Ajánló: Borgiák

A Showtime-széria a XV. századi Itáliában játszódik, és a történelem egyik legmeghatározóbb családjának, a legendás Borgiáknak a sötét és véres uralmát viszi képernyőre. A sorozat az HBO műsorán látható, külön érdekessége, hogy javarészt Magyarországon forgatták.
Az első epizódban:
1492-ben meghal VIII. Ince pápa. Johannes Burchard vezetésével Rómában összeül a konklávé, hogy megválasszák az utódját. Három bíboros esélyes a pápai trónra: Rodrigo Borgia, Ascanio Sforza és Giuliano Della Rovere. Rodrigo nem akar semmit sem a véletlenre bízni, a fia Cesare segítségével megfenyegeti és megvesztegeti a bíborosok nagy részét, hogy rá szavazzanak. Az intrikák közepette végül augusztus 11-én a hatvanegy éves Rodrigo Borgiát választják meg pápának, aki VI. Sándor néven kezdi meg uralkodását. Miközben a város az új egyházfőt ünnepli, Cesare egy merényletkísérlet nyomára bukkan.

Főbb szereplők:

Jeremy Irons- Rodrigo Borgia, majd VI. Sándor pápa

Holliday Gringer- Lucrezia Borgia

Francois Arnaud- Cesare Borgia

Aki több információt szeretne megtudni a sorozatról, katt ide. Én biztosan nézni fogom, (az első két részt már láttam) mert nagyon szeretem a történelmi sorozatokat, a reneszánsz történetek pedig különösen a kedvenceim.

Trónok Harca - Főcím

A tegnapi cikkemben bemutatott sorozat főcíme megkapóan eredeti megoldásokkal dolgozik, a szereplők nevének felsorolása közben Westeros kontinensének fogaskerekekkel animált térképén vonulunk végig, bejárva minden fontosabb, az adott epizódban meglátogatott helyszínt, így epizódonként más és más verziót láthatunk belőle. Az egyes szereplők neve mellett nemesi családjuk címere látható, melyekben az első pár epizódban (avatott szem számára) felfedezhető egy pár hiba (Daenerys sárkány helyett oroszlánt, Sandor Clegane három kutya helyett szarvast kapott stb.), de ezeket szerencsére kijavították a későbbiekben. A sorozat zenéjét Ramin Djawadinak köszönhetjük.



A feltöltött videó az első epizód főcíme, alatta a linkeken elérhető a többi változat is. Ezek mellett létezik egy újrakevert verzió is (mely félig-meddig a negyedik verzióban is hallható), amely a nemrégiben megjelent soundtrack albumon hallható, illetve egy rajongók által készített, meglehetősen tökös heavy metál feldolgozás is.
2. verzió (2-4. epizód)
3. verzió (5-8. epizód)
4. verzió (9. epizód)

Trónok Harca

"Ha a hatalmasok játszmáját játszod, győzöl, vagy meghalsz. Nincs középút." - Cersei Lannister királyné

Eszméletlenül régen írtam már, de a többi szerző úgy gondolta, épp ideje nekem is írnom valamiről, pláne, hogy új kedvenc sorozatom van, melyet bemutathatnék. Előre elmondom azt, hogy ez a sorozat nem való mindenkinek. AZ HBO nem tömegsorozatokat gyárt. Ebben a szokás szerint bő lére eresztett cikkben a tévécsatorna legújabb sikersorozatáról, a Trónok Harcáról ejtek szót, mely George R.R. Martin nagysikerű könyvsorozata, A tűz és jég dala első, a sorozattal egyező című kötetének megfilmesítése - kötetenként egy évadot terveznek majd, a várhatóan Királyok Csatája című második évad már készülőben van. A kitalált történeti háttér leginkább a Rózsák háborújára emlékeztet, csak itt sokkal több harcoló fél áhítozik a trónra. Főszereplőink legfőképp nemesek, mint lovagok, hercegek és hercegnők, fattyak, királyok, de lesz egypár mágus (nagyon kevés, és azok is inkább egzotikus helyeken), közrendű katona és barbár harcos is, minden, ami egy középkori környezethez elengedhetetlen.

A Történet Westeros kontinensén, a Hét Királyságban játszódik, ahol a nyarak évekig, a telek emberöltőkig tartanak. A birodalomban most törékeny béke honol, de még mindig magán viseli a tizenöt éve vívott polgárháború sebeit. A régi királyi család, az elpusztult Valyriából származó Targaryenek időtlen idők óta csak egymás között házasodtak, amely ahhoz vezetett, hogy míg egyes királyokból nagy ember vált, más királyok ugyanolyan eséllyel váltak őrültekké. A legutóbbi király, II. Aerys egy piromán őrült volt, aki a palotáját és Királyvár egész városát magára gyújtotta volna, ha nem lázadnak fel ellene. Időközben fia, Rhaegar elrabolta az északi Eddard Stark húgát, Lyannát, Robert Baratheon menyasszonyát. Amikor Eddard bátyja, Brandon és apja, Rickard a király elé vonultak, hogy visszaköveteljék a nőt maguknak, a király hazaárulással vádolta őket, és mindkettőjüket kivégeztette. Ez a Stark és Baratheon családokat lázadásra késztette, és végül Robert Baratheon, a Targaryen-ház egy oldalági leszármazottja foglalhatta el a kardokból kovácsolt vastrónust, Eddard pedig visszatért Északra, hogy apja és bátyja halála után Észak urává válhasson.

Az eltelt tizenöt év alatt azonban az új királyság számos ellenségre tett szert: a királyné családja, melynek a Korona milliókkal tartozik, mindent megtesz a hatalomért, a király két öccse is szívesen látná magát a trónon, nem is beszélve Aerys király utolsó, száműzetésbe menekült örököseiről. Megkezdődött a Trónok Harca. De a déli urak minden cselszövése és ármánykodása eltörpülni látszik az északról érkező új fenyegetés mellett: úgy hírlik, hogy a Tél újra közeleg és minden eddiginél keményebbnek ígérkezik, és a fagyott vidékeken újra előbújnak a jég alól a titokzatos Mások, akik minden néhány ezer évben lerohanják és szinte teljesen kipusztítják az emberiséget.

Ezúton eltérek az eddig (na jó, abban a három esetben) alkalmazott formulámtól, és ezúttal nem a főszereplőket mutatom be egyenként. Túl sok lenne belőlük ugyanis, ha csak az HBO oldalát vesszük alapul, már akkor is tizenkilenc főszereplőt kellene bemutatni, de a másodlagos karakterekként számon tartott harminc szereplő minimum kétharmada is főszereplőnek számít fontosság és a feltűnés gyakoriságának szempontjából, úgyhogy inkább a történet egyes szálait mutatom be, a karakterek első említésekor az őket játszó színésszel egyetemben. A címeket én adtam nekik, hogy meg lehessen különböztetni őket.

A népes szereplőgárdában mind a főszereplők, mind a kisebb epizódkarakterek között számos, többé-kevésbé ismert alakot találhatunk. Aki járt a pesti metrómegállókban, az biztosan látott legalább egy óriásplakátot, melyen a vastrónuson ülő Sean Bean reklámozta a sorozatot. De feltűnik számos, korábbi HBO-sorozatokban szerepelt színész, illetve olyan személyek is, akiket legalábbis a hozzám hasonló kockák biztosan felismernek és örömmel tölti el őket, hogy tudják, hol látták már ezt vagy azt az arcot. Többen a Harry Potter mozifilmekben szerepeltek: A Catelyn Starkot alakító Michelle Fairleyt legutóbb Hermione anyukájaként láthattuk, míg az elkésett Lord Walder Freyt David Bradley alakítja, akiben biztosan sokan felismerik majd a Roxfort zsémbes gondnokát, Argus Fricset. A király tudós nagymesterét, Pycelle-t (Julian Glover) többek között az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban láthattuk rossz kelyhet választani, míg Khal Drogo, a barbár törzsfőnök (Jason Momoa) a Csillagkapu: Atlantisz című sorozatból lehet ismerős. Cersei Lannister királyné (Lena Headey) nem is olyan régen Sarah Connor volt a rövid életű Terminátor tévésorozatban, de a kultikus 300 című képregényfilmben is szerepelt, mint Gorgó spártai királyné. Tyrion Lannistert Peter Dinklage, az egyik legismertebb és legtehetségesebb kisnövésű színész alakítja, míg a kőbunkó apród, Theon Greyjoy (Alfie Allen) nem más, mint Lily Allen öccse, akinek az énekesnő még egyik számát is dedikálta. A félig-meddig ismerős arcok mellett persze számos új arc, zömében fiatalok és gyerekszínészek is felbukkannak, és a népes stáb szinte minden tagjától elképesztő alakításokat láthatunk.

A Trónok Harca: A fő történetszálban Észak Urát, Eddard "Ned" Starkot (Sean Bean) követhetjük figyelemmel, aki akaratán kívül csöppen a királyi udvar intrikáinak kellős közepébe. Meghalt ugyanis Jon Arryn, a Király Segítője (amolyan kancellárféle), és a király, Robert Baratheon (Mark Addy), a mára nagy sörhasat eresztett valaha volt legendás harcos legjobb barátját és régi fegyvertársát, Nedet kéri fel a poszt betöltésére, aki becsülete által hajtva úgy érzi, kötelessége elfogadnia az ajánlatot, és két lányával, az érzékeny, lányos Sansával (Sophie Turner) és a harcias, fiús Aryával (Maisie Williams) délre indul. Délre érve azonban rádöbben, hogy a királynak esze ágában sincs uralkodnia, ehelyett minden idejét vadászattal, ivással és örömlányokkal tölti, és ha nem lenne ott a király öccse, Renly (Gethin Anthony), hogy törvénykezzen, a cselszövő kincstárnok, Petyr "Kisujj" Baelish (Aidan Gillen) és a titokzatos kémfőnök, Lord Varys, az eunuch (Conleth Hill), hogy a király helyett kormányozzák a birodalmat, már régen minden szétesett volna. Bár Kisujj figyelmezteti Nedet, hogy ne bízzon meg benne, Észak Ura mégis elfogadja a segítségét a nyomozásban, hogy kiderítse, miért kellett Jon Arrynnek meghalnia, és cselszövések egész hálója bomlik ki a szemei előtt, melyben a király mellett a királyné, a gyermekeit minden áron védelmező Cersei Lannister (Lena Headey) is benne van nyakig, de ugyanúgy szoros szálak fűzik ide a királyné ikertestvérét - és szeretőjét -, Jaime-t, A Királyölőt (Nikolaj Coster-Waldau), a király egyik testőret, egy legendás lovagot, aki nevét onnan kapta, hogy ő ölte meg az előző királyt, Őrült II. Aeryst, mielőtt az őrültségében az egész várost felgyújtotta volna a benne élőkkel együtt, s ugyanígy benne van a trónörökös, az arrogáns Joffrey herceg (Jack Gleeson), akihez Ned hozzáígérte Sansát, aki pedig csak a jóképű szőke herceget látja benne annak ellenére, hogy olyan baljóslatú alakokkal veszi körbe magát, mint a félig megégett arcú cinikus testőr, Sandor Clegane (Rory McCann). Ned hamarosan kemény leckék során keresztül kénytelen megtapasztalni, hogy a királyi udvar cselszövései, politikai csatározásai, piszkos játszmái nem egy hozzá hasonló nyílt, egyenes, és a végletekig becsületes északinak valók, Sansa pedig hamarosan rádöbben, hogy a világ nem olyan vidám és rózsaszín, mint amilyennek a lovagregények leírták...

Észak: Időközben Ned felesége, Catelyn (Michelle Fairley) is megkezdi saját nyomozását, ugyanis kap egy levelet, melyben húga és Jon Arryn özvegye, Lysa (Kate Dickie) a Lannister-családot, a királyné családját vádolja Jon megölésével, és gyanúját csak megerősíti, amikor középső fia, Bran (Isaac Hempstead-Wright) lezuhan kastélyuk egyik tornyából. Catelyn nem tudja, a fiú lezuhant-e vagy lelökték, de nem sokkal később egy bérgyilkos megpróbálja megölni egy tőrrel, melyet Kisujj Tyrion Lannister, az Ördögfióka (Peter Dinklage) tőreként azonosít, így Catelyn azonnal a törpe nyomába is ered. Így az északi kastély, Deres vezetése ideiglenesen a legidősebb fiúra, Robbra (Richard Madden) száll, akit a várnép mellett Theon Greyjoy apród (Alfie Allen) segít, aki azért kénytelen Deresben lakni, mert apja fellázadt a király ellen, és a békeszerződés egyik elemeként fiát apródnak kellett küldenie a lázadást leverő Stark-család udvarába. Robbra pedig a sebesült Bran ápolása mellett kisvártatva egész Észak kormányzásának terhe rászakad...

Az Éjjeli Őrség: Ned Stark a polgárháború után hazavitte és felnevelte fattyú fiát, Havas Jont (Kit Harington). Bár a fiút féltestvérei, különösen Arya, szerették és becsülték, Catelyn a látványát sem tudta elviselni a fattyúnak, aki minduntalan férje egyetlen félrelépésére emlékezteti. Most, hogy a fiú elég idős lett, apja északra küldi, a fagyos északi határt őrző hatalmas Falra, hogy a hét királyságot az északi barbárok és egyéb szörnyűségek ellen őrző Északi Őrség katonája legyen, mint nagybátyja, Benjen (Joseph Mawle). Eleinte nehezen illeszkedik be, a többi katona nehezen fogadja be nemesi származása miatt, és a kiképzést vezető kegyetlen fegyvernök, Alliser Thorne (Owen Teale) haragját is kivívja. Azonban mivel kastélyban nevelkedett, helyzeti előnybe kerül az alacsony sorból származó többi újonchoz képest, akiket vívásra tanít és hamar összebarátkozik velük. Nem sokkal később egy kövér, gyáva fiú, Samwell Tarly (John Bradley) érkezik a Falra, akit megvéd a többiek gúnyolódásaitól. Sam éles eszével és rálátásával segít rádöbbenteni Jont, hogy az Őrség parancsnokának, Jeor Mormontnak, a Vén Medvének (James Cosmo) nagy tervei vannak vele...

Tyrion: Tyrion Lannister, az éles eszű, csípős nyelvű és nem csöppet szexmániás törpe története azért válik külön a többitől, mert a legtöbb szálon végighalad. Ugyanis ő is a király kíséretével érkezik, amikor Robert délre hívja Nedet, majd Jonnal tart a Falra, mivel mindig is látni akarta az északi határt. Amikor azonban egy, a falra katonákat toborzó karavánnal délre tart, a fia elleni gyilkossági kísérlet miatt nyomozó és őt gyanúsító Catelyn Stark elfogja, és húgához viszi fogságba. Útközben furcsa "nem-barátság" alakul ki közte és egy Catelynnel tartó zsoldos, Bronn (Jerome Flynn) között. Tyrion időközben háborúra készülődő apjának, a dúsgazdag és kegyetlen Tywin Lannisternek (Charles Dance), akinek a király is milliókkal tartozik, nem sok kedve van azonban kiszabadítania fiát, akit alacsony termete miatt családja megcsúfolásának tart, és kettejük kapcsolatát az sem tette felhőtlenebbé, hogy Tyrion anyja belehalt fia születésébe. A ravasz Tyriont azonban nem kell félteni, minden bajból ismeri a kiutat, legyen az Catelyn őrült húgának fogságából szabadulni vagy vérszomjas hegyi barbárok támadását kivédeni...

A Sárkány Vére: A Hét Királyság trónjáról letaszított Targaryen-dinasztia utolsó örökösét, Viseryst (Harry Lloyd) egyetlen dolog hajtja, hogy visszaszerezze a trónt, amely jog szerint őt illeti. Egyetlen probléma van csak, hogy mióta Robert, a Bitorló győzött a polgárháborúban, és mind apja, Őrült II. Aerys király, mind bátyja, a trónörökös Rhaegar odaveszett, neki húgával, Daenerysszel (Emilia Clarke) együtt örökös száműzetésben kell élnie az életét keleten, a Keskeny-tengeren túl, a Szabad Városokban, ahol mindenki csak Kolduskirálynak gúnyolja. Végső elkeseredésében úgy dönt, hogy feladja családja ősi hagyományát, hogy a sárkány vére tisztaságának érdekében Targaryen csak Targaryennel házasodhat, és húgát hozzáadja a barbár lovas dothraki nép törzsfőnökéhez, khaljához, Drogóhoz (Jason Momoa), abban a reményben, hogy így maga mellett tudhat egy hatalmas lovas sereget, amellyel visszafoglalhatja a trónját. A lovas nép azonban legkevésbé sem tudna törődni egy nyugatról érkezett koldusszegény ifjú terveivel, és folytatják vándorlásukat a végtelen pusztákon, Viserys pedig egyre türelmetlenebb és idegesebb, nem is beszélve arról, hogy mind egyre jobban undorítják a dothrakiak szokásai. A legnagyobb fájdalom persze az, hogy Drogo népe lassan befogadja Daeneryst, aki a khal feleségeként, khaleesijeként sokkal fontosabbá válik, mint ő maga, és testőre, az Éjjeli Őrség parancsnokának száműzött fia, a lovag Jorah Mormont (Iain Glen) is sokkal inkább hűséges a hercegnőhöz, mint Viseryshez...

A Daeneryst és Viseryst követő történetszál abban különbözik a többitől, hogy karakterei, lévén egy másik kontinensen élnek, nem találkoznak a Hét Királyságban élő szereplőkkel, akik számára szintén inkább gyakran visszatérő beszédtémát képeznek. A sorozat alapjául szolgáló regény, mely az ötödik köteténél tart, csak mostanában jutott el odáig, hogy az egyik főszereplő egyenesen őket keresse. Természetesen nem spoilerelek, a történetszálak leírásakor spoilereltem már éppen eleget.

Ez a sorozat nem az átlag nézőnek való. Egyrészt, az HBO-s sorozatok többségéhez hasonlóan meglehetősen sok meztelenség és vérontás, na meg nem kevés felnőtt humor található benne, így fiatal vagy érzékeny lelkű nézőknek nem igazán ajánlanám. Ha már csak abba belegondolunk, hogy a sorozat legjelentősebb szerelmi kapcsolata egy ikertestvérek közti vérfertőzés, sőt két karakter meleg párkapcsolatban él egymással, bárki beláthatja, hogy nem igazán fejlődő szervezetnek való termékről van szó. Akik viszont hajlandóak megnézni, egy lebilincselően összetett és magával ragadó történet részesei lehetnek, amely - akárcsak a regény, amelyből készült - számos ponton szakít a történetmesélés klasszikus hagyományaival. Itt az, hogy valakinek a neve szerepel a főcímben, nem jelent életbiztosítást. A királyi udvar világa veszélyes, ahol a becsületességnél és az egyenességnél sokkal nagyobb szerepe van a cselszövésnek, a ravaszságnak és a gondosan megválogatott szavaknak, vagy annak, hogy kinek mit árulunk el és mit titkolunk el előle. Itt elég egyetlen rossz döntés, egyetlen rosszkor kiejtett szó ahhoz, hogy elbukhassunk, és bizony nem mindenki fog eljutni az évadzáró tizedik epizódig. Az ártatlanok és igazak nem mindig nyernek elégtételt, a szerelem nem győz le mindent, kevés a becsületes ember, a gyűlölnivaló szemétláda viszont annál több, persze legtöbbjükből később előkerülnek olyan rejtett magasságok is, amelyek nézőtől függően esetleg megmentik a karakterüket.

Vannak persze olyan szereplők is, mint Gregor Clegane, a Lovagló Hegy (Conan Stevens), a magassága miatt állandó dührohamokat keltő fejfájásokkal küszködő lovag, aki amikor éppen nem rabol, fosztogat és védtelen nőket erőszakol meg, akkor lovagi tornákon öl meg embereket "véletlenül", de akitől a csecsemőgyilkosság sem áll távol, és akivel éppen egy lovagi tornán találkozunk, ahol nyakon szúrja ellenfelét egy kopjával, majd következő kopjatörésénél vereséget szenvedve dühében lefejezi a saját lovát; mindeközben Kisujjtól azt is megtudjuk, hogy öccse, Sandor hányingerkeltően összeégett arcáért is ő a felelős, amikor gyerekkorukban a kandallóba nyomta a fejét, amiért az ő egyik eldobott játékával játszott... vannak még egyéb eszméletlenül elvetemült, gonosz karakterek, de őket megemlíteni már túlságosan nagy spoilerelés lenne. De annyit biztosan elárulhatok, hogy az egyszeri néző igen hamar azon kapja magát, hogy a jó karaktereknek szurkolás helyett elkezd a gonoszak ellen drukkolni. A regényekből kiindulva nem sok karakter van, akik minden egyes évad végén jobb helyzetben lesznek majd, mint amelyben elkezdték azt.

Tényleg, összegezve: a Trónok Harca nem A Gyűrűk Ura, nem hősköltemény, itt hiába is keresnénk a fehér lovon érkező szőke herceget, aki elűzi a gonosz varázslót, és felszabadítja a vidéket... a páncélos lovagok itt inkább fogják egymás vérét ontani, mintsem hogy megmentsék a védtelen királylányt a sárkánytól... a sárkányok amúgy is réges-régen kihaltak, csak a csontjaik maradtak. Nem is tudnám jobban összefoglalni a Trónok Harca kegyetlen világát, mint egy, A Tűz és Jég Dala regényből vett idézettel, mellyel Sandor Clegane, a cinikus katona próbálja helyre tenni Sansa Starkot:

"- [Azt hiszed]... egyike vagyok azoknak az igaz lovagoknak, akiket annyira szeretsz, igen. Mit gondolsz, mi a dolga egy lovagnak, kislány? Azt hiszed, csak abból áll az egész, hogy elveszik a hölgyek zálogát és aranypáncélban parádéznak? A lovagok dolga a gyilkolás. [...] Ha vannak istenek, azért teremtették a bárányokat, hogy a farkasok birkahúst lakmározhassanak, és azért teremtették a gyengéket, hogy az erőseknek legyen mivel játszadozniuk! [...] Nincsenek igaz lovagok, ahogy istenek sincsenek. Ha nem tudod megvédeni magad, halj meg és állj félre azoknak az útjából, akik képesek rá! Ezt a világot éles acél és erős karok uralják, ne hidd el, ha valaki mást mond.
- Szörnyű vagy!
- Őszinte vagyok. A világ az, ami szörnyű."


Linkek:
A sorozat hivatalos oldala az HBO weboldalán, képekkel, hátterekkel, letöltésekkel (angol)
westeros.org: a legnagyobb Tűz és Jég Dala-, illetve Trónok Harca rajongói oldal (angol)
Angol nyelvű diagram a sorozat főszereplőiről, és családi kapcsolataikról (angol)

Fringe - A rejtély

"Tudod, ez a napnak az a része, amelyiket a leginkább várom. Amikor tudom, hogy van valami bizarr odakint, de fogalmam sincs róla, mi az. Mint egy zsákbamacska, tele nyugtalanító eseményekkel, nem gondolod?" - Dr. Walter Bishop
Tudom, hogy a főszerkesztó anno még azt várta volna tőlem, hogy a Legend of the Seekerről írjak bemutatót, de úgy döntöttem, hogy puszta polgári engedetlenségből én választom ki legújabb leírásom tárgyát, és a választásom személyes kedvencemre (persze csupán a Star Trek után), a Fringe-re esett.
J.J. Abrams a jól bevált Alex Kurtzman-Roberto Orci párossal közösen találta ki ezt a sorozatot, melynek második évadja idén május 20-án zárult le. Az egy évad erejéig az egyik országos csatorna műsorán Rejtély néven vetített sorozat, amely természetesen nagyságrendekkel jobb, mint amilyennek hangzik, leginkább az X-akták és a Helyszínelők keverékeként írható le (földönkívüli invázió helyett őrült tudósokra épülő alapkonfliktussal), és a Boston városban állomásozó FBI-ügyosztály, a Fringe Division nyomozásait kíséri figyelemmel. Hőseink a tudomány és az emberi felfogóképesség határait feszegető - és gyakran túllépő - bűnügyeket (mint egy néhány óra alatt megszülető és megöregedő csecsemő vagy húst rothasztó méreggel meggyilkolt repülőutasok) nyomoznak ki, melyek az úgynevezett Mintát alkotják, egy sornyi megmagyarázatlan, gyakran kísérteties eseményt szerte az egész világon, de főként Bostonban és környékén (melynek természetesen megvan a maga oka, amely a későbbiekben ki is derül). Miközben egyre mélyebbre hatolnak a rejtélyes bűnesetek sűrűjébe, Olivia Dunham különleges ügynök és civil segítői, az őrült tudós Walter Bishop, és fia, a mindig szarkasztikus Peter olyan összeesküvésekre bukkannak, amelyekhez képest az X-akták szindikátusa csak egyszerű bélyeggyűjtő szakkör volt. Egy teljes egészében őrült tudósokból álló terrorszervezetre, mely kiáltványa után ZFT-nek (Zerstörung durch Fortschritte der Technologie, Pusztítás a technológiai fejlődés által) nevezi magát, és rémisztő bűncselekmények végrehajtásával próbálja felkészíteni a világot egy közelgő háborúra. Ezt a közelgő háborút, mint később kiderül, egy párhuzamos univerzum lakói akarják vívni, és a mi világunk pusztulásával fenyeget. Ráadásul a hadsereg és az FBI legnagyobb beszállítójának, a Walter régi kutatótársa, William Bell által alapított gigantikus Massive Dynamicnak is jóval több vaj van a füle mögött, mint azt bárki is sejtette volna. A mottó: ne bízz senkiben... még a saját társaidban és segítőidben sem. És ahogy egyre több és több szálat bogoznak ki, úgy tűnik egyre biztosabbnak, hogy Walternek sokkal több köze van mindehhez, mint az elsőre látható volt...

Olivia Dunham (Anna Torv): Ha egy tipikus gyenge nőt keresel, rossz ajtón kopogtatsz; J.J. Abrams kifejezetten utálja a gyenge női karaktereket. Olivia tökéletesen képzett FBI-ügynök, mesterien bánik a fegyverekkel és ugyanolyan képzetten harcol azok nélkül is. Érzelmeinek elpalástolására is képessé tevő kiképzését igencsak kikezdi, amikor elveszti szerelmét, akiről nemcsak az derül ki, hogy az ellenségnek (is) dolgozott, hanem még holtában is vissza-visszajár, akár őt, akár tőle kapott e-maileket hallucinálva (hála Walter egy furcsa, ipari mennyiségű LSD-t igénylő módszerének, amellyel a halott emlékeit visszanyerhetik). Intelligens, eltökélt, és igen nyitottá vált a vele és körülötte történő számtalan szokatlan esemény hatására. Mindennek ellenére tökéletes esti kikapcsolódásnak tartja dupla whiskybe fojtani a bánatát. Lehetőleg jó sokba.

Dr. Walter Bishop (John Noble): Albert Einstein és Frankenstein tökéletes elegye, őrült tudós létének más nem is lehet legbeszédesebb bizonyítéka, mint a tizenhét év, amelyet egy elmegyógyintézetben töltött. Mivel segítségére nagy szüksége van az FBI-nak, fiának felügyeletére bízva hazahozták, és újra birtokba vehette a Harvard alagsorában porosodó laboratóriumát. A múltja rendkívül ködös, sajnos az emlékei is. Annyi bizonyos, hogy mielőtt elmegyógyintézetbe került, a hadseregnek dolgozott különböző titkos kísérleteken, amelyek eredményei folyamatosan visszaköszönnek az egyes bűnesetekben, és talán sokkal több köze van az egész eseménysorozathoz, mint azt bárki is tudná. Őrültségének nyomai még tizenhét év után is szembetűnőek, Walter rendkívül furcsa gondolkodásmódjával és viselkedésével állandóan ingerült sóhajokat vált ki környezetéből, ráadásul nagyranőtt óvodásként csodálkozik rá minden újabb ügyre, gyermeki örömmel viseltetve a kutatás iránt. Hogy ehhez mennyi köze van a laborbalesetnek, ami elmegyógyintézetbe juttatta, és mennyi a 70-es években általa fogyasztott rengeteg tudatmódosító szernek (melyből most is bármely adott pillanatban legalább tízféle kering a vérében), senki sem tudja. Ha irtózol tőle, vagy legmerészebb álmaidban sem tartanád lehetségesnek, Walternek az a szakterülete. Egy a sok közül.

Peter Bishop (Joshua Jackson): Walter zseniális és rendkívül szarkasztikus fia mintha sosem találná a helyét a világban. Mintha nem tartozna ide. Miután apját elmegyógyintézetbe zárták, egész életében úton volt, számos országban és számos munkahelyen megfordult már, múltja legalább olyan ködös, mint az apjáé. Jó ismerősei vannak mind a bostoni, mind a bagdadi alvilágban, de nehezen tud megbízni másokban. Oliviának mégis sikerül rábeszélnie arra, hogy térjen haza gondoskodni apjáról, akivel továbbra is rendkívül ellenséges, és a legtöbb magyarázattal szemben, amelyet apja az eléjük kerülő bűnügyekre ad, igencsak szkeptikus és cinikus, egy klinikai elmebeteg őrült agyszüleményeinek tartva azokat. Ő az első, aki apja őrült terveivel és esetlegesen veszélyes helyzetekkel szemben tiltakozik, de ha rosszra fordulnak a dolgok, mindig képes higgadt maradni. Gyakran másképp emlékszik a gyerekkorára, mint az apja, de ezt is őrültségének tudja be, amikor sokkal inkább Walter múltjának legsötétebb titkához van köze...
A hármas számos segítséget kap FBI-os kollégáiktól, többek között az általában a nyomozásokat összehangoló, mindig hűvös, szigorú, de igazságos Phillip Broyles igazgatótól (Lance Reddick), a mindig hasznos segítséggel rendelkező Charlie Francis ügynöktől (Kirk Acevedo), illetve a Walter asszisztenseként tevékenykedő Astrid Farnsworth-től (Jasika Nicole), akinek legnagyobb bánatára Walter képtelen megjegyezni a nevét (hívta már olyan neveken, mint Asterix, Ausztrália, Aszteroida... és Aszpirin); nem is beszélve Olivia elhunyt kedveséről, John Scottról (Mark Valley), aki emlékei révén még holtában is felbecsülhetetlen segítséget nyújt minden üggyel kapcsolatban, amelybe kettős ügynökként beleütötte az orrát.A nyomozásokban a Massive Dynamic vállalat is sok hasznos információval szolgál az ügyekkel kapcsolatban, talán már csak azért is, mert valahogy minden nyomozás legalább egyszer elvezet hozzájuk is. Mindennek ellenére a hiperfejlett robotkarral felszerelt Nina Sharp termelési igazgató (Blair Brown) készséggel áll az FBI rendelkezésére... bár mintha nem mondana el mindent, amit tud. A Massive Dynamic hatalmas irodaházában számos titok lapul, melyeket hét lakat alatt őriznek, például azt, hogy hová tűnt William Bell vezérigazgató (Leonard Nimoy), aki Walterrel közös kísérleteik eredményeire építette föl vállalatbirodalmát, Walter nem kis bánatára. És hogy mi köze lehet a Massive Dynamicnak a ZFT terroristáihoz, akik közül nagyon sokan egyben a vállalat volt vagy jelenlegi dolgozói is...Mint ahogy rejtély az is, hogy ki az a szőrtelen, sápadt, öltönyt, aktatáskát és kalapot viselő titokzatos és furcsa férfi (Michael Cerveris), akit csak a Figyelőnek hívnak, és minden egyes ügy helyszínén, minden egyes megmagyarázhatatlan esemény bekövetkeztekor ott van. Nem tesz semmit, nem avatkozik közbe, csak figyel. Néha jegyzetel és néha jelent, de hogy kinek, azt senki sem tudja. Ezt a néző dolga kideríteni, ha van kedve rá.Ki tudja, hányszor megsemmisült volna már a világ, ha ők nem őrködnek felettünk...?

Legújabb kedvencünk: Legend of the seeker

Ez a sorozat valóságos lázat váltott ki a családunkban, bővebbet róla majd később. (Amit remélem Gardner úr fog hamarosan elkövetni.) Addig is, ezen az oldalon lehet nézelődni.

http://www.legendoftheseeker.eu/

Star Trek: Deep Space Nine

Azon gondolkoztam, hogy éppen ideje lenne már a következő sorozatbemutatómhoz, és szerény véleményem szerint mi másról is írhatnék most, mint személyes kedvencemről, a Star Trek: Deep Space Nine-ról. A harmadik élőszereplős Star Trek-sorozatról van szó, amely 1993-1999 között futott, és az első olyan Star Trek-sorozat volt, amely mindig egy másik Star Trekkel párhuzamosan futott a tévé műsorán, sajnálatos módon ez azonban az örök másodhegedűsi szerepet hozta neki, pedig a Deep Space Nine és a Voyager (1995-2001) párharcából szerintem az e sorokban bemutatásra kerülő sorozat kerül ki győztesen, mind karakterek, mind történetek szempontjából
A Deep Space Nine űrállomás története az első olyan Star Trek volt, amely nem egy, a galaxis felfedezésére induló csillaghajó kalandjait mesélte el, hanem egy nagyon is statikus helyszínt választott magának. Az űrállomás a Föderáció határán fekszik, ahol a békés Bajor bolygó nemrég szabadult fel az űrbéli nácikra hajazó kardassziai megszállók uralma alól, és a kivonuló csapatok által magára hagyott régi ércfeldolgozó állomás használati jogát az immáron független bolygó a Föderáció Csillagflottájára bízta. Hamarosan kiderül, hogy a csillagrendszerben egy, a galaxis túloldalára vezető féregjárat is található, így az állomás hamarosan fontos kereskedelmi csomóponttá - és csillagközi politikai ütközőtérré válik. A határvidék sokkal civilizálatlanabb hely, mint a Föderáció utopisztikus, paradicsomi középpontja. Itt különböző fajok háborúskodnak egymással, virágzik a fekete kereskedelem, és az agresszív kardassziaiak is folyamatosan próbálják bővíteni befolyásukat. A Bajor bolygót újjá kell építeni, és a törékeny békét szinte minden oldalról veszélyezteti valami. A dolgot csak még tovább nehezíti, amikor a féregjáraton keresztül egy új idegen fenyegetés érkezik az emberek földjére, alakváltó idegenek népe, akik minden "szilárdat", aki nem képes változtatni az alakját, és ezért primitív és szűklátókörű, rabigába hajtani - beleértve az embereket is.
A Deep Space Nine összetett, kidolgozott karakterei és történetei miatt ismert, a későbbi évadok háborús történetszálainak monumentális csatajelenetei az első ilyen jellegű összeállítások a Star Trek-ben. Ami a legmegkapóbb a sorozatban, az az állomás és környékének sötétebb és barátságtalanabb légköre, mely annyira különbözik az ekkor már paradicsomi Földtől és annak olyan képviselőitől, mint például az Enterprise csillaghajó. A bolygóról bolygóra haladó csillaghajó helyett egy egy helyben álló űrállomást kapunk, amely miatt a sorozat nem újabb bolygókat és fajokat látogat meg a történetmeséléshez, hanem azokat hozza az űrállomásra. Épp ez sokkal nagyobb lehetőséget adott a Deep Space Nine-nak arra, hogy elhagyja az epizodikus szerkezetet, és több epizódon keresztül átívelő történetszálakat meséljen, olyan témákat érintve a Star Trek-ben eddig még példátlan mélységben, mint a politika, a háború, a rasszizmus, a szexualitás vagy a vallás: a bajoriak rendkívül vallásos nép, fizikailag létező és közvetlenül beavatkozó istenekkel, és gyakori összetűzésbe keverednek az emberi tudósokkal, akik az ő Prófétáikat pusztán a féregjárat lakóinak tartják.
A karakterek sokkal kidolgozottabbak, mint a Star Trekben valaha is, és ez nem csak a főszereplőkre igaz, hanem a népes mellékszereplői stábra is. Sok vendégszereplő is elnyerte annyira a nézők tetszését, hogy visszatérő karakter legyen belőle. Olyan ikonikus karakterek születtek ebben a sorozatban, mint Garak, a kardassziai szabó (és száműzött szuperkém); Gul Dukat, a Bajor korábbi megszállója, a sorozat legfőbb manipulátora és főgonosza, Weyoun, az alakváltók klónozott szolgája, az inváziós hadsereg vezetője, és álnok szóvivője; vagy Winn Adami, az elképesztően kétszínű és hataloméhes bajori vallási vezető. A sok karakter rengetegszer kerül összetűzésbe, konfliktusba, amelyek a sorozat számos emlékezetes epizódjának alapját adják.

Néhány szót a főszereplőkről is ejtenék:
Benjamin Lafayette Sisko kapitány (Avery Brooks): az özvegy tiszt fiával együtt érkezik az űrállomásra, egy olyan feladatot bíztak rá, amelyet eleinte nem akar elvállalni. Végül mégis úgy dönt, hogy marad, ám arra nem számít, hogy a bajoriak a megváltójukat (a Próféták Kiválasztottját) látják majd benne, és vallási ikonná válik, amely szerepe Csillagflotta-tiszt létével gyakran összeegyeztethetetlennek minősül. Szakács apjától, a mindig zsémbes Joseph-től kitanulta a mesterség csínját-bínját és a tisztikarnak is gyakran rendez bőséges vacsorát. Hatalmas szeretettel neveli fiát, Jake-t, akinek jobb apja nem is lehetne.
Kira Nerys őrnagy (Nana Visitor): az állomás bajori tulajdonosait képviseli annak elsőtisztjeként. Fontos tagja volt annak a terroristacsapatnak, amelynek végül sikerült a kardassziaiakat kiüldözni a Bajorról, és ezalatt az idő alatt számos megkérdőjelezhető dolgot tett a szabadságért. A nélkülözés évei alatt ingerlékeny, temperamentumos nővé vált, aki kifejezetten ellenzi, hogy az emberek vegyék át az állomást, egyik megszálló a másik után, de később megkedveli a legénységet, és egy hű barátra is talál a már az előző rendszerben is itt dolgozó Odo személyében.
Odo felügyelő (Rene Auberjonois): az állomás alakváltó biztonsági főtisztjét a féregjárat környéki aszteroidamezőben találták meg, és sokáig azt sem tudták, hogy élőlény, amelyre teljesen véletlenül jöttek rá. Örök kívülállóként tekint magára, aki nem képes és gyakran nem is akar beilleszkedni a furcsa szokásokkal, életmóddal és humorral rendelkező "szilárdak" közé, ez kiegészülve fajának ösztönös vágyával a rendteremtésre tökéletes rendőrré teszi. Gyakran bánatos azért, hogy hiányzik a népe, akiket sohasem ismert, aztán azért, mert az immáron megtalált népe hadat üzent a Föderációnak, és persze azért, mert minden, a "szilárdakkal" szembeni ellenérzése ellenére egy humanoid nőbe, Kira őrnagyba szerelmes reménytelenül. Napjait csak a gyakran a szabályokat kijátszó Quark ügyleteinek leleplezése édesíti meg.
Jadzia Dax hadnagy (Terry Farrell): Sisko kapitány legjobb barátja egy másik fajjal szimbiózisban élő trill nép fiatal, és meglehetősen csinos tagja. A kukac a gyomrában, Dax, egy hosszú életű létforma, aki személyiségét és emlékeit megosztja Jadziával, aki így háromszáz évnyi tapasztalattal, és az előző gazdatest, Sisko mentora, egy vén kujon személyiségével gazdagodik. Dax kifejezetten élvezi, hogy újra női testben lehet, és kissé érthetetlen, hogy jut ideje munkára annyi buli és szerencsejáték között. Rengeteg tapasztalata brilliáns kutatótisztté és később tiszteletbeli klingonná (a galaxis leghíresebb harcos népe) teszi. Később egy klingonnal, Worffal házasodik össze, udvarlói, Bashir doktor és Quark legnagyobb bánatára.
Ezri Dax hadnagy (Nicole de Boer): Sajnos senki sem örökéletű, ez Jadzia esetében is így van. Amikor a hatodik évad végén gyilkosság áldozatává válik, a sokkal erősebb Dax túléli, és hazaszállítják anyabolygójára, hogy új gazdatestet kapjon. Azonban a hajón kiderül, hogy haldoklik, és ezért az ott lévő egyetlen trill, a felkészületlen és tapasztalatlan Ezri Tigan testébe ültetik bele, aki a rengeteg új emléktől és személyiségjegytől egy kissé becsavarodik. Na jó, nem kissé, nagyon. És mi több, pszichológus. Nagyon nehezen tudja megszokni új környezetét, de barátai segítségével idővel megszokja új önmagát és letelepedik az állomáson.
Julian Subatoi Bashir hadnagy (Siddig El Fadil): ambiciózus, tapasztalatlan, naiv, brilliáns és genetikailag felturbózott ifjú doktorunk a kihívást keresve érkezett a határvidékre, azonban hamar megtapasztalja, hogy az élet több, mint kihívások megoldása és rejtélyek kibogozása, amikor a különböző csaták és bűnesetek áldozatai futószalagon kezdenek érkezni hozzá. A rejgélyek kibogozását meghagyja szabadidejére, amikor James Bond-osat játszik a holofedélzeten. Elválaszthatatlan barátok a főgépész O'Briennel, és szoros kötelékek fűzik a titokzatos szabóhoz, Garakhoz is.
Miles Edward O'Brien főnök (Colm Meaney): a Star Trek: Az Új Nemzedék transzporterkezelője itt főszereplővé vált az állomás főgépészének posztján. Zsémbes feleségével, Keikóval, és tündéri kislányával, Mollyval együtt költöztek át az Enterprise-ról, és O'Brien idegeit hamar kikezdték az állomás kibogozhatatlan és állandóan elromló alkatrészei. Az ő alkatrészei is gyakran elromolnak, állandó kisebb-nagyobb sérülései mellett azonban az őt ért mindenféle lelki traumák, mint a gyilkosságért elítélés, az időutazás, az agyába ültetett húsz évnyi börtönbüntetés-emlék a különböző családi gondok már-már legendásak a sorozatban. Amikor épp nem szenved vagy lesérül, sörözget vagy darts-ozik legjobb barátjával, Bashir doktorral.
Worf parancsnokhelyettes (Michael Dorn): szintén az Új Nemzedékből érkezett régi ismerősünk az elárvult és száműzetésben élő klingon harcos. Karaktere nem sokat változott az új sorozatban sem, ő a száműzött, aki klingonabb a klingonnál, a legénység nagydarab és nem sok humorérzékkel rendelkező harcos tagja, aki az új, karakterközelibb szerepben összekötő tisztként és minden klingon ügy szakértőjeként működik. Jadzia, a tiszteletbeli klingon elbűvöli és egymásba szeretnek, bár konzervatív értékrendjét nehezen tudja összeegyeztetni a nő hedonizmusával. Kívülállóként jól megértik egymást Odóval, még ha a rendfenntartásról való nézeteik eltérései gyakori vita tárgyát képezik is.
Quark (Armin Shimerman): a ferengi kocsmáros egyfajta csillagközi Dagobert bácsi, fukar és kapzsi, akár csak összes fajtársa. Népének a közgazdaságtan a vallása, és Quark mindent megtesz a profit érdekében, ez alatt persze nem csak az ital vizezését értjük. Pornográfia, szeszcsempészet, fegyverkereskedelem, semmi sem áll tőle távol, rengeteg munkát adva Odo felügyelőnek. Öccse, Rom, és unokaöccse, Nog, gyakran összekülönböznek vele, hiszen rájuk nagyban hatottak a Föderáció utopisztikus eszméi, akárcsak anyjára, aki véletlenül éppen a ferengik vezetőjének, a Nagy Nagusnak a szeretője és ő irányítja a háttérből az egész népet, amely Quarknak számos álmatlan éjszakát okoz, amikor népe egész életmódja néhány év alatt a szeme láttára dől dugába.
Jake Sisko (Cirroc Lofton): Sisko kapitány egy szem fia sajnos gyakran hiányzik az epizódokból, hiszen a háború és politika sújtotta történetekbe nehezen lehet egy tinédzsert besűríteni, de apjával közös jelenetei a sorozat sok szép pillanatát adják, akár a csajozásban tett első, ingatag lépéseiről van szó, akár arról a döntésről, hogy a háború sújtotta állomáson marad, amelyet a föderációs helyőrsége feladni készül. Bármi fontos feladat van, mindig lelkesen részt vesz benne, és még az apjának is szerez egy új barátnőt. Ha viszont épp lustálkodni van kedve, akkor a ferengi Noggal tart, akivel az állomás promenádján támasztják a korlátot, és csak bámulnak, mint borjú az újkapura.

Már így is úgy érzem, hogy túlszaladtam az olvasható hosszúság korlátaink, ezt nézzék el ismét nekem. A Deep Space Nine egy olyan sorozat, amelyről nem lehet röviden beszélni. Hét évadja alatt számtalan esemény, számtalan látványos kaland került a tévéképernyőkre, és ez egy olyan univerzum, ahol minden eseménynek következményei vannak. Az egyes történetszálak néha annyira összefüggnek egymással, hogy elég két-három epizódot kihagyni a sorozatból ahhoz, hogy elveszítsük a fonalat, de nem szabad hagyni, hogy ez elvegye a kedvünk a történetek megnézésétől. A Deep Space Nine univerzuma elképesztően mély, kidolgozott és szerteágazó, szeretni (és néha gyűlölni) való karakterekkel, sok drámával, majdnem ugyanannyi látványos csatával, néha humorral (és az utolsó két évadban jazz-zel) megspékelve. Bátran ajánlom bárkinek, aki a könnyed, sekélyes sorozatok helyett valami tartalmasabbra és velősebbre vágyik.

Hős legénységünk

A Kilences Űrállomás

Linkek:
Rajongói oldal (angol)
Deep Space Nine a Memory Alphán, a Star Trekes Wikipédián (angol)

Star Trek: Enterprise

Azt kell, hogy mondjam, elég régóta ücsörgök már a különböző sorozatbemutató ötleteimen, és igazán nehéz volt eldöntenem, hogy melyiket válasszam mai cikkem témájának. Nos, tulajdonképpen a sorozatnak, amelyről alkotott véleményemet szeretném az olvasókkal megosztani, nem is igazán önnön érdemei miatt jutott egy különleges hely a szívemben, hanem a benne rejlő hatalmas potenciál miatt, melyet sajnos az első három évében annyira nem tudott kihasználni, hogy végül leállították, és ez volt közel negyven év óta az első Star Trek-sorozat, amely erre a sorsra jutott. Éppen akkor, amikor végre kezdett jó lenni.
Nyilván olyanok is olvassák ezt a blogot, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy vajon melyik sorozatról beszélek éppen, így megkímélem a nyájas olvasót az éjszakákon át tartó, ágyban forgolódással járó hosszas tanácstalan töprengéstől: a Star Trek: Enterprise-ról van szó, mely afféle fekete bárány a Star Trek-rajongók között, amelyet mindenki utál, vagy legalábbis utálja, ha nem akarja, hogy vasvillával kergessék ki a Star Trek-klubokból.

A sorozat az ötödik élőszereplős, összesen a hatodik Star Trek-sorozat volt, és 2001-2005 között futott a UPN csatorna műsorán. A csatorna a Paramount filmstúdió sajátja, és megszűnése előtt köztudottan az afroamerikai és vidéki suttyó népesség volt a célközönsége, akiknek vélt vagy valós igényeikhez igazították a műsorkínálatot (lásd: Maunika Só, Józsi Barát et cetera). Az Enterprise Rick Berman és Brannon Braga szerelemgyereke, és megszületésének körülményei is legalább annyira komorak, mint megszüntetésének. Ez a két szebb napokat is látott úriember ugyanis ép ésszel nem fogta föl azokat az érveket, melyek szerint a Star Trek franchise évek óta tartó stagnálásának (az előző sorozat, a Voyager nézettsége folyamatosan apadt) a csatorna konokságán kívül az ő kiöregedésük is az oka, és úgy döntöttek, megpróbálnak új életet lehelni a Star Trekbe, egy vadonatúj tévésorozattal.Sajnos, mint kiderült, annyira nem is volt vadonatúj. A történeteket a szerzőpáros korábbi sorozataiból (Az Új Nemzedék, illetve a Voyager), míg a szereplőket az eredeti sorozatból kölcsönözték. A miliővel sok mindent lehetett volna kezdeni, de sokáig nem találták meg a helyes utat sem a háttértörténettel, sem a karakterekkel, sem a történetmeséléssel, a történetek gyakran szárazak és kiismerhetőek voltak, és deja vu érzete lepte be az egészet, szinte mintha a Voyager folytatása lett volna. A karakterek sem sikeredtek túl eredetire, lévén a készítők megpróbálták valamelyest az eredeti sorozat Kirk-Spock-McCoy triumvirátusát újrateremteni, amely a nekik megfelelő három karakter túlhangsúlyozását eredményezte. Egészen a negyedik, utolsó évadig nem talált igazán magára a sorozat, de félreértés ne essék, az első két évadnak, és az áthangszerelt harmadik évadnak is megvannak a maga gyöngyszemei, csak elég erősen kell keresni őket.A sorozat kétszáz évvel az eredeti sorozat történései előtt játszódik, 2151-ben. Az az utópia, amely a Kirk kapitány korabeli emberiséget jellemezte, csak ábránd még. Az univerzum veszélyes hely, tele kalózokkal és folyamatosan egymás torkának ugró idegenekkel, s az emberiség még csak most próbálgatja nemrégiben felfedezett szárnyait, a velük először kapcsolatba lépett idegenek, a vulkániak hathatós, de erősen visszatartó segítségével (akik kissé olyanok, mint a szülő, aki az első évben megtanítja a gyerekét járni és beszélni, aztán a következő ötvenben megpróbálja rávenni, hogy üljön le és fogja be végre). Nem nézik jó szemmel, amikor a Csillagflotta egy olyan űrhajó megépítését tervezi, amely lehetővé tenné, hogy az emberek végre felfedezzék a galaxist, és állandóan zaklatják Henry Archer mérnököt, aki a hajtóművet tervezné. Tiltakozásaik ellenére az Enterprise csillaghajó 2151-ben elkészül, és egy csillagközi háború áldozataként nálunk (azazhogy az Oklahoma állambeli Broken Bow-ban) lezuhanó klingon (gyengébbek kedvéért: rücskös fejű űrviking) hazaszállítása remek ürüggyel szolgál a Csillagflotta büszkeségének kipróbálására. A térhajtómű tervezőjének fia, Jonathan Archer megkapja a parancsnokságot, és nekivág a galaxisnak, csak arra nem gondol, hogy klingonunk hazaszállításával belecsökken egy téren és időn - múlton és jelenen is! - átívelő hidegháborúba, amelyhez képest a Star Trekben már megszokott csillagközi politikai helyzet rendszeres és meggondolatlan felforgatása csak hab a tortán.

Mint minden Star Trek sorozatban, az Enterprise-ban is a hajó vezérkara áll a figyelem középpontjában, akik sajnos meglehetősen száraz és unalmas karakterekként tengetik jellegtelen napjaikat a csillaghajó szürke folyosóin, bár a harmadik-negyedik évad felé már valami személyiségféle kezd felderengeni bennük. Igazán megátalkodott rajongók utánaolvashatnak a különböző fan fiction-ökben, melyek egyenesen hihető és szerethető karakterekké varázsolják őket, és általában én is úgy tekintek rájuk, hogy ne forrjon fel az agyvizem.

Jonathan Archer kapitány (Scott Bakula): Ő az az ember, akire a macskámat sem bíznám rá, nemhogy a csillaghajómat. Hivatalosan képzett katonatiszt és diplomata, de mindkét téren olyan ordító hibákat követ el annak nevében, hogy bemutassa, mennyire tapasztalatlan még az emberi faj, amilyenekért már a huszadik században is minimum hadbíróság járt. Az írók általában azzal magyarázták mindenre kiterjedő bunkóságát, hogy iszonyú sokat stresszel a vulkániak miatt, akik visszatartják. Meg hogy két éve nem volt nővel. Miután a Föld a második évad végén kis híján elpusztul, azért megjön az esze, és rájön, hogy ő mégiscsak egy képzett katonatiszt és diplomata, így nyomban neki is lát a környéken a rendrakásnak, de ez már nem elég ahhoz, hogy megmentse őt a szememben. Ahhoz regényeket és fan fictionöket kell olvasni, hogy rájöjjünk, miért is ő a XXII. század legnagyobb hőse (remélhetőleg nem csak azért, mert ennél jobbat nem találtak). Nagy valószínűséggel tudatalatti mazochizmusa készteti arra, hogy napi rendszerességgel agyonveresse magát.
T'Pol alparancsnok (Jolene Blalock): A vulkáni kutatótiszt és agyonreklámozott "legjobb nő a hajón" (kételyeket lásd lejjebb). Hideg és racionális személyisége (épp kapóra jön, ugyanis Jolene drágába egy fikarcnyi színészi képesség nem szorult) és állítólagosan vonzó, szilikondús külseje közötti szöges ellentét karakterének az alapja. A kimért vulkáni racionalitás az ő esetében a primitív emberek sértegetésében és szemforgatásban nyilvánul meg, és mindezek ellenére gyakorta ő a legszimpatikusabb személy az egész hajón, hiszen kételkedése általában visszavezethető arra, hogy tudja, őrültekkel van körülvéve, és ő az egyetlen félig-meddig normális lény a nyolcvanhárom fős legénység közül. Archer kapitányt elnézve nem is hibáztatom érte.
Charles 'Trip' Tucker III parancsnok (Connor Trinneer): A hajó főgépésze, a nagybetűs Férfi a hajón, akire a rajongók a nyálukat csorgatják. A déli gentleman McCoy doktor után szabadon igazi déli suttyóval van dolgunk, és mint McCoy utánzat, kapcsolata a Spock-hasonmás T'Pollal szinte kötelező a hajón, bár az ő esetükben ez romantikus területre lép a harmadik évadtól, a rajongók legnagyobb örömére (a párosítás kedvelői roppant eredetien TnT-knek hívják magukat). Trip a legkedveltebb karakter a sorozatban, többek között azért, mert ő a legemberarcúbb tagja a legénységnek, aki minden helyzetben úgy viselkedik, mint a hétköznapi emberek, bár egyszerű, érzelmes személyisége természetes konfliktusba keveri T'Pol hűvös racionalitásával. Hajlamos rendkívül kínos helyzetekbe sodorni magát. Például ő az első földi férfi, aki teherbe esett (hidd el, nem akarod tudni).
Dr. Phlox (John Billingsley): Az idegen hajóorvos, akinek idegensége karakterének legfőbb jellemzője. Ő lenne a humoros karakter, bár humorának legtöbb része furcsa idegen fiziológiájából (széles számítógép-rajzolta vigyor, vállig érő számítógép-rajzolta nyelv, illetve hipergyorsan növő - és ehető - lábujjkörmök) vagy a denobulán nép kulturális hagyományaiból ered, lásd poligámia, hibernáció ésatöbbi. Gyakran használ nem szokványos gyógymódokat a legénység legnagyobb rémületére, és ragaszkodik hozzá, hogy népes állatseregletét (köztük több élet- és közveszélyes példánnyal, gondolj egy bizonyos Hagridra) is a hajón tartsa, akiket aztán az előbb említett lábujjkörmeivel etet. Mindig elképesztően vidám, még akkor is, amikor nem kéne. Évente csak hat napot alszik, de azt egyszerre.
Malcolm Reed hadnagy (Dominic Keating): Angol nemzetiségű fegyverzeti tiszt, az alapfelszereltségnek számító merev felsőajakkal. Trip legjobb barátja, ha kimenőjük van, mindig együtt mennek csajozni. A bibi az, hogy Malcolm valami iszonyatosan zavarba jön, ha nőt lát, mert a producerek két évig nem tudták eldönteni róla, hogy meleg legyen-e vagy sem, és az egyszeri néző számára úgy tűnik, a dolgok felrobbantásában leli egyetlen örömét, ahogy Hitler a retorikában. Sok rajongó azonban megkönyörül rajta, és a sok fan fictionben párositják össze a szintén félénk és zárkózott Hoshival. Ahogy Trip mindig kínos helyzetekbe keveredik, Malcolmnak általában súlyos sérülései szoktak lenni (bár nem olyan gyakorisággal, mint a kapitánynak).
Hoshi Sato zászlós (Linda Park): Kicsi, aranyos, félénk, rettentően okos, imádja a csokit és nem mellesleg gyönyörű. Ó, és japán. A hajó kommunikációs tisztje azon okból, hogy ötven nyelven beszél (ne kérdezd, hogyan), és villámgyorsan megtanul még egyet, ha a helyzet úgy kívánja. Szóval a hölgy annyira kocka, amennyire csak lehet, épp ezért elég félénk és zárkózott, megszeppent kis virágszál, amikor még a hajóra jön (és talán ezért párosítják annyian a kimért és hűvös angol Reed hadnaggyal, köztük jómagam is), bár miután rájön, hogy ezek az emberek szeretik és elfogadják, gyorsan beilleszkedik. Ennek ellenére a szerepe nagyrészt abból áll, hogy felveszi a csillagközi telefont, mert sajnos vele se tudtak mit kezdeni a készítők. Mert a "jó nő" szerep már le volt osztva T'Polnak, és ezért Hoshit gyakran úgy kezelték, mintha ott sem lenne. Pedig benne is lenne annyi lehetőség, de ezt sem használták ki túl gyakran.
Travis Mayweather zászlós (Anthony Montgomery): A hajó kormányosa. Teherhajón nevelkedett, és nem nézték otthon jól szemmel, hogy katonának állt. Állandóan vigyorog, igazi humor harold. És úgy nagyjából ennyi. Tulajdonképpen egy túlfizetett statiszta, mert vele aztán végképp nem is akartak kezdeni semmit. Pedig azok a fan fictionök, amelyek róla szólnak, igazi gyöngyszemek, és megmutatják, hogyan lehetett volna jó történeteket keríteni köréje. A sorozatban azonban általában csak ül a kormánynál és... hát, kormányoz. Meg általában Phlox újabb kísérletének vagy az aktuális gonosz idegen létforma támadásának néma szenvedő alanyaként funkcionál.
Porthos (Prada, később Breezy és Windy): Archer kapitány beagle fajtájú kutyusa a legaranyosabb tagja a legénységnek (de csak szigorúan Hoshi után). A legfőbb alapszabály, hogy nem szabad neki túl sok sajtot adni, mert az megháborgatja gyönge kis gyomrát. Van három testvére, és nem jár érte pont, ha kitalálod, hogy hívják őket (na jó. Athos, Aramis és D'Artagnan).

Mindezek után nem csoda, hogy a harmadik évadban a leállítástól való félelemben kissé áthangszerelték a sorozatot, amelynek meglepően eredeti apropóját 9/11 szolgáltatta: egy gonosz idegen faj megtámadta a Földet egy távirányítású bombával, és az Enterprise legénységének meg kellett találnia a távirányítót, mielőtt a Halálcsillag léptékű változatot is kipróbálják anyabolygónkon. A sorozat igazából csak a negyedik évadra találta meg önmagát, amikor új vezető producert, Manny Coto-t vették föl, sajnos bevallottan arra, hogy a maradék egy évadot leforgassa. Ekkor ugyanis már úgy állt hozzá a UPN vezetősége, hogy mivel száz epizód kell ahhoz, hogy a sorozatot máshova is eladhassák, elég lesz a négy évad. Ráadásul, ha leállítják a sorozatot, akkor lesz jogalapjuk Bermant és Bragát mint megbukott producereket nyugdíjazni, akik kiégésük miatt egyre inkább szálka voltak a vezetőség szemében. Igazán kár, mert a negyedik évad minden rajongó szerint a legjobb volt: két-három epizódos történetek sorozata arról, amelyről ennek a sorozatnak igazán szólnia kellett volna: hogy ebben a kaotikus környezetben, ami a mi Földünk közvetlen környezete, hogyan tehet rendet a még csak szárnypróbálgató ember, a kereskedőket fosztogató kalózok és állandóan egymás torkának ugró idegenek között (miközben az eredeti Star Trek-ben megemlített romulán háború egyre közeleg). Sajnos a negyedik évad vége a sorozat végét is jelentette, és a történetet csak a könyvek vitték tovább.
Bár az Enterprise egy olyan sorozat volt, amelyen rendkívül látszott, hogy balszerencsés csillagzat alatt született, és tényleg mintha összeesküdtek volna az elemek, hogy sikertelenné tegyék, számos hibája ellenére egy élvezhető tévésorozat, amelynek megvannak a maga érdemei, különösen a negyedik évadban. A kései epizódok, a regények és a rajongók által írt fan fiction-ök mind megmutatják, mire képes ez a sorozat, ha teljesen kihasználják a belőle adódó lehetőségeket. Bár nem a legjobb a pakliban, azért még mindig jobb, mint a kettes tévé vagy a retekklub átlagos műsorkínálata.

Képek:
Balról jobbra: A vigyori, a jégcsap, a brit, a balfácán, a cuki, a suttyó és a szórakozott professzor.

Ne érdekeljen, ha esik a hóóóó, mert nyaralni visz az álomhajóóóó!

Linkek:
Enterprise a Memory Alphán, a Star Trek-es Wikipédián (angol)
Rajongói oldal epizódismertetőkkel, képekkel és más egyebekkel (angol)
Ha már beszéltem róla, akkor a fan fiction-ökhöz is linket kell adnom (angol), csak tessék figyelembe venni Sturgeon törvényét, mely így szól: "Mindennek a kilencven százaléka szar." Tehát ne tessék elbátortalanodni, ha az első nem tetszik.

Star Trek

A blog főszerkesztője elég régóta agitál, hogy tudásanyagommal én is járuljak hozzá a Kultúrbigyó gyarapodásához, és most, hogy a vizsgaidőszakom a végéhez közeledik és egyre több szabadidőm van, végül beadtam a derekam. Az én nevem alatt főként sorozat-, néha könyv- és filmismertetőket olvashatnak majd a drága olvasók, főként sci-fi és fantasy műfajban, különös tekintettel a Star Trek-re. Valóban, tudom, hogy mennyire rosszul hangzik ez, különösképpen hölgyolvasóink számára, de meg kell, hogy nyugtassam önöket, nem vagyok harmincéves, pattanásos, szódásszifon szemüvegű kövér szűz, aki az édesanyja pincéjében él, ahol kitapétázta a falakat az Enterprise csillaghajó tervrajzaival. Ugyanis nekünk nincs pincénk.
Viccet félretéve, húszéves egyetemista vagyok, na.
Úgy döntöttem, hogy mivel elsőként Star Trek témában jelentetnék meg írásokat, mindenekelőtt be kellene mutatnom a franchise-t azoknak, akik még nem hallottak róla. Ahhoz képest, hogy mekkora popkulturális ikon, meglehetősen sokan, teszem hozzá.
A Star Trek egy világhírű sci-fi franchise, mely a néhai Gene Roddenberry agyszüleményeként kezdődött 1966-ban, és első sorozatában (Star Trek: The Original Series) három évadon keresztül mutatta be az Enterprise csillaghajó legénységének, köztük Kirk kapitánynak vagy mr. Spocknak a kalandjait a XXIII. századi csillagközi űrben. Sajnos eleinte nem volt túl népszerű, 1968-ban egy rajongói levélkampány eredményeként indították csak újra, csökkentett költségvetéssel péntek esténként, és csak egy évadig húzta. A siker a hetvenes években az ismétlésekkel gyűrűzött be a Star Trek háza tájára, és 1979-ben a Paramount stúdió megjelentette az első mozifilmet, melyet aztán még tíz film és négy filmsorozat követett.
Habár a Star Trek sok vezetőcserét megért negyvenéves pályafutása során, egyvalami mindig a sajátja volt: a nem is annyira távoli jövőben elhelyezkedő utopisztikus és tökéletes világa, mely mindig megmutatta, hogy az emberiség csinálhatja jobban is, a világűr és a benne élő megannyi életforma felfedezése, amelynek során valamelyest mindig az emberi szellemet is megismertük. Az epizódokban tapasztalt problémák mindig valamelyik aktuális földi problémára voltak visszavezethetőek, legyen az a túlnépesedés, a rasszizmus vagy a hidegháború - és később a Szovjetunió felbomlása. A Star Trek mindig az egyenlőséget, az egyenjogúságot hirdette (bár az eredeti sorozat mai szemmel nézve már kifejezetten rasszistának és hímsovinisztának tűnik, de a hatvanas években botrányosan felforgatónak számított), megkülönböztetés és rasszizmus nélkül.
Igazi sikertörténetté a nyolcvanas évek végén, az Új Nemzedék (Star Trek: The Next Generation) című második sorozattal vált, mely valódi mainstream sorozattá, milliók által nézett műsorrá vált, nyolcvan évvel az előző sorozat történései után, egy új Enterprise csillaghajón, új legénységgel és történetekkel. Sikeressé válását azonban Roddenberry már nem érte meg, 1991-ben bekövetkezett halála után Rick Berman vette át a franchise irányítását. Az ő irányítása alatt eleinte csak növekedett és gyarapodott a franchise, könyvek, számítógépes játékok, képregények és játékfigurák tömkelege jelent meg, a két új tévésorozatról (Deep Space Nine és Voyager) nem is beszélve. Az ezredforduló végével Berman és stábja azonban egyre nyilvánvalóbban kezdett kifogyni az új ötletekből, a sorozatok minősége és nézettsége is mélyrepülésbe kezdett, s bár az Enterprise című sorozattal megpróbáltak új életet lehelni a Star Trek-be az új évezred hajnalán, csak ideig-óráig tudták elnapolni a bukást.
2005-ben, amikor az Enterprise-t leállították, sokáig úgy tűnt, vége mindennek, amikor J. J. Abrams (Lost, Fringe, Cloverfield) kapta meg a franchise jogait, és egy új mozifilm forgatásába kezdett, amely Kirk kapitány és az eredeti legénység történetét mesélte el újracsomagolt formátumban. A tizenegyedik mozifilm, amely 2009. május 8-án jelent meg a mozikban, kritikai és kasszasiker lett, és újra beemelte a Star Treket a mainstream média körébe. És persze, amelynek az eddigi rajongók is örülnek, számos embert nyert meg a korábban még "kockaként" számontartott régebbi sorozatoknak is.

Sorozatok:

• Star Trek: The Original Series (1966-1969)
• Star Trek: The Animated Series (rajzfilmsorozat, 1973-1974)
• Star Trek: The Next Generation (Az Új Nemzedék, 1987-1994)
• Star Trek: Deep Space Nine (1993-1999)
• Star Trek: VOyager (1995-2001)
• Star Trek: Enterprise (2001-2005)

Mozifilmek:

• Star Trek: The Motion Picture (Csillagösvény, 1979)
• Star Trek: The Wrath of Khan (Khan haragja, 1982)
• Star Trek: The Search for Spock (Spock nyomában, 1984)
• Star Trek: The Voyage Home (Hazatérés, 1986)
• Star Trek: The Final Frontier (A végső határ, 1989)
• Star Trek: The Undiscovered Country (A nem ismert tartomány, 1991)
• Star Trek: Generations (Nemzedékek, 1994)
• Star Trek: First Contact (Kapcsolatfelvétel, 1996)
• Star Trek: Insurrection (Űrlázadás, 1999)
• Star Trek: Nemesis (Nemezis, 2002)
• Star Trek (2009)

Link:
Memory Alpha, a Star Trekes Wikipédia (angol)
Kritikám a 2009-es Star Trek mozifilmről

FlashForward-A jövő emlékei

Október 6-án az egész világ megáll 2 perc 17 másodpercre. Mindenki elveszíti az eszméletét. Az esemény végére 20 millió a halottak száma, katasztrófák, balesetek, tragédiák sora következik be. A túlélők ezelatt az idő alatt igen különös élményt élnek át: százharmichét másodpercre betekinthetnek a jövőbe. A látomások annyira valósághűek, életszerűek, és mindenki ugyanazt a napot, április 29-ét látja, hogy ez valóban nem lehet más, mint kitekintés a jövőbe. Ezután ezeket már így is nevezik: kitekintés.

A kérdésfelvetés nagyon érdekes, vajon mit tennének az emberek egy ilyen esemény bekövetkezte után? A sorsunk eleve elrendeltetett, vagy mi magunk alakíthatjuk, befolyásolhatjuk annak alakulását? Vannak akik nem láttak semmit a kitekintésükben. Ők valószínűleg halottak lesznek addigra. Bele tudnak-e törődni, vagy éppen ellenkezőleg: felveszik a harcot, hogy minden áron elkerüljék a meglátott jövendőt? Akadnak persze fatalisták, akik minden mindegy alapon elébe mennek saját végzetüknek hitt sorsuknak, szembenéznek veszéllyel, halállal.

A sorozat egy izgalmas krimitörténet keretein belül igyekszik feltenni a kérdéseket és válaszolni is rájuk. Az egyik fő kérdés az, hogy miért és hogyan történhetett mindez, és bekövetkezhet-e még egyszer. Megismerjük a főbb szereplők kitekintését, majd tucatnyi másikat, és az ő érzéseiken, benyomásaikon, villanásokon, töredékeken keresztül láthatjuk merre halad tovább a történet.

A főszereplő FBI ügynök (Joseph Fiennes) önmagát látta, amint nyomoz, éppen ebben az ügyben. Itt rögtön felvetődik, hogy sajátja-e a döntés, amely arra készteti, hogy elindítsa a nyomozást, vagy éppen a látomások hatására kezdi el az egészet. Mégis felvállalja a sorsát, miközben végig gyötrődik a látomás másik felétől, amelyben újra alkoholista volt, a felesége pedig egy másik férfival élt. Próbál harcolni ellene. Ha úrrá tud lenni magán, az már az ő érdeme, és ezzel talán a jövő is megváltozhat.

A sorozat főbb szereplői felveszik a kesztyűt a sors ellen, küzdenek érte vagy ellene. Közben megpróbálnak fényt deríteni arra, ki a felelős mindezért.

Most a hetedik résznél tartunk, az AXN november 16-án kezdi vetíteni. Eddig már felröppent pár teória, összeesküvéselmélet, balul sikerült tudományos kísérlet, de szóba került a héber számmisztika, náci bűnös és rengeteg döglött madár. Még nem tudni melyik változat lesz a befutó, de az biztos, nem az a legfontosabb kérdés kik csinálták, hanem az: merre és hogyan tovább világ?

Glee - egy új, feelgood sorozat

Nemrég, az angol tanárnőmnek hála ráakadtam egy új sorozatra. Bár amióta a Cupid-ot leállították a hetedik rész után (ami egy egyszerű kis limonádé sorozat volt a szerelemről, de imádtam), kicsit haragudtam az új sorozatokra, ez mégis képes volt igazán megfogni. A címe Glee, és bár tudom, hogy nem igazán ilyen stílusú dolgokról beszélünk a blogon, ezt muszáj megemlíteni.
Az alapsztori: egy átlagos amerikai középiskolában, tele focistákkal, pomponlányokkal és természetesen lúzerekkel, egy tanár kicsit fel akarja pörgetni a kórust. Zenés sorozat, a zenei betétek hihetetlenek, és cseppet sem unalmasak, ugyanis híres számokat dolgoznak fel. Hallgathatunk egy kis Queent, Aretha Franklint, Bon Jovit, sőt még Avril Lavigne-t is. A karakterek zseniálisak, kedvenceim az überbunkó szadista edző (Sue, akit Jane Lynch játszik), a terhes pomponlány (Quinn), a kellőképpen beképzelt tehetséges lány (Rachel), a tisztaságmániás iskola tanácsadó (Emma). Talán az egyetlen zavaró tényező, hogy mindenkiről több szó esik szinte, mint a kórus tagjairól.
Lehetséges, hogy elsőre a lehető leggagyibb sikerfilm, a HSM még gagyibb sorozatváltozatának hangozhat, de erről szó sincs. A műsorral egyértelműen nem csak a tinédzsereket célozták meg. Élvezhető, feelgood sorozat, egy hosszú nap utáni délutáni kikapcsolódásra tökéletessé teszik a bámulatos hangú fiatalok és a cseppet fárasztó poénok.
Nagyon remélem, hogy az évad végéig megtartja a Glee a nézettséget, és még sokáig várhatom a hetente érkező új részeket. Ha ezek alapján nem tűnne elég jó sorozatnak, hadd mutassák be a kórus tagjai, miről is van itt szó:

Civil Twilight: Letters from the sky

Ez a Harper's Island egyik betétdala, azé a sorozaté, ami a napokban ért véget. Hülye fejjel elrontottam a saját szórakozásomat, mert már napokkal előbb értesültem különböző fórumokról, hogy ki a hunyó. Na, mindegy. De így is egy jó kis horror-dráma sorozat volt ez, valószínű, hogy szinkronnal is meg fogom nézni. Ez a dal akkor szólt, amikor az egyik párt felkergette a gyilkos egy magas hídra, a srácot felnyársalta, a lány pedig önként leugrott a mélybe. Durva.

Harpers Island

Ez a sorozat még nem fut a magyar adókon, a netről töltögetem le hétről-hétre. Két hét múlva finálé. Egy sokszereplős krimiről van szó, ún. slasher-sorozatról, ami a horror azon vállfaja ahol egy pszichopata, leselkedős sorozatgyilkos öldösi látványos módon a delikvenseket.

A történet Harpers Island-on játszódik (ahogy a neve is mutatja, ez egy sziget), ahol hét évvel ezelőtt szörnyű gyilkosságok történtek. Egy John Wakefield nevű tag garázdálkodott, válogatott kínzásokat eszközölve áldozatain. A halottak közt volt a főszereplő lány Abby Mills édesanyja is. Akkoriban úgy gondolták , hogy a seriff, aki mellesleg Abby édesapja, megölte Wakefildet. A bűtények után a lány L. A.-ba költözött, ahová most hét év után egy népes társasággal együtt a legjobb barátja esküvőjére térnek vissza. Huszonöt szereplőt ismerhetünk meg az elején, aztán ahogy a sorozat halad előre, egyre fogyatkoznak, mostanra már igencsak megcsappant a számuk. Nem igazán akarok spoilerezni, hátha idehaza is bemutatják egyszer. A lényeg, hogy senki nem tud semmit, hogy ki műveli mindezt, folynak a találgatások, aki él és mozog mindenki gyanús, és persze halálos rettegés lesz úrrá a csapaton.

A sorozat számomra azért érdekes, mert bennem majdnem végig fenn tudta tartani a feszültséget. Sejtelmes és hátborzongató, ahogy sorra hullanak az emberek, nem lehet tudni, ki lesz a következő. Így, hogy a vége felé járunk, már csak a főbb karakterek vannak életben, és a legutóbbi részben voltak olyan szereplők, akiket már kifejezetten sajnáltam, és izgultam, hogy ők ne legyenek az áldozatok között. Még mindig rengeteg a megválaszolatlan kérdés, azt már tudni ki gyilkol, de fölmerül a kérdés, vajon egyedül teszi-e mindezt? Most már mindenki gyanús, igazán kíváncsi vagyok, hogy a film készítői találnak-e majd valami elfogadható magyarázatot ennyi ember legyilkolására, vagy csalódást fognak okozni?

Persze, mint minden sorozatnál, itt is vannak gyengébb és erősebb epizódok, de végig ébren tudták tartani a figyelmemet, voltak kifejezetten olyan jelenetek ahol azt kell mondjam, féltem és erős szívkalimpálás fogott el.

A helyszín gyönyörű, a sziget tele van erdővel, vízesésekkel, eldugott kis öblökkel, tökéletes terep egy pszichopata gyilkos számára. A szereplők is eléggé eltaláltak, vannak nagyon szimpatikusak, és vannak iszonyatosan irritálóak is, gyengék és erősek. Most már szerintem az igazi kérdés tényleg nem az, hogy ki áll az egész mögött, hanem a MIÉRT?

Mindent összevetve jó sorozat ez a hibái és kliséi ellenére is, ha majd leadják valamelyik magyar csatornán, csak ajánlani tudom a műfaj kedvelőinek. Tuti meg fogom nézni szinkronnal is.