Tizenkét dühös ember

Vérlázítóan gagyi és pocsék a tv-k kínálata, elő tehát a dvd filmekkel. Még a múlt században láttam először ezt a filmet, de csak arra emlékeztem, hogy akkor nagyon odáig voltam érte. A napokban valami labdajátéknak titulált rohangálás alatt megnéztem.
A történet akkor veszi kezdetét, amikor egy gyilkossági ügyben már elhangzott az ügyészi és ügyvédi záróbeszéd, és a bíró eligazítja az esküdteket. Az amerikai törvények szerint az ítéletnek (bűnös vagy nem bűnös) osztatlannak kell lennie. A kérdés, amiről döntenek, hogy a vádlott, egy szegénynegyedből származó, tizenéves fiú megölte-e az apját. Az esküdteket továbbá tájékoztatják, hogyha az ítélet „bűnös”, akkor ahhoz automatikusan halálos ítélet fog társulni: a villamosszék. A tizenkét esküdt elvonul a különszobába, ahol elkezdik megismerni egymás személyiségét és megkezdik az ügy megvitatását.
A tizenkét esküdtből tizenegy a tárgyaláson elhangzottak alapján meg van győződve arról, hogy a vádlott bűnös. A 8. esküdt véleménye eltér a többiekétől az első szavazásnál. Nem azt állítja, hogy a fiú nem bűnös, de úgy véli, hogy a bemutatott bizonyíték közvetett és a fiú megérdemli, hogy a halálos ítélettel egyenértékű bűnössé nyilvánítás előtt időt szánjanak arra, hogy alaposan átgondolják az ügyét.
Így az esküdtszék megkezdi az érdemi munkát. Úgy döntenek, hogy megpróbálják meggyőzni a kétkedő 8. esküdtet, és egymás után sorolják fel az ügyész által bemutatott, és általuk elfogadott bizonyítékokat.
A cselekmény teljes egészében az esküdtek szobájában játszódik, kivéve egy mosdóbéli jelenetet. Nevek nem hangzanak el, számokkal nevezik meg egymást, és a vádlottat is csak a "fiú"-ként emlegetik. A történet  további folyását nem írom le, mert szerintem ez a film érdemes arra, hogy egy ilyen rövid ismertető alapján is meg lehessen nézni. A színészek nagyszerűek, és a filmnek nincs egyetlen unalmas, feszültségmentes pillanata sem. Még most is azt mondom: ez egy kiváló film, amit kár lenne kihagyni.

A mű 1957-ben készült, Sidney Lumetnek ez volt az első rendezése. Fekete-fehér, főbb szereplők: Henry Fonda, Martin Balsam, Jack Warden, stb.

Hétalvó (Sleeper 1973)

Neurotikus hősünk, Miles Monroe zöldségárus egy balul elsült rutinműtétet követően kétszáz évre mélyálomba merül, felébredve pedig egy látszólag tökéletes világban találja magát, ahol a non-stop gyönyör és boldogság minden polgárnak garantált, ahogy az állandó megfigyelés és agymosás is. Azért olvasztják ki, hogy segítsen a forradalmárok földalatti mozgalmának megdönteni a fasiszta rendszert.
A poénok fele a burleszkes csetlés-botlásra épül, talán ezért is volt siker 1973-ban a pénztáraknál. Fura a filozofáló monológjairól és beszólásairól ismerte színész/direktort bandzsítani és rohangálni látni. A humor másik fő forrása természetesen a huszadik századi ember reakciói a futurisztikus társadalom vívmányaira. Miles fapofával fintorog ott, ahol le kellene, hogy essen az álla és gyermeki csodálkozással tekint olyan apróságokra, mint például a robotszabó olasz akcentusa. Múltunk torz megvilágításba kerül a huszonkettedik századból visszatekintve Woody szemein keresztül, de előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik, hogy a látszólagos különbségek ellenére a kisembernek tökmindegy, hogy melyik korban van, ő tudja, hogy semmi sem változik, csak a díszletek. Politika, tudomány, vallás, ezek csak az unatkozó tömegek játékszerei, a megvilágosult elmét csupán a szex és önnön múlandósága érdekli.
Természetesen Diane Keaton is feltűnik, s mint mindig, jelenlétével megkoronázza a filmet. Az elvarázsoltan naiv és butuska önjelölt költő, Luna szerepében szegődik Miles mellé, kettejük párbeszédei szolgáltatják a mondanivaló vázát. Burleszkjelenetek során át üldözik őket, agymosást és ellenagymosást kapnak, és végül együtt indulnak megszerezni azt, ami még megmaradt a teljhatalmú vezérből - az orrát. Klasszikus Woody Allen film, annak minden pozitívumával és negatívumával, bizarr disztópia, vígjáték (többek szerint egyike a legjobbaknak), a Sleeper remek darab, csak ajánlani tudom.

Klasszikussá vált idézetek a filmből:

"Az agyam a második legkedvesebb szervem."

"A tudomány intellektuális zsákutca...sok kicsi ember tweedzakóban békákat vagdos."

"Két dolog, amiben csak egyszer van részed egy életben, de legalább a halál után nem fordul fel a gyomrod."(Válasz Luna kérdésére, hogy Miles miben hisz. A szexben és a halálban.)

Vámpírok bálja (1967)

Az idős denevérszakértő, a kollégái által meg nem értett Abronsius professzor (Jack MacGowran) és ifjú tanítványa, Alfred (Polanski, aki még huszonévesen is játszott gyerekszerepeket) vámpírkutatásra indunak, hová máshová: Erdélybe. Egy kis fogadóban szállnak meg, ahol számos jel utal arra, hogy jó helyen járnak. Lépten nyomon fokhagymafüzérekbe botlanak, farkasok által meggyilkot emberekről hallanak, a helyiek persze bőszen tagadnak, mindaddig amíg a fogadós gyönyörű lányát (Sharon Tate) el nem rabolják. Ekkor a furcsa páros felkeredik az egyik tudományos, a másik szerelmi vágytól fűtötten, és meg sem állnak Krolock gróf kísértetkastélyáig. Megismerkednek a gróffal, aki igazi éjjeli bagoly, a fiával, aki a férfinemet kedveli, és rögtön "udvarolni" kezd Alfrednek. A gróf marasztalja őket, mondván éjfélkor bál lesz. Hamarosan kiderül , nem is akármilyen, hanem az évente megrendezésre kerülő vámpírbál, amelyen most a fogadós lányát, illetve a professzort és segítőjét szánják meglepetésnek.

Ez a film egy nagyszerű, humoros stílusparódia, megtalálhatjuk benne a vámpírfilmek összes bevált kliséjét, remekül kifigurázza azokat, és az is jól szórakozik rajta, aki egyébként nincs elalélva a vérszívós filmektől.

Alkony sugárút

A film 1950-ben készült, és fekete-fehér. Ezt azért emelem ki külön, mert amikor a Tizedes meg a többiek-et néztem, és csalogattam hozzá a húszéves fiamat, nagyon fancsali képet vágott, mert nem színes. Felvilágosítottam, hogy már a kamaszkor küszöbén álltam, amikor először vásároltunk színes tv-t, és a legtöbb filmet, műsort így néztük.

Visszatérve a filmhez:

A nyitójelenetben egy fiatalember holtteste lebeg egy úszómedencében, a testében négy golyó, és az ő hangja meséli el azokat az eseményeket, amelyek ehhez az akaratlan fürdőzéshez vezettek. Joe Gillis munkanélküli forgatókönyvíró hitelezői elől menekülve egy lakatlannak tűnő villában keres menedéket. Rövidesen kiderül, hogy a ház lakott Norma Desmond, egy hajdanvolt némafilm-sztár személyében. A nő kissé furának tűnik, éppen a majmának rendez temetést. De nemcsak ő furcsa, hanem a szolgája, vagy titkára, mindenese, nem lehet tudni igazán, ki ez a férfi. A nő állást ajánl a fiatalembernek, az ő általa írt forgatókönyvet kéne végleges formába önteni. Joe elfogadja az ajánlatot, jobb választása nem lévén. Lassan megismeri a nőt, aki egy igazi vérszívó vámpír, aki a nagy visszatérésről álmodozik, a múltban él, és képtelen szembenézni az idő múlásával. Ezt a komornyik viselkedése is erősíti, - mellesleg a nő kedvenc rendezője és első férje volt- ő írja és küldi a "rajongók" nevében a töméntelen mennyiségű levelet. Joe-ra szépen-lassan rátelepszik a nő, elhalmozza mindennel, ruhákkal, ajándékokkal, stb . Már szabadulni szeretne, de minden lépését figyelik. Végül mégis kiszökik, és egy kedves lánnyal nekifognak megírni egy jó kis forgatókönyvet. Norma nem képes elviselni ezt, és amikor Joe el akar menni, pisztolyt ránt.

Arra gondoltam közben, hogy színesben nem is lett volna ilyen jó, mert ez a sötét, fekete-fehér világ csak pluszt adott a színésznő őrültségéhez. A női főszerepet Gloria Swanson játssza, az arcán mintha maszk lenne, a mimikája, a gesztusai mind-mind a némafilmek világát idézik, kicsit groteszk, eltúlzott. Jó film volt, izgalmas és feszültségkeltő.

Gloria Swanson igazi némafilm-sztár volt, sokat dolgozott a kor egyik leghíresebb rendezőjével Cecil B. DeMillével, aki ebben a filmben is feltűnik.

Rengeteg románcban nyújtott érzelmes alakítást, és ezekkel a filmekkel belépett a sztárok közé. A bulvársajtó minden lépését követte, és a közönséget nemcsak az alakításai, hanem a ruhatára is nagyon érdekelte, Swanson pedig minden elkövetett, hogy ezt az érdeklődést fenntartsa, igazi extravagáns ruhakölteményeket hordott, tollakkal, gyöngyökkel, ékszerekkel díszítve.

1934-ben aztán hanyatlásnak indult a karrierje, és egyre kevesebbet szerepelt. Az Alkony sugárút lehetőséget adott neki a visszatérésre, Oscarra is jelölték. Élt 1899-1983-ig.