Paolo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony

Ez a regény egy trilógia része (Veronika meg akar halni, A Piedra folyó partján ültem és sírtam), amelyek nem kapcsolódnak szorosan össze, csak annyiban, hogy ugyanazt a témakört járják körül, nevezetesen a jó és a gonosz örök harcát. Az előző kettőt már régebben olvastam, a Prym kisasszonyra a napokban kerítettem sort.
 A történet Viscosban játszódik, egy világtól elzárt kis hegyvidéki falucskában, ahol jószerével csak idős emberek élnek, földművesek és pásztorok leszármazottai ők. Az egyetlen fiatal ember Chantal Prym, egy árva lány, aki a falucska szállodájában dolgozik, elvágyódva innen egy jobb élet reményében.
Erre a helyre érkezik egy szép napon egy furcsa idegen, senki nem tudja ki ő, honnan jött és merre tart. Az idegen egy aranyrudat ígér Prym kisasszonynak, ha rábeszéli a falu népét arra, hogy öljenek meg maguk közül valakit, cserébe a többi aranyért. Prym kisasszony mit sem szeretne jobban, mint megváltoztatni az életét, mégis tépelődni kezd, és a lelkében elkezd egymással hadakozni ördög és angyal.
Az idegen szavai a falu népében kétséget, gyanakvást és megosztottságot szülnek, és röpke egy hét leforgása alatt sorsdöntő és gyökeres változások mennek végbe, mind az egyes emberek lelkében, mind a faluközösség életében.
A sztori röviden ennyi, szerintem a végkifejleten senki nem fog meglepődni, de azért nem mondom el a végét.
Az tetszett benne, hogy tele van tanmesékkel, és elgondolkodtató rövid kis történetekkel, amelyekből többet is Berta, a falu legöregebb, boszorkánynak tartott tagja mesél el. 
Könnyen olvasható regény, és jól is van megírva, Coelho mindenre ad választ, arra is mi késztette az idegent erre a kísérletre, arra is, mi mindenre képesek az emberek a pénzért, például hazudni önmaguknak, csak nekem túlságosan egyértelmű volt, hogy mi fog történni. Az ember tényleg alapvetően jó lenne?

Mario Vargas Llosa: Halál az Andokban

A perui Mario Vargas Llosa kapta 2010-ben az irodalmi Nobel-díjat. Híressé A város és a kutyák című regényével vált. A 74 éves perui író a Nobel-díj bizottság indoklása szerint "a hatalomszerkezetek feltérképezéséért és az egyéni ellenállás, fellépés és kudarc erőteljes ábrázolásáért" kapta a díjat.
Történetesen a hét elején olvastam ki egy regényét, amely az Andok ködös hegycsúcsai közt játszódik. Itt teljesít szolgálatot Lituma tizedes fiatal társával, felügyelve az útépítő munkásokat. A regény elején eltűnik három ember, az ő ügyükben kezdi meg Lituma a nyomozást, amit nagyban megnehezít a hegyi emberek mély babonássága, akik meggyőződéssel állítják, hogy az eltűnésekért a hegyi szellemek, a régi idők apui a felelősek. Lituma azonban nem hisz ezekben a hiedelmekben, ő inkább a Fényes Ösvény terroristáira gyanakszik, akik előszeretettel köveznek halálra gyanútlan, fiatal francia turistákat, és politikailag független, lelkes környezetvédőket is. Llosának hihetetlen mesélőkéje van, a nyomozást pazarul összefűzi a perui hegyvidéki emberek hitvilágának bemutatásával, és nem mellékesen egy nagy szerelem kibontakozását is végigkísérhetjük, amit a fiatalabb rendőr mesél éjszakákon át a felettesének. Úgy át tudja adni az Andok vidékének a hangulatát, hogy szinte fáztam a regény olvasása közben, és éreztem a hideg, csípős esőt és a lezúduló lavinát.
Váltogatja a történet szálait, és az idősíkokat, sokszor a párbeszédekben is átmenet nélkül vált, főleg, amikor a szerelmi sztoriról beszélgetnek. Ezekkel a "sztorizgatásokkal" kicsit eltereli a figyelmünket a valóságról, hogy aztán a végén egy nagy pofonként érjen minket az igazi megoldása a bűntényeknek.
Ez volt a második könyv, amit olvastam Llosától, és nem csalódtam benne. Valószínű, továbbiakra is sort fogok keríteni.

Barbara Wood: Babilon csillaga

Fülszöveg: "Egy viharos éjszakán az ifjú régész, Candice Armstrong házába beállít egy ismeretlen, és elviszi a lányt öreg professzora, John Masters betegágyához. A haldokló alig érthetően a Babilon csillagát emlegeti, könyörög a fiatal nőnek, hogy menjen el a házába, és keressen meg valamilyen titokzatos kulcsot. Candice-t Glenn Masters, a szófukar nyomozó kíséri el, akinek szintén megvan a maga titka.
Philo Thibodeau, az alexandriánusok titkos társaságának tagja hosszú évek óta rögeszmésen gyűjti a ritka vallási iratokat, hogy segítségükkel megvalósítsa eszelős elképzeléseit. Különleges szerepet szán a "luminancia" néven ismert szent fénynek, amely évezredek óta vezérli az alexandriánusok minden lépését.
Candice és Glenn versenyt fut az idővel, hogy megszerezze a Babilon csillagát, mielőtt még Thibodeau rátehetné a kezét. Bejárják a fél világot Szíriától Skóciáig, mert rá kell jönniük, tulajdonképpen mi is az a Babilon csillaga, és hol találhatják meg, és mindeközben az életükért küzdenek…"
Olvastam már pár könyvet Wood-tól, de ez a mostani kicsit nehezen ment. Igaz, mással voltam elfoglalva, de valahogy döcögősnek tűnt, kábé a könyv kétharmadáig. Álandóan vissza kellet lapoznom, mert minduntalan elvesztettem a fonalat, és felbosszantott, ha nem értettem valamit.
A alapsztori is hihetetlennek tűnt nekem, pláne, hogy az írónő is próbált beállni a Dan Brown-t követők sorába. Annyira nem kéne neki pedálozni, szerintem a saját misztikus, rejtélyes történetei jobbak ennél. Na, majd legközelebb.

Gita Mehta: A maharáni

Dzsaja Szinghnek, a bálméri királyi ház hercegnőjének meg kell küzdenie a történelemmel, ha népe védelmezőjeként be akarja tölteni feladatát. Mert Indián jelentős változások söpörnek végig, amint kérlelhetetlenül rohan a véres küzdelembe, hogy megszabaduljon a brit uralomtól. A hagyomány és Mahátma Gandhi eszméi közt vívódó Dzsajából éber politikus lesz, aki az alattomosan változó világban elvezeti királyságát a pillanatig, amikor a palota és az ország győzelmet arat végzete fölött. Az Elfújta a szél óta nincs regény, amelyben ilyen lenyűgözően fonódna egymásba képzelet és történelem.Gita Mehta számos, amerikai, angol és európai televíziós társaságnál készült dokumentumfilmnek volt írója, producere és rendezője; cikkei jelentek meg a Sunday Times, a Spectator, a Tatler, a Vogue és a Vanity Fair hasábjain. Férjezett, két fia van, s felváltva él az Egyesült Államokban, Angliában és Indiában. Ő a Karma Cola című regény szerzője; legújabb, A River Sutra című könyve 1993-ban jelent meg a Heinemann kiadónál."Gita Mehta A mahárání című könyve lebilincselő, nagyszerű portré egy nőről, aki az indiai hercegi udvar pompájában és nyomorúságában lesz nagykorúvá, mialatt a függetlenné válás folyamatában maga India is nagykorúvá érik. Történelemként is, regényként is lenyűgöző olvasmány." Mario Puzo"Mehta tehetsége metsző, mint a lézersugár. Áthatol az indiai hagyomány rétegein, és feltárja az igazságot, mint nagyszerű első könyvében, a Karma Colában. De az utolsó fejezetekben... Dzsaja története könnyeket csal a szemünkbe." The Sunday Times

A legmegdöbbentőbb és a legjellemzőbb az egész gyarmatosítási folyamatban ez a mondat:

" Kutyáknak és indiaiknak tilos a bemenet."

Ez a könyv elérte, hogy egy újabb ország, újabb kultúra keltette fel az érdeklődésemet. Annyira felfoghatatlan, elképesztő, ahogyan az angolok a felsőbbrendűségük teljes tudatában leigáztak és kisajátítottak egy teljes országot az ott lakók minden fizikai és kulturális javával együtt. Ezek meg hagyták. Döbbenet.

Israel Joshua Singer: Az Askenázi fivérek

Az askenázi fivérek nem sokkal a napóleoni háborúk után kezdődik, a német és morva takácsok érkezésével a lengyel Lodz városába. A zsidók fokozatosan beveszi magukat a városba minden területen. Kisvállalkozóként, kisebb gyárak létrehozásával, vagy néha otthon végeztek kétkezi munkát hosszú idegőrlő órákon keresztül. Egy maroknyi zsidó dolgozott német gyárosoknak mint ügynökök, vevők, vezetők.
Az egyik ilyen ügynök Ábrahám Hersh Askenázi, akinek a regény kezdetekor születnek meg ikerfiai, Szimchá Meir és Jákob Bunem.
Ábrahám Hersh hall egy jóslatot a rabbitól, hogy a fiai nagy vagyonra tesznek szert, de eltávolodnak a vallástól. Ez a prófécia, ha valóra válik, nagy csalódás apjuknak, aki szerette volna, ha azok jámborak és tanult emberek lesznek.
A testvérek nagyon eltérő tehetséggel és a temperamentummal rendelkeznek. Szimcha Meir, az elsőszülött kezdettől fogva okos, eltökélt fiú, minden tehetségével a meggazdagodásra koncentrál. Bátyja fizikailag tehetségesebb - erős, szép, kedves - a Kis Göncöl.Szimcha Meir lángoló ambícióval éli az életét, Jákobob Bunem kevésbé koncentrált, és a gondtalan élet mellett kötelezi el magát.
A regény központjában Szimcha Meir felemelkedése áll - aki később elhagyja hitét és Max Askenázivá válik - erőfölénybe kerül Lodz szövőiparában. A machinációk lenyűgöző mesterévé válik.A leányvállalat története mögött a háttérben rivalizálás és idegenkedés zajlik a két testvér között: Szimcha Meir, egy rendezett házasság reményében feleségül veszi bátyja élete szerelmét. Később Jákob Bunem benősül egy családba a hatalmas gazdagság miatt, és mert megdöbbeneti bátyja cselekedete.
Lodz minden napját konfliktusok járják át: a testvérek között, a tulajdonosok és a munkavállalók között, a rabbik és a hitetlenek között, oroszok és a lengyelek között, keresztények és a zsidók között, lengyel és a litván zsidók között. Egy régi mondás szerint a kapitalizmusban az ember kihasználja az embert, míg a kommunizmusban épp fordítva. Lodzban nem számított ki volt hatalmon, a város táptalajául szolgált a kizsákmányolásnak, és mindenfajta gyűlölet szennyezte a levegőt.
Megtudjuk, hogy "az igazságszolgáltatás árucikk Lodzban," és hogy "Lodz nem csodált mást, mint a vagyont." Irányadó céloktól és elvektől mentesen a Lodz városbéli férfiakat semmi más nem érdekelte, mint az üzlet. Lodz tudta, hogy a pénzen bármit meg lehet vásárolni. Amikor azonban a hitelek és a pénzforrások kiapadnak kiszárad és az infláció megtalálja Lodzot, minden megváltozik, és a régi világnak vége lesz.
A regényben feltűnik néhány forradalmár, de kiderül, hogy az övék naiv forradalmiság. Nissan, egy szegény rabbi fia, cserébe, hogy apja teljes odaadással a Tóra szavai szerint él, és nem lát ezenkívül senkit és semmit, ő a marxizmusba fekteti be ugyanazt a megingathatatlan hitet. A forradalomnak él, de közben elkezdődik a pogrom, és látja a zsidókat függeni a fákon. Egy ponton Nissan úgy véli: "Lehet, hogy az ember alapvetően rossz. Lehet, hogy a hiba nem a gazdasági körülményekben, ahogy tanították, a hiányosságok az emberi jellemben vannak."
Sztrájk, világháború, az orosz forradalom, az invázió- Lodz először a németek, majd az oroszok kezére kerül - sorban követik egymást a leírhatatlan események. A világ fenekestül felfordul , csak Max Askenázi álma ,az ipari és a pénzügyi dominanciája marad meg folyamatosan, amíg őt is eléri az elkerülhetetlen, amikor,-miután elköltöztette gyárát Oroszországba- börtönbe kerül az új Szovjetunióban, ahonnan az mentette meg, akit hosszú évek óta megvetett: bátyja. A testvérek visszatérnek Lengyelországba, de a határon Jákob Bunemet egy antiszemita zaklatás során megöli egy tudtalan lengyel tiszt.
"Az askenázi fivérek" a pogrommal fejeződik be, Lodz elküldi az életben maradt zsidókat, az új Sionba, a közelmúltban létrehozott Palesztinába, mert az kevésbé kegyetlen ország, mint Lengyelország. Lodz, ahogy Singer írja, olyan volt, mintha egy végtag elszakadt volna attól a testtől, amely már így sem volt életképes. Max Askenázit megrémítette a saját halandósága, és elhatározta, hogy másként éli ezentúl az életét, rendezi a dolgait a családjával, de erre a személyes reformra már nem marad ideje, utoléri őt a halál.
Mesteri, könyörtelen ez a nagy regény, nincs benne happy end, ehelyett csak egyet tehet, elmondja, hogy a város, Lodz és a karakterek is csak azt kapták, amit megérdemeltek.

Pedro Juan Gutiérrez: Havanna királya

Fülszöveg:

"Reynaldo Havannában él, és mivel a beceneve (Rey) “király”-t jelent, pimaszul úgy mutatkozik be mindenkinek, hogy ő Havanna királya. Ez az egyetlen tulajdona: a neve. És az emlékei, melyektől egyre csak szabadulni akar. Nincstelenként tengeti napjait Havanna számtalan nincstelenjének társaságában, ahol lassan a női és a férfi test az egyedüli dollárkompatibilis árucikk. Ahol hősünk tizenévesen már harmincasnak néz ki, és még életében nem evett húst, egyetlen ruhája van, amit éppen visel, és ha semmi sincs a zsebében, akkor kéreget vagy lop. Váltogatja a nőket, a csodálatosan romlott mulatákat és negritákat, akik kitartják, de nem képes feldolgozni, hogy osztozni kénytelen rajtuk a turistákkal, meg nagyjából mindenkivel, aki egy pohár italt tud fizetni nekik. Kuba látszatra maga a paradicsom, a Karib-tenger gyöngyszeme, miközben lakosai éhségüket és nyomorukat a bujaság mámorába fojtva, egymás testét a végletekig kihasználva várják és kísértik a halált, mely a nevüket is eltörli, betemetve az emlékeket. Gutiérrez kegyetlen világában minden érinthető és szagolható, a regény közel hozza mindazt, ami távolról akár élhetőnek is tűnhetne. Nem óv meg minket önmagától, felemészti az egzotikus kliséket, és olyan nyomot hagy a gyomrunk táján, amilyenre csak igazán kivételes alkotások képesek."
Annyira nem jó ez a könyv, mégsem tudtam letenni. Gyomorforgató részletekkel van tele, sokszor szerintem túlzóan naturálisan mutatja be az író ennek a szerencsétlen gyereknek a sorsát. Pontosan emiatt a túlzástól nem tudtam szánalmat érezni Rey iránt, akinek semmi másból nem állt az élete, mint abból, hogy másodpecről másodpercre elvegetáljon, és mindenkivel keféljen vakulásig. A fizikai szükségleteinek kielégítésén kívül semmi nem jár a fejében, jóformán gondolatai sincsenek, elképesztő bűzben, mocsokban, gátlások és mindenféle erkölcsi megfontolás nélkül létezik. Undorító és felkavaró ez a világ, kicsit hihetetlen, hogy a valóságban létezhet ilyen. Személy szerint szinte megkönnyebbültem a végén, és rájöttem, hogy nincs is olyan rossz életem.

Dennis Lehane: Megszentelet életek

Ez a sorozat harmadik darabja, amelyben a nyomozópáros egy eltűnt milliomos csemete után nyomoz. Már a megbízatásuk kezdete sem szokványos, a milliomos szabályszerűen elrabolja őket. Az úr bizonyos Trevor Stone, akinek a közelmúltját számos családi tragédia árnyékolja be: feleségét egy rosszul sikerült autólopás közben meggyilkolják, ő maga súlyosan megsérül, majd hamarosan kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg. Egyetlen lánya mély depresszióba esik, és eltűnik. Őt kellene Patricknek és Angie-nak felkutatniuk, és mellesleg az előttük megbízott magánnyomozót, akinek szintén nyoma veszett. Ez a magánnyomozó történetesen Patrick egykori mentora, és barátja. A nyomok Floridába vezetnek, párosunk felkerekedik, és belevetik magukat a munkába. Hamarosan kiderül, hogy senki és semmi nem az, aminek látszik, de a többiről hallgatok, mert lelőném a "poént".

A sorozatnak ez a darabja nem annyira brutális, mint a Sötétség, fogd meg a kezem, és nem foglalkozik annyit szociológiai kérdésekkel, mint az Egy pohárral..., de mégis ugyanolyan fajsúlyos morális dolgokkal foglalkozik. Nevezetesen: bepillanthatunk a pénzvilág kulisszái mögé, amit áthat a korrupció, a gátlástalanság, a hatalom és pénz utáni mindent elsöprő vágy.

Dennis Lehane: Viharsziget

Az íróval eddig csak a filmvásznon "találkoztam", a Clint Eastwood rendezte Titokzatos folyó című művet láttam, és az nagyon tetszett. A könyvről akkoriban lemaradtam, meg el is feledkeztem a dologról, de pár héttel ezelőtt olvastam egy mozimagazinban a Viharszigetről, amelyben Leonardo DiCaprio a főszereplő, a rendező Martin Scorsese. Muszáj volt beszerezni a könyvet.

Az alapötlet a bezárt-szoba-rejtélye köré épül.. A címben említett sziget valahol Boston közelében vagy messzeségében fekszik , -ahogy vesszük-, körötte a töméntelen sós víz, ráadásul egy kiadós hurrikánt is kapnak a nyakukba.
A bezártságot fokozza a szigeten található egyetlen intézmény, ami egy állami elmegyógyintézetet jelent, mely egyúttal börtön is, hiszen borult elméjű gyilkosok, pszichopaták és társaik töltik itt hátralévő napjaikat, ápolók és fegyőrök felügyelete alatt.
A rejtély magját az a szoba alkotja, ahol Rachel Solnadót ( háromszoros gyerekgyilkos) utoljára látták, és ahonnan nyom nélkül eltűnt. Este tízkor még a szobájában volt, éjfélre pedig már ki tudja, hová lett.
Ezt a fura, meghökkentő és érthetetlen esetet felderíteni érkezik a szigetre két FBI nyomozó.
Persze, semmi nem megy simán, végül is egy bolondkházáról van szó. Az eset egyre bizarabb, a helyzet mindinkább nyomasztó, nem lehet tudni ki normális, és ki nem. A kérdések csak szaporodnak, a megoldás folyton kicsúszik a nyomozók kezei közül, olybá tűnik mindenki az őrületbe akarja kergetni őket.

A hangulat elképesztő, nyomorultul éreztem magam tőle, végig tartotta a feszültséget, és a vége, bár előre sejteni lehetett, nagyon jó. Kíváncsian várom, hogy megnézhessem a filmet.

Michelle Richmond: A köd éve

Abby, aki egyben a történet mesélője, egy ködös napon sétálni megy a vőlegénye hatéves kislányával, Emmával a San Franciscó-i ködös tengerpartra. Egyetlen pillanatra téveszti csak szem elől a kislányt, de ez az egyetlen pillanat végzetesnek bizonyul, Emmának nyoma vész.. Kétségbeesett keresés kezdődik: rendőrségi nyomozás, szórólapok osztogatása, önkéntesek bevonása, sajtószereplések.
Abbynek iszonyatos lelkiismeret-furdalása van,önmagát hibáztatja vég nélkül és nem akarja feladni a keresést. A regény központi eleme az emlékezés, az emlékek előcsalogatása, a memória működése. Abby szent meggyőződése, hogy az emlékezete megőrzött valamit a kislány eltűnése előtti percekből, ami a nyomára vezethet, ezért rengeteget olvas, kutakodik a témában. Mindeközben önmagával is szembe kell néznie, mást se csinál, csak keresi a kislányt, mindent átgondol az életéből, kapcsolatát a szüleivel, szerelmeivel, a munkáját...

Abby vég nélkül folytatja a kutatást és az emlékezést, még akkor is, amikor már maga az apa is feladja a reményt, de a nő nem nyugszik addig, amíg ki nem derül az igazság.
Nem is igazán a külső történések a legfontosabbak a könyvben hanem az, ahogyan Abby megéli mindezt, és átformálódik a hatására.
A történet végére bizonyos dolgok végleg megváltoznak, és csak sejthetjük, hogyan folytatódik majd tovább Abby élete.

Francesca Marciano: Szerelmem, Róma

"Különös ház áll az "olasz csizma" sarkán, a nemes tradíciókkal és sötét babonákkal egyaránt megáldott birtokon: a Casa Rossa. Sokat látott vörös falai közt már letakarva állnak a bútorok, néhány nap és jönnek a költöztetők, majd az új tulajdonos. Alina előtt végigpereg családja, egy huszadik századi olasz família megrázó története, amely árulások, megsemmisülések és újrakezdések láncolata. A nagyapa közepes tehetségű festő, a háború sújtotta Párizsban a nácikkal kollaborál. Múzsája, Renée, a titokzatos marokkói szépség, lányuk megszületése után megszökik a Casa Rossából, egy német asszonnyal. Alba fölcseperedik, gyönyörű nővé érik, és egy tehetséges forgatókönyvíróhoz megy feleségül, akinek két lányt szül. Alina és Isabella gyerekként élik meg apjuk - anyjuk hűtlensége miatti - öngyilkosságát. Sorsuk külön utakra téved, mégis elválaszthatatlan egymástól. Szerelmek és csalódások, kábítószer és gyógyulás, egyiküknek New Yorki-i karrier, másikuknak politikai gyilkosság, majd börtön. Vajon megtörhetetlen átok ül a Casa Rossa lakóin? Három generáció szenvedése után képes-e felülemelkedni bárki is a családját pusztító sorozatos árulásokon, és kilépve az ördögi körből, megtalálni lelki békéjét, ha boldogságát nem is?"

Az írőnőnek ez a regénye is nagyon tetszett. Ugyanolyan magával ragadó, visz előre a lendülete, mint a másiknak. A hangulata nyomasztóbb, mert a könyvben szereplő nők sorsa egyáltalán nem könnyű. Mindegyikőjük szülője, különösen az anyák, fura, öntörvényű emberek, akik a végletekig önzőek és képtelenek kimutatni a szeretetüket. Ez persze meghatározza a két fiatalabb lány további életét, mindent elrontanak, amit csak lehet. A regény rendkívül fordulatos, annyi minden történik benne, ami három családnak is elég lenne, de pont ez benne a nagyszerű. Nem egy habkönnyű sztori, de aki szereti az elgondolkodtató történeteket és a különleges, egyáltalán nem hétköznapi emberi sorsokat, annak tetszeni fog.

Francesca Marciano: Szerelmem, Afrika

Az első pillanattól megfogott ez a könyv, olyan magával ragadó a hangulata, hogy szinte érezni benne Afrikát minden színével, hangjával, illatával együtt. Zamata van.

Esmé egy olasz lány, aki költő apja halála után nem találja a helyét, kicsúszik a talaj a lába alól. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve aktuális párjával Kenyába utazik. Itt aztán rabságba esik, persze képletesen, mert maga Afrika ejti rabul. Megismerkedik Adammel, aki itt született és nevelkedett, és szafarikat vezet külföldieknek. Egymásba szeretnek, és Esmé lassan úgy érzi, visszatér az életbe. Barátokat szerez, ismerkedik a vidékkel, és teljesen magával ragadja az ottani világ. Úgy érzi biztonságra lelt Adam oldalán, végre nyugalomra lelhet, amikor váratlanul belép az életébe Hunter Reed, és ő lesz Esmé számára a szenvedély, kaland, izgalom. A lány őrlődik a két férfi között, gyötrődik és szenved. Mindenről szinte kíméletlen őszinteséggel számol be, mert miközben bonyolódik a szerelmi háromszög, megpillanthatjuk Afrika sötétebb oldalát is. Közbejön a szomszédban a hutu-tuszi véres és ocsmány viszály, melyet újságíró barátaik személyesen átéltek, és beszámoltak róla. Kiderül, mennyire különbözik a fehér kolónia és az őslakosok élete, szinte semmilyen kommunikáció nincs köztük, azon kívül, hogy a fehérek szolgának alkalmazzák a feketéket.

Mégis ez egy olyan hely, ami ha egyszer megfogott, többé nem ereszt, és hiába tér vissza Esmé egy rövid időre Európába, már nem érzi otthon magát. Afrika visszahúzza, és végül a lelki békéjét is sikerül megtalálnia.

Ez a regény nem csupán egy romantikus történet, ez egy szerelmi vallomás Afrikához.

Gogol: Holt lelkek

Gogol főművének első része 1841-ben készült el, s az író sokáig küszködött a folytatással, de amit megírt, azt elégette, majd idegei felmondták a szolgálatot, s utolsó éveiben a vallásos útkeresés foglalta le egész személyiségét.

A főhős Csicsikovnak az a zseniális ötlet jutott eszébe, hogy halott jobbágyokat fog felvásárolni, melyek még nem szerepelnek a revíziós listán. Potom összegekért kívánja nyélbe ütni az üzletet, aztán jól meggazdagszik, egyelőre csak papíron. De aki papíron már gazdag, könnyedén lehet még gazdagabb.

Ezzel a tervvel a fejében indul útnak a nagy Oroszország távoli helyeire, ahol földesúrtól földesúrig járkál, s próbálja nyélbe ütni a jobbágy felvásárlás projektet. Furcsábbnál furcsább emberekkel találkozik, akik mindannyian saját elmaradottságuk, tudatlanságuk, előítéleteik, ravaszkodásaik, bűneik foglyai.

A mű tulajdonképpen egy hiteles korrajz, paródia, amely bemutatja az akkori állapotokat. A cím pedig  többértelmű: egyrészt utal a halott jobbágyokra, másrészt az emberek elmaradottságára, harmadrészt pedig a főhős bukására, bűnös lelkére.

Gogol bemutatja a korrupciót, mely áthatja a hivatali életet, s a közéletet (! - mily ismerős), s a végén az is kiderül, hogy a főbűnös mindig megússza a büntetését, míg az, aki csak a kisebb bűnt követi el - lásd hivatalnokok - azzal, hogy segíti a bűnösöket, keményen megfizet jóhiszeműségéért.

"A gazda nem unatkozhat, nincs rá ideje. Az ő életében nincs egy csöppnyi üresség sem, minden perce tele van zsúfolva. Hányféle dolga van! s milyen dolga! Az ő foglalkozása igazán lélekemelő. Annyi bizonyos, hogy a földet művelő ember együtt halad a természettel, az évszakokkal, részese és társa mindennek, ami a teremtésben végbemegy. Figyelje csak meg egy kerek év munkáját. Még be sem köszönt a tavasz, már minden és mindenki felkészülten várja a jöttét: előkészítjük a vetőmagokat, kiválogatjuk és megmérjük a gabonát a csűrökben, szárítókban, betanítjuk az új munkásokat. ... Aztán egyszerre csak megtörik a jég, megindulnak a folyók, majd egészen felszárad és megrepedezik a föld, a veteményesekben és a kertekben már dolgoznak az ásók, a földeken meg az ekék meg a boronák, ültetnek, vetnek. Érti mi ez? Csekélység ! A jövő aratását vetik ! Az egész föld áldását vetik! Milliók táplálékát vetik ! Azután jön a nyár...A kaszálás a réteken. Aztán hirtelen itt az aratás, aratják a rozsot, búzát, az árpát, a zabot. Mindenütt úgy ég a munka, egyetlen percet sem szabad vesztegetni, ha húsz szeme volna az embernek, bőven akadna mindnek néznivalója.

...S ha meggondolom, hogy mi célja mind e munkának, és látom, hogy körös-körül minden gyarapodik, sokasodik, gyümölcsöt hoz, jövedelmet hajt, akkor olyan érzés fog el, hogy azt ki se lehet mondani. És nem azért ám, mert több lesz a pénzem, hanem mert - pénz ide, pénz oda - mindez az én két kezem munkája, látom, hogy mindezt én hoztam létre, én vagyok a teremtője, és mindenre én árasztok bőséget és áldást, mint valami varázsló. Hát hol találna nekem ehhez hasonló gyönyörűséget?"

Carolly Erickson: A cárné lánya

A történet nem a legkisebb lányról Anasztáziáról, hanem a másodikról, Tatjánáról szól. Ő a narrátora ennek a regénynek, ami a cárleány egészen kicsi korától fogva indul. Megismerhetjük benne a cári család mindennapjait, a palotabeli életet. Rengeteg családon belüli piszkálódásnak lehetünk tanúi, főleg azoknak, amiket az anyacárné intézett a menye- a német nő- felé. A család fényűző életére hamarosan árnyékot vet a kirobbanó háború, az országban egyre nagyobb a nyomor, az emberek elégedetlenek és egyre sűrűsödnek a sztrájkok és a radikális megmozdulások. Tatjána az egyedüli, aki viszonylag tisztán látja a valóságot, ám hiába próbálja erre szülei figyelmét felhívni, szavai süket fülekre találnak. Eközben a cárleány átéli az első szerelmet, még szexuális tapasztalatokra is szert tesz (ez számomra fura, mert úgy gondolom ezeket a lányokat még a széltől is óvták, nem nagyon rohangálhattak kísérő nélkül, pláne nem titkos légyottokra). A forradalom kitörésekor a cárt és családját elfogják és a távoli Szibériába száműzik őket, házi őrizetbe kerülnek, ahol fogva tartóik minden lehetséges eszközt megragadnak arra, hogy durván megalázzák őket. Tajána a szerelmével együtt kieszel egy menekülési tervet az egész család számára, ami balul sül el, és csak ők menekülnek meg. Végül Kanadában kötnek ki, ahol tisztes öregkort ér meg, és az ő visszaemlékezése ez a könyv.
A gondom ezzel a regénnyel az, hogy nem tudtam a korábbi Romanovokkal kapcsolatos olvasmányaimtól elvonatkoztatni. Talán Miklós cár az, aki némileg hitelesen van bemutatva, mint gyengekezű, döntésképtelen uralkodó. Köztudott, hogy minden mást szívesebben csinált volna az uralkodásnál. Raszputyin is feltűnik, pontosan úgy, ahogy a köztudatban él, mint egy démonikus, mocskos muzsik. A cárné itt egy hisztérika, akit Dr. Freud vizsgálgat, és be akarja záratni. Minden oka megvolt a boldogtalanságra: fia, a trónörökös súlyos beteg volt, akire ő örökítette a betegséget, ezért az anyósa is ott rúgott bele, ahol tudott. Nem volt nyílt egyéniség, nem tudott a köznép felé "szerepelni", ezért fokozatosan őt kezdték minden baj okának feltüntetni, mocskos pletykákat és rágalmakat terjesztve róla.
Mint már említettem nagyon idegennek találtam, hogy a szerző olyan nagy szabadságot adott a cári gyerekeknek. Szerinte Tatjána már tizenkét éves korában kiszökött a palotából, és elvegyült a proletárok között, amit aztán folyamatosan és titokban újra meg újra megtett. Ez számomra abszurd. A cári család annyira bezárkózott, hogy sokszor még a cár sem tudta a valós híreket, mert szándékosan eltitkolták előle. Egyedül még öltözködni sem tudtak.
Amikor meg tudtam feledkezni a valós eseményekről, és nem ötlöttek fel bennem a történelmi tények, és bizonyítékok, élveztem a könyvet.

Tatjana Nyikolajevna Romanova

1897.05.29.-1918.07.17.

Robert Alexander: Raszputyin lánya

Raszputyin fotóit nézegetve érthetetlen, hogyan tudott ez az ember annyiféle érzelmet, érzést felkorbácsolni, olyan nagy hatással lenni nemcsak pár ember, hanem egy egész birodalom sorsára. Persze a fotók csak a külső jellemzőit adják vissza egy személynek, de Raszputyinról biztosan nem fog soha kiderülni a teljes igazság, annyira ellentmondásos volt a személyisége és a megítélése, rengeteg mítosz, pletyka fonódik köréje. Akadtak szép számmal csodálói, de ugyanennyien voltak, akik gyűlölték.
A könyv egy fiktív történet a valóságot alapul véve. A mesélő Raszputyin legnagyobb lánya, Marija, aki maga is vívódik a saját apja iránti érzéseivel, nem tudja szeresse vagy megvesse inkább. Ő meséli el Alexandr Bloknak-a kor híres költője volt, majd tagja annak a bizottságnak, amely többek közt Raszputyin halálának körülményeit is vizsgálta - apja utolsó napjait. Marija szép lassan rádöbben, hogy apja halálos veszélyben forog, merénylet készül ellene. Mindent elkövet, hogy minél több információt összegyűjtsön, hogy ezzel megmenthesse az apját. A könyv bemutatja Raszputyin lényének kettősségét a lánya vívódásain keresztül. Marija gyűlöli apja kicsapongó életvitelét, iszákosságát, faragatlanságát, ugyanakkor számtalan esetben tanúja annak, hogyan segít önzetlenül másoknak, és hogyan lesz úrrá a cárevics (trónörökös) betegségén.
Bármit tesz is Marija, a vég elkerülhetelen, apját kegyetlenül lemészárolják.
Jó volt olvasni ezt a regényt, mert olyan módon mutatta be ezt az embert, ami már közelebb állhat a valódi énjéhez.
Álljon itt egy idézet egy másik könyvből, amit szintén most olvastam ki:
"...nyolcvan évvel azután, hogy erőszakos halálát elszenvedte, neve még ma is világszerte ismert. Ám nem pozitív kicsengése miatt, hanem csakis azok miatt a számtalan pletykák, álhírek és rágalmak miatt, amelyek azonnal körülvették, amint felbukkant Petrográdban. Nem volt szent, nem volt főpap, nem volt szerzetes. És ördög sem volt. Egy egyszerű szibériai parasztember volt, aki a hatalom középpontjába került, és ott megrontotta a felső rétegek fényűző élete, a pénz, és a túlságosan odaadó rajongók. Sokal többet vártak el tőle, mint amennyire - már csak szerény iskolázottsága miatt is - képes, s így végül mindig úgy cselekedett, ahogy jónak látta, vagy ahogy fülbesúgással javasolták neki.
Nem tettes volt, hanem áldozat. Olyan ember volt, akinek új Ikaroszként azért kellett meghalnia, mert túl közel került a naphoz - a cári trónhoz -, ráadásul olyan időben, amikor amúgy is éppen fordulóban volt a világ."

Frank N. Stein: Raszputyin-Szerzetescsuhába bújt ördög című könyvéből

Joanne Harris: Aludj kislány

Nagy várakozással fogtam bele ennek a könyvnek az olvasásába, mert Harris "Csokoládé"-ja és "Szederbor"-ja nagyon tetszett. A fülszöveg kísértet és rémhistóriát ígér, de mivel újító szellemnek tartom magam (kivéve a vámpírdömpinget, azt kihagyom), belevágtam. Henry Chester egy közepes tehetségű, módos festő, aki állandóan a tökéletes modellt keresi, és egy szép napon meg is találja az angyali szépségű kilencéves Effie személyében. Attól fogva csak őt festi egészen a lány tizenhét éves koráig, ekkor ugyanis Henry feleségül veszi őt. Szegény Effie hamarosan rádöbben, hogy ez a pofa nem egy leányálom, mert szinte bigott módon vallásos, és más fura dolgai is akadnak. A férfi a fiatal-egészen fiatal-lányokat kedveli, és amikor rádöbben, hogy Effie egy szenvedélyes, vágyakkal teli felnőtt nő, szinte eszét veszti és csírájában igyekszik elfojtani a lány minden próbálkozását elfojtani, hogy a feleségeként létezhessen. Nyugtatót kezd adni neki, minden mozdulatát, gondolatát az ellenőrzése alá akarja vonni. Effie a gyógyszer hatására furcsa, testenkívüli élményekben részesül, majd megismerkedik Henry egyik festő kollégájával, és a szeretője lesz. Az ő révén ismerkedik meg egy prostituálttal, aki évek óta kislánya gyilkosa után kutat, jártas a mágiában, és kihasználja Effie erre való fogékonyságát a saját céljai érdekében.

Effie olyan történések közepette találja magát, amit nem igazán lépes felfogni, szeretne szabadulni, a férje is menekülne tőle, a szerető megkopasztaná a gazdag férjet, a prosti pedig bosszút akar állni. A tragédia elkerülhetetlen.

A meseszövés a négy főszereplő által történik, mind a négyen narrátorai a könyvnek. A szavaikból szépen lassan fény derül arra, mennyi gyermekkori sérelmet, haragot és szeretetlenséget hordoznak magukban ezek az emberek, amitől ennyire defektesekké váltak. Valószínű, hogy jobban élveztem volna, ha hiszek a természetfeletti dolgokban, néha kifejezetten idegesített a sok látomás és a lélek legsötétebb bugyraiban való vájkálás, az egész egy beszívott drogos hallucinációnak és vízióinak a kusza egyvelegének hatott. Ha némileg egyszerűbben, kevéssé cirkalmasan van megfogalmazva, nagyon tetszett volna, mert a sztori, az alapötlet nagyon jó. Sokkal jobb volt a Csokoládé, amelyben kellő mennyiségben és nem túláradóan volt adagolva a misztikum. Szóval, a kevesebb ebben az esetben több lett volna.

Harlan Coben: Az erdő

A történet főszereplője Paul Copeland megyei főügyész, akinek múltja súlyos eseményekkel és titkokkal terhes. Húsz évvel ezelőtt egy nyári táborban megygyilkoltak négy fiatalt, köztük Cope nővérét. A dolgot súlyosbítja, hogy ő volt azon az éjszakán a felügyelő, de elhagyta az őrhelyét egy lány miatt, akivel kiszöktek az erdőbe megejteni egy romantikus légyottot. Csak két fiatal holtteste került elő, a nővéréé és egy másik fiúé nem. A bűncselekmény után Cope családja széthullott, anyja elhagyta őket, az apja pedig hosszú éveken át kijárt az erdőbe, és őrült módjára ásott. A jelenben Cope egyedül neveli hatéves kislányát, miután a felesége rákban meghalt, és egy jelentős ügyön dolgozik. Váratlanul felkeresi őt két nyomozó, és egy holttestet mutanak neki, akivel egy pisztolylövés végzett. Az eset felkavarja őt, újra előjön a múlt, mert a halott férfiban azt a fiút véli felismerni, akinek annak idején nem találták meg a testét, így felébred benne a remény, hogy a nővére is életben lehet.

Eközben megismerjük Lucyt, akivel azt a bizonyos estét töltötte, s akiből időközben egyetemi tanár lett, és élete nagy részét kimeríti a saját démonaival folytatott küzdelem. Házi dolgozatot kér névtelenül a diákjaitól, és rémülten olvassa az egyiket, ami a húsz évvel ezelőtti éjszakát meséli el, úgy ahogy arról csak ő és Cope tudhattak. Úgy dönt, hogy hosszú idő után újra felveszi Cope-pal a kapcsolatot, és innentől együtt folytatják a nyomozást. Egyre újabb és újabb titkok kerülnek napvilágra, még Cope családjának múltjából is, előkerülnek új bizonyítékok, és megdöbbentő leletek az erdőből. Valaki mindeközben nem nagyon akarja, hogy megbolygassák a múltat, és igyekszik megnehezíteni a dolgukat. A végén persze mindenre fény derül, és a meglepetés az, hogy nem mindig van meglepetés.

Mielőtt nekifogtam a könyvnek, olvastam róla pár kritikát, mindegyik szuperlatívuszokban beszélt róla. Nos, tényleg fordulatos, és vannak benne meghökkentő események, a főszereplő is a kellő mértékben szimpatikus, a cselekmény pörög, felkavar többféle érzelmet, de nálam a John Sanford féle Davenport regényeket eddig még egy krimiíró könyve sem verte meg. Na, az krimi.

F. Scott Fitzgerald: Az édentől messze

"Az Édentől messze kissé wertheri világfájdalmú, de modern impresszionista stílusú és felépítésű mű, amely egy érzékeny, tehetséges fiú jellemnevelő iskoláját, botladozásait és önmagára találását mutatja be. Amory Blaine, a kiábrándult princetoni diák, leszerelt katona és csalódott szerelmes a regény végén eljut az önismeretig, és meghirdeti az új nemzedéket: "Íme, az új nemzedék, ajkán a régi csatakiáltások, s hosszú napokon merengve átvirassztott éjszakákon át tanulja a régi hiteket; és várja a sorsát, hogy végül is kilépjen a szennyesen kavargó káoszba, dicsőséget és szerelmeket hajszolni; az új nemzedék, mely az előzőeknél jobban retteg a szegénységtől, és jobban isteníti a sikert; s mely felnövekedvén azt látja maga körül, hogy minden isten halott, minden háború megvíva, s megrendült minden hit az emberben..."
A regény 1920-ban jelent meg, de Amory szavai ma is ismerősen csengenek. A regényben túlnyomórészt Amory belső világát ismerthetjük meg, benyomások, gondolatok, tapasztalatok hosszú során keresztül, de ettől lesz érdekes. Rengeteg költeményt és levelet olvashatunk és ezek során bontakozik ki a fiú jelleme. Egy fiú férfivá válásának, és végül önmagára találásának lehetünk tanúi.

Lloyd Jones: Mr. Pip

Jó érzékem van ahhoz, hogy borzalmas, ugyanakkor szép történeteket fogjak ki magamnak. Ez a könyv az olvasás, mesélés szépségéről, hatalmáról szól.
A Csendes óceánon, valahol Pápua Új-Guinea közelében létezik egy kis sziget, csodálatos paradicsomi környezettel, és minden baj forrásaként egy rézbányával. Itt élt a történet kezdetén a mesélő kislány, Matilda, édesanyjával egy kis tengerparti faluban, amikor katonák (a rézbőrűek) jöttek a szigetre és megkezdődött a harc a bányáért. Aki tehette, elmenekült időben, a fiatal férfiak pedig a hegyek közé menekültek és szembeszálltak a katonákkal. Blokád lépett életbe, teljesen magukra maradtak, a külvilág teljesen megszűnt létezni. Nem volt áram, nem volt munka, nem volt semmi, csak az egyre növekvő aggodalom és félelem. A szigeten egyetlen fehér ember maradt, a különc Mr. Watts, aki néha piros bohócorrot öltött és egy targoncán furikázta a feleségét.
Ez a furcsa alak lesz a gyerekek tanítója, aki minden eszköz híján nekilát a "tanításnak", olyanformán, hogy mindennap felolvas egy fejezetet Dickens: Szép remények című művéből. Matildát teljesen elvarázsolja a könyv, nem tudván mennyi bajt fog okozni ez a fura bevezetés a szépirodalomba. Teljesen a hatása alá kerül és a főhős Pipet már szinte valóságos alaknak képzeli, egy kis "emlékművet" is készít neki a tengerparton.
A tanításba Mr. Watts igen ötletesen bevonja a gyerekek szüleit és rokonait is, kérve őket, hogy osszák meg a gyerekekkel mindazt, amit a világról tudnak. Ekkor valamiféle versengés alakul ki a férfi és Matilda anyja között, aki nem nézi jó szemmel Mr. Watts történetmesélését, mert szerinte minden, ami lényeges és tudnivaló, az megtalálható a Bibliában. Tulajdonképpen ez a modern és demoratikus világnézet összecsapása egy mélyen tradicionális, uralkodni vágyó nézettel. Matilda szereti az anyját, de ezek az összecsapások, viták mégis szembefordítják egymással őket.
Amikor a rézbőrűek egy alkalommal a faluba érkeznek, felfedezik a Pip feliratot a parton. Azt gondolják, hogy ez egy lázadó, aki bujkál. Az egyetlen bizonyíték a Dickens-könyv lenne, ám azt nem találják sehol. A katonák erre az egész falut felégetik, elvéve az emberektől még azt a keveset is, amijük volt. Aztán este Matilda megtalálja anyja holmijai közt elrejtve a könyvet, és ez csak tovább bonyolítja az amúgy is rettenetes helyzetet. A faluban eluralkodik a félelem és a rettegés, a katonák továbbra is létező, bujkáló lázadóként tekintenek a Pip nevű alakra. Watts úr próbálja fenntartani a látszatot, folytatja a gyerekek nevelését, felidézve a regény cselekményét. Hét estét kap a mesélésre, és elbeszélésében összekeveredik a valóság és a fikció, belesző elemeket a saját életéből, a regényből és a képzeletéből. Mégsem tudja megmenteni sem saját magát, sem a hirtelen védelmére kelő Matilda anyját, borzalmas a végkifejlet.
Matilda egy család segítségével kijut a szigetről és apjánál telepedik le Ausztráliában.
Rettenetes sztori ez, sokszor szúrt a szemem az olvasása közben. A mesélés szerepéről és a hatalmáról szól nekünk, az erőszakról, és a tudatlanságról. Van, hogy a képzeletünk és a kitalált történetek segítenek a mindennapok elviselésében és ép eszünk megőrzésében, de ha óvatlanul bánunk a mesével, könnyen bajba kerülhetünk.

Stieg Larsson: Millennium-trilógia

A tetovált lány
A lány, aki a tűzzel játszik
A kártyavár összedől

Nagyon nehéz feladat lenne egy rövid posztban összefoglalni ennek a terjedelmes műnek a tartalmát, ezért nem is törekszem rá, mindössze a benyomásaimat szeretném leírni.
A történetnek két főszereplője van, a gazdasági újságíró Mikael Blomkvist, és a rendkívül furcsa, antiszociális, gondozás alatt áló, lány Lisbeth Salander. A regény elején Blomkvist nagy pácban van, beperlik, majd el is ítélik rágalmazásért annak ellenére, hogy igaza van, a dolog szépséghibája az, hogy ezt nem tudja bebizonyítani. Hogy újságja (ez a Millennium) jóhírnevét mentse, egy kis időre visszavonul a munkából, és elvállalja egy milliomos megbízatását, hogy kutasson annak rég eltűnt unokahúga után. Ezen a ponton kapcsolódik össze az élete Lisbethével, a lány ugyanis egy biztonsági cégnél dolgozik, amolyan adathalász, és brilliáns hacker. Együtt kezdenek nyomozni, egyre mélyebbre ásnak a milliomos családjának életébe, rengeteg furcsa, meghökkentő dologra bukkannak, az idő előrehaladtával az események ijesztő fordulatot vesznek, sorozatgyilkos nyomára akadnak. Az első könyv krimiszála röviden ennyi, de a regény igazi érdeme az, hogy nem pusztán egy krimi, hanem elég erős társadalomkritika. A színhely Svédország, de lehetne bárhol Európában. Szó esik a nők bántalmazásáról, hatalmukkal visszaélő hivatalnokokról, csalásról, gazdasági machinációkról, aberrált férfiakról és a megfélelemlítés kismillió módjáról. Miután megoldják a rejtélyt, Lisbeth meggazdagodva távozik, Blomkvist pedig folytatja újságírói pályafutását, egy tényfeltáró riportot szeretne írni arról, hogyan kerülnek fiatal lányok prostituáltként Svédországba a balti államokból. Salander minderről az újságíró meghackelt számítógépéről értesül, és bekapcsolódik, majd egyre jobban belekeveredik az ügybe. Az események felgyorsulnak, a bűnözők hajtóvadászatot indítanak a lány után, gyilkosságok sora követi egymást, ami már a rendőrségnek is szemet szúr.Lisbeth mindinkább belebonyolódik, és általa a barátai is. A kaland életveszélyessé válik, Salander múltjából sok minden napvilágra kerül, de a titok még több, a végén súlyosan megsebesül és kórházban köt ki, hála Blomkvist segítségének.
A harmadik rész itt folytatódik, alig van túl a műtéten Salander, egy kis csoport már szervezkedni kezd és az életére törnek. Lisbethnek azonban akadnak barátai, akik minden furcsasága ellenére kedvelik a lányt, és elhatározzák, hogy minden áron megvédik őt, és kiderítik, mi áll a háttérben. Felbukkan a svéd titkosszolgálat, illetve azon belül egy titkos csoport, akik mindenáron zárt osztályra akarják juttatni a lányt, mert olyan dolgok tudója, ami ha kiderülne végzetes hatássak lenne ennek a kis csoportnak a puszta létére. Persze semmi nem maradhat titokban, a titkokra fény derül, a bűnösök bűnhődnek, a többiek pedig megpróbálhatnak örülni a véres küzdelmek árán kivívott győzelmüknek.
Hogy miért is tetszett? Nem volt egy unalmas oldal sem a könyvben, csak sodort előre magával a lendülete, rendkívül fordulatos és minden teljesen logikus benne. A szereplőket abszolút emberközelinek éreztem, még a deviáns Lisbethet is, mert megismerve az életét, csak ilyenné válhatott. Rengeteg az információ, a név, ami mégsem tűnik megterhelőnek, mert minden egyes momentum lényeges a történések szempontjából. Megismerkedhettem Svédország egy elég nagy szeletével, és kiderült számomra, hogy ott is ugyanúgy zajlik az élet, mint bárhol máshol a világon, az emberek mindenhol ugyanolyanok, korruptak, lopnak, csalnak, hazudnak, de mindig akad pár ember, akik szembeszállnak a hatalmasokkal az igazságért, és az erkölcsért, ami talán mégsem halt ki teljesen a világunkból.
Valaki a svéd Háború és békének nevezte a könyvet, gondolom elsősorban a terjedelme miatt, de mint mondottam volt, ez a trilógia nem szimpla krimi: egy korrajz a XXI. század elejéről. Félelmetes.
Sajnálatos módon az író nem érte, meg hogy nyomtatott kiadásban láthassa a könyvét, nem sokkal a svédországi megjelenés előtt szívrohamban elhunyt, mindössze ötven évesen.

Anne Gracie - TUDOROK

Miközben a király két asszony közt őrlődik, birodalma a szakadék szélére kerül...

Az ifjú VIII. Henrik nagy uralkodó, de még nagyobb élvhajhász - a tivornyák és a könnyű flörtök egymást érik a nyüzsgő királyi udvarban. A csillogó felszín alatt azonban vérre menő harc folyik a hatalomért és a vagyonért. A nemes lordok egyike saját leánygyermekét, Boleyn Annát használja fel az előmenetele érdekében. Aragóniai Katalintól hiába remél fiú utódot Henrik, így végül nem az európai háborúknak, hanem egy varázsos női szempárnak esik áldozatul. Mi mindent dob sutba a tehetséges, okos uralkodó az igaz szerelemért - józanságot, hitet, vallást, vagy akár egy országot?

Az intrikákkal átszőtt, erotikus és humoros regény a sikeres Tudorok filmsorozat első évadának könyvváltozata. Románcok, cselszövések, négyszemközt elsuttogott szavak, uralkodók és méregkeverők, talpnyalók és lázadók, álszent papok és hithű nemesek; ez a Tudorok világa.