Ez volt az első találkozásom Lugosi Viktóriával, az előző könyve, az Ajvé valahogy elkerülte a figyelmemet, de ezek után ezt pótolni fogom. Ez a regény nem is annyira a témájával fogott meg, mert szerencsére nekem nem adódtak efféle problémáim, hanem az ahogyan az írónő elmeséli az egész történetet. A probléma a gyermekvállalás körül forog, azaz inkább a sikertelensége körül. A főszereplő pár hiába egészséges, kettejüknek mégsem lehet gyereke, ezért elhatározzák, hogy orvosi segítséget vesznek igénybe. Ekkor megkezdődik az igazi kálvária, hat orvosi beavatkozáson vesznek részt, rengeteg izgalommal jár az egész, belekerülnek a rendszerváltás körüli egészségügyi gépezetbe. (A helyzet azóta vajmi keveset javult, sőt..) Orvosok, nővérek, sorstársak egész sorával ismerkednek meg. A főszereplő rengeteg szélsőséges érzelmet él át, a reménytől a legsötétebb kétségbeesésen át. Nagyon könnyen együttérzünk a mesélővel, hiszen rengeteg humorral próbálja meg átvészelni ezt a nehéz időszakot, és oldottan beszélni el nekünk a történteket, beleszőve mindeközben a családi hátterét, ifjabb korát. A jelen egy pillanatáról felsejlik neki egy múltbéli történés, és máris megismerkedhetünk a mamájával, a férje apjával és annak anyjával, Mici nénivel. Mici néni az egyetlen, akihez a fiatal házaspár minden körülmények között, fenntartások, és ronda beszólások, érzelmi zsarolás nélkül tud fordulni, mert a két szépreményű nagyszülő bizony nehéz eset. A sors fintora, hogy Mici néni már nem lehet jelen, amikor a megpróbáltatások sikeresen véget érnek.
Tetszett az egész könyv, annyira jellegzetesen magyar, és pesti, hogy sokszor azt éreztem a visszaemlékezések során, jé ez tényleg ilyen volt, velem is valami hasonló történt abban az időben. Szívből tudom ajánlani mindenkinek, nem fog csalódni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése