Márai Sándor Kabala című cikkgyűjteménye

Ez a cikkgyűjtemény először 1936-ban jelent meg, másodszor pedig 2006-ban. Négy részre tagolódik a mű, melyben hol rövidebb, hol hosszabb novellák - cikkek - váltják egymást. A fiatal Márai egyik legszebb filozofikus-meditatív gyűjteménye ez. Már az első ciklus címe is mutatja, hogy a szerző afféle tanulmánynak tartotta őket: Ujjgyakorlatok a cikluscím. Ezt követi a Csillag, a Jellemek, végül pedig a Flóra és Fauna ciklusok.

Minden egyes kis történet magában hordozza a Márai-vonást, melyek hol ironikusak, hol mulatságosak, meglepőek, s mindig elgondolkodásra késztetnek. Az írások témái az élet legkülönbözőbb dolgairól szólnak: férjekről, nőkről, kígyóról, jóságról, csillagról és angyalról, de leginkább az irodalomról és a műveltségről.

A mű címe Kabala. Erről a fogalomról eképpen ír Márai:

"Csak az egészen buta embereknek nincsen kabalájuk. Azoknak, akik olyan rettenetesen buták, hogy nem ismerik szívükben az alázatot. Akik nem tudják, hogy Jegyek és Házak állanak az égen, s a Jegyek állandóan üzennek nekünk. Akik nem tudják, mi a fájdalom, mert olyan buták, hogy érezni sem tudnak. Az érzéshez is ész kell. Akik hetykén járnak közöttünk, s ilyen szavakat használnak, mint 'emberanyag'. De mi, többiek, a kabalások, szerény játékosok, akik ismerjük a balszerencse titkait, alázatosan köszönünk a kéményseprőnek, és pénteken, tizenharmadikán, ha telefonhoz hívnak, lekopogtatjuk az asztalt, mielőtt felvesszük a hallgatót. Gyermekkoromban dadus égetett faszenet dobott a vízbe, ha séta közben gonosz pillantású emberek szemmel vertek meg. Ezt a kabalát később leszoktam, mert megszámlálhatatlan sok gonosz pillantás ért időközben, s nem is volt mindig a közelben faszén. Jó kabala félni. Nem kell éppen hangosan félni, a farkastól sem kell félni. Csak éppen annyira, amennyire illik, mert tudjuk hogy emberek vagyunk, s emberek között élünk. Jegyek alatt."

Márai Sándor: Ólomöntés

Régebben az emberek könnyű szívvel hittek, igényesen, jókedvűen. A baj az, hogy már egészen okosak, kitanultak, óvatosak és beavatottak vagyunk és nem merünk kívánni. Ezek a valószínűtlenül oktató erejű esztendők megtanítottak reá, hogy vágyainkban is óvatosak legyünk, mintegy racionalizáltuk ábrándjainkat. Régebben dupla fedelű aranyórát kívántak az emberek, ezer holdas birtokot, s a tetejében jó egészséget nyolcvan évig, százezer forintot, kedves és tehetséges unokákat s közéleti tisztségeket, amelyekért remuneráció [nyereségrészesedés, jutalmazás, díjazás] is jár. Ábrándjaink ma negatívak. Ne mondják fel állásunkat, ne csökkentsék fizetésünket, ne vigyék el adóba a zongorát, ne emeljék fel a házbért! Lefelé licitálunk. Nincs képzelőerőnk többé. Családi házat, verandával és gyümölcsössel, kívánni se merészelünk többé; az ólomtól mindössze azt reméljük, hogy megmutatja az új házbérnegyedet, amikor gond nélkül fizetjük ki a kétszoba-konyha bérét. Az ólom unja és megveti ezt a vágytalanságot. Régen követelőztek az emberek, szemtelenül idézték a végzetet, teli pofával sorolták fel vágyaikat és igényeik lajstromát; s az ólom engedelmesen mutatta az emberi vágyak árnyképeinek ábrándját, mutatott bölcsőt és koporsót, de közben mutatott aranypénzzel tömött zsákot és boldog öregséget is. Gyávák vagyunk a vágyainkhoz. Ezért nem mutat semmit. Mert a világ, az ó-, mint az újesztendőben olyan és annyira van csak, amennyire és ahogy akarjuk, hogy legyen. A világ asztala terítve van; nem a készlet fogyott el, csak vágyaink satnyultak. Amire az ember nagyon és ordenáré erővel vágyakozik, az már van egy kissé. Tessék szemtelennek és szerénytelennek is lenni az új esztendőben. Hiába nem megy másképp.

18.40 - December 13.

Weöres Sándor: Pehely, mely ólomnak látszik

"Az egyéni-ember irtózik a megvénüléstől: úgy fogadja, mint elgyengülést, tehetetlenné-válást, méltatlan megaláztatást. Az igaz-ember nem irtózik a megvénüléstől, hiszen benne érheti el zavartalan kibontakozását; az ő évei lépcsők, egyre magasabbra. Ha nem félsz betegségtől, nyomortól, öregségtől, haláltól, semmiféle csapástól: részedre az öregség egyre biztosabb kiteljesülés lesz, a szegénység tehertelen szabadság, bármilyen nyomorékság gyarapodás, a halált pedig még halálod előtt megismered."

Milyen volt a thelemiták életrendje?

"Egész életüket törvény, rendelet, előírás helyett szabad akaratuk, józan belátásuk irányította. Akkor keltek, amikor jólesett, ettek, ittak, szundítottak, dolgoztak, amikor éppen megkívánták, senki sem háborította őket, senki sem kényszerítette őket emilyen-amolyan foglalatosságra. Így akarta ezt Gargantua. Életüknek egyetlen iránytűje volt:

TÉGY, AMIT AKARSZ!

 Mert a jó családból való, jól nevelt szabad embert, aki tisztességes társaságban növekedik, természettől fogva olyan ösztön és tapintat vezeti, mely szüntelenül erényes cselekedetre készteti, a bűntől visszatartja: ez adja meg emberi méltóságát. Azonban, ha gonosz erőszak és hatalom letöri és megalázza, akkor ez a nemes hajlam, mely eddig az erényre késztette, most arra indítja, hogy a szolgaság igáját lerázza és széttörje - mert mindig a tiltott dolog után törekszünk, s azután vágyakozunk, amit megtagadtak. Ilyen szabadság buzdította őket nemes versenyre, hogy soha egyebet ne tegyenek, csak ami a többieknek kellemes. Ha egyikük azt mondta: Igyunk ! - mind valahány emelte a kupát; ha a másik így szólt: Játsszunk!  - ahányan voltak, mind játszani kezdtek. Mind oly nemesen műveltek voltak, hogy sem a nők, sem a férfiak között nem akadt, aki írni, olvasni, énekelni, hangszeren játszani ne tudott volna, öt-hat nyelvet ismertek, s egyaránt tudtak azokon verselni vagy ékes prózában beszélni. Kerek világon nem akadt ezeknél vitézebb, ildomosabb lovag, ügyesek voltak lóháton, nem kevésbé gyalogosan, s úgy értettek a fegyverforgatáshoz, hogy náluk senki különbül. És sohase láttak ezeknél takarosabb, bájosabb, vidámabb, ügyesebb, hímzéshez s minden tiszteletre méltó és szabad asszonyi mesterséghez jobban értő hölgyeket. Így történt az, hogy mikor valaki szülei kívánságára vagy egyéb okból elhagyta az apátságot, magával vitte szíve választottját és megesküdtek; s ha már Thelemában barátságban és megértésben éltek, boldogságuk a házasságban csak tetéződött: úgy szerették egymást életük alkonyán, akár házasságuk első napján." - Rabelais

Az alkotásról és a műveltségről

"Az alkotó szellemű és tehetségű embernek sincsen joga ellopni valamit az önműveléshez szükséges időből az alkotás számára. Nem olyan fontos, hogy mindennap írjál; fontosabb, hogy mindennap olvassál. A  művelődéshez mindig legyen időd, mindennap. Mert nem biztos, hogy használsz hazádnak és az emberiségnek, mikor alkotsz valamit; isteni kegyelem kell ehhez. De bizonyos, hogy használsz magadnak is, hazádnak és az emberiségnek is, ha mindennap időt adsz lelked művelésének, elolvasod a kivételes alkotó szellemek valamely művének egyik szakaszát, pontosan megismersz egy igazságot vagy ismeretet. Nem fontos, hogy sok író legyen a közösségben, de fontos, hogy sok olvasó legyen. Nem fontos, hogy te szövegezd meg a szépet és igazat; fontosabb, hogy megismerjed." - Márai Sándor - Füveskönyv

Popper Péter: Lelkek és göröngyök

Tegnap kezdtem el olvasni a szerző eme pszichológiai írásait tartalmazó könyvét, s bár nem sokat haladtam vele, mégis úgy érzem, hogy érdekes lesz. Kb. 2-3 hónapja jött az a sugallat, hogy nekem muszáj ilyen könyveket olvasnom, meg is vettem egyet-kettőt, bele is kezdtem, s aztán a felénél kissé meguntam - túl tömény volt - és felhagytam az olvasásukkal.

Most gondoltam újra nekiveselkedek...

Popper már az előszavában is megemlíti, hogy egy kissé vaskosra sikeredett a könyve, de hát több évtizednyi kutatást, munkát nem lehet csak úgy összecsapni, könyvbe sűríteni. Ebben tényleg a leglényegesebb és a legérdekesebb írásait válogatta bele. Magáról ezt írja: "Megszoktam már, hogy végletes reakciókat váltok ki nemcsak kollégáimból, de olvasóimból is. E reakciók a túlzó elismeréstől a kifejezett megvetésig terjednek. Egyszer mint guruszerű jelenségről beszélnek rólam, máskor mint karrierista áltudósról, néha mint utat mutató majdnem-zseniről, egyesek pedig úgy emlegetnek, mint szellemileg leépült, hidegvérű gazembert."

Ebből is látszik, mennyire megosztja az embereket Popper Péter. Én személy szerint nem olyan régen hallottam őt beszélni a Mesterkurzus valamelyik előadásában, s igen megtetszett a stílusa és a mondandója. Most odáig is eljutottam, hogy elkezdem olvasni a műveit - azaz ezt a könyvet.

A könyvet Pertorini Rezső - orvos, pszichiáter és neurológus, 1927-1980; Csontváry Kosztka Tivadar festőművész patográfiája című műve érdemel említést (1966) - emlékének ajánlja az alábbi idézettel:

Táncolni kell uram !

A zene majd csak megjön valahonnan...

Kazantzakisz: Zorbász, a görög

A könyv hat részből épül fel - mondhatni hat kiskönyvből: A belső utak könyve, Hazugság nélkül, Felnőttnek lenni, A meghívott szenvedély, Fáj-e meghalni?, Cikkek és tanulmányok.

Mint már mondottam az elején, most kezdtem el olvasni, tehát a belső utak könyvénél járok, ami nem más, mint az önismeret fejlesztésének a gyakorlati kézikönyve. Számos útmutató, gyakorlat szerepel benne, melyekkel játszva ismerhetjük meg önmagunkat, fejleszthetjük önismeretünket, s ezáltal jó emberismerőkké válhatunk (persze ehhez azért plusz adottság is szükségeltetik, de mindenkiben van egy minimális képesség, mely fejleszthető).

A következőkben egy érdekes részletet közlök a könyvből, mely a 16. században élt taoista bölcselő, Tu Lung (Tu Csi Hsui) tollából származik:

"A Bölcsesség kezdete

A régiek, akik tiszta erkölcsi összhangot akartak a világban, először nemzeti életüket rendezték el; akik el akarták rendezni nemzeti életüket először otthoni életüket szabályozták; akik otthoni életüket akarták szabályozni, először egyéni életüket művelték; akik egyéni életüket akarták művelni, először a szívüket hozták rendbe; akik szívüket akarták rendbe hozni, először akaratukat tették őszintévé; akik akaratukat akarták őszintévé tenni, először eljutottak a megértéshez; a megértés a dolgok ismeretének felkutatásából származik. Ha a dolgok ismeretét elnyertük, akkor elértük a megértést; ha a megértést elértük, akkor az akarat őszinte; ha az akarat őszinte, akkor a szív rendben van; ha a szív rendben van, akkor műveljük egyéni életünket; ha egyéni életünket műveljük, akkor az otthoni élet szabályozva van; ha az otthoni élet szabályozva van, akkor a nemzeti élet művelése az alapja mindennek. Lehetetlenség, hogy ha az alap rendetlen, fölötte rendes legyen az épület. Sohasem volt olyan fa a világon, amelynek törzse karcsú, s felső ágai nehezek és erősek. A dolgoknak oka és következménye van, az emberi ügyeknek kezdete és vége. Ha az egymásrakövetkezés rendjét ismerjük: ez a bölcsesség kezdete."

Kazinczy Ferenc 250

1759. október 27-én született Kazinczy Ferenc, a magyar nyelvújítás vezéralakja, író, költő, műfordító. Nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és az önállósulás ügyét szolgálta.

A Tavaszhoz

A szép kikelet
Üzi a telet,
S zúzos förgetegét,
Bolyongó fellegét,
Lágy lehelleti
Messze kergeti. 

Amit szemem lát
Hosszas bánatját
Szeleknek ereszti,
Víg kedvét éleszti,
S újult színre kél,
Hogy elmúlt a tél. 

Még a madarkák
Félénkek s némák.
De majd nemsokára,
A tavasz szavára,
Előállanak,
S dalt indítanak. 

Ah, a szép Cenci
Ide jő ma ki.
Ha a zöld ligetet
Az elkeseredett
Bús fülemile
Jajjal tölti be.

Oh vajha akkor
Valamely bokor
Mellé rejtezhetném,
S kényemre nézhetném,
Szép tekinteti
Mint kedvelteti: 

S ha a pajkos szél
Lopva neki kél,
S sebes repületi
Leplét félreveti,
Szemérmes szemmel
Miként pirúl el. 

Oh szép kikelet!
Verd el a telet,
S ha Cenci ide jő:
Olvadni késztető
Leheleteddel
Szívét lágyítsd el.

1787

A nagy titok

Jót s jól ! Ebben áll a nagy titok.

Ezt ha nem érted

Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.

"A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője. Érzi ezt mind az egyik fél, mind a másik, s szereti a nyelvet szent hazafisággal; abban hasonlanak meg, hogy míg az egyik azt elváltozásától s elkorcsosodásától félti, a másik annak elváltozását, azaz haladását még óhajtja is; s ő is retteg ugyan elkorcsosodásától, de a mások szép és hasznot neki is igérő példájoknak követését, ha az nem egyéb, mint saját erejének kifejtése és gazdagítása, elkorcsosodásnak nem tekinti. Egyedül a pók az, ami mindent magából szed, fon és szőv: az embernek az az elsőség juta, hogy egy ponton veszteg ne álljon, hanem tehetségeit használván, s mások találmányaikat eszmélettel követvén, a tökéletesedés útján előbbre haladhasson. Valamivé ő lesz, e két szernek egyesítése által lesz."

"Én honi palánt vagyok; elsorvadnék idegen ég alatt. "

Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe

Tegnap kezdtem el olvasni Oscar Wilde egyetlen regényét, mely az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet.

Dorian Gray gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz: a pincébe elrejtett képmás életre kel...

Az első pár oldal után találtam egy-két jó mondatot:

"De a szépség, az igazi szépség ott végződik, ahol az értelmes ábrázat kezdődik. Az értelem már önmagában is bizonyos túlzás, és megbontja az arc harmóniáját. Mihelyt leül az ember gondolkozni, csupa orr lesz, csupa homlok vagy más efféle szörnyűség. Nézz csak rá azokra az emberekre, kik a tudományos pályán valamire vitték. Milyen rútak mind. Kivéve persze a papokat. De a papok nem gondolkoznak. A püspök nyolcvanéves korában is folyton azt ismétli, amire tizennyolc éves ifjú korában tanították, ezért mindig bájos és kedves marad."

Aztán tovább olvasva ismét megragadott egy, melyet mégegyszer visszaolvastam, ízlelgettem a szavakat, elgondolkoztam rajta:

"Azok a szenvedélyek zsarnokoskodnak rajtunk legerősebben, melyeknek eredetét eltitkoljuk magunk előtt. Azok a leggyöngébb mozgatóokaink, melyeknek természete öntudatossá vált bennünk. Gyakran megtörtént, hogy azt gondoltuk, másokkal kísérletezünk, pedig tulajdonképpen magunkkal kísérleteztünk."

Kíváncsi vagyok rá, mi lesz a végkifejlet...
Egyébként a művet Kosztolányi Dezső fordította.