Daloskönyv 10.

Búcsúzni a nyártól be nagyon nehéz,
amikor a tájon őszi szél fütyörész.
Rozsda színű fákról lassan hull a levél,
s az időben távol közelít már a tél.
A tűnő őszi napnak gyengéd csókja éri arcodat,
és ránk borul a víz partján a békés alkonyat.

Búcsúzni a nyártól mégsem oly' nehéz,
amikor a tájon őszi szél fütyörész.
De víg szüreti nótát fúj a szél,
lám szépet ad az ősz, míg a szőlőfürt a présben,
dolgos kéz kell hozzá, jó erős...

Daloskönyv 9.

Itt van a nagy kosár, ott a puttony áll,
meggyfa alatt az ember árnyékot talál.
Szedjük együtt a meggyet, van a fán az ám,
puttony, kosár teli lesz, igaz-e babám?

Gyere kislány, szedjük a meggyet,
ugye sok van már a fán.
Piros, érett; kóstolok egyet,
te is kóstold meg rózsám.

Ez a meggyfa a kertünk dísze,
a határba nincsen szebb.
Olyan édes, jó az íze,
csak a csókod édesebb.

Gyere kislány, szedjük a meggyet,
csuda sok van már a fán.
Most a csókból kóstolok egyet,
mert arra szomjasabb a szám.

Daloskönyv 8.

Lila orgonák, oh vigasztaljatok,
mi lesz most velem, hogy mind kinyíltatok,
hiába járok a kertben, jobbra balra nézegetve,
nem találok kedvesemre, bárhol is keresem,
a sok szép virágok közt én őt nem lelem.

Lila orgonák a bokrok alól,
hallom, hogy az én szép kedvesem dalol,
mondj búcsút az orgonának,
pompázzon csak a világnak,
jöjj el vélem, én csókkal várlak,
megkérem a kezed, boldogok leszünk mi,
kettesbe veled...

Lila orgonák a bokrotok alá,
egy kis barna lányt, de elbújtatok [elbújtattalak ?],
ha nem jő elő a párom,
nem marad virág az ágon,
mind letépem, s megtalálom,
többé nem menekülsz,
bármerre szaladna, karomba repül. *


*számomra egy kicsit érthetetlen ez a versszak, de így volt leírva a Daloskönyvbe.

Daloskönyv 7.

A néma téli éjszakába,
a trojka csendesen haladt,
a kis kocsis dalol magában,
és rá fejével bólogat.

Mi bánt? Mit búsulsz úgy, barátom !
Az utas szólt, beszélj mi lelt.
A szíved szomorú azt látom,
... mond mi keserít így el.

Hej, jó uram, közel egy éve,
egy éve, hogy szeretek egy lányt,
a földesúr szidalmaz érte,
s én tűröm azt, hogy egyre bánt.

Ma van karácsony éjszakája,
a lány már nem lesz az enyém.
Egy gazdag szemet vetett rája'
de ő nem lesz boldog, szegény.

Lenézett durva ostorára,
letette és elgondolkozott.
No' állj meg agyonhajszolt pára,
szólt még és sóhajtott nagyot.

Daloskönyv 6.

A boldogságot minden ember könnyen szokja meg, 
már nem is tudom elhinni, hogy másképp lehetett,
hogy volt olyan idő, mikor nem voltál velem,
és mit sem tudtunk egymásról, szívem.


A boldogságot minden ember könnyen szokja meg, 
úgy érzem, mintha évek óta lennék már veled, 
a nappalunk vidám és arra gondolunk, 
hogy alkonyat felé találkozunk.


Refrén: 
Nézd nyílnak a kertben a rózsák, 
és köztük úgy játszik a szél, 
az arcodról rám néz a jóság, 
és a csókod a szívemig ér.


A boldogságot minden ember könnyen szokja meg, 
de ne feledd, hogy épp oly' könnyen elveszítheted, 
Az élet a tiéd, csak álld meg a helyed, 
s én ígérem melletted leszek.

Daloskönyv 5.

Ünnepnap van nálunk, mikor eljössz hozzánk, 
ami földi jó van, mindent eléd hoznánk.
Jó anyám és én is szeretettel várunk, 
nagy ünnep az nekünk, mikor itt vagy nálunk.


Nagy ünnep van nálunk, de még nagyobb volna, 
ha eljönnél vélem egyszer a templomba, 
hogy ha itt maradnál örökre minálunk
boldogság tanyája lenne, kicsi házunk.

Daloskönyv 4.

Ki volt az az asszony, akinek a szíve harmatos virág volt, 
sosem volt rossz híre, 
aki minden álmát velem megosztotta,
akinél még szebben azt, hogy szeretlek én
egy asszony sem mondta.


Ki volt az az asszony, akinél jobb nincsen, 
aki sosem csalt meg, így becézett: kincsem, 
akinek én voltam a templomi oltár, 
az a drága asszony, a legszebb asszony,
Anyám az te voltál.

Daloskönyv 3.

I.

Édesanyám te jó asszony, írd meg nekem fáj-e még a szíved, 

amióta én eljöttem, ki van veled, ki vigasztal téged?

Írj meg minden bút, örömet, vigasztald meg a szívemet, 

úgy mint réges régen, úgy mint réges régen.

II.

Édesanyám te jó asszony, őrangyalnak rendelt Isten téged, 

Tőle kaptad azt az édes, értem égő jó anyai szíved.

Éjjel nappal nappal rám vigyáztál, mindig jóra tanítottál, 

Áldjon meg az Isten, áldjon meg az Isten.

III.

Édesanyám te jó asszony, ha majd megjössz, itt is maradsz nálunk, 

Édes otthont nyújt majd neked a kis kertes, vadvirágos házunk.

Mindig lesem gondolatod, a te fiadat csókolgatod, 

úgy mint réges régen, úgy mint réges régen.

Daloskönyv 2.

Virágos kert az én szívem, ahány virág van eléd viszem.
Minden virágban egy vallomás van, és egy vallomásban a végtelen.

Refrén:
A rózsa azt jelenti, hű vagyok, a szegfű azt, hogy a nap ránk ragyog,
s a nefelejcs, hogy el ne felejts, és a gyöngyvirág, hogy a tiéd vagyok.

Mennyi színből, mennyi szívből és mennyi rímből lett a vágy,
tegnap fájt még, ma már csak a játék (? - ezt nem tudtam rendesen kiolvasni)
Holnap miénk lesz minden virág.

Daloskönyv

Egy daloskönyv van a tulajdonomban. Megörököltem. A ház előző tulajdonosáé volt, én megmentettem az utókornak. Megsárgult lapjai jellegzetes illatot árasztanak. Arra gondoltam, a tartalmát megosztom a "nagyközönséggel" is. Aki felismerné az egyes dalokat, énekeket az nyugodtan megírhatja honnan származik, honnan ismeri.

Íme az első:

Jégvirágos hideg tél volt, mikor megismertelek,
virág sem volt, nóta sem szólt, mégis megszerettelek.
Nem tavasszal jöttél hozzám,
a szívemben mégis májust hoztál.
Veled oly szép az élet,
áldjon meg az isten téged.
Legyél az én párom.

(a tördelés nem biztos, hogy megfelel a valóságnak...)

Akácfa-virágos nyár volt, mikor elvesztettelek,
ölelkezve, csókolózva, más karjában leltelek.
Elátkozni kéne téged,
de én inkább megbocsátok néked.
Büszkeségem sutba vágom,
gyere vissza rosszaságom.
Legyél az én párom.