Afrika, vadállatok

Pár hete valóságos láz tört ki rajtam. Az egész a Szerelmem, Afrika című könnyvvel kezdődött, és azzal, hogy pont ekkor néztem meg a Volt egy farmom Afrikában című filmet. Az olvasott, illetve látott események felébresztették a kíváncsiságomat: vajon mi lehet annyira rabul ejtő ebben a földrészben, amely oly sok európait késztet arra, hogy fölhagyva addigi kényelmes, urbánus életével felkerekedjen és a vadon lakójává váljon, olyannyira, hogy Afrika egy életre magához láncolja, sőt a szerelmesévé váljon?
Ebből a sorból kilóg egy picit a Vadvirág főhőse, mert ő Afrika szülötte, tehát neki természetes és magától értetődő volt az ottani világ és életmód.
Joy Adamson: A fürkésző szellem
Oroszlánhűség
Elza és kölykei
Joy Adamson tökéletes példa erre.
Friederike Victoria Gessner néven született 1910-ben Ausztriában. Gyermekkorát egy majorságban töltötte az anyja rokonánál. Bár szeretett más gyerekekkel játszani, úszni és teniszezni, mégis jobban szeretett a helyi erdésszel hosszú sétákat tenni és történeteket hallgatni a vadállatokról. Szeretett rajzolni, festeni, elsősorban virágokat.
Fiatal nőként a nagyanyjával Bécsben élt. Énekleckéket vett, megtanult zongorázni, képzőművészettel foglalkozott, a restaurálást is kipróbálta.
25 éves korában összeházasodott az amatőr ornitológussal, Victor von Klarwill-al, s úgy döntöttek, Kenyában telepednek le.
Kenyában találkozott a svájci botanikussal, Peter Ballyvel, aki a második férje lett. Ő adta neki a Joy nevet. Amikor Peter Bally állást kapott a Nairobi Múzeumban, Joy azzal segítette, hogy megfestette azokat a növényeket, amiket gyűjtött. Hét könyvet illusztrált Kelet-Afrika növényvilágáról. Ezért a munkájáért Nagy-Britannia „Királyi Kertészeti Társasága” aranyérmet ítélt neki.
Később Joy Kenya bennszülötteit is elkezdte festeni hagyományos ruházatukban és díszítéseikben, és dokumentálta a szokásaikat. 6 év alatt 700 képen festette meg 54 törzs főbb képviselőit. A festményeket láthatjuk a Nairobi National Museumban is.
Részt vett ősember-ásatásokban is Rift Valleyben (Kenya) és a Ngorongoro-kráterben (Tanzánia) Louis és Mary Leakey antropológusokkal, a világhírű régészekkel.
1944-ben Joy harmadszor is férjhez ment; összeházasodott George Adamsonnal, aki a kenyai kormánynak dolgozott Afrikában. Egy alkalommal önvédelemből le kellett lőnie egy oroszlánt, három kölyök maradt utána. Kettőt állatkerteknek adtak, a harmadikat, a leggyengébbet Joy nevelte fel. A kölyökről írt könyve világsikert aratott. Joy a könyv hasznából alapítványt hozott létre annak érdekében, hogy a vadállatok élhessenek továbbra is szabadon. Egész életét az afrikai nagymacskák ismertetésének szentelte.
George Adamson visszavonult, és úgy döntött, hogy életét az oroszlánokkal való munkának szenteli. Ekkoriban adták ki az első nagy sikerű könyveiket: Oroszlánhűség (Born Free 1960), Elza és kölykei (1961), és 1964-ben nagy sikerű film készült. Bár Joy élvezte a népszerűséget és a nagy figyelmet, George közönyös volt.
Később, néhány oroszlánnal és számos incidenssel maga mögött George Adamson Korában, a Nairobitól északra lévő sivatagos elszigetelt és majdnem lakatlan régiójában bérelt egy nagy területet, ahol öccsével (aki útépítőként dolgozott Afrikában és imádta az elefántokat) és segédjeivel éltek és dolgoztak. Az egyetlen hely, ahol a kormány megengedte neki, hogy folytassa a vadvilág rehabilitációs programját.
1970-ben, hosszú feszültségek után a házaspár elvált, Joy beköltözött a városba, és rengeteget utazott a nagyvilágban, de úgy döntöttek, hogy továbbra is együtt töltik a karácsonyokat.
Joy Adamson a vadvilág megőrzésben vált aktívvá. Sok országban kapott különböző díjakat.
Joy Adamson soha nem osztotta meg a Born Free jogdíjakat a férjével (aminek nagyobb része vadvilág megőrzési projektekbe ment), de George Adamson soha nem panaszkodott, és csak szeretően beszélt a feleségéről, bár voltak idők, mikor nem tudta kifizetni segédjét Tony Fitzjohn-t, annyira szegények voltak.
1980. január 3-án a 69 éves Joy Adamsont meggyilkolták.
A felesége temetésén George Adamson megígérte, hogy folytatni fogja a Joy munkáját. A kívánsága szerint az elhamvasztott maradványaiból szórt szét Pippa a gepárd, és Elza az oroszlán sírján. 1989. augusztus 20-án Kampi Ya Simbánál (az oroszlánok tábora), George Adamsont és két segédjét is megölték a szomáli orvvadászok.


A fürkésző szellem önéletrajz, a másik kettőben pedig az oroszlánokhoz fűződő kapcsolatáról, és a megmentésükre tett erőfeszítéseikről ír.

A könyveiből világosan kitűnik, hogy Joy számára Afrika, és a vadállatok magát az életet jelentették. Mélységes szeretet fűzte őt először Elzához, majd annak kölykeihez, és még más nagymacskákhoz. Szavai mély tiszteletről árulkodnak, amikor róluk mesél, de kihallatszik az elkeseredés az emberi közönyösség és értetlenség, sőt gonoszság miatt, amibe munkája során folyvást beleütközött.
A világon mintegy 1,8 millió ismert állat- és növényfaj él. A szakértők ennek egyharmadát a veszélyeztetett fajok közé sorolják. Óránként három fajt veszítünk el. Félelmetes.
Felháborító, hogy olyan emberek, mint az Adamson házaspár, Joan Root vagy Dian Fossey szintén az emberi gonoszságnak estek áldozatul, azok keze által, akik ellen egész életükben harcoltak, és felemelték szavukat az általuk folytatott orvvadászat miatt.

Ezen a linken egy érdekes, és megható videót találtok oroszlánokról, érdemes megnézni.

http://http//www.matyasciprian.hu/mindenmas/george_adamson.php

Elza kölykei: Jespah, Gopa és kicsi Elza

Joy és Elza

William Shakespeare: Lear királyának gyorsjelentése

Ismét a Nemzeti Színház, egy tragédia. No nem a színház, hanem a darab.

A történetet most nem taglalnám, inkább az élményeimet osztanám meg. A Nemzeti Színház Nagytermében most voltam először. Nem így képzeltem el. Azt hittem csillog-villog, mint a régi századelőn épült impozáns épületek. Az az érzésem támadt, hogy egy újgazdag palotájában vagyok, ahol mindenféle csiricsáré építészeti csoda megtalálható. Szörnyű. Ocsmány. Hogy ki tervezte ezt? No és ki hagyta mindezt felépíteni. Ezt leszámítva azért elég kellemes volt a légkör, és jó volt a színpadi rálátás.

Az előadás összesen háromórás volt, két felvonásban. A díszlet ötletes, újabbnál újabb megoldásokkal. A színészi teljesítmény ugyanakkor már egy kicsit borotvaélen táncolt. Egyrészt nem igazán lehetett érteni a szöveget, mert hol halkan mondták, hol pedig elordították a mondatok végét.

A színdarab vége felé szinte mindenki meghalt, vagy megölték. Vér, puskaropogás, nyálcsorgás. Őrület és káosz. 

A jelmezek is ötletesek. Galéria itt.

A szereplők itt.

Most már vígjátékra vágyom.

Michael Bublé: Haven't Met You Yet

Paulo Coelho - Mai idézet A győztes egyedül van című regényből

A név által az illető egyedülálló, kivételes egyénné válik, akinek múltja van és jövője, ősei és lehetséges utódai, győzelmei és vereségei. Az ember a neve maga, büszke rá, élete során több ezerszer elismétli és azonosul vele. Ez az első szó, amit megtanul a szokásos "papa" és "mama" után.

...

De a léleknek nincs neve, az a tiszta igazság, meghatározott ideig lakja a testet, azután egy napon elhagyja - és Isten nem kérdezi meg tőle az utolsó ítéletkor, hogy "ki vagy te?" Isten annyit kérdez: "Szerettél, amíg éltél?". Ez az élet lényege: a szeretet képessége, nem pedig a név, amit az útlevelünkben, a névjegykártyánkon és a személyi igazolványunkban hordunk.

A nagy misztikusok cserélgették a neveiket, sőt volt, aki örökre elhagyta. Amikor Keresztelő Szent Jánostól megkérdezték, hogy ki ő, csak annyit mondott: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában." Amikor Jézus rátalál egyik követőjére, nem törődik vele, hogy a férfi egész életében a Simon névre hallgatott, és elnevezi Péternek. Mózes megkérdezi Istentől a nevét. A válasz: "Én vagyok."

Nosztalgia

Európa kiadó : Így vonulunk be...

Nekem egy beteg nő vagy, az orvosnak egy nőbeteg,
Egy véres városban egy szomorú szörnyeteg,
Olyan jó és olyan szép, lehet, hogy nem is betegség,
Olyan jó és olyan szép, segítség! segítség!

Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe...

Addig leszünk itt, ameddig csak lehet,
Az idő ad egy sanszot, egyet nekem, egyet neked,
A sorsunk a pofánkra írva, egy városba temetve,
Miért ne? Miért ne? Miért ne halnék meg nevetve?

Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe...

A semmiből jöttem, és győzni akarok,
Nem én akartam ezt, de most már maradok,
És nem hagyom, hogy eljátssz az életemmel,
Azt nem hagyom, mert leélni énnekem kell.

Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe...

Én tudom, hogy mit akarok, és hogy mit kell érte tennem,
A csillagokba indul az egészséges szellem,
De mi úgy megyünk el innen, mintha itt se lettünk volna,
Mint a katonák a háborúban, úgy tűnünk el sorba.

Mi így vonulunk Mi így vonulunk,
Mi így vonulunk Mi így vonulunk,
Mi így vonulunk Mi így vonulunk,
Mi így vonulunk Mi így vonulunk...

Fringe - A rejtély

"Tudod, ez a napnak az a része, amelyiket a leginkább várom. Amikor tudom, hogy van valami bizarr odakint, de fogalmam sincs róla, mi az. Mint egy zsákbamacska, tele nyugtalanító eseményekkel, nem gondolod?" - Dr. Walter Bishop
Tudom, hogy a főszerkesztó anno még azt várta volna tőlem, hogy a Legend of the Seekerről írjak bemutatót, de úgy döntöttem, hogy puszta polgári engedetlenségből én választom ki legújabb leírásom tárgyát, és a választásom személyes kedvencemre (persze csupán a Star Trek után), a Fringe-re esett.
J.J. Abrams a jól bevált Alex Kurtzman-Roberto Orci párossal közösen találta ki ezt a sorozatot, melynek második évadja idén május 20-án zárult le. Az egy évad erejéig az egyik országos csatorna műsorán Rejtély néven vetített sorozat, amely természetesen nagyságrendekkel jobb, mint amilyennek hangzik, leginkább az X-akták és a Helyszínelők keverékeként írható le (földönkívüli invázió helyett őrült tudósokra épülő alapkonfliktussal), és a Boston városban állomásozó FBI-ügyosztály, a Fringe Division nyomozásait kíséri figyelemmel. Hőseink a tudomány és az emberi felfogóképesség határait feszegető - és gyakran túllépő - bűnügyeket (mint egy néhány óra alatt megszülető és megöregedő csecsemő vagy húst rothasztó méreggel meggyilkolt repülőutasok) nyomoznak ki, melyek az úgynevezett Mintát alkotják, egy sornyi megmagyarázatlan, gyakran kísérteties eseményt szerte az egész világon, de főként Bostonban és környékén (melynek természetesen megvan a maga oka, amely a későbbiekben ki is derül). Miközben egyre mélyebbre hatolnak a rejtélyes bűnesetek sűrűjébe, Olivia Dunham különleges ügynök és civil segítői, az őrült tudós Walter Bishop, és fia, a mindig szarkasztikus Peter olyan összeesküvésekre bukkannak, amelyekhez képest az X-akták szindikátusa csak egyszerű bélyeggyűjtő szakkör volt. Egy teljes egészében őrült tudósokból álló terrorszervezetre, mely kiáltványa után ZFT-nek (Zerstörung durch Fortschritte der Technologie, Pusztítás a technológiai fejlődés által) nevezi magát, és rémisztő bűncselekmények végrehajtásával próbálja felkészíteni a világot egy közelgő háborúra. Ezt a közelgő háborút, mint később kiderül, egy párhuzamos univerzum lakói akarják vívni, és a mi világunk pusztulásával fenyeget. Ráadásul a hadsereg és az FBI legnagyobb beszállítójának, a Walter régi kutatótársa, William Bell által alapított gigantikus Massive Dynamicnak is jóval több vaj van a füle mögött, mint azt bárki is sejtette volna. A mottó: ne bízz senkiben... még a saját társaidban és segítőidben sem. És ahogy egyre több és több szálat bogoznak ki, úgy tűnik egyre biztosabbnak, hogy Walternek sokkal több köze van mindehhez, mint az elsőre látható volt...

Olivia Dunham (Anna Torv): Ha egy tipikus gyenge nőt keresel, rossz ajtón kopogtatsz; J.J. Abrams kifejezetten utálja a gyenge női karaktereket. Olivia tökéletesen képzett FBI-ügynök, mesterien bánik a fegyverekkel és ugyanolyan képzetten harcol azok nélkül is. Érzelmeinek elpalástolására is képessé tevő kiképzését igencsak kikezdi, amikor elveszti szerelmét, akiről nemcsak az derül ki, hogy az ellenségnek (is) dolgozott, hanem még holtában is vissza-visszajár, akár őt, akár tőle kapott e-maileket hallucinálva (hála Walter egy furcsa, ipari mennyiségű LSD-t igénylő módszerének, amellyel a halott emlékeit visszanyerhetik). Intelligens, eltökélt, és igen nyitottá vált a vele és körülötte történő számtalan szokatlan esemény hatására. Mindennek ellenére tökéletes esti kikapcsolódásnak tartja dupla whiskybe fojtani a bánatát. Lehetőleg jó sokba.

Dr. Walter Bishop (John Noble): Albert Einstein és Frankenstein tökéletes elegye, őrült tudós létének más nem is lehet legbeszédesebb bizonyítéka, mint a tizenhét év, amelyet egy elmegyógyintézetben töltött. Mivel segítségére nagy szüksége van az FBI-nak, fiának felügyeletére bízva hazahozták, és újra birtokba vehette a Harvard alagsorában porosodó laboratóriumát. A múltja rendkívül ködös, sajnos az emlékei is. Annyi bizonyos, hogy mielőtt elmegyógyintézetbe került, a hadseregnek dolgozott különböző titkos kísérleteken, amelyek eredményei folyamatosan visszaköszönnek az egyes bűnesetekben, és talán sokkal több köze van az egész eseménysorozathoz, mint azt bárki is tudná. Őrültségének nyomai még tizenhét év után is szembetűnőek, Walter rendkívül furcsa gondolkodásmódjával és viselkedésével állandóan ingerült sóhajokat vált ki környezetéből, ráadásul nagyranőtt óvodásként csodálkozik rá minden újabb ügyre, gyermeki örömmel viseltetve a kutatás iránt. Hogy ehhez mennyi köze van a laborbalesetnek, ami elmegyógyintézetbe juttatta, és mennyi a 70-es években általa fogyasztott rengeteg tudatmódosító szernek (melyből most is bármely adott pillanatban legalább tízféle kering a vérében), senki sem tudja. Ha irtózol tőle, vagy legmerészebb álmaidban sem tartanád lehetségesnek, Walternek az a szakterülete. Egy a sok közül.

Peter Bishop (Joshua Jackson): Walter zseniális és rendkívül szarkasztikus fia mintha sosem találná a helyét a világban. Mintha nem tartozna ide. Miután apját elmegyógyintézetbe zárták, egész életében úton volt, számos országban és számos munkahelyen megfordult már, múltja legalább olyan ködös, mint az apjáé. Jó ismerősei vannak mind a bostoni, mind a bagdadi alvilágban, de nehezen tud megbízni másokban. Oliviának mégis sikerül rábeszélnie arra, hogy térjen haza gondoskodni apjáról, akivel továbbra is rendkívül ellenséges, és a legtöbb magyarázattal szemben, amelyet apja az eléjük kerülő bűnügyekre ad, igencsak szkeptikus és cinikus, egy klinikai elmebeteg őrült agyszüleményeinek tartva azokat. Ő az első, aki apja őrült terveivel és esetlegesen veszélyes helyzetekkel szemben tiltakozik, de ha rosszra fordulnak a dolgok, mindig képes higgadt maradni. Gyakran másképp emlékszik a gyerekkorára, mint az apja, de ezt is őrültségének tudja be, amikor sokkal inkább Walter múltjának legsötétebb titkához van köze...
A hármas számos segítséget kap FBI-os kollégáiktól, többek között az általában a nyomozásokat összehangoló, mindig hűvös, szigorú, de igazságos Phillip Broyles igazgatótól (Lance Reddick), a mindig hasznos segítséggel rendelkező Charlie Francis ügynöktől (Kirk Acevedo), illetve a Walter asszisztenseként tevékenykedő Astrid Farnsworth-től (Jasika Nicole), akinek legnagyobb bánatára Walter képtelen megjegyezni a nevét (hívta már olyan neveken, mint Asterix, Ausztrália, Aszteroida... és Aszpirin); nem is beszélve Olivia elhunyt kedveséről, John Scottról (Mark Valley), aki emlékei révén még holtában is felbecsülhetetlen segítséget nyújt minden üggyel kapcsolatban, amelybe kettős ügynökként beleütötte az orrát.A nyomozásokban a Massive Dynamic vállalat is sok hasznos információval szolgál az ügyekkel kapcsolatban, talán már csak azért is, mert valahogy minden nyomozás legalább egyszer elvezet hozzájuk is. Mindennek ellenére a hiperfejlett robotkarral felszerelt Nina Sharp termelési igazgató (Blair Brown) készséggel áll az FBI rendelkezésére... bár mintha nem mondana el mindent, amit tud. A Massive Dynamic hatalmas irodaházában számos titok lapul, melyeket hét lakat alatt őriznek, például azt, hogy hová tűnt William Bell vezérigazgató (Leonard Nimoy), aki Walterrel közös kísérleteik eredményeire építette föl vállalatbirodalmát, Walter nem kis bánatára. És hogy mi köze lehet a Massive Dynamicnak a ZFT terroristáihoz, akik közül nagyon sokan egyben a vállalat volt vagy jelenlegi dolgozói is...Mint ahogy rejtély az is, hogy ki az a szőrtelen, sápadt, öltönyt, aktatáskát és kalapot viselő titokzatos és furcsa férfi (Michael Cerveris), akit csak a Figyelőnek hívnak, és minden egyes ügy helyszínén, minden egyes megmagyarázhatatlan esemény bekövetkeztekor ott van. Nem tesz semmit, nem avatkozik közbe, csak figyel. Néha jegyzetel és néha jelent, de hogy kinek, azt senki sem tudja. Ezt a néző dolga kideríteni, ha van kedve rá.Ki tudja, hányszor megsemmisült volna már a világ, ha ők nem őrködnek felettünk...?

Mark Seal: Vadvirág

Fülszöveg:

A „Vadvirág” ez a magával ragadó életrajzi, és dokumentarista mű egy veszélyeztetett ország lélegzetelállító szépségeihez kalauzolja el olvasóit, egy elszánt környezetvédő kivételes életén és megrázó halálán keresztül. 2006. januárjában, Joan Root, a hatvankilenc éves természetbarát, Oscar-díjra jelölt vadvilági filmkészítő és rendíthetetlen környezetvédő, két férfi áldozatává vált saját hálószobájában, a Naivasha tó partján. Mark Seal, sokat megélt újságíró eredt az izgalmas gyilkossági történet nyomába, és talált rá a tragikus halál valamint az azt megelőző kivételes élet felejthetetlen történetére. Az igazság iránt érzett kielégíthetetlen szomjúságával tárja elénk Joan Root mélyen megható életét, akinek rejtélyes képessége volt az állatokkal való kapcsolatteremtésre. A rámenős Alan Root forgószélszerű udvarlását, házasságukat, és több mint húsz év kalandjait, szenvedélyes szerelmüket, és meghatározó jelentőségű természetfilmes munkásságukat osztja meg olvasóival. A könyv bemutatja házas- és munkatársi kapcsolatuk megdöbbentő darabokra hullását, valamint Joan makacs küzdelmét, hogy önmagát és a partvidéket újraépítse. Mindemellett a „Vadvirág” egyben Kenya története is. Egy ország története, az afrikai vadon ritkaságainak egyik utolsó helyőrségéé, amit a környezetvédők és az üzletemberek közt dúló háborút kihasználó korrupt vezetés tizedel. Joan Root, Kenya szebb jövőjéről álmodott, egész életében harcolt, csendes hősiességgel és félelmet nem ismerő bátorsággal, hogy álmát valóra válthassa. Az élete idejekorán véget ért, de hagyatéka tovább él.

Ehhez a témához, Afrika, vadvédelem még további olvasmányok és filmek is hozzátartoznak. Benyomásokról majd akkor.

Tennessee Williams: Orfeusz alászáll

A Nemzeti Színház repertoárján 2009. december 19-e óta szerepel Tennessee Williams Orfeusz alászáll című darabja. A mű valódi dráma, van benne szerelem, gyilkosság, pletyka, izgalom. Az igazság az, hogy még sohasem láttam színházban drámát, mindig valamilyen komédia, vagy vígjáték szerepelt az "étlapon". Most megtörtem eme hagyományt, s visszatekintve az előadásra meg kell állapítanom, hogy nagyon tetszett.

A szinopszis:

"A porban és unalomban fuldokló amerikai kisváros a közege és helyszíne Williams történetének. Az olasz bevándorló borkereskedő és szeszcsempész lánya, a Lady, férjét Jabe-et, a város nagyhatalmú, sötét múltú polgárát hozza haza a memphis-i kórházból. Reménytelenül szeretetnélküli életük utolsó szakasza érkezett el, a városszerte már köztudomású halálos betegség utolsó napjai. A Lady, a forróvérű asszony nem kíván eltemetkezni urával együtt, a váratlanul érkező szerelmet, mely egy veszélyes és vad fiatalemberben testesülve – Orfeusz alakjában – jelenik meg, önfeledt odaadással fogadja. Udvaros Dorottyát láthatják a Lady szerepében, az ifjú Orfeuszt Szabó Kimmel Tamás játssza. Idegenként az idegenek közt, egymás álmaiba menekülve éri őket utol a végzet – miközben feltárulnak féltve őrzött titkok, bűnök – a város lakói kegyetlenül megtorolják nem csak szerelmüket, hanem menekülésüket a szabadságba. " a Nemzeti Színház honlapjáról...

A nézőtér és a színpad elrendezése nem mindennapi volt. Alapesetben a színpaddal szemben van a nézőtér, nos itt középen helyezkedett el a pódium, s két oldalt a nézőtér. Így más szemszögből is látszottak a színészek, érdekesebbé, látványosabbá tette az előadást. A színpadi technikák is figyelemre méltóak voltak (nem hiába... a Nemzeti a nemzeti): a színpad nagy részét egy lépcső foglalta el, mely a darab közben sokszor forgott körbe;  a másik furcsa, szokatlan megoldás a színpad két végére projektorral kivetítették az éppen játszó színészeket.

Udvaros Dorottya volt az egyik főszereplő, szeretem a hangját és jól játszik, de nekem valahogy most túl erőltetettnek tűnt. Az is lehet, hogy legutóbb vígjátékban láttam őt, s ahhoz viszonyítok. Egyébként zseniális színésznő. A férfi főszereplő Szabó Kimmel Tamás volt (Made in Hungária, Megy a gőzös című filmekben játszott). Meglepetésemre, hatalmasat alakított. Főleg a darab elején elénekelt, s elgitározott "magánszáma" tetszett a legjobban. Van hangja! Jó is.

Az idős férjet Bodrogi Gyula alakította, nem sokszor volt a színpadon, viszont hitelesen adta elő a szerepét. Elhittem neki, amit játszott. Játszott még a darabban Molnár Piroska, ő alakította az idős férj ápolóját. Murányi Tünde és Söptei Andrea igazi amerikai kisvárosi pletykafészkeket alakítottak, cifrás ruhában. No és a szenzáció Péterfy Bori megjelenése volt. Egy kissé hibbant, vad, tápszeres csajt alakított, aki mindig valamilyen balhéba keveredik. Természetesen ő is szerelmes lesz az ifjú idegenbe, s mindenáron meg akarja kaparintani magának... Több kevesebb sikerrel. A seriffet Szarvas József, a nejét a verébalkatú Nagy Mari játszotta, igen hitelesen. Az néger ördögűző szerepében Gergye Krisztián (koreográfus) lépett színpadra.

Érdekes darab volt, ajánlom mindenkinek. Egyszer talán elolvasom az eredeti művet is. Az utolsó mondat is nagyon tetszett: "A vadállatok bőre mindig megmarad." - Péterfy Bori felveszi az ifjú hős bőrkabátját, s távozik a színről. Képek a darabból ide kattintva....

Gita Mehta: A maharáni

Dzsaja Szinghnek, a bálméri királyi ház hercegnőjének meg kell küzdenie a történelemmel, ha népe védelmezőjeként be akarja tölteni feladatát. Mert Indián jelentős változások söpörnek végig, amint kérlelhetetlenül rohan a véres küzdelembe, hogy megszabaduljon a brit uralomtól. A hagyomány és Mahátma Gandhi eszméi közt vívódó Dzsajából éber politikus lesz, aki az alattomosan változó világban elvezeti királyságát a pillanatig, amikor a palota és az ország győzelmet arat végzete fölött. Az Elfújta a szél óta nincs regény, amelyben ilyen lenyűgözően fonódna egymásba képzelet és történelem.Gita Mehta számos, amerikai, angol és európai televíziós társaságnál készült dokumentumfilmnek volt írója, producere és rendezője; cikkei jelentek meg a Sunday Times, a Spectator, a Tatler, a Vogue és a Vanity Fair hasábjain. Férjezett, két fia van, s felváltva él az Egyesült Államokban, Angliában és Indiában. Ő a Karma Cola című regény szerzője; legújabb, A River Sutra című könyve 1993-ban jelent meg a Heinemann kiadónál."Gita Mehta A mahárání című könyve lebilincselő, nagyszerű portré egy nőről, aki az indiai hercegi udvar pompájában és nyomorúságában lesz nagykorúvá, mialatt a függetlenné válás folyamatában maga India is nagykorúvá érik. Történelemként is, regényként is lenyűgöző olvasmány." Mario Puzo"Mehta tehetsége metsző, mint a lézersugár. Áthatol az indiai hagyomány rétegein, és feltárja az igazságot, mint nagyszerű első könyvében, a Karma Colában. De az utolsó fejezetekben... Dzsaja története könnyeket csal a szemünkbe." The Sunday Times

A legmegdöbbentőbb és a legjellemzőbb az egész gyarmatosítási folyamatban ez a mondat:

" Kutyáknak és indiaiknak tilos a bemenet."

Ez a könyv elérte, hogy egy újabb ország, újabb kultúra keltette fel az érdeklődésemet. Annyira felfoghatatlan, elképesztő, ahogyan az angolok a felsőbbrendűségük teljes tudatában leigáztak és kisajátítottak egy teljes országot az ott lakók minden fizikai és kulturális javával együtt. Ezek meg hagyták. Döbbenet.

Jankovics Éva: Lédererné, mi van a kosárban?

1925 elején brutális gyilkosság tartotta lázban a fővárost és az országot: Léderer Gusztáv csendőr főhadnagy és felesége, Schwartz Mici január 7-én budai lakásukon pisztollyal megölték Kodelka Ferenc hentesmestert, majd 22 részre feldarabolták. A kegyetlen bűntény sokáig foglalkoztatta az embereket, Krúdy Gyula is írt - végigülte a tárgyalást - a különös történetről, amelyet egy kuplé is felidézett: Lédererné, mi van a kosárban? Kodelkának keze, feje, lába!
Jankovics Éva gyerekkorában hallott először a gyilkosságról. Később, már felnőttként, íróként elkezdték érdekelni az akkori társadalmi körülmények, ezért elhatározta, hogy feldolgozza az eseményeket. Egy évet szánt a kutatómunkára, több mint 1700 oldal korabeli szöveget bogarászott át: újságokat, jegyzőkönyveket és egyéb dokumentumokat. Járt a budapesti bűnügyi múzeumban és az országos levéltárban.
Nincsenek kitalált személyek a dokumentumregényben, a karakterek is valóságos emberek, abban a korban éltek és úgy hívták őket, ahogy a kötetben szerepelnek. Az akkori beszédstílust és annak fordulatait is felhasználta a regényben az írónő, amellyel az anyaggyűjtés után két hónap alatt elkészült.
Lédererék - mint megtudtuk - jó anyagi körülmények között éltek, de Horthy Miklós felszámolta azt a különítményt, amelyben Léderer Gusztáv is szolgált. Anyagi helyzetük emiatt megromlott, nehezen fogadták el a megváltozott életkörülményeket. Kodelka Ferenccel baráti kapcsolatban álltak, a hentes szállította a húst a hadseregnek. Később pénzügyek, illetve - Lédererné és Kodelka között - szerelemi szálak is összefűzték őket.
A megölt hentes fejét soha nem találták meg. Léderert a bíróság halálra ítélte, kivégezték, felesége végül is - állítólag vádalkuval - életfogytiglani börtönbüntetést kapott, de jó magaviselete miatt idővel szabadlábra engedték. 1964-ben még látták Pesten.

A kép baloldalán látható Léderer Gusztáv, középen Kodelka Ferenc, a feldarabolt hentesmester, jobb szélen pedig Léderer Gusztávné, Shwartz Mici

Kacifántos

• Kacifántos: nyakatekert, körülményes, félrevezetően ravasz. KACKIÁS+FÁNTOS szavakból
• Kackiás: hetyke, nyalka (menyecske vagy bajusz)
• Fántos, bakafántos: minden(ki)ben hibát találó, örökké akadékoskodó. Bakafántoskodik: bakafántos módon viselkedik.

Israel Joshua Singer: Az Askenázi fivérek

Az askenázi fivérek nem sokkal a napóleoni háborúk után kezdődik, a német és morva takácsok érkezésével a lengyel Lodz városába. A zsidók fokozatosan beveszi magukat a városba minden területen. Kisvállalkozóként, kisebb gyárak létrehozásával, vagy néha otthon végeztek kétkezi munkát hosszú idegőrlő órákon keresztül. Egy maroknyi zsidó dolgozott német gyárosoknak mint ügynökök, vevők, vezetők.
Az egyik ilyen ügynök Ábrahám Hersh Askenázi, akinek a regény kezdetekor születnek meg ikerfiai, Szimchá Meir és Jákob Bunem.
Ábrahám Hersh hall egy jóslatot a rabbitól, hogy a fiai nagy vagyonra tesznek szert, de eltávolodnak a vallástól. Ez a prófécia, ha valóra válik, nagy csalódás apjuknak, aki szerette volna, ha azok jámborak és tanult emberek lesznek.
A testvérek nagyon eltérő tehetséggel és a temperamentummal rendelkeznek. Szimcha Meir, az elsőszülött kezdettől fogva okos, eltökélt fiú, minden tehetségével a meggazdagodásra koncentrál. Bátyja fizikailag tehetségesebb - erős, szép, kedves - a Kis Göncöl.Szimcha Meir lángoló ambícióval éli az életét, Jákobob Bunem kevésbé koncentrált, és a gondtalan élet mellett kötelezi el magát.
A regény központjában Szimcha Meir felemelkedése áll - aki később elhagyja hitét és Max Askenázivá válik - erőfölénybe kerül Lodz szövőiparában. A machinációk lenyűgöző mesterévé válik.A leányvállalat története mögött a háttérben rivalizálás és idegenkedés zajlik a két testvér között: Szimcha Meir, egy rendezett házasság reményében feleségül veszi bátyja élete szerelmét. Később Jákob Bunem benősül egy családba a hatalmas gazdagság miatt, és mert megdöbbeneti bátyja cselekedete.
Lodz minden napját konfliktusok járják át: a testvérek között, a tulajdonosok és a munkavállalók között, a rabbik és a hitetlenek között, oroszok és a lengyelek között, keresztények és a zsidók között, lengyel és a litván zsidók között. Egy régi mondás szerint a kapitalizmusban az ember kihasználja az embert, míg a kommunizmusban épp fordítva. Lodzban nem számított ki volt hatalmon, a város táptalajául szolgált a kizsákmányolásnak, és mindenfajta gyűlölet szennyezte a levegőt.
Megtudjuk, hogy "az igazságszolgáltatás árucikk Lodzban," és hogy "Lodz nem csodált mást, mint a vagyont." Irányadó céloktól és elvektől mentesen a Lodz városbéli férfiakat semmi más nem érdekelte, mint az üzlet. Lodz tudta, hogy a pénzen bármit meg lehet vásárolni. Amikor azonban a hitelek és a pénzforrások kiapadnak kiszárad és az infláció megtalálja Lodzot, minden megváltozik, és a régi világnak vége lesz.
A regényben feltűnik néhány forradalmár, de kiderül, hogy az övék naiv forradalmiság. Nissan, egy szegény rabbi fia, cserébe, hogy apja teljes odaadással a Tóra szavai szerint él, és nem lát ezenkívül senkit és semmit, ő a marxizmusba fekteti be ugyanazt a megingathatatlan hitet. A forradalomnak él, de közben elkezdődik a pogrom, és látja a zsidókat függeni a fákon. Egy ponton Nissan úgy véli: "Lehet, hogy az ember alapvetően rossz. Lehet, hogy a hiba nem a gazdasági körülményekben, ahogy tanították, a hiányosságok az emberi jellemben vannak."
Sztrájk, világháború, az orosz forradalom, az invázió- Lodz először a németek, majd az oroszok kezére kerül - sorban követik egymást a leírhatatlan események. A világ fenekestül felfordul , csak Max Askenázi álma ,az ipari és a pénzügyi dominanciája marad meg folyamatosan, amíg őt is eléri az elkerülhetetlen, amikor,-miután elköltöztette gyárát Oroszországba- börtönbe kerül az új Szovjetunióban, ahonnan az mentette meg, akit hosszú évek óta megvetett: bátyja. A testvérek visszatérnek Lengyelországba, de a határon Jákob Bunemet egy antiszemita zaklatás során megöli egy tudtalan lengyel tiszt.
"Az askenázi fivérek" a pogrommal fejeződik be, Lodz elküldi az életben maradt zsidókat, az új Sionba, a közelmúltban létrehozott Palesztinába, mert az kevésbé kegyetlen ország, mint Lengyelország. Lodz, ahogy Singer írja, olyan volt, mintha egy végtag elszakadt volna attól a testtől, amely már így sem volt életképes. Max Askenázit megrémítette a saját halandósága, és elhatározta, hogy másként éli ezentúl az életét, rendezi a dolgait a családjával, de erre a személyes reformra már nem marad ideje, utoléri őt a halál.
Mesteri, könyörtelen ez a nagy regény, nincs benne happy end, ehelyett csak egyet tehet, elmondja, hogy a város, Lodz és a karakterek is csak azt kapták, amit megérdemeltek.

Pedro Juan Gutiérrez: Havanna királya

Fülszöveg:

"Reynaldo Havannában él, és mivel a beceneve (Rey) “király”-t jelent, pimaszul úgy mutatkozik be mindenkinek, hogy ő Havanna királya. Ez az egyetlen tulajdona: a neve. És az emlékei, melyektől egyre csak szabadulni akar. Nincstelenként tengeti napjait Havanna számtalan nincstelenjének társaságában, ahol lassan a női és a férfi test az egyedüli dollárkompatibilis árucikk. Ahol hősünk tizenévesen már harmincasnak néz ki, és még életében nem evett húst, egyetlen ruhája van, amit éppen visel, és ha semmi sincs a zsebében, akkor kéreget vagy lop. Váltogatja a nőket, a csodálatosan romlott mulatákat és negritákat, akik kitartják, de nem képes feldolgozni, hogy osztozni kénytelen rajtuk a turistákkal, meg nagyjából mindenkivel, aki egy pohár italt tud fizetni nekik. Kuba látszatra maga a paradicsom, a Karib-tenger gyöngyszeme, miközben lakosai éhségüket és nyomorukat a bujaság mámorába fojtva, egymás testét a végletekig kihasználva várják és kísértik a halált, mely a nevüket is eltörli, betemetve az emlékeket. Gutiérrez kegyetlen világában minden érinthető és szagolható, a regény közel hozza mindazt, ami távolról akár élhetőnek is tűnhetne. Nem óv meg minket önmagától, felemészti az egzotikus kliséket, és olyan nyomot hagy a gyomrunk táján, amilyenre csak igazán kivételes alkotások képesek."
Annyira nem jó ez a könyv, mégsem tudtam letenni. Gyomorforgató részletekkel van tele, sokszor szerintem túlzóan naturálisan mutatja be az író ennek a szerencsétlen gyereknek a sorsát. Pontosan emiatt a túlzástól nem tudtam szánalmat érezni Rey iránt, akinek semmi másból nem állt az élete, mint abból, hogy másodpecről másodpercre elvegetáljon, és mindenkivel keféljen vakulásig. A fizikai szükségleteinek kielégítésén kívül semmi nem jár a fejében, jóformán gondolatai sincsenek, elképesztő bűzben, mocsokban, gátlások és mindenféle erkölcsi megfontolás nélkül létezik. Undorító és felkavaró ez a világ, kicsit hihetetlen, hogy a valóságban létezhet ilyen. Személy szerint szinte megkönnyebbültem a végén, és rájöttem, hogy nincs is olyan rossz életem.