2009. november 17., kedd

Ella Fitzgerald

Annyi zeneszámról, előadóról tettem (tettünk) már említést, hogy éppen itt az ideje annak, bemutassam a számomra első számú énekesnőt. Ha valaki nem tudta volna rólam, nagy jazz rajongó vagyok, rengeteg zenei felvétel birtokosa. Tehát: My favourit singer: The first Lady of songs -Ella Fitzgerald.
1918. április 25-én született a virginai Newport News-ban. Édesapja viszonylag korán elhunyt és ezekután édesanyjával New Yorkba költöztek. Itt rögtön elkezdte kutatni a lehetőségeket, ahol kamatoztathatta volna énektudását, különböző tehetségkutató versenyeken indult, eleinte kevés sikerrel. Majd rámosolygott a szerencse, egy fellépésen meglátta őt a Chick Webb Band frontembere, aki azonnal leszerződtette a fiatal lányt. Webb 1939- ben meghalt, és innentől kezdve a zenekar az "Ella Fitzgerald és az ő híres bandája" nevet viselte. Ám ez a formáció nem sokáig működött, mert Ella összeakadt az akkori jazz-élet mindenható urával Norman Granz-el, és általa csatlakozott a Jazz At The Philharmonic koncertsorozathoz, amelynek aztán hosszú évekre ő lett a nagy sztárja. 1956 és 1967 között 19 szólólemezt készített, olyan szerzőktől, mint Cole Porter, George Gershwin, Duke Ellington, Irving Berlin és John Mercer.
Hosszú pályája során végig lenyűgöző tudott maradni, az idősebb kori felvételei éppolyan tökéletesek, mint a fiatal korában előadott dalok. Ő fejlesztette tökélyre a Louis Armstrong által alkalmazott "scat" technikát, vagyis az értelem nélküli szótagokra énekelt improvizatív motívumokra épülő előadásmódot. Magyarul: mintegy hangszert használja a hangját. Van egy nagyon híres felvétele (sajnos a Youtube-on elég vacak a minősége), amelyben megcsodálhatjuk ennek az énektudásnak és technikának minden apró részletét, amelyet Ella professzionálisan felvonultat, ez pedig a "How High The Moon", ebben a szóló olyan, mintha egy valódi, spontán szaxofonszólót hallanánk.
Mindig és mindenkor magával ragad, tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, nekem ő marad mindhalálig a Hang.
Életem nagy bánata, hogy nem láthattam őt élőben énekelni, 1996-ban Los Angelesben érte őt a halál. Ő volt a legnagyobb.

Ez a felvétel velem egyidős, hallgassátok, nincs szinkronban a kép és a hang.

Ez egy kis bugyuta dal, de mégis pazar!

Ismét a "scat" .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Irattár

Az olvasóközönség