Szilágyi Domokos (Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.) erdélyi magyar költő, író, irodalomtörténész és műfordító. Nyolcgyermekes családban nőtt fel. Szilágyi Domokos első verse 1956-ban az Utunkban jelent meg. Az erdélyi költészet egyik fontos alakja lett, az úgynevezett Forrás-nemzedék tagjaként indult. Kolozsvárott a Bolyai Egyetemen 1960-ban magyar szakon végzett. 1961-ben feleségül vette Hervay Gizella költőt. Az első verseskötetét az "Álom a repülőtéren"-t 1962-ben nyomtatták ki. Az Igaz Szó és az Előre munkatársa volt. Betegnyugdíjat kapott 1970-ben. Az 1970-es évek elején bejárta Németországot és Skandináviát. Utolsó éveiben Kolozsvárott élt. Súlyos betegen saját kezével véget vetett az életének. Fia, Kobak, az 1977-es bukaresti földrengésben halt meg, ezután Hervay Gizella is az önkéntes halált választotta. Közös sírban nyugszanak a kolozsvári házsongárdi temetőben: Szilágyi Domokos, Hervay Gizella és a gyermekük, Szilágyi Attila. Életét, sőt egész költészetét némileg beárnyékolja a nem olyan régen napvilágra került közlemény, miszerint Szilágyi az ötvenes-hatvanas években a Securitate ügynökeként dolgozott és az ő jelentései miatt közeli barátait fogták perbe, és ítélték el. Ennek ellenére költészetét mégis a diktatúra elleni küzdelem szimbólumaként szokták értelmezni.
TITOK
A szíved: nagy, örök titok, és ajtaját ki nem nyitod.
A lelked mélye: rejtelem, és nem engeded sejtenem, mi zajlik benne szüntelen.
De ha szemed reám nyitod: nincs rejtelem, és nincs titok.
Eunice Wayman 1933-ban született, Észak-Karolinában, Tryon-ban. Hét testvére volt. Édesanyjuk szigorú, metodista lelkész volt, édesapjuk ezermester, aki borbélyként is dolgozott. Bár a család nagy szegénységben élt, a kislány tehetsége nem kerülhette el a szülők figyelmét, hisz már négyévesen zongorázhatott a helyi templomban. Óriási hatással volt rá Bach zenéje, miatta szeretett volna versenyzongorista lenni. A család, ahol az édesanyja munkát vállalt, látva a kislány káprázatos tehetségét, anyagilag támogatni kezdte őt, hogy klasszikus zongoraleckéket vehessen. Innentől egy fehér kisgyermeknek sima út vezetett volna a hírnév felé, de a kis Eunice fekete volt, és ez az akkori Amerikában, az erősödő faji előítéletek miatt, akadályokat állított sikerei útjába. Tízévesen adta első zongorakoncertjét, szülei az első sorból szerették volna nézni lányukat, de át kellett adniuk a helyüket egy fehér családnak. Állítólag Eunice felállt, és nem volt hajlandó elkezdeni a koncertet, amíg családját vissza nem ültették az első sorba. Innentől kezdve egész életét végig kísérte a rasszizmus ellen való küzdelem. Középiskolai tanulmányai utolsó évében már rendszeresen járt zeneiskolába, és felvételizett egy magasabb szintű intézménybe is, ahová meggyőződése szerint csak a bőre színe miatt nem vették fel. Ekkoriban költöztek Philadelphiába, ahol – hogy családját anyagilag támogathassa – zongoraleckéket adott. Amikor az egyik diákja elmesélte, hogy Atlantic City-ben egy bárban zongorázik, és többet keres, mint ő, úgy döntött, kipróbálja magát. 1954-től az atlantic city-i Midtown Bar and Grill bárzongoristája lett. Hogy elkerülje édesanyja haragját – hisz metodista hite tiltotta volna az ilyenfajta munkát – megváltoztatta a nevét, és a showbusiness világának küszöbét már Nina (spanyolul „kicsi”) Simone-ként (a francia színész Simone Signoret után) lépte át. A bár tulajdonosa kis idő múltán arra kérte, ne csak zongorán játsszon, énekeljen is. Óriási hallgatóságra tett szert. Fiatalokból álló, egyre bővülő rajongótábora estéről estére megbabonázva hallgatta különleges stílusában előadott dalait. Egyre színvonalasabb bárokban lépett fel, míg 1957-ben a kevéssé ismert Betlehem Records ügynökség fel nem karolta. A következő évben a Porgy és Bessből az „I Love You Porgy” című dalt lemezre énekelte, amivel a rhythm and blues-listán a 2., a poplistán a legjobb 20 közé került. Karrierje felfelé kezdett ívelni. Sajnálatos módon a szerződés aláírásával a dal jogait is eladta, amit később aztán rettenetesen megbánt. 1962-ben hozzáment Don Ross-hoz, de a következő évben el is vált tőle. 1960-ban házasságot kötött Andy Stroud nyomozóból lett zenei producerrel, aki nem csak a férje, hanem menedzsere is lett. Lányuk Lisa Celeste 1961-ben született, de 1970-ben ennek a házasságnak is vége lett, eltérő politikai nézeteik, és Nina Simone karrierje miatt. A hatvanas években Nina Simone egyre elkötelezettebben harcolt az emberi jogokért, gyakorta felemelte szavát a fajüldözés ellen. Amikor 1963-ban Alabama-ban egy baptista templomban felrobbantottak egy bombát, ami négy fekete kisgyerek halálát okozta, megírta a „Mississippi Goddam” című dalt, ami élesen bírálja népének kényszerhelyzetét az akkori Amerikában, ezért nem nagyon játszották a rádiókban. További dalaival is "kifejtette" álláspontját: a „(To Be) Young, Gifted and Black”, az „Old Jim Crow”, a „Backlash Blues”, valamint a „Why?” legszebb példái véleményének kinyilvánítására. Az amerikai hatóságok ezt egyre nehezebben nézték el neki.
Nina egyre elkeseredettebb volt a kialakult helyzet miatt, ráadásul összeveszett a lemezkiadó cégével is, így elhagyta hazáját. Barbadoson, majd a nyugat-afrikai Libériában, később európai országokban élt. Svájcba költözött, és megpróbált visszatérni a showbusinessbe, de kísérlete óriási bukással végződött. Akkori szponzoráról, akiben vakon megbízott, kiderült, hogy egy szélhámos, kisemmizte őt és gyakorlatilag mindenét elveszítette. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után Nina Simone újra megtalálta hitét, és bizakodva tekintett a jövőbe. Azzal az eltökélt szándékkal költözött vissza Amerikába, hogy újra hírnevet szerez magának szülőföldjén, de amikor 1978-ban hazatért, adótartozásai miatt letartóztatták. Az énekesnő a vietnami háború elleni tiltakozásul tagadta meg állampolgári kötelezettségeinek teljesítését. Amikor visszatért Európába, Franciaországot választotta új hazájául. A hetvenes években Billie Holiday és Jacques Brel szerzemények, filmdalok, népdalok is belefértek repertoárjába. Összesen kilenc albumot készített akkoriban az RCA stúdiójában. A hetvenes években kis együttesekkel jazzt játszott, gospelt énekelt. Eltávolodott a slágerek világától, emiatt a közönség is elpártolt egy kicsit tőle. Komoly anyagi nehézségek között élt, és magánélete sem volt rendben. A nyolcvanas évektől gyakran szerepelt a televízióban; egyik korai dala, az 1958-as „My Baby Just Cares For Me” Angliában siker lett, 1991-ben „I Put a Spell On You” címmel könyv jelent meg életéről,1993-ban „A Single Woman”-ért Amerikában is ünnepelték.
A kilencvenes években Franciaországban többször összetűzésbe került a törvénnyel: egyik szomszédja fiát légpuskával meglőtte, mert az nevetésével és ricsajozásával zavarta a koncentrálásban. Máskor a lemezkiadó cége adminisztratív munkatársára lőtt rá, aki szerinte kevesebb tiszteletdíjat fizetett neki, mint kellett volna. Ekkoriban már nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy ezen kirohanásai nem csupán bonyolult, karakteres, különc habitusából erednek, hanem más, vélhetőleg pszichés problémák állhatnak a háttérben. Ám az, hogy valóban bipoláris zavarral – a mániás depresszió súlyosabb fajtája – kezelték 1960-as évektől, csak a 2004-ben megjelent életrajzából derült ki. 2003. április 21-én, hetven éves korában halt meg, az otthonában.
Annyi zeneszámról, előadóról tettem (tettünk) már említést, hogy éppen itt az ideje annak, bemutassam a számomra első számú énekesnőt. Ha valaki nem tudta volna rólam, nagy jazz rajongó vagyok, rengeteg zenei felvétel birtokosa. Tehát: My favourit singer: The first Lady of songs -Ella Fitzgerald. 1918. április 25-én született a virginai Newport News-ban. Édesapja viszonylag korán elhunyt és ezekután édesanyjával New Yorkba költöztek. Itt rögtön elkezdte kutatni a lehetőségeket, ahol kamatoztathatta volna énektudását, különböző tehetségkutató versenyeken indult, eleinte kevés sikerrel. Majd rámosolygott a szerencse, egy fellépésen meglátta őt a Chick Webb Band frontembere, aki azonnal leszerződtette a fiatal lányt. Webb 1939- ben meghalt, és innentől kezdve a zenekar az "Ella Fitzgerald és az ő híres bandája" nevet viselte. Ám ez a formáció nem sokáig működött, mert Ella összeakadt az akkori jazz-élet mindenható urával Norman Granz-el, és általa csatlakozott a Jazz At The Philharmonic koncertsorozathoz, amelynek aztán hosszú évekre ő lett a nagy sztárja. 1956 és 1967 között 19 szólólemezt készített, olyan szerzőktől, mint Cole Porter, George Gershwin, Duke Ellington, Irving Berlin és John Mercer. Hosszú pályája során végig lenyűgöző tudott maradni, az idősebb kori felvételei éppolyan tökéletesek, mint a fiatal korában előadott dalok. Ő fejlesztette tökélyre a Louis Armstrong által alkalmazott "scat" technikát, vagyis az értelem nélküli szótagokra énekelt improvizatív motívumokra épülő előadásmódot. Magyarul: mintegy hangszert használja a hangját. Van egy nagyon híres felvétele (sajnos a Youtube-on elég vacak a minősége), amelyben megcsodálhatjuk ennek az énektudásnak és technikának minden apró részletét, amelyet Ella professzionálisan felvonultat, ez pedig a "How High The Moon", ebben a szóló olyan, mintha egy valódi, spontán szaxofonszólót hallanánk. Mindig és mindenkor magával ragad, tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, nekem ő marad mindhalálig a Hang. Életem nagy bánata, hogy nem láthattam őt élőben énekelni, 1996-ban Los Angelesben érte őt a halál. Ő volt a legnagyobb.
Ez a felvétel velem egyidős, hallgassátok, nincs szinkronban a kép és a hang.
Mary Louise Streep 1949. június 22-én született a New Jersey-beli Summit-ban. A Vassardon és a Yalen folytatott dráma tanulmányokat, ahol 30- 40 darabban is fellépett.Tanulmányai befejeztével az off-Brodway-n indította el színészi pályafutását, és hamarosan Tony-díjra jelölték egy Tennessee Williams-darabban nyújtott alakításáért. 1977-ben debütált a televízió képernyőjén, és ugyanebben az évben tűnt fel a vásznon is Fred Zinnemann Julia című filmjében. Olyan nehézsúlyú játékosok voltak a csapattársai, mint Jane Fonda, Vanessa Redgrave, Hal Holbrook, Maximilian Schell és Jason Robards. A tévés szakma elismeréseként 1978-ban Emmy-díjat kapott a Marvin J. Chomsky Holocaust című minisorozatában játszott szerepéért. Ugyanebben az évben dolgozott először együtt Robert de Niró-val Michael Cimino Szarvasvadász-ában. A szerep kicsi volt ugyan, de Streep olyan erőteljes alakítást nyújtott, hogy kiérdemelte vele első Oscar-jelölését. A következő állomás Woody Allen klasszikusa, a Manhatten (1979) volt, és benne a leszbikus ex-feleség szerepe. Igazán ismertté azonban a Kramer kontra Kramer (1979) című könnyfakasztó családregénnyel vált, melyben Dustin Hoffman partnere volt. Joanna Kramer megformálásáért első Oscar-ját is besöpörhette.
A nyolcvanas évek is rendkívül sikeresen indultak a számára, olyan filmekben láthattuk, mint a "Francia hadnagy szeretője", a "Sophie választása" (ez meghozta a második Oscart), "Silkwood", "Távol Afrikától", valamint a nem túl sikeres "Nőstényördög", de Meryl ebben is maradandót tudott nyújtani.
A kilencvenes éveket a "Képeslapok a szakadékból" című filmmel indította, aminek számomra külön érdekessége, hogy a "Csillagok háborújá"-ból ismert Carrie Fischer, azaz Leila hercegnő regénye alapján készült. Ezekben az években váltogatta a vígjátéki (Jól áll neki a halál) és drámai (Kísértetház) szerepeket, majd alaposan meglepett rajongókat, kritikusokat egyaránt, amikor a "Veszélyes vizeken"-ben vadvízi túravezetőként tűnt fel. A következő években újra visszafogottabb szerepekbe bújt, Clint Eastwood szerelmi partnere volt a "Szív hídjai"-ban, majd Diane Keaton és Leonardo Di Caprio szereplőtársa a "Marvin szobája" című alkotásban. Újabb Oscar jelölést hozott az "Életem értelmé"-ben a rákos családanya megformálása.
A XXI. században is töretlenül folytatja diadalmenetét, ezidáig 17 filmet forgatott ebben az évtizedben, és újra meg újra bezsebelhette a közönség és a szakma elismerését és szeretetét. Ezek a következők (Sajnos nem láttam mindegyiket.):
2002. Adaptáció
2002. Az órák
2003. Túl közeli rokon
2004. Angyalok Amerikában
2004. A mandzsúriai jelölt
2004. Lemoney Snicket: A balszerencse áradása
2005. Első a szerelem
2006. Az utolsó adás 2006. Az ördög Pradát visel
2006. Hangya Boy (Hangyakirálynő hangja)
2007. Sötét anyag
2007. Este (Rendező: Koltai Lajos)
2007. Kiadatás
2007. Gyávák és hősök
2008. Mamma mia!
2008. Kétely
2009. Julie és Julia
A magánélete feltűnéstől mentes, boldog házasságban él szobrász férjével, és négy gyermekével. Ő azon kevés színésznők egyike Hollywoodban, akinek a karrierje töretlennek mondható, ő az egyik aki nagyon sok, szám szerint 15 Oscar jelölést tudhat magáénak, és a legtöbb alakításával méltán kerülhet a legnagyobbak,a hallhatatlanok közé.
Sherman Alexie 1966-ban született spokane indián, egy északnyugat-amerikai rezervátumban nőtt fel, és törzséből elsőként egyetemi diplomát szerzett. Regényíróként, költőként már régóta jegyzik, időnként filmeket csinál és performanszművészkedik is. Prózaíróként és költőként számos díjat nyert, még Oprah Winfrey is szerepeltette műsorában. Tíz év óta a Menekülés az első regénye. Joyce Carol Oates azt írta róla: "gúnyos, lázadó, tiszteletlen, nem simul bele semmilyen tradícióba, a fiatal Philip Rothra emlékeztet engem", a New Yoker pedig az 1990-es években azon kevés amerikai író közé sorolta, akiknek a XXI. században lesz a helyük. Itthon kevésbé ismert még az író, a Menekülés című regényén kívül egy novelláskötete jelent meg. Rám jellemző módon azért figyeltem fel rá, mert a születési dátumunk napra pontosan megegyezik. Holnap bepótolom a lemaradásaimat, négy könyvet is kiolvastam az elmúlt héten. Tehát, mihelyt hazaérek Vácról a kiállításról, nekiállok postokat gyártani.
Talán 10-15 éve találkoztam először egy megsárgult, gyűrődött papírlappal, melyen egy vers volt Abonyi Lajos tollából. A címe – pontosan nem emlékszem rá – Véres vasárnap. A történet Abonyban játszódik, ahol egy szerelmi háromszög brutális végkifejlete jelenik meg a szemünk előtt.
Fogalmam sem volt, ki az író, így hát elkezdtem utána kutatni. Kiderült, hogy eredeti neve Márton Ferenc, aki 1833. január 9-én született Kisterenyén. Valószínűleg nem sokáig élhetett itt a család, mert a feljegyzésekből kiderül, hogy az alsó gimnáziumi osztályokat már Kecskeméten végezte, ahol Jókai Mór rajztanítványa volt. Bölcseleti tanulmányait 1847-48-ban Pesten és Kecskeméten hallgatta. Baksay Sándorral együtt szerkesztették a Korány című diáklapot. A szabadságharcban nemzetőrként vett részt. Jogi tanulmányainak befejezte után, 1853-ban Abonyban gazdálkodásba fogott, s mellette az irodalommal foglalkozott, tagja volt a Kisfaludy és a Petőfi Társaságnak is.
Életének három fókusza volt: Abony, a népköltészet és a színház. Rajongott a népköltészetért, gyűjtött is belőle a Kisfaludy Társaság megbízásából. Talán nem is tudtuk – én biztosan nem -, hogy a Kodály Zoltán Háry Jánosából ismert dalt – Sej, Nagyabonyban csak két torony látszik – ő jegyezte le anno. A folklór szeretete és bizonyos drámai látásmód vitte a színházhoz, amelynek számos népszínművet írt az 1860-as évektől haláláig. Számos regényt és elbeszélést is köszönhetünk neki, melyek a tizenkilencedik és a huszadik század elején jóval ismertebbek voltak, mint manapság.
Fő művei: A fonó krónikája (elbeszélés gyűjtemény), Itt a szép Alföldön (elbeszélések), A sári bíró leánya (novella), Kenyér és becsület (regény), Az utolsó kurucvilág (regény), Észak csillaga (regény), Emlékek (novellák), A betyár kendője (népszínmű).
Kár, hogy szülőhelyén nem emlékeznek meg róla, igaz egy utca viseli a nevét. A város kulturális életében szerepet kaphatna igazán.
A new yorki Buffalóban született 1938-ban. Első novellája 1957-ben jelent meg, azóta folyamatosan írja a könyveit. Itthon 2003-ban az Agave kiadó indította útjára három regénysorozatát. Ezek közül a Matt Scudder sorozattal aratta a legnagyobb sikereit, számos díjat besöpört velük. Matt Scudder egy engedély nélkül dolgozó magándetektív, aki kiválóan ismeri New York minden sötét titkát. A másik népszerű regényfolyam főszereplője Bernie Rhodenbarr, egy antikvárius, aki mellékállásban betöréssel keresi a kenyerét. Ezek a regények inkább a humorra építenek a jóval sötétebb Scudder sorozattal szemben. Bernie alapjában véve egy imádnivaló lúzer, de remek betörő aki a másodállása végett kisebb-nagyobb zűrökbe keveredik. De mivel bolondnak bolond a szerencséje a végén valahogy mindig kivágja magát a slamasztikából.
A következő amit itthon is kiadtak, egy bérgyilkos hétköznapjait és a munkáját mutatja be, de ebből még csak kettő jelent meg.
Amerikában ismert még az Evan Tanner ciklus, amely egy koreai veteránról szól, aki egy sebesülés miatt nem tud aludni. Remélem az Agave előbb-utóbb sort kerít ezeknek a könyveknek a kiadására.
2004-ben óriási megtiszteltetés érte az írót. Megkapta az egyik legrangosabb díjat, amit krimiírónak odaítélhetnek, a "Cartier Gyémánt Tőr" nevűt, amivel annak idején pl. Ed McBain-t is kitüntették.
Második feleségével a mai napig New Yorkban, Manhattenben élnek, és úgy tartják számon, mint N.Y. egyik nagy krónikását.
1944. február 23-án született Cedar Rapidsban, Iowa államban. Eredeti neve John Roswell Camp, így John Sandford egy írói álnév. Sandford a nagymamájának a középső neve volt. Bölcsészettudományi tanulmányokat folytatott – amerikai történelemből – majd újságírásból diplomázott. Az írást a hadseregben kezdte el, és a sereg küldte el újságíró-iskolába. Minthogy Koreába küldték dolgozni, azon kevesek között van, akiknek – így – sikerült elkerülni Vietnamot. Kezdetben a Miami Heraldnál dolgozott, majd 1978-tól a St. Paul Pioneer Pressnek kezdett írni. 1980-ban már a Pulitzer-díj döntősei között volt, melyre az amerikai őslakosokról írt cikksorozata miatt jelölték. 1996-ban meg is nyerte a Pulitzer-díjat egy olyan cikksorozatért, melyben Élet a földön címmel egy amerikai farmercsaládot mutatott be. Írói hírnevét egy krimisorozatnak köszönheti, amelynek állandó főhőse Lucas Davenport , egy igazi macsó, kemény, de igazságos zsaru, aki mint egy bulldog tör előre, amíg fel nem deríti az ügyeket, amik a legtöbb esetben visszataszítóan kegyetlen sorozatgyilkosságok. A Davenport-krimik mellett Sandford más regényeket is kiad. Kidd nevű főhőse szintén egy extravagáns nyomozó, aki művész és komputerszakértő. Újabban Davenport egyik beosztottja, Virgil Flowers egy nőcsábász poszthippi lépett elő új főhőssé.A regények mellett Sandford archeológusként is dolgozik; nemrég egy izraeli ásatást felügyelt és fényképezett. Szabadidejében szeret olvasni, méghozzá a konkurenciát: Robert Parker, Carl Hiassen, John Grisham, Tom Clancy, Stephen King."
1849. november 24-én született Angliában, Frances Elisa Hodgson néven. Az apja
meghalt 1854-ben, így az anyja egyedül volt kénytelen gondoskodni öt gyermekéről. Nagy szegénységben, egy nyomornegyedben éltek a viktoriánus Manchesterben. A család 1865-ben emigrált Amerikába, Knoxvillbe. A szegénység megmaradt, de mégis jobb körülmények közé kerültek. Édesanyja halála után, hogy támogatni tudja két fiatalabb testvérét különböző magazinoknak kezdett írni. Fő tehetsége abban állt, hogy kitűnően kombinálta a munkásosztály valós életének eseményeit romantikus elemekkel.
1873-ban férjhez ment Dr. Swan Burnett-hez Washingtonban. Ezek után több regényét is kiadták. 1866-ban jelent meg az igazi sikert hozó könyv a "Kis lord", amely eredetileg gyermekregény, és több, mint félmillió példányt adtak el belőle.
A magánéletében változás következett be amikor 1898-ban elvált férjétől, ám nem sokáig maradt egyedül, 1900-ban újra megházasodott. Ez a házasság mindössze két évig tartott.
1888-ban jelent meg másik ismertebb munkája "Sarah Crewe" címen, amit később átdolgozott és ekkor már "A padlásszoba kis hercegnője" címet kapta.
1911-ben jelent meg a "Titkos kert", ami napjainkban a legismertebb műve, amelyben Mary a mogorva árva kislány felfedezi nagybátyja házának és kertjének rejtélyeit. A Titkok kertje- így nevezi az elveszett édent idéző varázslatos helyet. Az itt töltött idő, munka és játék ad erőt Mary és kis barátja testi-lelki gyógyulásához.
Frances Hodgson Burnett 1924. október 29-én hunyt el New York-ban.
1832. november 29-én született a pennsylvaniai Germantownban. Gyermekéveit Bostonba és Concordban töltötte három lánytestvérével, és keresztény szellemben nevelő szüleivel együtt. Igazi fiús vadóc volt, szeretett a fiúkkal versenyre kelni. Írás iránti szenvedélye már igen korán megmutatkozott, melodrámákat írt, amiket aztán a testvéreivel együtt előadtak. Írói karrierjét költeményekkel és rövid történetek írásával kezdte, amik különböző népszerű magazinokban jelentek meg. Első könyvét 22 éves korában adták ki "Flover Fables" (Virágmesék) címmel. Az igazi sikert a "Kisasszonyok" című regény hozta meg a számára, amit a kiadója felkérésére írt fiatal lányoknak. A könyv alapjául saját gyermekkori élményei szolgáltak. Louisának ezzel együtt 30 könyve és novellagyűjteménye jelent meg. 1888. március 6-án halt meg, mindössze 55 évesen. Magyarul megjelent könyvei: Régimódi kisasszony A nyíló rózsa A nyolc unokatestvér Jo fiai Jó feleségek Fiatalurak
