, hogy hadifoglyokként ők takarították a romokat.
Nagyon sok emberrel beszéltek, a legtöbb helyen nagyon szívélyesen fogadták őket, ízelítőt kaptak a híres orosz vendégszeretetből, amiben azért közrejátszhatott az, hogy az oroszok ki akartak tenni magukért a két amerikai előtt. Rövid idő alatt hatalmas mennyiségű benyomás és információ zúdult rájuk, Steinbeck meg is jegyzi, hogy ha az ember meg akar ismerkedni egy országgal, vagy egy hónapot tötltsön ott, vagy öt évet, mert rövid idő alatt nem képes feldolgozni a rengeteg új ismeretet.
A könyv olvasása közben a két férfiról is kaphatunk magánjellegű információkat, például, hogy Capa egy vízidisznó, mert órákat tölt a fürdőkádban, néha egy orosz újsággal, holott nem is tud oroszul. Steinbeck pedig kora reggel mindenféle intellektuális kérdésekkel bombázza társát, csak, hogy fitogtassa saját egyetemes műveltségét. Capa is ír Steinbeckről egy három oldalas szösszenetet, ez is nagyon mulatságos.
A hangvétel végig humoros, nem egy helyen hangosan nevettem. Nincs benne kritika, bírálat, inkább együttérzés az emberekkel, akik a háború borzalmas utóhatásait nyögik, de mégis bizakodnak, és teszik a dolgukat.
Steinbeck így összegez a végén: "Nem vonhatunk le más következtetést, csak azt, hogy az oroszok éppen olyanok, mint a világon bárhol máshol az emberek. Bizonyára vannak köztük rosszak, de elsöprő többségben vannak a jók."
Szenzációs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése