Weöres Sándor: Bányaváros

A zöld völgykatlan kék füsttől homályos,
házak cikkcakkja hegyoldalra fut,
részeg kovácsként csörömpöl a város,
megvert asszonyként zokog a vasút.

Koszlott

• Foszlott
• Elnyűtt
  

Tiziano: Önarckép (1567)

F. Scott Fitzgerald: Az édentől messze

"Az Édentől messze kissé wertheri világfájdalmú, de modern impresszionista stílusú és felépítésű mű, amely egy érzékeny, tehetséges fiú jellemnevelő iskoláját, botladozásait és önmagára találását mutatja be. Amory Blaine, a kiábrándult princetoni diák, leszerelt katona és csalódott szerelmes a regény végén eljut az önismeretig, és meghirdeti az új nemzedéket: "Íme, az új nemzedék, ajkán a régi csatakiáltások, s hosszú napokon merengve átvirassztott éjszakákon át tanulja a régi hiteket; és várja a sorsát, hogy végül is kilépjen a szennyesen kavargó káoszba, dicsőséget és szerelmeket hajszolni; az új nemzedék, mely az előzőeknél jobban retteg a szegénységtől, és jobban isteníti a sikert; s mely felnövekedvén azt látja maga körül, hogy minden isten halott, minden háború megvíva, s megrendült minden hit az emberben..."
A regény 1920-ban jelent meg, de Amory szavai ma is ismerősen csengenek. A regényben túlnyomórészt Amory belső világát ismerthetjük meg, benyomások, gondolatok, tapasztalatok hosszú során keresztül, de ettől lesz érdekes. Rengeteg költeményt és levelet olvashatunk és ezek során bontakozik ki a fiú jelleme. Egy fiú férfivá válásának, és végül önmagára találásának lehetünk tanúi.

Álmoskönyv - Falutól fékig

Falu: Ismerős faluról álmodni: váratlan jó hír. Ismeretlen falu: gond. Falu bolondja: szerencse.
Fánk: kellemes ismeretség, új tartós szerelem.
Faragás, faragni: vidámság.
Farkas: akit jó barátnak tartunk ellenünk tör. Farkasverem: álnokság.
Fásli: keresztelő.
Fattyú: nyereség, örökség.
Fecske: kellemes hír, szerencsés fordulat. Fecskecsipogás: szerencse szerelemben.
Fecskendő: zavaros ügy, pletyka.
Fedő (edényfedő): házasság.
Fej: dicsőség, siker. Kövér, nagy fej: előléptetés. Kis, sovány fej: külön munka. Fejet mosni: adósságtól szabadulunk.
Fejedelem: megtiszteltetés ér.
Fejkötő: gond.
Fejni: eljegyzés, házasság, születés.
Fejsze: támadás ér.
Fék: meglopnak.

Star Trek

A blog főszerkesztője elég régóta agitál, hogy tudásanyagommal én is járuljak hozzá a Kultúrbigyó gyarapodásához, és most, hogy a vizsgaidőszakom a végéhez közeledik és egyre több szabadidőm van, végül beadtam a derekam. Az én nevem alatt főként sorozat-, néha könyv- és filmismertetőket olvashatnak majd a drága olvasók, főként sci-fi és fantasy műfajban, különös tekintettel a Star Trek-re. Valóban, tudom, hogy mennyire rosszul hangzik ez, különösképpen hölgyolvasóink számára, de meg kell, hogy nyugtassam önöket, nem vagyok harmincéves, pattanásos, szódásszifon szemüvegű kövér szűz, aki az édesanyja pincéjében él, ahol kitapétázta a falakat az Enterprise csillaghajó tervrajzaival. Ugyanis nekünk nincs pincénk.
Viccet félretéve, húszéves egyetemista vagyok, na.
Úgy döntöttem, hogy mivel elsőként Star Trek témában jelentetnék meg írásokat, mindenekelőtt be kellene mutatnom a franchise-t azoknak, akik még nem hallottak róla. Ahhoz képest, hogy mekkora popkulturális ikon, meglehetősen sokan, teszem hozzá.
A Star Trek egy világhírű sci-fi franchise, mely a néhai Gene Roddenberry agyszüleményeként kezdődött 1966-ban, és első sorozatában (Star Trek: The Original Series) három évadon keresztül mutatta be az Enterprise csillaghajó legénységének, köztük Kirk kapitánynak vagy mr. Spocknak a kalandjait a XXIII. századi csillagközi űrben. Sajnos eleinte nem volt túl népszerű, 1968-ban egy rajongói levélkampány eredményeként indították csak újra, csökkentett költségvetéssel péntek esténként, és csak egy évadig húzta. A siker a hetvenes években az ismétlésekkel gyűrűzött be a Star Trek háza tájára, és 1979-ben a Paramount stúdió megjelentette az első mozifilmet, melyet aztán még tíz film és négy filmsorozat követett.
Habár a Star Trek sok vezetőcserét megért negyvenéves pályafutása során, egyvalami mindig a sajátja volt: a nem is annyira távoli jövőben elhelyezkedő utopisztikus és tökéletes világa, mely mindig megmutatta, hogy az emberiség csinálhatja jobban is, a világűr és a benne élő megannyi életforma felfedezése, amelynek során valamelyest mindig az emberi szellemet is megismertük. Az epizódokban tapasztalt problémák mindig valamelyik aktuális földi problémára voltak visszavezethetőek, legyen az a túlnépesedés, a rasszizmus vagy a hidegháború - és később a Szovjetunió felbomlása. A Star Trek mindig az egyenlőséget, az egyenjogúságot hirdette (bár az eredeti sorozat mai szemmel nézve már kifejezetten rasszistának és hímsovinisztának tűnik, de a hatvanas években botrányosan felforgatónak számított), megkülönböztetés és rasszizmus nélkül.
Igazi sikertörténetté a nyolcvanas évek végén, az Új Nemzedék (Star Trek: The Next Generation) című második sorozattal vált, mely valódi mainstream sorozattá, milliók által nézett műsorrá vált, nyolcvan évvel az előző sorozat történései után, egy új Enterprise csillaghajón, új legénységgel és történetekkel. Sikeressé válását azonban Roddenberry már nem érte meg, 1991-ben bekövetkezett halála után Rick Berman vette át a franchise irányítását. Az ő irányítása alatt eleinte csak növekedett és gyarapodott a franchise, könyvek, számítógépes játékok, képregények és játékfigurák tömkelege jelent meg, a két új tévésorozatról (Deep Space Nine és Voyager) nem is beszélve. Az ezredforduló végével Berman és stábja azonban egyre nyilvánvalóbban kezdett kifogyni az új ötletekből, a sorozatok minősége és nézettsége is mélyrepülésbe kezdett, s bár az Enterprise című sorozattal megpróbáltak új életet lehelni a Star Trek-be az új évezred hajnalán, csak ideig-óráig tudták elnapolni a bukást.
2005-ben, amikor az Enterprise-t leállították, sokáig úgy tűnt, vége mindennek, amikor J. J. Abrams (Lost, Fringe, Cloverfield) kapta meg a franchise jogait, és egy új mozifilm forgatásába kezdett, amely Kirk kapitány és az eredeti legénység történetét mesélte el újracsomagolt formátumban. A tizenegyedik mozifilm, amely 2009. május 8-án jelent meg a mozikban, kritikai és kasszasiker lett, és újra beemelte a Star Treket a mainstream média körébe. És persze, amelynek az eddigi rajongók is örülnek, számos embert nyert meg a korábban még "kockaként" számontartott régebbi sorozatoknak is.

Sorozatok:

• Star Trek: The Original Series (1966-1969)
• Star Trek: The Animated Series (rajzfilmsorozat, 1973-1974)
• Star Trek: The Next Generation (Az Új Nemzedék, 1987-1994)
• Star Trek: Deep Space Nine (1993-1999)
• Star Trek: VOyager (1995-2001)
• Star Trek: Enterprise (2001-2005)

Mozifilmek:

• Star Trek: The Motion Picture (Csillagösvény, 1979)
• Star Trek: The Wrath of Khan (Khan haragja, 1982)
• Star Trek: The Search for Spock (Spock nyomában, 1984)
• Star Trek: The Voyage Home (Hazatérés, 1986)
• Star Trek: The Final Frontier (A végső határ, 1989)
• Star Trek: The Undiscovered Country (A nem ismert tartomány, 1991)
• Star Trek: Generations (Nemzedékek, 1994)
• Star Trek: First Contact (Kapcsolatfelvétel, 1996)
• Star Trek: Insurrection (Űrlázadás, 1999)
• Star Trek: Nemesis (Nemezis, 2002)
• Star Trek (2009)

Link:
Memory Alpha, a Star Trekes Wikipédia (angol)
Kritikám a 2009-es Star Trek mozifilmről

Bővülünk

Szeretnék egy új csapattagot a figyelmetekbe ajánlani, ő egy húsz éves egyetemista, aki társadalmi tanulmányokat folytat és szabadidejében rengeteget ír, eddig csak saját magának. Fő érdeklődési területe a sci-fi és a fantasy, de terelgetjük.

Van benne valami

Lloyd Jones: Mr. Pip

Jó érzékem van ahhoz, hogy borzalmas, ugyanakkor szép történeteket fogjak ki magamnak. Ez a könyv az olvasás, mesélés szépségéről, hatalmáról szól.
A Csendes óceánon, valahol Pápua Új-Guinea közelében létezik egy kis sziget, csodálatos paradicsomi környezettel, és minden baj forrásaként egy rézbányával. Itt élt a történet kezdetén a mesélő kislány, Matilda, édesanyjával egy kis tengerparti faluban, amikor katonák (a rézbőrűek) jöttek a szigetre és megkezdődött a harc a bányáért. Aki tehette, elmenekült időben, a fiatal férfiak pedig a hegyek közé menekültek és szembeszálltak a katonákkal. Blokád lépett életbe, teljesen magukra maradtak, a külvilág teljesen megszűnt létezni. Nem volt áram, nem volt munka, nem volt semmi, csak az egyre növekvő aggodalom és félelem. A szigeten egyetlen fehér ember maradt, a különc Mr. Watts, aki néha piros bohócorrot öltött és egy targoncán furikázta a feleségét.
Ez a furcsa alak lesz a gyerekek tanítója, aki minden eszköz híján nekilát a "tanításnak", olyanformán, hogy mindennap felolvas egy fejezetet Dickens: Szép remények című művéből. Matildát teljesen elvarázsolja a könyv, nem tudván mennyi bajt fog okozni ez a fura bevezetés a szépirodalomba. Teljesen a hatása alá kerül és a főhős Pipet már szinte valóságos alaknak képzeli, egy kis "emlékművet" is készít neki a tengerparton.
A tanításba Mr. Watts igen ötletesen bevonja a gyerekek szüleit és rokonait is, kérve őket, hogy osszák meg a gyerekekkel mindazt, amit a világról tudnak. Ekkor valamiféle versengés alakul ki a férfi és Matilda anyja között, aki nem nézi jó szemmel Mr. Watts történetmesélését, mert szerinte minden, ami lényeges és tudnivaló, az megtalálható a Bibliában. Tulajdonképpen ez a modern és demoratikus világnézet összecsapása egy mélyen tradicionális, uralkodni vágyó nézettel. Matilda szereti az anyját, de ezek az összecsapások, viták mégis szembefordítják egymással őket.
Amikor a rézbőrűek egy alkalommal a faluba érkeznek, felfedezik a Pip feliratot a parton. Azt gondolják, hogy ez egy lázadó, aki bujkál. Az egyetlen bizonyíték a Dickens-könyv lenne, ám azt nem találják sehol. A katonák erre az egész falut felégetik, elvéve az emberektől még azt a keveset is, amijük volt. Aztán este Matilda megtalálja anyja holmijai közt elrejtve a könyvet, és ez csak tovább bonyolítja az amúgy is rettenetes helyzetet. A faluban eluralkodik a félelem és a rettegés, a katonák továbbra is létező, bujkáló lázadóként tekintenek a Pip nevű alakra. Watts úr próbálja fenntartani a látszatot, folytatja a gyerekek nevelését, felidézve a regény cselekményét. Hét estét kap a mesélésre, és elbeszélésében összekeveredik a valóság és a fikció, belesző elemeket a saját életéből, a regényből és a képzeletéből. Mégsem tudja megmenteni sem saját magát, sem a hirtelen védelmére kelő Matilda anyját, borzalmas a végkifejlet.
Matilda egy család segítségével kijut a szigetről és apjánál telepedik le Ausztráliában.
Rettenetes sztori ez, sokszor szúrt a szemem az olvasása közben. A mesélés szerepéről és a hatalmáról szól nekünk, az erőszakról, és a tudatlanságról. Van, hogy a képzeletünk és a kitalált történetek segítenek a mindennapok elviselésében és ép eszünk megőrzésében, de ha óvatlanul bánunk a mesével, könnyen bajba kerülhetünk.

Daloskönyv 9.

Itt van a nagy kosár, ott a puttony áll,
meggyfa alatt az ember árnyékot talál.
Szedjük együtt a meggyet, van a fán az ám,
puttony, kosár teli lesz, igaz-e babám?

Gyere kislány, szedjük a meggyet,
ugye sok van már a fán.
Piros, érett; kóstolok egyet,
te is kóstold meg rózsám.

Ez a meggyfa a kertünk dísze,
a határba nincsen szebb.
Olyan édes, jó az íze,
csak a csókod édesebb.

Gyere kislány, szedjük a meggyet,
csuda sok van már a fán.
Most a csókból kóstolok egyet,
mert arra szomjasabb a szám.

H I M N U S Z

"Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!"

A Magyar Kultúra napjára...

Január 22-e a magyar kultúra napja, s ez alkalomból ajánlom Csiky Gergely, A nagymama című könnyed vígjátékát. Számos jó, öreg színész játszik ebben a darabban: Tolnay Klári, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc. A felvétel 1997-ben készült.

Bumeráng

Elfelejtettem megemlíteni, hogy hétfő óta újra hallható a Bumeráng, a Neón. Igaz a komfortérzetem mégsem tökéletes, mert a zenei kínálattól a falra mászom. Állandóan a Megasztárosokat nyomják, meg a Tatut vagy mit, és ha még egyszer meghallom Bartók Eszter nyökögését, biz'isten sírva fakadok.

Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc portréja

Megújhodás

Az a folyamat, illetve jelenség, tény, hogy valaki, valami megújhodik.
Megújhodik: újra éppé, illetve frissé, elevenné válik.

Mestersége színész - Tolnay Klári

Tavaly év vége felé írtam a Tolnay Klári életrajzáról szóló posztot, s most megtaláltam egy remek felvételt, amely a színésznővel készült a 70-es évek közepén. Ő maga mondja el, hogyan lett színésznő, melyek voltak pályájának fontosabb állomásai, szerepei. Kikkel játszott egy színházban...

Három csengő

Fekete-fehér, magyar játékfilm. 1941.
Forgatókönyv: Békeffy István

Szereplők:

Miklós: Jávor Pál
Anna: Tolnay Klári
Zsiga: Mály Gerő
Böske: Turay Ida
Kowalszky: Makláry Zoltán

Egy a sok klasszikus magyar film közül. Van benne egy kis humor, ellentét, szerelem, öngyilkosság, korrajz. De nem az a kimondott filmremek, ettől vannak sokkal jobbak is. Csupán a szereplők miatt néztem meg.

Richard Yates: Egy jó iskola

Fülszöveg:
"A Dorset gimnázium fullasztóan zárt közössége hétköznapi figurák drámai sorsának színtere.
William Grove nyugtalan kamasz, aki próbál beilleszkedni új bentlakásos iskolájába.
Jack Draper, az iskola egyik testben-lélekben megnyomorított tanára-felesége hosszú hónapok óta a franciatanárral folytat titkos viszonyt.
Edith Stone, az angoltanár lánya az iskola legnépszerűbb diákjába lesz szerelmes.
Aztán jön Pearl Harbor, és az iskolai élet kisded játszmái és mindennapos gondjai mögött hirtelen egy jóval tágabb horizont körvonalazódik."
Ez a felvezetés éppen elég volt ahhoz, hogy felcsigázza az érdeklődésemet, de a végén cseppecskét csalódott voltam. Az író csak érintett ezt-azt, csak csepegtette az információkat, amiből végül nem nagyon bontakozott ki semmi. Olyan érzésem volt, hogy csak úgy kutyafuttában tesz említést a szereplőiről, csapong az események leírása között, és a végén nem nagyon mond semmit. William Grove-ról annyit tudunk meg, hogy ő szerkeszti az iskolai újságot és nem túl bőbeszédű, Jack Draper pedig egy sorsa miatt iszákos szerencsétlen, Edith Stone egy csinos lány.
Olvastam már jobbat. Nem éreztem nyomasztónak a légkört, inkább egy kicsit unalmasnak a könyvet. Nem egy Ottlik féle bentlakásos iskola.

Lee Child: Elveszett holnap

A regény olvasása közben felötlött bennem az, hogy normális dolog iyen hősökkel szimpatizálni, mint Jack Reacher? A könyv feléig némi meglepetéssel konstatáltam, hogy még nem nyírt ki és nem vert meg senkit, de aztán beindult a Reacher gépezet és amúgy alaposan nekifogott a rendrakásnak.

Az egész a New York-i metrón kezdődik, ahol feltűnik neki egy furcsán viselkedő nő, akire ráillik az öngyilkos merényletre készülő terorista összes ismérve. (Az izraeliek összeállítottak erről egy klassz kis 12 pontos listát, a nőknél ez 11, mert náluk nem jellemző a frissen borotvált arc.) Reacher közbelép, mire a nő előhúz egy mordályt és szétlövi a saját fejét. Megindul a nyomozás, amibe persze hősünk is egyre jobban belebonyolódik, az eset szálai egészen az afgán-orosz konfliktusig nyúlnak vissza, ki kell deríteni mi köze a dologhoz egy szenátornak, a Vörös Hadseregnek és Oszama bin Ladennek?

Miért is kedvelem mégis olyannyira a Jack Reacher regényeket, hogy elolvastam az itthon eddig megjelent kötetét? Mert pörgős és agyalós. Precíz és kidolgozott, mintha benne lennél a sűrűjében, ha Reacher lopakodik, te is éberré és óvatosabbá válsz, ha céloz és koncentrál, neked is azt kell tenni. És fel tudod menteni az elkövetett bűnök súlya alól, mert minden erkölcsi alapja adott hozzá. Magadat is, amiért szereted ezt a figurát, Jack Reacherre mindig lehet számítani.

Rémkép

1. A felizgatott vagy lázas képzelet szüleményeként a tudatban megjelenő, ijesztő kép, gyötrő látomás.
2. Rémes látvány.

Deák-Ébner Lajos: Fifine

Ennek a képnek a reprodukciója évekig, vagy talán évtizedekig lógott a nagyszobánk falán. Szinte már családtagnak számít Fifine. Csodálatos kép.

Kowalsky meg a Vega

Ezt az együttest akkor ismertem meg, amikor középiskolás lettem, és azóta is az egyik kedvencemnek tartom. Könnyed, egyszerű, kicsit popos számok, amiket öröm hallgatni, de nem is ez a lényeg, hanem a szöveg. Ezek a dalszövegek egyszerűen zseniálisak: életigenlés, tolerancia árad belőlük. Nem lehet nem szeretni. :)
Koncertjükre is érdemes elmenni, elég ritkán hallani manapság ilyen jó zenéket.

Ennyi csak

Megesik, hogy nincs nálad éppen
a kulcs ami nyitná a zárat a gépen
ami zuhan, mint a fejsze, a nyele nélkül
mindegy, milyen hős az ember, beleszédül
Vagy itt van ez a nap, mit lapra rak
aki keveri a kártyát, az nem te vagy
mert lehet, hogy most gyenge, de holnap jobb lesz
ne nézz a tegnapodra

Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik
a felhő is eltűnik majd...

Vagy megesett, hogy bal lábbal lépsz
az ágy mellé először, ha az ébredés
zajos mint a kürt, a füledre ült
a francba ez az óra- hát ma sem menekülsz!
de te zavard el a felhőt a homlokodról
jó, ha semmi nem hoz zavarba
kezet mos a kéz; mindig számíthatsz rám,
én is számítok rád, ha baj van

Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik
Kétszer egy folyóba ugyanúgy nem lép senki...

Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz
Ennyi csak, mert ennyi ez!

Ne bánd, hogy amire vágysz, nem mindig azt kapod
Mint a gazdagot, úgy a szegényt is ugyanaz a végzet éri el
Hogy itt bizony élni kell
Óra az órára, napra nap
Megy az idő, minden új napra újabb nap
A pénz csak papír, és annyit ér
mint a levegő, a világot forgató erő.

Puha minden, ahova lépsz;
mindenki keresi a pénzt, hajtja a lét
mert ahol van a kincsed, ott van a szíved
ezt egy bölcs is elmondta már tudod, nagyon régen
Minek futsz a baj után, az úgyis elmegy
legyen egy jobb napod ma
De háztól házig ennyi az élet,
legyen szép, és hosszú az utca

Minden változik, és senki sem az, aminek látszik
Kétszer egy virágot nem téphet le senki újra

Gyerekkori emlékek :)

Ki ne emlékezne a jó öreg egész estés Disney-rajzfilmekre? Ezek mind olyan mesék voltak, amikből tanulhattunk, és amiket majd a saját gyerekeimmel is szeretnék megnézetni. Ezekre mindig emlékezni fogok.
Ezért az egyikből osztok most meg veletek egy betétdalt... Az angol és egyéb más nyelvű verziókat nézve arra is rádöbbenek újra meg újra, hogy igenis a magyar a leggyönyörűbb nyelv a világon.

Leroy Anderson: The Bugler's holiday

Képeslapok a múltból 7.

Kléh: Virágos udvar

Szinyei Merse Pál: Pipacsos táj

Stieg Larsson: Millennium-trilógia

A tetovált lány
A lány, aki a tűzzel játszik
A kártyavár összedől

Nagyon nehéz feladat lenne egy rövid posztban összefoglalni ennek a terjedelmes műnek a tartalmát, ezért nem is törekszem rá, mindössze a benyomásaimat szeretném leírni.
A történetnek két főszereplője van, a gazdasági újságíró Mikael Blomkvist, és a rendkívül furcsa, antiszociális, gondozás alatt áló, lány Lisbeth Salander. A regény elején Blomkvist nagy pácban van, beperlik, majd el is ítélik rágalmazásért annak ellenére, hogy igaza van, a dolog szépséghibája az, hogy ezt nem tudja bebizonyítani. Hogy újságja (ez a Millennium) jóhírnevét mentse, egy kis időre visszavonul a munkából, és elvállalja egy milliomos megbízatását, hogy kutasson annak rég eltűnt unokahúga után. Ezen a ponton kapcsolódik össze az élete Lisbethével, a lány ugyanis egy biztonsági cégnél dolgozik, amolyan adathalász, és brilliáns hacker. Együtt kezdenek nyomozni, egyre mélyebbre ásnak a milliomos családjának életébe, rengeteg furcsa, meghökkentő dologra bukkannak, az idő előrehaladtával az események ijesztő fordulatot vesznek, sorozatgyilkos nyomára akadnak. Az első könyv krimiszála röviden ennyi, de a regény igazi érdeme az, hogy nem pusztán egy krimi, hanem elég erős társadalomkritika. A színhely Svédország, de lehetne bárhol Európában. Szó esik a nők bántalmazásáról, hatalmukkal visszaélő hivatalnokokról, csalásról, gazdasági machinációkról, aberrált férfiakról és a megfélelemlítés kismillió módjáról. Miután megoldják a rejtélyt, Lisbeth meggazdagodva távozik, Blomkvist pedig folytatja újságírói pályafutását, egy tényfeltáró riportot szeretne írni arról, hogyan kerülnek fiatal lányok prostituáltként Svédországba a balti államokból. Salander minderről az újságíró meghackelt számítógépéről értesül, és bekapcsolódik, majd egyre jobban belekeveredik az ügybe. Az események felgyorsulnak, a bűnözők hajtóvadászatot indítanak a lány után, gyilkosságok sora követi egymást, ami már a rendőrségnek is szemet szúr.Lisbeth mindinkább belebonyolódik, és általa a barátai is. A kaland életveszélyessé válik, Salander múltjából sok minden napvilágra kerül, de a titok még több, a végén súlyosan megsebesül és kórházban köt ki, hála Blomkvist segítségének.
A harmadik rész itt folytatódik, alig van túl a műtéten Salander, egy kis csoport már szervezkedni kezd és az életére törnek. Lisbethnek azonban akadnak barátai, akik minden furcsasága ellenére kedvelik a lányt, és elhatározzák, hogy minden áron megvédik őt, és kiderítik, mi áll a háttérben. Felbukkan a svéd titkosszolgálat, illetve azon belül egy titkos csoport, akik mindenáron zárt osztályra akarják juttatni a lányt, mert olyan dolgok tudója, ami ha kiderülne végzetes hatássak lenne ennek a kis csoportnak a puszta létére. Persze semmi nem maradhat titokban, a titkokra fény derül, a bűnösök bűnhődnek, a többiek pedig megpróbálhatnak örülni a véres küzdelmek árán kivívott győzelmüknek.
Hogy miért is tetszett? Nem volt egy unalmas oldal sem a könyvben, csak sodort előre magával a lendülete, rendkívül fordulatos és minden teljesen logikus benne. A szereplőket abszolút emberközelinek éreztem, még a deviáns Lisbethet is, mert megismerve az életét, csak ilyenné válhatott. Rengeteg az információ, a név, ami mégsem tűnik megterhelőnek, mert minden egyes momentum lényeges a történések szempontjából. Megismerkedhettem Svédország egy elég nagy szeletével, és kiderült számomra, hogy ott is ugyanúgy zajlik az élet, mint bárhol máshol a világon, az emberek mindenhol ugyanolyanok, korruptak, lopnak, csalnak, hazudnak, de mindig akad pár ember, akik szembeszállnak a hatalmasokkal az igazságért, és az erkölcsért, ami talán mégsem halt ki teljesen a világunkból.
Valaki a svéd Háború és békének nevezte a könyvet, gondolom elsősorban a terjedelme miatt, de mint mondottam volt, ez a trilógia nem szimpla krimi: egy korrajz a XXI. század elejéről. Félelmetes.
Sajnálatos módon az író nem érte, meg hogy nyomtatott kiadásban láthassa a könyvét, nem sokkal a svédországi megjelenés előtt szívrohamban elhunyt, mindössze ötven évesen.

Újévi köszöntő 1932-ből

Igaz, hogy már eltelt ebből az évből nyolc nap, de talán még aktuális.

Jane Austen mánia

A karácsonyi szünetben tobzódtam a kosztümös filmekben, főleg Jane Austen adaptációkban. (A családom hímnemű tagjai már különböző szankciók bevezetésére készültek, ha nem hagyom abba.)Megnéztem az Emmát, háromféle verzióban, az Értelem és érzelem címűt kétfélében, valamint a Büszkeség és balítéletet. Ennek a Keira Knightley főszereplésével készült moziváltozatát már mellőztem, mert szerintem pocsék, hiába tűnik fel nagy kedvencem: Donald Sutherland, mint a Bennet család feje.
A három Emma:
























Az egyik egész estés változat 1996-ban készült Gwyneth Paltrow és Jeremy Northam főszereplésével készült mozifilm, a másik egy tv-s feldolgozás, ugyanebből az évből, amelyben Emmát Kate Beckinsale, Mr. Knightleyt pedig egy Mark Strong nevű színész játssza. A harmadik variáció egy mini-sorozat, négy résszel, ebben Romola Garait és Jonny Lee Millert láthatjuk. A filmek közül egyértelműen a mozis változat a befutó, sokkal hűebb Austenhez és a kor bemutatása is tetszetősebb, nem beszélve a szimpatikusabb és szerethetőbb főhősökről. A tv-s változatban nehezemre esett elhinni, hogy ez a csinos, életvidám lány beleszerethet ebbe a búsképű, szúrós tekintetű, zord Mr. Knightleyba. Gwyneth százszor jobb Emma, mint kolléganője, az írónő is ilyennek képzelte volna el, elkényeztetett úrilány, ugyanakkor végtelenül jószívű és szeretnivaló, aki képes tanulni a saját baklövéseiből.
A minisorozat 2009-ben készült Angliában. Feliratosan néztem végig, mert itthon még nem vetítették.

A szereplők mind rendben vannak, mondhatni odáig voltam értük, bár a címpszereplő hölggyel kapcsolatban volt egy olyan érzésem, hogy biztosan sokszor látta a Gwyneth-féle alakítást, mert nagyon hasonlított hozzá. Mr. Knightleyt pedig egyenesen imádtam, én ilyennek láttam a könyv olvasásakor, ez a férfiú pedig egy az egyben megfelelt az elképzeléseimnek. Okos, intelligens, figyelmes és odaadó, és kellőképpen ( nem szívdöglesztően) jóképű. Jó volt. Érdekes, hogy ő játszik a Mansfield Parkban is, amit még a szünet előtt néztem meg, az pontosan tíz évvel a sorozat előtt készült.

A két Értelem és érzelem:

Méltán kapott Emma Thompson ezért forgatókönyvért Oscart, a végeredmény tökéletes lett. A szereposztással is elégedettek lehetünk, hiába: az európai színészek a legjobbak. A másik próbálkozást a királyi tv csatornán látthattuk az elmúlt napokban, ami mélységes csalódást okozott nekem. Az volt az érzésem, hogy az összes színész hullafáradt, esetleg erősen másnapos, ráadásul a szomszédos stúdióban biztosan valami irtó fontos filmet forgatthattak, azért volt mindenki olyan halk és halovány.

A történet lényege éppen az érzelmek mélységének bemutatása lenne, a szevedély mindent elsöprő hevessége, amelynek még az értelem sem állhat útjába, ehhez képest a sorozaton halálra untam magam. Emma Thompson Elinorja maga a megtestesült önuralom, a nyugodt, mindent elfogadó, szinte belenyugvó beletörődés a dolgok alakulásába, mestere az érzelmek palástolásának, erős és karizmatikus. A másik Elinor szánalmas, nem bölcs, hanem színtelen, semmitmondó. Ugyanez vonatkozik a Mariannét alakító hölgyre is, ha már szeret, szeressen lángolva, ha szenved, szenvedjen igazán, úgy ahogy Kate Winslet teszi, amikor a zuhogó esőben állva csalfa szerelmese nevét suttogja, az embernek összeszorul a szíve a sajnálattól és a szinte tapintható fájdalomtól. A férfiak is csak a filmben férfiak igazán, minden nőt levennének a lábukról: A komoly Brandon ezredes (Alan Rickman), a nagy szívével és hűségével, Edward (Hugh Grant), aki olyan idiótán esetlen, hogy csak szeretni lehet, még a csapodár Willoughby is kedvelhetőbb, mint a sorozatban, mert egy pillanatra még az ő romlott karakterében is meglátni az esendő szerelmest. A sorozatban a pasik szinte suttognak, még ha indulatosak is, nem éreztem katarzist amikor a happy end bekövetkezett. A moziváltozatot pedig megnézném újra és újra, és meg is fogom tenni.

Büszkeség és balítélet kétszer:


Ez a hatrészes BBC feldolgozás a kedvencem, szerintem ez a legjobb feldolgozás az összes közül, és nincs olyan év, hogy ne nézném, meg. Lassan már hagyománnyá kezd ez nálam válni. Lenyűgznek benne a szereplők, Jennifer Ehlére pont passzol Elizabeth karaktere, kedvelem a kis félmosolyait és azt, hogy olyan szókimondó és mégsem sértő, csak kiáll az igazáért. Colin Firth... hát ő Mr. Darcy. Annyira utálatosan nagyképű az elején, ahogy lesajnál mindenkit, hogy azért csak rajongással lehet nézni rá, ami később fokozódik attól, ahogy Elizabethre néz, a szerelemtől megnyúlt és némileg rémült ábrázattal.
A sorozatban van a két legelképesztőbb lánykérés, ami a világirodalomban szerepel: az első Collins tiszteletes kérője Elizabeth felé, röhejes mennyire nem figyel a lány reagálására. A másik magáé Mr Darcyé, aki megalázónak, szinte lealacsonyítónak tartja Elizabeth iránti érzéseit, és úgy véli a lány csak hálát érezhet iránta, hogy mindezen kételyek dacára mégis feleségül kéri. Ahogy előadja ezt a kifacsart szerelmi vallomást, egyszerűen elképesztő modora, és a másik legelemibb emberi érzéseinek a semmibe vétele. Pompás kis monológ.
Ami nagyon magával ragadó a filmben az a Bennet házaspár kettőse. Két ellentétesebb habitusú embert el sem lehet képzelni, anyu egy izgága ideggombóc, apu pedig a megtestesült nyugalom szobra, akit semmi sem zökkent ki csendes, lassú modorából. Még Anglia legostobább leányai sem.
A másik filmre nem vesztegetnék sok szót: halva született ötlet volt Keira Knightleyt szerződtetni erre a szerepre, cseppet sem szellemes, cseppet sem vonzó és egy cseppet sem Elizabeth Bennet. Mr. Darcy pedig: langyos. Ennyi.

Olvassatok és nézzetek Jane Austen műveket. Megéri.

Off Hollywood

A kétezer-hétben, Hajdú Szabolcs rendezésében készült film első fél órája mozgalmas, érdekes. Aztán valami történik, azaz nem történik semmi sem. Unalom.

A fiatal rendezőnő, Bódi Adél harmadik filmjének bemutatójára készül. Ahogy telnek a percek - Adélnak az órái - egyre inkább bekebelezi saját filmje, kissé beleőrül. Erről szól a film.

Még egyszer nem nézem meg, az biztos.

Aki kíváncsi rá, itt megtekintheti:

Márai Sándor Kabala című cikkgyűjteménye

Ez a cikkgyűjtemény először 1936-ban jelent meg, másodszor pedig 2006-ban. Négy részre tagolódik a mű, melyben hol rövidebb, hol hosszabb novellák - cikkek - váltják egymást. A fiatal Márai egyik legszebb filozofikus-meditatív gyűjteménye ez. Már az első ciklus címe is mutatja, hogy a szerző afféle tanulmánynak tartotta őket: Ujjgyakorlatok a cikluscím. Ezt követi a Csillag, a Jellemek, végül pedig a Flóra és Fauna ciklusok.

Minden egyes kis történet magában hordozza a Márai-vonást, melyek hol ironikusak, hol mulatságosak, meglepőek, s mindig elgondolkodásra késztetnek. Az írások témái az élet legkülönbözőbb dolgairól szólnak: férjekről, nőkről, kígyóról, jóságról, csillagról és angyalról, de leginkább az irodalomról és a műveltségről.

A mű címe Kabala. Erről a fogalomról eképpen ír Márai:

"Csak az egészen buta embereknek nincsen kabalájuk. Azoknak, akik olyan rettenetesen buták, hogy nem ismerik szívükben az alázatot. Akik nem tudják, hogy Jegyek és Házak állanak az égen, s a Jegyek állandóan üzennek nekünk. Akik nem tudják, mi a fájdalom, mert olyan buták, hogy érezni sem tudnak. Az érzéshez is ész kell. Akik hetykén járnak közöttünk, s ilyen szavakat használnak, mint 'emberanyag'. De mi, többiek, a kabalások, szerény játékosok, akik ismerjük a balszerencse titkait, alázatosan köszönünk a kéményseprőnek, és pénteken, tizenharmadikán, ha telefonhoz hívnak, lekopogtatjuk az asztalt, mielőtt felvesszük a hallgatót. Gyermekkoromban dadus égetett faszenet dobott a vízbe, ha séta közben gonosz pillantású emberek szemmel vertek meg. Ezt a kabalát később leszoktam, mert megszámlálhatatlan sok gonosz pillantás ért időközben, s nem is volt mindig a közelben faszén. Jó kabala félni. Nem kell éppen hangosan félni, a farkastól sem kell félni. Csak éppen annyira, amennyire illik, mert tudjuk hogy emberek vagyunk, s emberek között élünk. Jegyek alatt."

Márai Sándor: Ólomöntés

Régebben az emberek könnyű szívvel hittek, igényesen, jókedvűen. A baj az, hogy már egészen okosak, kitanultak, óvatosak és beavatottak vagyunk és nem merünk kívánni. Ezek a valószínűtlenül oktató erejű esztendők megtanítottak reá, hogy vágyainkban is óvatosak legyünk, mintegy racionalizáltuk ábrándjainkat. Régebben dupla fedelű aranyórát kívántak az emberek, ezer holdas birtokot, s a tetejében jó egészséget nyolcvan évig, százezer forintot, kedves és tehetséges unokákat s közéleti tisztségeket, amelyekért remuneráció [nyereségrészesedés, jutalmazás, díjazás] is jár. Ábrándjaink ma negatívak. Ne mondják fel állásunkat, ne csökkentsék fizetésünket, ne vigyék el adóba a zongorát, ne emeljék fel a házbért! Lefelé licitálunk. Nincs képzelőerőnk többé. Családi házat, verandával és gyümölcsössel, kívánni se merészelünk többé; az ólomtól mindössze azt reméljük, hogy megmutatja az új házbérnegyedet, amikor gond nélkül fizetjük ki a kétszoba-konyha bérét. Az ólom unja és megveti ezt a vágytalanságot. Régen követelőztek az emberek, szemtelenül idézték a végzetet, teli pofával sorolták fel vágyaikat és igényeik lajstromát; s az ólom engedelmesen mutatta az emberi vágyak árnyképeinek ábrándját, mutatott bölcsőt és koporsót, de közben mutatott aranypénzzel tömött zsákot és boldog öregséget is. Gyávák vagyunk a vágyainkhoz. Ezért nem mutat semmit. Mert a világ, az ó-, mint az újesztendőben olyan és annyira van csak, amennyire és ahogy akarjuk, hogy legyen. A világ asztala terítve van; nem a készlet fogyott el, csak vágyaink satnyultak. Amire az ember nagyon és ordenáré erővel vágyakozik, az már van egy kissé. Tessék szemtelennek és szerénytelennek is lenni az új esztendőben. Hiába nem megy másképp.