Ez a nap is elérkezett.
Kétezer-kilenc augusztus huszonkettedikén a popdíva hazánkba látogatott a
Sticky & Sweet turnéjával. A koncert előtti huzavonát (Kincsem Park, Népstadion...lovak...ötven éve nem cserélt gyep...) nem igazán értettem - kinek mi a baja és miért pont a rendezvény előtt pár héttel -, de végül pont került az I-re és az eredeti helyszínen került megrendezésre az év megakoncertje.
De menjünk vissza az időben egy kicsit. Már februárban beszereztem a jegyemet, az interneten keresztül rendeltem, s fizettem ki a tizenötezer forintot a bronz szektorba. Kezemben - azaz e-mail fiókomban hevert - az elektronikus jegyem, csak ki kellett nyomtatnom a koncert előtt.
Régebb óta kedveltem Madonna zenéit, de a legjobban a
Confessions on a dancefloor című albuma tetszett, no és az erre épülő show-ja, turnéja vitte a pálmát. Először erre a koncertjére szerettem volna elmenni, de hát Magyarországra nem jött.
A
Hard Candy című legutóbbi albuma nem nyerte el tetszésemet, van egy-két jó szám rajta (Miles away, Give it 2 me), ezeket leszámítva nem nagy durranás - mivel annyira nem vagyok oda az R'n'B zenéért. Mivel az év elején bejelentették, hogy Budapestre érkezik Madonna, gondoltam nem hagyhatom ki ezt a BULIT.
A koncertre jutás felért egy kisebb fajta élménnyel. Metróval mentünk a Pillangó utcáig, ahol annyian voltak, mint a nyű. Csak lépésben lehetett haladni, aztán ahogy elindultunk a Kincsem Park felé, jobbnál jobb árussal találkoztunk. A sok Madonna relikviát áruló gagyiból (bögre, póló, kalap) nem volt hiány. Meneteltünk vagy tíz percet, mire elértük a főbejáratot, ahol előszűrés volt - Egy ember egy jegy... - az ásványvizes palackról lecsavarták a kupakot a kapu őrei (biztonságtechnikai okokból tették ezt, de a célját nem értettük, azt gondolták, hogy eltaláljuk majd vele Madonnát kb. 250-270 méter távolról ?!). Beljebb érve egy újabb kapuhoz értünk, ami előtt rengeteg ásványvizes, üdítős palack hevert (nem lehetett bevinni semmilyen folyadékot, esernyőt, stb.). Jó magyar szokás szerint sehol egy kuka, vagyis nem megfelelő - 50.000 emberre elegendő - mennyiségű, így mindenki oda dobta a szemetét ahová neki tetszett.
Sikeresen beengedtek, jó szórakozást kívántak a "belső ellenőrök", majd helyet kerestünk a pampán. Mikor megpillantottam a hatalmas színpadot elállt a lélegzetem. Irtó magas és széles színpad volt, két oldalán óriási M betű helyezkedett el.
A koncert nyolc órakor kezdődött - volna - a jegy szerint, de természetesen
Paul Oakenfold - aki egy híres DJ (szerintem nem sokan ismerték a helyszínen) - melegítette be a közönséget. A zene abbamaradt, vártuk a show-t, ám nem nagyon akart jönni. A lábunk már nagyon fájt, a tömeg meg csak gyűlt...
Tíz óra után kb. 10 perccel, elsötétült a pálya, s nagy hangerővel elkezdődött végre a show. Egy számítógépes grafika jelent meg a kivetítőkön, aztán feltűnt a színpadon, trónon ülve a pop nagyasszonya
Madonna.
Aztán vártam a csodát, de valahogyan nem jött. A zenék egyáltalán nem voltak dallamosak, sok volt bennük a sallang, az átkötés. A látvány viszont ott volt a szeren. Villogó fények, bejátszások. Jól koreografált produkciót láthattuk, kissé gyengébb zenei produktummal. Sokszor volt olyan, hogy az énekesnő hangját lehetett hallani, holott nem is volt a kezében a mikrofon (nem az arcára volt erősítve, ahogyan azt szokták általában). Playback !
Megemlékezett
Michael Jacksonról, megjelent Jacko fiatalkori fényképe a kivetítőn és egy imitátor is táncolt a színpadon. Cigányzenészek is helyet kaptak az egyik jelenetben, még énekeltek is (spanyolok voltak, úgy tudom). De még mindig nem éreztem azt a
WOW érzést, amire számítottam. Így utólag kijelenthetem, hogy nem is kaptam meg a koncerttől. Nem bántam meg, hogy elmentem, mert egyszer az életben azért jó volt részt venni egy ilyen megakoncerten.
Az utolsó fél órát zuhogó esőben álltuk végig, majd mikor megjelent a kivetítőkön a
GAME OVE
R felirat, mindenki hátat fordított a színpadnak és a kijárat felé vette az irányt. A szakadó esőben és a több tízezer ember társaságában igen lassú volt az előre jutás. Tisztára úgy éreztem magamat, mintha egy koncentrációs tábor lakója lennék, aki menetel a vesztőhelyre.
A lényeg az, hogy láttam Madonnát élőben - jobban mondva inkább csak hallottam - s ez az élmény felülmúlhatatlan. Ha jön újra Magyarországra, én megyek !
