2010. október 31., vasárnap

Halloween

Mindenszentek napja (angolul halloween, "all hallows' evening"), Samhain, Día de los Muertos, vagy hívjuk akárminek, október 31-e, november 1-je és másodika egyszerűen túlságosan összetett és sokrétű, túl sok hagyományt és szokást felvonultató ünnep ahhoz, hogy mindent össze lehessen foglalni róla. Ezért úgy döntöttem, hogy csak egy bizonyos mozzanatot emelek ki, egyetlen szokás eredetéről fogok regélni az olvasóknak.

Biztos sokaknak eszébe jutott már, hogy miért hívják a töklámpást angolul Jack lámpásának. Az írek úgy tartják, Zsugori Jack, egy lusta de ravasz lókötő története a titok nyitja. Zsugori Jack legendájának számos változata közül az egyik így szól:
Élt egyszer Írországban egy közismerten iszákos lókötő, Zsugori Jack. Mindenki ravasz, hazug, köpönyegforgató tolvajnak és korhelynek ismerte, számos embert meglopott és becsapott útjai során. Egy végzetes napon az ördög fülét is megcsapta Jack bűneinek és csípős nyelvének híre, így ellátogatott Írországba, hogy maga is meggyőződjön, igazak-e a mendemondák.
Jack, ahogy szokott, részegen sétálgatott a határban, amikor meglátott egy testet az út szélén feküdni. Azonnal ki is derült: az őt haláli vigyorral köszöntő alak nem más, mint az ördög maga, aki megérkezett, hogy most végleg a Pokolba vigye a lelkét.
Hogy húzza az időt, Jack arra kérte az ördögöt, hogy teljesítse egy utolsó kívánságát: mielőtt meghalna, szeretne még egy utolsó korsó sört meginni. Az ördög nem látta okát annak, hogy ennek ne tegyen eleget, és elvitte Jacket a legközelebbi kocsmába. Ott órákon keresztül döntötte magába a szeszt, míg pénz híján el nem kezdett könyörögni az ördögnek, hogy fizessen helyette.
Végül sikerült rávennie az ördögöt, hogy változzék pénzérmévé, amellyel ki tudják fizetni a tömérdek szeszt. Az ördög drága ezüstérmévé változott, és a ravasz Jack abban a pillanatban bezárta őt az erszényébe, amelyben egy kereszt is volt. A szent jelkép megfosztotta az ördögöt minden hatalmától, így nem tudott visszaváltozni, és csapdába esett az erszényben. Az ördög pánikba esett, és Jack sikeresen megfélemlítette: a szabadulásáért cserébe újabb tíz évet kért tőle.
Tíz évvel később az ördög újra meglátogatta Jacket. Jack csak annyit kért tőle, hogy mielőtt elviszi a lelkét, egy almát hadd ehessen még egy almát. Az ördög beleegyezett, és felmászott a közeli almafára, hogy hozzon egy gyümölcsöt Jacknek. Ám amíg az ágak között mászott, Jack kereszteket állított a fa tövébe, és az ördög csapdába esett a fa tetején. Az ördög dühbe gurult, hogy Jack megint átverte, és megparancsolta neki, hogy eressze el. Jack cserébe azt kérte, hogy ne juthasson a pokolra, és az ördög dühében elfogadta a kérését.
Évek múltán Jacket mégis elérte az idő vasfoga: a bűnös, iszákos életmód végül a halálát okozta, s úgy halt meg, ahogy élt. A Mennyország kapuja előtt állva Szent Péter azt mondta, bűnei miatt nem engedheti be, s Jack csalódottan a Pokol kapujához vonult, hogy bebocsátást nyerhessen az alvilágba. Az ördög azonban emlékezett az alkujukra, és nem engedte be Jacket a Pokolba. Ehelyett adott neki egy darab izzó szenet, amely meleget és világosságot ad. Jack pedig fogott egy tököt, kivájta a belsejét és beletette a szenet. Jack azóta járja az árnyékvilágot a Jók és Rosszak síkjai között, és csak a lámpása világít neki a sötétben és zavarja el az ártó szellemeket.
Ezért faragunk töklámpásokat mindenszentek éjjelén, hogy segítsük Jacket az útján, és azért faragunk ijesztő figurákat beléjük, hogy mi is elriasszuk házunktól az ártó szellemeket. A "csokit vagy csalunk", a szörnyjelmezes gyerekek házról házra járva történő ajándékgyűjtése pedig nem mást szimbolizál, mint azt a szokást, hogy a töklámpások mellé ajándékokat tettek ki, hogy lecsillapítsák ezeket az ártó szellemeket és megóvják a házat a rontásuktól.
Ti tettetek töklámpást az ablakba?

2010. október 25., hétfő

Weöres Sándor: Az eltűnt után

Halott a szív - de harsog a tenger !
Tépett szerető, ki a homály odvába osonsz,
vonszolva csikasz lelked: nézz az égre,
vesd ki fülledtségedet és a külsőkben tájékozódva
kutasd ki belül-valód.

Mert ennyi megmaradt, mikor minden veszik,
szomorú jogod, tengereké és szeretőké,
a legbensőt kívül keresni,
meg is találni kusza rajzolatát
a partok fodrain, vagy az égre vetülve.

2010. október 23., szombat

2010. október 23.



Október huszonharmadika tiszteletére tettünk egy kisebb körutat. Corvin-köz, Kossuth Lajos tér, Parlament, Szabadság-tér, Erzsébet-tér, Deák Ferenc tér. A fotók az út során készültek. Mi így ünnepeltünk.









Díszkáposzták a Deák téren
Kálvin-tér, buszmegálló retrósan

Natalie Imbruglia - Torn

2010. október 20., szerda

Márai Sándor: Csutora

Ideje volt már befejeznem ezt a könyvet, mivel körülbelül fél éve kezdtem el az olvasását. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mondhatni folyamatosan olvastam (mikor volt időm, no meg kedvem).
Nos, hétfőn kivégeztem, s meg kell valljam, annyira nem tetszett a könyv. Túl vontatott volt, és nem boldog a vége. No de kell ilyen is, azt hiszem.

Csutora egy kis puli, aki az Úr családjához kerül egy karácsonykor. Egy darabig minden jól működik, aztán kamaszodni kezd a kutyus, s már mindenki kiábrándul a kutyatartás öröméből. Nyűglődnek egy kicsit, majd Csutora elhagyja a házat...

Fülszöveg:
Furcsa dolog történik ebben a könyvben: megcsillan Márai hihetetlenül finom humora. Valami mélységesen szeretetteljes, empátiával és iróniával teli humor. Mindezt egy kis pulikutya, maga Csutora váltja ki, akit az Úr ajándékoz karácsonyra a Hölgynek. Mert "a kutya kissé fölösleges is, valami, ami egyszerre fényűzés, és strapálni is lehet, s kifejezetten női holmi, bőrből is van, prémje is van..." A karácsony így lesz más, mint az összes megelőző: puli perspektívájú és erős érzelmekkel teli. Úgy tágul a regény ideje és tere, ahogyan szemügyre veszi a kis Csutora a világot: megismeri az embereket, különbséget tud tenni jó és rossz között, tudja, hogy Zsombolya, a nyomott kedélyű házmester gyűlöli Telkest, a szuterénban lakó istenes asztalost. Aki pedig megcsalja a feleségét. Aztán a Ház után következik az Utca. És így tovább, mígnem bekövetkezik a katasztrófa...


Milyen érdekes a mai dátum...

Csak húszasok és tízesek . . .

2010.10.20

2010. október 10., vasárnap

Mario Vargas Llosa: Halál az Andokban

A perui Mario Vargas Llosa kapta 2010-ben az irodalmi Nobel-díjat. Híressé A város és a kutyák című regényével vált. A 74 éves perui író a Nobel-díj bizottság indoklása szerint "a hatalomszerkezetek feltérképezéséért és az egyéni ellenállás, fellépés és kudarc erőteljes ábrázolásáért" kapta a díjat.
Történetesen a hét elején olvastam ki egy regényét, amely az Andok ködös hegycsúcsai közt játszódik. Itt teljesít szolgálatot Lituma tizedes fiatal társával, felügyelve az útépítő munkásokat. A regény elején eltűnik három ember, az ő ügyükben kezdi meg Lituma a nyomozást, amit nagyban megnehezít a hegyi emberek mély babonássága, akik meggyőződéssel állítják, hogy az eltűnésekért a hegyi szellemek, a régi idők apui a felelősek. Lituma azonban nem hisz ezekben a hiedelmekben, ő inkább a Fényes Ösvény terroristáira gyanakszik, akik előszeretettel köveznek halálra gyanútlan, fiatal francia turistákat, és politikailag független, lelkes környezetvédőket is. Llosának hihetetlen mesélőkéje van, a nyomozást pazarul összefűzi a perui hegyvidéki emberek hitvilágának bemutatásával, és nem mellékesen egy nagy szerelem kibontakozását is végigkísérhetjük, amit a fiatalabb rendőr mesél éjszakákon át a felettesének. Úgy át tudja adni az Andok vidékének a hangulatát, hogy szinte fáztam a regény olvasása közben, és éreztem a hideg, csípős esőt és a lezúduló lavinát.
Váltogatja a történet szálait, és az idősíkokat, sokszor a párbeszédekben is átmenet nélkül vált, főleg, amikor a szerelmi sztoriról beszélgetnek. Ezekkel a "sztorizgatásokkal" kicsit eltereli a figyelmünket a valóságról, hogy aztán a végén egy nagy pofonként érjen minket az igazi megoldása a bűntényeknek.
Ez volt a második könyv, amit olvastam Llosától, és nem csalódtam benne. Valószínű, továbbiakra is sort fogok keríteni.

2010. október 2., szombat

A kellékes


Az idei színházi évad első színdarabját a tatabányai Jászai Mari Színházban néztem meg. Maga az épület gyönyörű, a tavalyi évben újították fel, kívül-belül. Az épület nagysága vetekszik a fővárosi színházak monumentalitásával. Olyan érzésem volt, mintha egy angliai kastélyba mentem volna be (persze ez erős túlzás, de akkor is beugrott ez a kép menet közben).

A kellékes című darabra szólt a jegyem, melyet Kern András egyszemélyben játszott el a közönségnek. Igazából rossz kifejezés az eljátszotta, hiszen egyáltalán nem volt mesterkélt, sőt hétköznapi volt.
A színpadon kellékek sorakoztak, a függöny fel volt húzva, olyan mintha nem is számítottak volna közönségre, félkész állapotban volt a pódium. Persze ez a darab része volt. 
A színész - a kellékes - belép a színpadra, tesz-vesz, járkál, aztán egyszer csak megpillantja a nézőtéren a nézőket. Ekkor megijed, zavarában hol ide, hol oda futkorászik, a színház többi dolgozóját keresi, a végén muszáj szóba elegyednie a közönséggel. Megkéri a közönséget, hogy hagyják el a termet, mert ma biztosan nem lesz előadás. Ezután folytatja munkáját, rakosgatja a kellékeket, tisztítja őket, összeszereli amit össze kell...


Egy kis idő múlva, amint látja, hogy a közönség nem moccan, elkezd sztorizgatni. A színházi életről, a saját életéről. Nagy színészek, színésznők furcsa és meglepő szokásairól. Sztorizgat. Néha nevetséges, néha komoly, néha szomorú. 

Ő azonban így szereti a színházat, ahogy van....pedig lehetett volna ő is színész...de nem lett.

Igazán kedves, szórakoztató darab, másfél órás monológ. Ajánlom mindenkinek.

Bővebb tartalom itt található.



Az egyik régi kedvenc reklámom... Hey-ho

Az olvasóközönség