Nina Simone

Eunice Wayman 1933-ban született, Észak-Karolinában, Tryon-ban. Hét testvére volt. Édesanyjuk szigorú, metodista lelkész volt, édesapjuk ezermester, aki borbélyként is dolgozott. Bár a család nagy szegénységben élt, a kislány tehetsége nem kerülhette el a szülők figyelmét, hisz már négyévesen zongorázhatott a helyi templomban. Óriási hatással volt rá Bach zenéje, miatta szeretett volna versenyzongorista lenni. A család, ahol az édesanyja munkát vállalt, látva a kislány káprázatos tehetségét, anyagilag támogatni kezdte őt, hogy klasszikus zongoraleckéket vehessen. Innentől egy fehér kisgyermeknek sima út vezetett volna a hírnév felé, de a kis Eunice fekete volt, és ez az akkori Amerikában, az erősödő faji előítéletek miatt, akadályokat állított sikerei útjába. Tízévesen adta első zongorakoncertjét, szülei az első sorból szerették volna nézni lányukat, de át kellett adniuk a helyüket egy fehér családnak. Állítólag Eunice felállt, és nem volt hajlandó elkezdeni a koncertet, amíg családját vissza nem ültették az első sorba. Innentől kezdve egész életét végig kísérte a rasszizmus ellen való küzdelem.
Középiskolai tanulmányai utolsó évében már rendszeresen járt zeneiskolába, és felvételizett egy magasabb szintű intézménybe is, ahová meggyőződése szerint csak a bőre színe miatt nem vették fel.
Ekkoriban költöztek Philadelphiába, ahol – hogy családját anyagilag támogathassa – zongoraleckéket adott. Amikor az egyik diákja elmesélte, hogy Atlantic City-ben egy bárban zongorázik, és többet keres, mint ő, úgy döntött, kipróbálja magát. 1954-től az atlantic city-i Midtown Bar and Grill bárzongoristája lett. Hogy elkerülje édesanyja haragját – hisz metodista hite tiltotta volna az ilyenfajta munkát – megváltoztatta a nevét, és a showbusiness világának küszöbét már Nina (spanyolul „kicsi”) Simone-ként (a francia színész Simone Signoret után) lépte át. A bár tulajdonosa kis idő múltán arra kérte, ne csak zongorán játsszon, énekeljen is. Óriási hallgatóságra tett szert. Fiatalokból álló, egyre bővülő rajongótábora estéről estére megbabonázva hallgatta különleges stílusában előadott dalait.
Egyre színvonalasabb bárokban lépett fel, míg 1957-ben a kevéssé ismert Betlehem Records ügynökség fel nem karolta. A következő évben a Porgy és Bessből az „I Love You Porgy” című dalt lemezre énekelte, amivel a rhythm and blues-listán a 2., a poplistán a legjobb 20 közé került. Karrierje felfelé kezdett ívelni. Sajnálatos módon a szerződés aláírásával a dal jogait is eladta, amit később aztán rettenetesen megbánt.
1962-ben hozzáment Don Ross-hoz, de a következő évben el is vált tőle. 1960-ban házasságot kötött Andy Stroud nyomozóból lett zenei producerrel, aki nem csak a férje, hanem menedzsere is lett. Lányuk Lisa Celeste 1961-ben született, de 1970-ben ennek a házasságnak is vége lett, eltérő politikai nézeteik, és Nina Simone karrierje miatt.
A hatvanas években Nina Simone egyre elkötelezettebben harcolt az emberi jogokért, gyakorta felemelte szavát a fajüldözés ellen. Amikor 1963-ban Alabama-ban egy baptista templomban felrobbantottak egy bombát, ami négy fekete kisgyerek halálát okozta, megírta a „Mississippi Goddam” című dalt, ami élesen bírálja népének kényszerhelyzetét az akkori Amerikában, ezért nem nagyon játszották a rádiókban. További dalaival is "kifejtette" álláspontját: a „(To Be) Young, Gifted and Black”, az „Old Jim Crow”, a „Backlash Blues”, valamint a „Why?” legszebb példái véleményének kinyilvánítására. Az amerikai hatóságok ezt egyre nehezebben nézték el neki.


Nina egyre elkeseredettebb volt a kialakult helyzet miatt, ráadásul összeveszett a lemezkiadó cégével is, így elhagyta hazáját. Barbadoson, majd a nyugat-afrikai Libériában, később európai országokban élt. Svájcba költözött, és megpróbált visszatérni a showbusinessbe, de kísérlete óriási bukással végződött. Akkori szponzoráról, akiben vakon megbízott, kiderült, hogy egy szélhámos, kisemmizte őt és gyakorlatilag mindenét elveszítette. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után Nina Simone újra megtalálta hitét, és bizakodva tekintett a jövőbe.
Azzal az eltökélt szándékkal költözött vissza Amerikába, hogy újra hírnevet szerez magának szülőföldjén, de amikor 1978-ban hazatért, adótartozásai miatt letartóztatták. Az énekesnő a vietnami háború elleni tiltakozásul tagadta meg állampolgári kötelezettségeinek teljesítését.
Amikor visszatért Európába, Franciaországot választotta új hazájául. A hetvenes években Billie Holiday és Jacques Brel szerzemények, filmdalok, népdalok is belefértek repertoárjába. Összesen kilenc albumot készített akkoriban az RCA stúdiójában.
A hetvenes években kis együttesekkel jazzt játszott, gospelt énekelt. Eltávolodott a slágerek világától, emiatt a közönség is elpártolt egy kicsit tőle. Komoly anyagi nehézségek között élt, és magánélete sem volt rendben.
A nyolcvanas évektől gyakran szerepelt a televízióban; egyik korai dala, az 1958-as „My Baby Just Cares For Me” Angliában siker lett, 1991-ben „I Put a Spell On You” címmel könyv jelent meg életéről,1993-ban „A Single Woman”-ért Amerikában is ünnepelték.


A kilencvenes években Franciaországban többször összetűzésbe került a törvénnyel: egyik szomszédja fiát légpuskával meglőtte, mert az nevetésével és ricsajozásával zavarta a koncentrálásban. Máskor a lemezkiadó cége adminisztratív munkatársára lőtt rá, aki szerinte kevesebb tiszteletdíjat fizetett neki, mint kellett volna.
Ekkoriban már nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy ezen kirohanásai nem csupán bonyolult, karakteres, különc habitusából erednek, hanem más, vélhetőleg pszichés problémák állhatnak a háttérben. Ám az, hogy valóban bipoláris zavarral – a mániás depresszió súlyosabb fajtája – kezelték 1960-as évektől, csak a 2004-ben megjelent életrajzából derült ki. 2003. április 21-én, hetven éves korában halt meg, az otthonában.