Anne Applebaum: A Gulag története

A Gulag, a szovjet koncentrációs táborok gigantikus hálózata 1972-ben vált ismertté a világ közvéleménye előtt, amikor megjelent Alekszandr Szolzsenyicin háromkötetes munkája: ez a mű akkor óriási hatással volt a világ szellemi életére, és úgy tűnt, a kommunista rendszerekkel kapcsolatos minden illúziót szertefoszlat. A Szovjetunió összeomlása óta memoárok és tanulmányok százai jelentek meg a témáról, s részint ezeket az újabban előkerült forrásokat is használva, részint saját történelmi kutatásai nyomán Anne Applebaum amerikai újságíró és történész elsőként vállalkozott rá, hogy megírja a GULAG átfogó történetét: bemutatja a szovjet munkatáborok előképeit a cári Oroszországban, létesítésüket közvetlenül a bolsevik forradalom után, terjeszkedésüket és működésüket - s végül felszámolásukat a a gorbacsovi peresztrojka idején.

Applebaum könyve minden tekintetben dokumentált, szigorú történészi munka, s ugyanakkor mindvégig kiérezni belőle az áldozatokkal való együttérzést; legnagyobb erénye talán az, hogy a szerző kifejezetten a lágerfoglyok szemszögéből mutatja be a Gulag történetét: az ő életükre, szubkultúrájukra, szenvedéseikre koncentrál.

A Gulag az idők során államon belüli állammá változott, majdhogynem külön civilizációvá - jóllehet a sztálini korszakban az egész Szovjetunió egyetlen hatalmas kényszermunkatelep volt, saját törvényekkel, szokásokkal, irodalommal, folklórral, szlenggel, erkölccsel.

A szerző miután kronologikusan bemutatja a Gulag "fejlődését" - azt, ahogy a vörös terror eszközéből fontos gazdasági funkciókat betöltő, az egész országot lefedő hálózattá változott - témáról témára mutatja be a Gulag-beli élet különböző aspektusait: a lágerfoglyok különböző csoportjait, a túlélési stratégiáikat, a szexuális viszonyokat, a szökéseket, lázadásokat...

S Applebaum egyúttal arra a nyugtalanító kérdésre is választ keres, miért maradt a Gulag viszonylag ismeretlen mind a Szovjetunió népei, mind a Nyugat történelmi emlékezetében?

Európa Könyvkiadó - 2005.

Steven Bach: LENI - Leni Riefenstahl élete és munkássága

Leni Riefenstahl, akit leginkább mint "Hitler filmrendezőjét" ismer a világ, a XX. század legérdekesebb és legellentmondásosabb alakjainak sorába tartozik. Filmjei közül Az akarat diadala és az Olimpia sokak szerint a valaha készített legeredetibb dokumentumfilmek - jóllehet mindkettő Adolf Hitler és a német Harmadik Birodalom apoteózisa [istenítés, embernek az istenek közé helyezése - a szerk.].

"Ki volt ez a százegy évet megélt asszonyság? - kérdezi a magyar kiadáshoz írt utószavában Báron György. - Zseniális dokumentumfilmes? Ördögi pártpropagandista? Megalkuvó kurzusművész? Hithű náci? Életművész, aki minden rendszerben felszínre küzdötte magát, s erejével, vitalitásával még ellenfelei csodálatát is kivívta? A modern történelem legsátánibb tömeggyilkosainak barátja, cinkosa, tettestársa?" Steven Bach alapos kutatómunkára támaszkodó életrajza felsorakoztatja Riefenstahl számos fejezetből álló életének könyörtelen tényeit: hogy szenvedélyes híve lett Hitlernek, miután elolvasta a Mein Kampf-ot; hogy több náci vezér egyengette karrierjének útját; hogy szemtanúja volt lengyel zsidók lemészárlásának, bármilyen hévvel is tagadta később; és hogy ingyenstatisztálásra kényszerített koncentrációs táborokból kiválogatott romákat.

A háború után önmagát újra kitalálva fotósként kezdett új és szintén sikeresnek bizonyuló pályát, amikor Szudánban "felfedezte" a nubákat, azután pedig a tenger mélyének élővilágát fényképezte - és közben mindent elkövetett, hogy elperelje az örökséget testvére gyerekeitől.

Szépségénél és tehetségénél csak ambíciója és alkalmazkodóképessége volt nagyobb. A szépség megszállottjaként magyarul is megjelent önéletrajzában ugyanúgy kozmetikázta élettörténetét, ahogyan filmjeiben a náci Németország szörnyű valóságát. Steven Bach most elfogulatlanul és pontosan mutatja be Leni Riefenstahlt és munkásságát, a korszakot, amelyben élt és a kiemelkedő művészeket, akikkel együtt dolgozott.
 

A közelmúlt könyvbeszerzései