Mark Seal: Vadvirág

Fülszöveg:

A „Vadvirág” ez a magával ragadó életrajzi, és dokumentarista mű egy veszélyeztetett ország lélegzetelállító szépségeihez kalauzolja el olvasóit, egy elszánt környezetvédő kivételes életén és megrázó halálán keresztül. 2006. januárjában, Joan Root, a hatvankilenc éves természetbarát, Oscar-díjra jelölt vadvilági filmkészítő és rendíthetetlen környezetvédő, két férfi áldozatává vált saját hálószobájában, a Naivasha tó partján. Mark Seal, sokat megélt újságíró eredt az izgalmas gyilkossági történet nyomába, és talált rá a tragikus halál valamint az azt megelőző kivételes élet felejthetetlen történetére. Az igazság iránt érzett kielégíthetetlen szomjúságával tárja elénk Joan Root mélyen megható életét, akinek rejtélyes képessége volt az állatokkal való kapcsolatteremtésre. A rámenős Alan Root forgószélszerű udvarlását, házasságukat, és több mint húsz év kalandjait, szenvedélyes szerelmüket, és meghatározó jelentőségű természetfilmes munkásságukat osztja meg olvasóival. A könyv bemutatja házas- és munkatársi kapcsolatuk megdöbbentő darabokra hullását, valamint Joan makacs küzdelmét, hogy önmagát és a partvidéket újraépítse. Mindemellett a „Vadvirág” egyben Kenya története is. Egy ország története, az afrikai vadon ritkaságainak egyik utolsó helyőrségéé, amit a környezetvédők és az üzletemberek közt dúló háborút kihasználó korrupt vezetés tizedel. Joan Root, Kenya szebb jövőjéről álmodott, egész életében harcolt, csendes hősiességgel és félelmet nem ismerő bátorsággal, hogy álmát valóra válthassa. Az élete idejekorán véget ért, de hagyatéka tovább él.

Ehhez a témához, Afrika, vadvédelem még további olvasmányok és filmek is hozzátartoznak. Benyomásokról majd akkor.

Jankovics Éva: Lédererné, mi van a kosárban?

1925 elején brutális gyilkosság tartotta lázban a fővárost és az országot: Léderer Gusztáv csendőr főhadnagy és felesége, Schwartz Mici január 7-én budai lakásukon pisztollyal megölték Kodelka Ferenc hentesmestert, majd 22 részre feldarabolták. A kegyetlen bűntény sokáig foglalkoztatta az embereket, Krúdy Gyula is írt - végigülte a tárgyalást - a különös történetről, amelyet egy kuplé is felidézett: Lédererné, mi van a kosárban? Kodelkának keze, feje, lába!
Jankovics Éva gyerekkorában hallott először a gyilkosságról. Később, már felnőttként, íróként elkezdték érdekelni az akkori társadalmi körülmények, ezért elhatározta, hogy feldolgozza az eseményeket. Egy évet szánt a kutatómunkára, több mint 1700 oldal korabeli szöveget bogarászott át: újságokat, jegyzőkönyveket és egyéb dokumentumokat. Járt a budapesti bűnügyi múzeumban és az országos levéltárban.
Nincsenek kitalált személyek a dokumentumregényben, a karakterek is valóságos emberek, abban a korban éltek és úgy hívták őket, ahogy a kötetben szerepelnek. Az akkori beszédstílust és annak fordulatait is felhasználta a regényben az írónő, amellyel az anyaggyűjtés után két hónap alatt elkészült.
Lédererék - mint megtudtuk - jó anyagi körülmények között éltek, de Horthy Miklós felszámolta azt a különítményt, amelyben Léderer Gusztáv is szolgált. Anyagi helyzetük emiatt megromlott, nehezen fogadták el a megváltozott életkörülményeket. Kodelka Ferenccel baráti kapcsolatban álltak, a hentes szállította a húst a hadseregnek. Később pénzügyek, illetve - Lédererné és Kodelka között - szerelemi szálak is összefűzték őket.
A megölt hentes fejét soha nem találták meg. Léderert a bíróság halálra ítélte, kivégezték, felesége végül is - állítólag vádalkuval - életfogytiglani börtönbüntetést kapott, de jó magaviselete miatt idővel szabadlábra engedték. 1964-ben még látták Pesten.

A kép baloldalán látható Léderer Gusztáv, középen Kodelka Ferenc, a feldarabolt hentesmester, jobb szélen pedig Léderer Gusztávné, Shwartz Mici

Torey Hayden: Szellemlány

Torey Haydenről: "A könyv szerzője gyermekpszichológus, aki pályáját fejlesztő pedagógusként kezdte. Dolgozott általános iskolák speciális osztályaiban, kutatóintézetekben és magánklinikákon. Tancsadója és együttműködője több gyermekbántalmazás ellen küzdő szervezetnek. 1979 óta írja visszaemlékezéseit az osztálytermekben, illetve terápiás csoportokban vívott küzdelmekről. Megrázó gyermeksorsokat bemutató könyvei sorra kerülnek fel a sikerlistákra."

Mindig tudtam, hogy az embernél nagyobb állat nem él a Földön, és ez a könyv ismét csak megerősítette ezt a benyomásomat.

Torey a Karácsonyi szünet előtt gondol egy merészet, és ott hagyja régi, sikeres állását, hogy egy közép-nyugati amerikai kisvárosban dolgozzon, egy speciális iskolai osztályban. Mindössze négy gyerek jár ebbe a csoportba, de mindegyikük súlyos mentális és viselkedési zavarokkal küzd. Három fiút kap: az autista Reubent, aki állapotához képest mégis egészen jól elbodogul a mindennapi életben; Philipet, ő egy fekete hatéves, kommunikálni alig tudó hatéves kisfiú; Jeremiah-t, ő indián gyerek fejlett trágár szókinccsel, agresszivitásra hajlamos és hiperaktív. A társaságban Jadie az egyetlen lány. Jadie nem beszél, nem sír, nem nevet, még tüsszenti sem tüsszent. Szelektív néma. Mindeddig senki nem tudott közeledni hozzá, minden próbálkozásra szorosan bezárkózott a saját, zavaros kis világába. Ide érkezik hát Torey, és rögtön az első nap sikert könyvelhet el magának, szóra bírja az addig makacs hallgatásba burkolózó kislányt. De ez még csak a kezdet, hiszen a valódi kihívást jelentő feladat megtudni, miért nem beszél a kislány, mi történhetett vele, és ha lehetséges, megoldást keresni, segítséget nyújtani. De arra, amiről a kislány lassan-szinte cseppenként adagolva az információkat-beszámol, még a sokat tapasztalt és látott nevelő sincs felkészülve. Az elmondottakból egy pokoli világ tárul fel, amelyben pedofília, sátáni szertartások és gyermekpornó gyanúja is felmerül, amelynek nemcsak Jadie, hanem a hat éves, illetve tizenkilenc hónapos húga is szenvedő alanya volt. Torey először hezitál, mennyire adhat hitelt a kislány szavainak, mennyi a valóságmagja az elmondottaknak, végül mégis úgy dönt, bevonja a hatóságokat. Igazából soha nem derült ki, mi volt a teljes igazság, mert konkrét bizonyítékokat nem tudtak a szülők ellen felhozni, a történet mégis megnyugtató módon zárult le, mert miután a kislányokat elvették a szülőktől, Jadie élete rendeződött, normális módon tudott fejlődni, és mondhatni, egészséges felnőtt lett belőle.

Borzasztó történet, amit fokoz az, hogy megtörtént, nem egy fiktív cselekményt mond el. Nem tudtam egy percig sem ettől a ténytől elvonatkoztatni, sokszor beleborzongtam abba a gondolatba, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek, hogy ennyire gonosz emberek születnek erre a világra, és a teljes hétköznapiság álcája mögött titokban ocsmány, ördögi dolgokat művelnek ártatlan, kiszolgáltatott embergyerekekkel.

Csodálom ezt a pszichológusnőt, amiért a problémás, sérült gyermekek megsegítésére tette fel az életét, végtelen türelemmel, szeretettel téve a dolgát. Én normális, átlagos kölkökkel sem tudnék mit kezdeni, két perc elég lenne egy mai általános iskolában, aztán hanyatt-homlok menekülnék.

Ez a könyv sokáig itt fog lebegni a tudatom szélén.