Idézetek Máraitól, 1959-60

Befejeztem a Teljes Napló 1959-60 című könyvet Márai Sándortól. Két érdekes idézettel "búcsúzok" a könyvtől:

Hol rothadt el Amerika? Mi történt a pénz körül, az árak és a bérek viszonyában? A drágaságnak nevezett csalás olyan fojtogató, hogy munkából senki nem tud örömet, színt adni az élethez...a frizsideres, autós áléletformát rákényszerítik, ebben fuldoklik. Egy nápolyi lazzaronénak több öröme van az életből, mint egy heti 100 dolláros amerikai munkásnak vagy hivatalnoknak. Ezért a sok csalás, gaztett...és fogcsikorgató elégedetlenség, műveletlenség, udvariatlanság, embertelenség. Ki csinálta ezt, hol és mikor? Az öreg Hoover azt mondta: "az idegenek..." Kik ezek az idegenek Amerikában?

Az angol nyelvben van valami unspoken - morgásával, hangváltásával, fojtott visszatartásaival ez a nyelv, amely valahogyan mindig kevesebbet mond, mint amit a beszélő mondani akar. És a francia nyelv valahogy mindig többet mond, mint amennyit az ember éppen mondani akar. A magyar szűkszavú - kevés szóval a lényegeset mondja.

 

Márai naplóinak bűvkörében

A tavalyi év számomra Móricz Zsigmondról szólt, az idei úgy néz ki, hogy Márai Sándorról. A teljes napló sorozat legújabb kötetét olvasom éppen, az 1959-60-asat. 

Szeretem, ahogyan Márai ír, érdekes meglátásai vannak és a legérdekesebb mindebben, hogy az idő őt igazolta.

Ír az amerikai utazásairól, tájakról, művészetről, könyvekről, aktuális politikai eseményekről. Tervem, hogy beszerzem az egész sorozatot, eddig az 1945-ös, illetve az 1948-as évek naplói vannak meg.

"A Beethoven-kvartett allegrója mélyen, titokzatosan zeng, már nem is emberi ez a hang. Mozartot Végh biztosan, szeretettel játssza. Bartók számomra reménytelenül idegen. Nem igaz, hogy nem "értem". Attól tartok, értem. Ez a zseni őrült volt, a zenét levetkőztette, csontvázra, leszedte róla a húst, az izmokat, a színt, sterilizálta, s meghagyott egy idegbajosan rángatózó vázat. Melódia nélkül nincs zene, ahogy szín és vonal és tárgy nélkül nincs képzőművészet. A közönség áhítatosan hallgat, az emberek arcán látszik, hogy félnek kinyilatkoztatni, miért meztelen a király."

Márai naplójából két újabb idézet

Egy napon talán ellenfele támad az embernek a földön; a termeszek vagy a rovarok; a nagy csendben, a természet mély tárnáiban kitermel az élet egy ellenfelet, amely másféle, nem racionális, nem is technikai, hanem éppen biológiai erőkkel megrohanja az embert, nagy ellenfelét és leteperi. Érdekes vég lenne, és talán megérdemelné az ember ezt a véget; túlságosan elbízta már magát a földön; egyik kezében az atombombát szorongatja, másikban a hőmérőt és azt hiszi, már ismeri a végső titkokat. A termeszek és rovarok, a bacilusok és baktériumok hallgatnak; de valamit ők is tudnak.

A genfi utcasarkon pedagógiai táblázatok: "Amilyen te vagy olyan a hazád." Így nevelik egymást.

Márai Sándor - Napló 1948.

Most olvasom Márai naplóját 1948-ból. Nagyon érdekes könyv, jó korrajz. Ajánlom mindenkinek.

Néhány jó idézet belőle:

"Jézus így képzelte a gyógyítást: az ember akar, hisz és meggyógyul. Ez a végső képlet."

"Nem lehet segíteni az embereken. Egyetlen emberen sem lehet segíteni; miért képzeljük, hogy az emberek összességén lehet? A tudatlanság, amelyben élnek, ahogy nem akarnak tudni semmi valóságosat önmagukról, a világról és a világhoz való viszonyukról, ahogyan riadtan bezárkóznak a betegségbe, elveszítik ellenállásukat az élet mérgeivel és veszélyeivel szemben, mert nem elég erősek, józanok, tárgyilagosak, ha kell, kegyetlenek, hogy elviseljék a csökkent képességek és az elkerülhetetlen halál tudatát: mindez feloldhatatlan. Ezen nem lehet "segíteni". Gyógyszer, vegyszer ideiglenesen segíthet: de a tudattalanság, a műveletlenség, a hiúság és az önzés alkati nyavalyáján nem lehet segíteni. Tehetetlenül kell nézni a vinnyogó vergődést, ahogy nem tudnak erősebbek lenni, mint a helyzetük és a lényük. Segíteni, így és úgy. De az alkati butaságon nem lehet segíteni."

Márai Sándor: Csutora

Ideje volt már befejeznem ezt a könyvet, mivel körülbelül fél éve kezdtem el az olvasását. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mondhatni folyamatosan olvastam (mikor volt időm, no meg kedvem).

Nos, hétfőn kivégeztem, s meg kell valljam, annyira nem tetszett a könyv. Túl vontatott volt, és nem boldog a vége. No de kell ilyen is, azt hiszem.

Csutora egy kis puli, aki az Úr családjához kerül egy karácsonykor. Egy darabig minden jól működik, aztán kamaszodni kezd a kutyus, s már mindenki kiábrándul a kutyatartás öröméből. Nyűglődnek egy kicsit, majd Csutora elhagyja a házat...

Fülszöveg:

Furcsa dolog történik ebben a könyvben: megcsillan Márai hihetetlenül finom humora. Valami mélységesen szeretetteljes, empátiával és iróniával teli humor. Mindezt egy kis pulikutya, maga Csutora váltja ki, akit az Úr ajándékoz karácsonyra a Hölgynek. Mert "a kutya kissé fölösleges is, valami, ami egyszerre fényűzés, és strapálni is lehet, s kifejezetten női holmi, bőrből is van, prémje is van..." A karácsony így lesz más, mint az összes megelőző: puli perspektívájú és erős érzelmekkel teli. Úgy tágul a regény ideje és tere, ahogyan szemügyre veszi a kis Csutora a világot: megismeri az embereket, különbséget tud tenni jó és rossz között, tudja, hogy Zsombolya, a nyomott kedélyű házmester gyűlöli Telkest, a szuterénban lakó istenes asztalost. Aki pedig megcsalja a feleségét. Aztán a Ház után következik az Utca. És így tovább, mígnem bekövetkezik a katasztrófa...

Márai Sándor: A szegények iskolája - kézikönyv

Ez a második Márai kötet, melyet kiolvastam, s még pár darab várat magára. A szegények iskolája című művet az író maga kézikönyvnek nevezi, használati utasítás a mindennapok szegénységéhez. Az emberiség nagyobbik része a szegények közé tartozik, hozzájuk szól a könyv. Amikor a szegénység járványszerűen terjed a világon, ki kell képezni a szegénységre azokat, akik váratlanul idekerültek. Az újszegények éppoly ízléstelenül tudnak viselkedni, mint az újgazdagok - áll a könyv fülszövegében.

A műben szabadon röpdös Márai játékos kedve, iróniája, öniróniája. Szellemes, szórakoztató mű.

Szokásomhoz híven következzék az idézet:

"A szegények és a fáraók viszonyát már az ókorban sajátos, bűntudatra emlékeztető lappangó feszültség jellemzi. A bűntudatot természetesen nem a fáraók érzik, akiknek erre semmi okuk sincs, hiszen ők azok, akik nagylelkűen halhatatlan munkákra fogták a lézengő emberiséget, hanem a szegények, akiknek rossz a lelkiismeretük, mert gyanítják, hogy nem dolgoznak eleget. A szegényeknek ez a kóros lustasága időnként járványszerűen lép fel, s nemritka jelenség az sem, hogy emberek százmilliói ődöngenek munka nélkül. Kínában és általában a Távol-Keleten a lakosság nagyobb fele jórészt csak úgy tesz-vesz, de nem dolgozik komolyan. A közelmúlt időben Európában is észleltek hasonló jelenségeket, sőt Észak-Amerikában is, ahol a legutolsó kimutatások szerint 25 millió ember ül ölbe tett kézzel. Látszólagos, handabandázó tiltakozásuk, hogy keresnek munkát, de nem kapnak, nem téveszti meg a világ hatalmasait, akik tudják jól, hogy rengeteg munkaalkalom kínálkozik így is a szegények számára, az útépítéstől a Szahara befásításáig, melyet a szegények jobb tennivaló hiányában elláthatnának, de a valóság az, hogy lusták, és munkanélküli segélyre számítanak."

Márai Sándor Kabala című cikkgyűjteménye

Ez a cikkgyűjtemény először 1936-ban jelent meg, másodszor pedig 2006-ban. Négy részre tagolódik a mű, melyben hol rövidebb, hol hosszabb novellák - cikkek - váltják egymást. A fiatal Márai egyik legszebb filozofikus-meditatív gyűjteménye ez. Már az első ciklus címe is mutatja, hogy a szerző afféle tanulmánynak tartotta őket: Ujjgyakorlatok a cikluscím. Ezt követi a Csillag, a Jellemek, végül pedig a Flóra és Fauna ciklusok.

Minden egyes kis történet magában hordozza a Márai-vonást, melyek hol ironikusak, hol mulatságosak, meglepőek, s mindig elgondolkodásra késztetnek. Az írások témái az élet legkülönbözőbb dolgairól szólnak: férjekről, nőkről, kígyóról, jóságról, csillagról és angyalról, de leginkább az irodalomról és a műveltségről.

A mű címe Kabala. Erről a fogalomról eképpen ír Márai:

"Csak az egészen buta embereknek nincsen kabalájuk. Azoknak, akik olyan rettenetesen buták, hogy nem ismerik szívükben az alázatot. Akik nem tudják, hogy Jegyek és Házak állanak az égen, s a Jegyek állandóan üzennek nekünk. Akik nem tudják, mi a fájdalom, mert olyan buták, hogy érezni sem tudnak. Az érzéshez is ész kell. Akik hetykén járnak közöttünk, s ilyen szavakat használnak, mint 'emberanyag'. De mi, többiek, a kabalások, szerény játékosok, akik ismerjük a balszerencse titkait, alázatosan köszönünk a kéményseprőnek, és pénteken, tizenharmadikán, ha telefonhoz hívnak, lekopogtatjuk az asztalt, mielőtt felvesszük a hallgatót. Gyermekkoromban dadus égetett faszenet dobott a vízbe, ha séta közben gonosz pillantású emberek szemmel vertek meg. Ezt a kabalát később leszoktam, mert megszámlálhatatlan sok gonosz pillantás ért időközben, s nem is volt mindig a közelben faszén. Jó kabala félni. Nem kell éppen hangosan félni, a farkastól sem kell félni. Csak éppen annyira, amennyire illik, mert tudjuk hogy emberek vagyunk, s emberek között élünk. Jegyek alatt."

Márai Sándor: Ólomöntés

Régebben az emberek könnyű szívvel hittek, igényesen, jókedvűen. A baj az, hogy már egészen okosak, kitanultak, óvatosak és beavatottak vagyunk és nem merünk kívánni. Ezek a valószínűtlenül oktató erejű esztendők megtanítottak reá, hogy vágyainkban is óvatosak legyünk, mintegy racionalizáltuk ábrándjainkat. Régebben dupla fedelű aranyórát kívántak az emberek, ezer holdas birtokot, s a tetejében jó egészséget nyolcvan évig, százezer forintot, kedves és tehetséges unokákat s közéleti tisztségeket, amelyekért remuneráció [nyereségrészesedés, jutalmazás, díjazás] is jár. Ábrándjaink ma negatívak. Ne mondják fel állásunkat, ne csökkentsék fizetésünket, ne vigyék el adóba a zongorát, ne emeljék fel a házbért! Lefelé licitálunk. Nincs képzelőerőnk többé. Családi házat, verandával és gyümölcsössel, kívánni se merészelünk többé; az ólomtól mindössze azt reméljük, hogy megmutatja az új házbérnegyedet, amikor gond nélkül fizetjük ki a kétszoba-konyha bérét. Az ólom unja és megveti ezt a vágytalanságot. Régen követelőztek az emberek, szemtelenül idézték a végzetet, teli pofával sorolták fel vágyaikat és igényeik lajstromát; s az ólom engedelmesen mutatta az emberi vágyak árnyképeinek ábrándját, mutatott bölcsőt és koporsót, de közben mutatott aranypénzzel tömött zsákot és boldog öregséget is. Gyávák vagyunk a vágyainkhoz. Ezért nem mutat semmit. Mert a világ, az ó-, mint az újesztendőben olyan és annyira van csak, amennyire és ahogy akarjuk, hogy legyen. A világ asztala terítve van; nem a készlet fogyott el, csak vágyaink satnyultak. Amire az ember nagyon és ordenáré erővel vágyakozik, az már van egy kissé. Tessék szemtelennek és szerénytelennek is lenni az új esztendőben. Hiába nem megy másképp.

18.40 - December 13.

Weöres Sándor: Pehely, mely ólomnak látszik

"Az egyéni-ember irtózik a megvénüléstől: úgy fogadja, mint elgyengülést, tehetetlenné-válást, méltatlan megaláztatást. Az igaz-ember nem irtózik a megvénüléstől, hiszen benne érheti el zavartalan kibontakozását; az ő évei lépcsők, egyre magasabbra. Ha nem félsz betegségtől, nyomortól, öregségtől, haláltól, semmiféle csapástól: részedre az öregség egyre biztosabb kiteljesülés lesz, a szegénység tehertelen szabadság, bármilyen nyomorékság gyarapodás, a halált pedig még halálod előtt megismered."

Milyen volt a thelemiták életrendje?

"Egész életüket törvény, rendelet, előírás helyett szabad akaratuk, józan belátásuk irányította. Akkor keltek, amikor jólesett, ettek, ittak, szundítottak, dolgoztak, amikor éppen megkívánták, senki sem háborította őket, senki sem kényszerítette őket emilyen-amolyan foglalatosságra. Így akarta ezt Gargantua. Életüknek egyetlen iránytűje volt:

TÉGY, AMIT AKARSZ!

 Mert a jó családból való, jól nevelt szabad embert, aki tisztességes társaságban növekedik, természettől fogva olyan ösztön és tapintat vezeti, mely szüntelenül erényes cselekedetre készteti, a bűntől visszatartja: ez adja meg emberi méltóságát. Azonban, ha gonosz erőszak és hatalom letöri és megalázza, akkor ez a nemes hajlam, mely eddig az erényre késztette, most arra indítja, hogy a szolgaság igáját lerázza és széttörje - mert mindig a tiltott dolog után törekszünk, s azután vágyakozunk, amit megtagadtak. Ilyen szabadság buzdította őket nemes versenyre, hogy soha egyebet ne tegyenek, csak ami a többieknek kellemes. Ha egyikük azt mondta: Igyunk ! - mind valahány emelte a kupát; ha a másik így szólt: Játsszunk!  - ahányan voltak, mind játszani kezdtek. Mind oly nemesen műveltek voltak, hogy sem a nők, sem a férfiak között nem akadt, aki írni, olvasni, énekelni, hangszeren játszani ne tudott volna, öt-hat nyelvet ismertek, s egyaránt tudtak azokon verselni vagy ékes prózában beszélni. Kerek világon nem akadt ezeknél vitézebb, ildomosabb lovag, ügyesek voltak lóháton, nem kevésbé gyalogosan, s úgy értettek a fegyverforgatáshoz, hogy náluk senki különbül. És sohase láttak ezeknél takarosabb, bájosabb, vidámabb, ügyesebb, hímzéshez s minden tiszteletre méltó és szabad asszonyi mesterséghez jobban értő hölgyeket. Így történt az, hogy mikor valaki szülei kívánságára vagy egyéb okból elhagyta az apátságot, magával vitte szíve választottját és megesküdtek; s ha már Thelemában barátságban és megértésben éltek, boldogságuk a házasságban csak tetéződött: úgy szerették egymást életük alkonyán, akár házasságuk első napján." - Rabelais

Az alkotásról és a műveltségről

"Az alkotó szellemű és tehetségű embernek sincsen joga ellopni valamit az önműveléshez szükséges időből az alkotás számára. Nem olyan fontos, hogy mindennap írjál; fontosabb, hogy mindennap olvassál. A  művelődéshez mindig legyen időd, mindennap. Mert nem biztos, hogy használsz hazádnak és az emberiségnek, mikor alkotsz valamit; isteni kegyelem kell ehhez. De bizonyos, hogy használsz magadnak is, hazádnak és az emberiségnek is, ha mindennap időt adsz lelked művelésének, elolvasod a kivételes alkotó szellemek valamely művének egyik szakaszát, pontosan megismersz egy igazságot vagy ismeretet. Nem fontos, hogy sok író legyen a közösségben, de fontos, hogy sok olvasó legyen. Nem fontos, hogy te szövegezd meg a szépet és igazat; fontosabb, hogy megismerjed." - Márai Sándor - Füveskönyv

Márai Sándor Füveskönyvéből - Az olvasásról

Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.