A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Színház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Színház. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 1., szombat

Kabos Gyula

A felejthetetlen színész, aki számos filmben szerepelt, idén hetven éve halt meg. A téli szünetben fejeztem be a róla szóló életrajzi könyvet, amely nagyon tanulságos és szórakoztató volt számomra.

Íme néhány idézet a könyvből:

"Szegény édesapám, szép csendben, nehogy nagy zavart csináljon, elment...Valahogy a betegségét is úgy osztotta be, hogy mindennap vidámabb volt. Mikor nála voltam, mindig olyan megnyugodva mentem el tőle, hogy pár nap és megint kint pipázik a parkban, egy csomó hasonló hófehér bácsi közt, ahol a főtéma mindig valamelyik fia vagy pláne, unokája... Nem tudtam megérteni még akkor, de észrevettem, hogy ha az öregek a fiaikról beszéltek, ragyogott a szemük, de ha unokáról volt szó, akkor mindig könnyes volt...Talán már előre siratták, hogy itt kell hagyni őket hamar."


"Átvágok egy keskeny mellékuccán, hogy otthon legyek, bármennyire is nem otthon az nekem. Egyszerre megállok, mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Az egész várost elárasztó rikácsoló, kotkodácsoló, raffinált jazzmelódia közül, kicsendül az én zsoltárom, az én tiszta szép fohászom: Isten áldd meg a magyart...
Puha gyermekhang intonálja, kicsi gyerek lehet, mert azt sem lehet megkülönböztetni, hogy fiú vagy lányka énekli. Magasan kezdte, mert már azt, hogy megbűnhődte már e nép  már nem győzte hanggal, ott abbahagyta és ott folytatta, hogy múltat s jövendőt!

Mikor a jövendőnél tartott, kiszakadt belőlem a sírás, belőlem a gyerektársból, a magyar anyaföld másik gyerekéből. Néztem a földszinti ablakot, megraboltam a leeresztett függöny követelő diszkrécióját és pipiskedve beleselkedtem, kerestem kis testvéremet.
Sokszor taposott rám az élet, még többször hittem, hogy rám tapos és folytak a könnyeim. De azok más könnyek voltak. Kijöttek a szememből, végiggurultak az arcon mielőtt összeütköztek a felső ajkakkal, már szétfolytak és nem maradt belőlük semmi, csak egy kis sós íz.
De ezek a könnyek, nem jönnek gyors egymásutánban, hogy utána megkönnyebbüljön tőle az ember. Lassan gyűlnek össze a szem sarkában, egyik megvárja a másikat, nő, nő, aztán mint egy súlyos golyó legördül egy darabban. Ezeket a könnyeket nem a test izzadja ki, ezek egyenesen a lélekből szakadnak fel."

2010. október 2., szombat

A kellékes


Az idei színházi évad első színdarabját a tatabányai Jászai Mari Színházban néztem meg. Maga az épület gyönyörű, a tavalyi évben újították fel, kívül-belül. Az épület nagysága vetekszik a fővárosi színházak monumentalitásával. Olyan érzésem volt, mintha egy angliai kastélyba mentem volna be (persze ez erős túlzás, de akkor is beugrott ez a kép menet közben).

A kellékes című darabra szólt a jegyem, melyet Kern András egyszemélyben játszott el a közönségnek. Igazából rossz kifejezés az eljátszotta, hiszen egyáltalán nem volt mesterkélt, sőt hétköznapi volt.
A színpadon kellékek sorakoztak, a függöny fel volt húzva, olyan mintha nem is számítottak volna közönségre, félkész állapotban volt a pódium. Persze ez a darab része volt. 
A színész - a kellékes - belép a színpadra, tesz-vesz, járkál, aztán egyszer csak megpillantja a nézőtéren a nézőket. Ekkor megijed, zavarában hol ide, hol oda futkorászik, a színház többi dolgozóját keresi, a végén muszáj szóba elegyednie a közönséggel. Megkéri a közönséget, hogy hagyják el a termet, mert ma biztosan nem lesz előadás. Ezután folytatja munkáját, rakosgatja a kellékeket, tisztítja őket, összeszereli amit össze kell...


Egy kis idő múlva, amint látja, hogy a közönség nem moccan, elkezd sztorizgatni. A színházi életről, a saját életéről. Nagy színészek, színésznők furcsa és meglepő szokásairól. Sztorizgat. Néha nevetséges, néha komoly, néha szomorú. 

Ő azonban így szereti a színházat, ahogy van....pedig lehetett volna ő is színész...de nem lett.

Igazán kedves, szórakoztató darab, másfél órás monológ. Ajánlom mindenkinek.

Bővebb tartalom itt található.



2010. május 30., vasárnap

William Shakespeare: Lear királyának gyorsjelentése

Ismét a Nemzeti Színház, egy tragédia. No nem a színház, hanem a darab.
A történetet most nem taglalnám, inkább az élményeimet osztanám meg. A Nemzeti Színház Nagytermében most voltam először. Nem így képzeltem el. Azt hittem csillog-villog, mint a régi századelőn épült impozáns épületek. Az az érzésem támadt, hogy egy újgazdag palotájában vagyok, ahol mindenféle csiricsáré építészeti csoda megtalálható. Szörnyű. Ocsmány. Hogy ki tervezte ezt? No és ki hagyta mindezt felépíteni. Ezt leszámítva azért elég kellemes volt a légkör, és jó volt a színpadi rálátás.
Az előadás összesen háromórás volt, két felvonásban. A díszlet ötletes, újabbnál újabb megoldásokkal. A színészi teljesítmény ugyanakkor már egy kicsit borotvaélen táncolt. Egyrészt nem igazán lehetett érteni a szöveget, mert hol halkan mondták, hol pedig elordították a mondatok végét.
A színdarab vége felé szinte mindenki meghalt, vagy megölték. Vér, puskaropogás, nyálcsorgás. Őrület és káosz. 
A jelmezek is ötletesek. Galéria itt.

Most már vígjátékra vágyom.

2010. május 15., szombat

Tennessee Williams: Orfeusz alászáll

A Nemzeti Színház repertoárján 2009. december 19-e óta szerepel Tennessee Williams Orfeusz alászáll című darabja. A mű valódi dráma, van benne szerelem, gyilkosság, pletyka, izgalom. Az igazság az, hogy még sohasem láttam színházban drámát, mindig valamilyen komédia, vagy vígjáték szerepelt az "étlapon". Most megtörtem eme hagyományt, s visszatekintve az előadásra meg kell állapítanom, hogy nagyon tetszett.

A szinopszis:
"A porban és unalomban fuldokló amerikai kisváros a közege és helyszíne Williams történetének. Az olasz bevándorló borkereskedő és szeszcsempész lánya, a Lady, férjét Jabe-et, a város nagyhatalmú, sötét múltú polgárát hozza haza a memphis-i kórházból. Reménytelenül szeretetnélküli életük utolsó szakasza érkezett el, a városszerte már köztudomású halálos betegség utolsó napjai. A Lady, a forróvérű asszony nem kíván eltemetkezni urával együtt, a váratlanul érkező szerelmet, mely egy veszélyes és vad fiatalemberben testesülve – Orfeusz alakjában – jelenik meg, önfeledt odaadással fogadja. Udvaros Dorottyát láthatják a Lady szerepében, az ifjú Orfeuszt Szabó Kimmel Tamás játssza. Idegenként az idegenek közt, egymás álmaiba menekülve éri őket utol a végzet – miközben feltárulnak féltve őrzött titkok, bűnök – a város lakói kegyetlenül megtorolják nem csak szerelmüket, hanem menekülésüket a szabadságba. " a Nemzeti Színház honlapjáról...

A nézőtér és a színpad elrendezése nem mindennapi volt. Alapesetben a színpaddal szemben van a nézőtér, nos itt középen helyezkedett el a pódium, s két oldalt a nézőtér. Így más szemszögből is látszottak a színészek, érdekesebbé, látványosabbá tette az előadást. A színpadi technikák is figyelemre méltóak voltak (nem hiába... a Nemzeti a nemzeti): a színpad nagy részét egy lépcső foglalta el, mely a darab közben sokszor forgott körbe;  a másik furcsa, szokatlan megoldás a színpad két végére projektorral kivetítették az éppen játszó színészeket.

Udvaros Dorottya volt az egyik főszereplő, szeretem a hangját és jól játszik, de nekem valahogy most túl erőltetettnek tűnt. Az is lehet, hogy legutóbb vígjátékban láttam őt, s ahhoz viszonyítok. Egyébként zseniális színésznő. A férfi főszereplő Szabó Kimmel Tamás volt (Made in Hungária, Megy a gőzös című filmekben játszott). Meglepetésemre, hatalmasat alakított. Főleg a darab elején elénekelt, s elgitározott "magánszáma" tetszett a legjobban. Van hangja! Jó is.
Az idős férjet Bodrogi Gyula alakította, nem sokszor volt a színpadon, viszont hitelesen adta elő a szerepét. Elhittem neki, amit játszott. Játszott még a darabban Molnár Piroska, ő alakította az idős férj ápolóját. Murányi Tünde és Söptei Andrea igazi amerikai kisvárosi pletykafészkeket alakítottak, cifrás ruhában. No és a szenzáció Péterfy Bori megjelenése volt. Egy kissé hibbant, vad, tápszeres csajt alakított, aki mindig valamilyen balhéba keveredik. Természetesen ő is szerelmes lesz az ifjú idegenbe, s mindenáron meg akarja kaparintani magának... Több kevesebb sikerrel. A seriffet Szarvas József, a nejét a verébalkatú Nagy Mari játszotta, igen hitelesen. Az néger ördögűző szerepében Gergye Krisztián (koreográfus) lépett színpadra.


Érdekes darab volt, ajánlom mindenkinek. Egyszer talán elolvasom az eredeti művet is. Az utolsó mondat is nagyon tetszett: "A vadállatok bőre mindig megmarad." - Péterfy Bori felveszi az ifjú hős bőrkabátját, s távozik a színről. Képek a darabból ide kattintva....

2010. április 30., péntek

Momentán

A héten Momentown-ban jártam - azaz a Momentán társulat Ajtósi Dürer soron található színházában. Egy élmény volt, igaz mire hazaértem teljesen elfáradtam, mintha vizsgázni lettem volna.

Erről a színházról azt kell tudni, hogy fő profilja a rögtönzés. Hasonló a Beugró című tévéműsorhoz, de attól sokkal-sokkal jobb. A társulat nagy többségét ismerhetjük, mint szinkronszínész. Ide kattintva elérhető a teljes gárda...

A keddi előadás címe RögvEst volt, mely este hét után kezdődött. A műsorvezető vagy mondhatnám porondmesternek is, már az elején felizzította a közönséget, kérdéseket tett fel, melyekre a válaszokat a melletted ülőnek kellett megválaszolnod. Ezután elkezdődött a rögtönzéses előadás: a közönség mondott pl. egy foglalkozást, egy híres épületet, egy híres embert, egy éghajlatot, s azt beleépítették a darabba. Dőlt belőlük a játék. Persze a közönség sem maradhatott ki az egészből - mivel interaktív előadás volt -, néhány személyt kihívtak a színpadra. Az egyiknek az volt a feladata, hogy bármit is mondtak a színészek, neki nem szabad elnevetnie magát. Mondtak viccesebbnél viccesebb dolgokat, de meg sem rezzent az illető. Aztán volt olyan, akinek ki kellett mennie a színpadon kívülre egy színésszel, és vigyáznia kellett arra, hogy a színész ne halljon semmit abból, amit bent a többiek mondanak. Aztán visszajöttek, s mulatságos történetet adtak elő.

Én általában véve nem szeretek szerepelni nyilvánosan. Ezért volt az előadás alatt kissé gyomorgörcsöm, jajj nehogy kiszúrjanak, nem akarok szerepelni. Valószínűleg azokra az emberekre utaznak, akik: 1. lesütött szemmel a padlót nézik, 2. érdeklődően nézik a porondmestert, hátha nem őket választja ki. Nos, én a 2. kategóriába tartoztam, és nem igazán tudtam természetes lenni. Rögtön kiszúrt. Megkért, hogy amíg a következő jelenet megy, addig találjam ki, mi volt a legbosszantóbb dolog, ami velem történt az utóbbi időben. Na...rögtön "elborult az agyam", de szerencsére eszembe jutott a szűkre szabott határidő leteltére. Az volt a legbosszantóbb dolog, hogy az utolsó kosarat elhappolta előlem valaki - persze ez nem teljesen igaz, csupán annyi történt, hogy a boltban soha nincs ott a kosár, a bejárat mellett, mindig a pénztárhoz kell menni, onnan elvenni egyet. De a rögtönzött színdarab kedvéért az utolsó kosár sztori jobban passzolt. A műsorvezető megdicsért, milyen jó kis eset. Az alteregómat Simonyi Balázs, a "gonosz", utolsó kosarat elhappolót pedig Harsányi Bence játszotta. Mondanom sem kell, hogy ez volt az est legérdekesebb jelenete.

Mindent egybevetve azt hiszem máskor is el fogok menni, mert annyira nem is rossz ez a rögtönzéses műfaj, s nem lesz semmi bajom, ha esetleg a MŰ részese leszek. Jót szórakoztam.

További információk a Momentán Társulatról: www.momentantarsulat.hu

Továbbá egy kedvcsináló videó:

2010. január 22., péntek

A Magyar Kultúra napjára...

Január 22-e a magyar kultúra napja, s ez alkalomból ajánlom Csiky Gergely, A nagymama című könnyed vígjátékát. Számos jó, öreg színész játszik ebben a darabban: Tolnay Klári, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc. A felvétel 1997-ben készült.

2010. január 16., szombat

Mestersége színész - Tolnay Klári

Tavaly év vége felé írtam a Tolnay Klári életrajzáról szóló posztot, s most megtaláltam egy remek felvételt, amely a színésznővel készült a 70-es évek közepén. Ő maga mondja el, hogyan lett színésznő, melyek voltak pályájának fontosabb állomásai, szerepei. Kikkel játszott egy színházban...

2009. december 27., vasárnap

Boldogság

Úgy látszik mindig az év vége felé időzítem az életrajzokat. Azaz a régi magyar színésznők életrajzának az olvasását. Tavaly Turay Ida, most pedig Tolnay Klári életének egy-egy szelete jelent meg szemem előtt. Mindez Párkány László jóvoltából történhetett meg, hiszen ő írt könyvet a két remek színésznőről - egyes szám első személyben.
A mostani könyv egy antikvár darab, 1988-ban jelent meg, tehát tíz évvel a művésznő halála előtt (Tolnay Klári - egyes szám első személyben). Kellemesen kikapcsolódtam, míg olvastam. Tolnay Klárit gondolom nem kell bemutatnom - esetleg a fiatalabb generációnak -, most ezt nem is teszem, inkább pár szemelvényt kiragadok a könyvből, s a végén egy kis dalocskával zárom soraimat.

"... a hetvenes években Vámos László rázott meg. Éppen olyan mérgesen, mint Jób Dániel 1938-ban, a Francia szobalány főpróbáján. Vámos használta ezt a kifejezést: lusta színésznő vagyok. Tartózkodom az átéléstől. Engem rázni, ütni, rúgni kell, meg kell alázni, hogy a szerepemre találjak. Tudod ki vagy te ebben a szerepben? - kérdezte Vámos - Ha nem tudnád: Tolnay Klári vagy ! ...
Igen, Tolnay Klári is én vagyok, s most, hogy visszatekintek az elmúlt évtizedekre, s magam is felteszem a kérdést: ki vagyok én? - van bennem egy jó adag félsz is. Ha tárva van az ajtó, kihűl a szoba. Magyarán: azon töprengek, hogy magánéletem bevilágítatlan zugaiba mennyi napfényt engedhetek. Ha néhol szemérmesnek mutatkoznék, ez neveltetésem, emberi-művészi világlátásom következménye. Azt azonban jó lelkiismerettel ígérhetem, hogy lelki cipzáramat nemcsak félig nyitom ki. "

"Gergely Ágnes jó tíz évvel ezelőtt, egy interjú során megkérdezte tőlem, most például miről szeretnék beszélni. Azt feleltem: a környezetszennyezésről. Arról, hogy a környezet védelmét nagyon korán, az iskolában kellene elkezdeni. Minden osztály kapjon valahol egy parcellát, és azt ápolja, szeresse mint a saját növényeit. Az angol gyerekeket már kicsi korukban kiviszik a parkokba, ligetekbe, hogy megismerjék a természetet. Nem véletlen, hogy az angolok találták ki a víkendet. Aki így nő fel, az húszéves korában nem rombolja szét a fákat, mert köti a gyerekkori emlék. Láttam az erkélyről néhány ilyen rombolást. Senki nem szólt rá a rombolókra! Igen, computerre megtanítjuk őket, de gyöngédségre nem."


Az olvasóközönség