Red Hot Chili Peppers - Monarchy of Roses [Official Music Video]

Az "új" lemezről. Nekem nagyon tetszik.

Ajánló: Borgiák

A Showtime-széria a XV. századi Itáliában játszódik, és a történelem egyik legmeghatározóbb családjának, a legendás Borgiáknak a sötét és véres uralmát viszi képernyőre. A sorozat az HBO műsorán látható, külön érdekessége, hogy javarészt Magyarországon forgatták.
Az első epizódban:
1492-ben meghal VIII. Ince pápa. Johannes Burchard vezetésével Rómában összeül a konklávé, hogy megválasszák az utódját. Három bíboros esélyes a pápai trónra: Rodrigo Borgia, Ascanio Sforza és Giuliano Della Rovere. Rodrigo nem akar semmit sem a véletlenre bízni, a fia Cesare segítségével megfenyegeti és megvesztegeti a bíborosok nagy részét, hogy rá szavazzanak. Az intrikák közepette végül augusztus 11-én a hatvanegy éves Rodrigo Borgiát választják meg pápának, aki VI. Sándor néven kezdi meg uralkodását. Miközben a város az új egyházfőt ünnepli, Cesare egy merényletkísérlet nyomára bukkan.

Főbb szereplők:

Jeremy Irons- Rodrigo Borgia, majd VI. Sándor pápa

Holliday Gringer- Lucrezia Borgia

Francois Arnaud- Cesare Borgia

Aki több információt szeretne megtudni a sorozatról, katt ide. Én biztosan nézni fogom, (az első két részt már láttam) mert nagyon szeretem a történelmi sorozatokat, a reneszánsz történetek pedig különösen a kedvenceim.

Az állomásfőnök

Egész héten punnyadtunk a nyárinak hatalmas jóindulattal sem mondható időjárás miatt, ennek az lett a folyománya, hogy egy jótékonysági rohamom keretén belül megígértem a fiamnak, hogy végignézem a Trónok harca című sorozatot. Cirka tízszer ötven perc. Be kell valljam becsülettel, hogy tetszett, és nem bántam meg az időt, amit rászántam. De most nem erről akarok beszélni, mert már Gardner úr bemutatta itt a blogon, és az ő írását úgysem tudom felülmúlni. A sorozatban játszik egy kisnövésű színész, azt hiszem ez a helyes megnevezés, Peter Dinklage, aki hatalmasat alakít az epizódok során, és erről eszembe jutott, hogy van egy filmje, amit már régóta szerettem volna megnézni, mert nagyon jó kritikákat hallottam, olvastam erről az alkotásról. Ez a film "Az állomásfőnök"(The Station Agent 2003).
 A főszereplő egy kisnövésű fiatalember, Finbar McBride (Dinklage), aki a vonatok nagy szerelmese. Egy vasúti modelleket árusító boltban dolgozik, öreg barátjánál. Az élete a vonatok vonzásában zajlik, gyakran kiülnek éjszakánként a teraszra csak úgy bámulni az elrobogó szerelvényeket, vagy összeülnek pár hasonszőrűvel, és végignéznek egy filmet, szintén a vonatokról. Ennek az egyhangú, mégis biztonságos életnek váratlanul vége szakad, amikor a barátja egy nap váratlanul meghal. A boltot bezárják és eladják, Fin pedig örököl egy vasútállomást vidéken, Newfoundland város határában.
A hely sivár, az épület rozoga, az emberek közt pedig akad jóhéhány különc figura. Rögtön az első napokban beléjük botlik. Ott van elsőként Olivia, aki majdnem elgázolja, egymás után kétszer is. Majd Joe, aki beteg apját helyettesíti egy büfékocsiban, és Fin minden elutasítása ellenére barátkozni akar vele. A három emberben az a közös, hogy mindnyájan végtelenül magányosak. Fin a termete, és az emberek hozzá való viszonya miatt lett zárkózott és bizalmatlan, eleinte csak az igen-nem válaszokra szorítkozik.
Olivia két évvel ezelőtt elvesztette a fiát, különvált a férjétől és a magányban keresi a vigasztalást,
Joe pedig egy olyan latin macsó lehetne máshol, mégsem hagyja el a jókedve és az életszeretete.
Ennek a három figurának a kibontakozó barátságáról szól a film, se nem komikus, se nem tragikus módon, a kettő között helyezkedik el valahol. A film folyása lassú, a párbeszédek is elég szűkszavúak, a leggyakoribb esemény Fin és Joe sétája a sínek között, amihez néha Olivia is csatlakozik.

Mégsem unalmas a film, mert a színészek kiváló alakítást nyújtanak, a táj gyönyörű, az emberi érzéseket szinte kitapinthatod a képernyőn át. Ez a kialakuló barátság még nagyon sérülékeny, de a film végére az érzés elmélyül, és megtanulnak felelősséget vállalni egymásért.

Jose Gonzalez - Heartbeats

Tegnap este megütötte a fülemet ez a dal. Tudom, hogy már hallottam máshol és máskor is, és mindenféle homályos képek is felvillannak vele kapcsolatban, de nem jövök rá, honnan ismerős! Segítség! Most napokig ezen fogok agyalni.

Paolo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony- részlet a könyvből

Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája. Egyszer csak hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a villám. Mindhárman meghaltak, de az ember nem vette észre, hogy elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal.
Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen tűzött, csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasak voltak.Az egyik kanyarban végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy arannyal kikövezett térre nyílt. A tér közepén egy kút állott, amelyből kristálytiszta víz csordogált. A kapuban egy férfi őrködött.
A vándor odament hozzá és megszólította.
- Jó napot!
- Jó napot! - felelte az őr.
- Miféle hely ez, hogy ilyen gyönyörű?
- Ez itt a mennyország.
- Milyen jó, hogy a mennyországba jutottunk! Nagyon szomjasak vagyunk.
- Lépjen be nyugodtan itt annyit ihat, amennyit csak akar.
Az őr a kútra mutatott.
- A lovam és a kiskutyám is szomjasak.
- Nagyon sajnálom. - mondta az őr. - Állatok nem léphetnek be ide.
Az ember nagyon elkseredett, mert rettenetesen kínozta a szomjúság, de nem akart egyedül inni. Megköszönte hát az őrnek és továbbment.
Megint sokat gyalogoltak fölfelé és már teljesen ki voltak merülve, amikor megérkeztek egy másik helyre, amelynek egy ócska kapu volt a bejárata. Mögötte poros földút volt, kétoldalt fákkal. Az egyik fa árnyékában hevert egy férfi, az arcát eltakarta a kalapja, valószínűleg aludt.
- Jó napot! - köszöntötte a vándor.
A férfi félretolta a kalapját és biccentett.
- Nagyon szomjasak vagyunk, én, a lovam és a kiskutyám.
- Van ott egy forrás a kövek között - mondta a férfi és megmutatta nekik a helyet. - Igyanak csak kedvükre.
Az ember, a lova meg a kutyája odamentek a forráshoz és sokáig ittak. Aztán az ember visszament a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki.
- Jöjjenek csak nyugodtan bármikor. - felelte a férfi.
- Egyébként hogy hívják ezt a helyet?
- Mennyország.
- Mennyország? Az nem lehet! A márványkapu őre azt mondta, hogy az ott a mennyország.
- Az nem a mennyország. Az a pokol.
A vándor megdöbbent. - Meg kellene tiltaniuk, hogy ők is ugyanezt a nevet használják. Ez a téves információ óriási zűrzavart okozhat.
- Bizonyos szempontból viszont nagy szolgálatot tesz nekünk. Ugyanis ott maradnak azok, akik képesek elhagyni a legjobb barátaikat...

Paolo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony

Ez a regény egy trilógia része (Veronika meg akar halni, A Piedra folyó partján ültem és sírtam), amelyek nem kapcsolódnak szorosan össze, csak annyiban, hogy ugyanazt a témakört járják körül, nevezetesen a jó és a gonosz örök harcát. Az előző kettőt már régebben olvastam, a Prym kisasszonyra a napokban kerítettem sort.
 A történet Viscosban játszódik, egy világtól elzárt kis hegyvidéki falucskában, ahol jószerével csak idős emberek élnek, földművesek és pásztorok leszármazottai ők. Az egyetlen fiatal ember Chantal Prym, egy árva lány, aki a falucska szállodájában dolgozik, elvágyódva innen egy jobb élet reményében.
Erre a helyre érkezik egy szép napon egy furcsa idegen, senki nem tudja ki ő, honnan jött és merre tart. Az idegen egy aranyrudat ígér Prym kisasszonynak, ha rábeszéli a falu népét arra, hogy öljenek meg maguk közül valakit, cserébe a többi aranyért. Prym kisasszony mit sem szeretne jobban, mint megváltoztatni az életét, mégis tépelődni kezd, és a lelkében elkezd egymással hadakozni ördög és angyal.
Az idegen szavai a falu népében kétséget, gyanakvást és megosztottságot szülnek, és röpke egy hét leforgása alatt sorsdöntő és gyökeres változások mennek végbe, mind az egyes emberek lelkében, mind a faluközösség életében.
A sztori röviden ennyi, szerintem a végkifejleten senki nem fog meglepődni, de azért nem mondom el a végét.
Az tetszett benne, hogy tele van tanmesékkel, és elgondolkodtató rövid kis történetekkel, amelyekből többet is Berta, a falu legöregebb, boszorkánynak tartott tagja mesél el. 
Könnyen olvasható regény, és jól is van megírva, Coelho mindenre ad választ, arra is mi késztette az idegent erre a kísérletre, arra is, mi mindenre képesek az emberek a pénzért, például hazudni önmaguknak, csak nekem túlságosan egyértelmű volt, hogy mi fog történni. Az ember tényleg alapvetően jó lenne?

Brunella Gasperini: Egy nő és egyéb állatfajták

Ifjúkorom ronggyá olvasott könyvei közé tartozott az olasz írónő három regénye (Ő és mi- Egy feleség feljegyzései, Én és ők- Egy férj feljegyzései, Mi és ők- Egy lány feljegyzései), nem tudnám megmondani, hányszor olvastam ki őket, imádtam mindegyiket. A történetek egy háromgyerekes család mindennapjairól szólnak, akik rendetlenek, zajosak, állandó állatsereglettel a nyomukban, kutyák, macskák, madarak. Az ember pontosan ilyennek képzel el egy olasz családot, irtó hangosak, állandóan veszekszenek, minden apróságon hajba kapnak és ordibálnak, mindeközben mélységesen szeretik egymást, és egymásért képesek mindenre. Annyi humorral teleszőtt mese ez, amelyet az írónő a saját családjának hétköznapjaiból merített, hogy az ember, már bocsánat, de könnyesre röhögi magát, miközben olvassa ennek a hétköznapinak mégsem mondható embereknek az ügyes-bajos dolgait. Ami a leginkább megfogott a könyvekben az az, ahogyan az írónő látja az életet, a legapróbb, triviális dologban is megtalálja a szépet és a jót, az egyedit, a megismételhetetlent, hogy magad is úgy érzed, az élet mégiscsak szép. A humor mellett feltűnnek elszomorító események is, tűnjön az némelyik ember szemében banális dolognak, például a szeretett kutya betegsége, majd elpusztulása, vagy a kishattyúk halála, ezeket az eseményeket is áthatja a szeretet, az emberség, néha már-már csöpögősnek, az írónő szavaival élve sziruposnak hat, de ezt mindig feloldja a mindent átszövő humor.
Ez a most kiolvasott könyv egy nem szabályos önéletrajz, tulajdonképpen sztorizgatás az írónő gyerekkorából, családi anekdotákat mesél, bemutatja szüleit, nagyszüleit, testvéreit, régenvolt kutyáit és macskáit. Ezt is nagyon szerettem, és megint sokat nevettem, de ugyanannyiszor éreztem gombócot is a torkomban.

Brunella Gasperini (1918-1979)

Majdnem egy év telt el azóta, hogy komolyan kezdett foglalkoztatni a boltom bezárásának ténye. Azelőtt is fel-felvetődött már a dolog, de valahogy csak vittük tovább, újra és újra beleinvesztálva rengeteg pénzt, amiből már lazán eltölthettem volna huzamosabb időt, mondjuk Firenzében. A nyűglődés folyamata alatt szinte hűtlen lettem a könyvekhez, mintha ők tehetnének arról, hogy nem lehet egy kicsinyke könyvesboltot ma fenntartani Magyarországon. Január 15-én vége lett az én elmúlt tizenöt évemnek, és ezáltal a második otthonomnak is. Azóta eltelt pár hónap, aminek az első felét különféle hivatalokba való rohangászásokkal töltöttem, mert manapság idehaza sokkal könnyebb egy vállalkozást elindítani, mint felszámolni. Persze, még  mindig nincs vége, mert jövő tavasszal vár rám egy nagyobb összegű SZJA kifizetése a megmaradt árukészletem után, amit az én kis csökevényes adófizető agyam nem igazán tud feldolgozni, hiszen azt az árut nem adtam el, itt maradt nekem szépen bedobozolva, szállítóknak kifizetve, vevők által meg nem véve, hogy ilyen helyes magyarsággal éljek, ezt jövedelemnek tekintik. Persze, a törvényeket nem azért hozzák, hogy szeresd és megértsd, vagy egyetérts vele.
A napokban eldöntöttem, hogy tovább most már nem sajnálom magam, annak ellenére, hogy a veszteség érzete most már végigkíséri az egész hátralévő életemet, és úgy érzem, hogy soha többé nem leszek a magam ura, hanem azt kell csinálni, ami adódik, csak ezt nagyon fogom utálni.
Januártól leginkább krimiket olvastam, sorozatokat néztem, semmi említésre méltó, nem volt olyan, amit szívesen megosztottam volna másokkal.
Ezen a héten viszont kiolvastam két könyvet, róluk már szívesen beszámolok.

Ez már tényleg művészet

Airigami: The Fine Art of Balloon Sculpture by Larry Moss.: "

above: James Abbot McNeil's Whistler's Mother recreated in balloons by Larry Moss.


above: The balloon Spinosaurus is a recent example of Larry Moss' large sculpture

Boticelli's Birth Of Venus, recreated in balloons by Larry Moss:

Birth of Venus in balloons (details):


Grant Wood's American Gothic recreated in balloons by Larry Moss:

Cezanne still life, recreated in balloons by Larry Moss:

Leonardo DaVinci's Mona Lisa recreated in balloons by Larry Moss:

Andy Warhol's Campbell Soup Can recreated in balloons by Larry Moss:

Jackson Pollock painting recreated in balloons by Larry Moss:

MC Escher's Self Portrait in Reflecting Sphere recreated in ballons by Larry Moss:

Leonardo DaVinci's Vitruvian Man recreated in balloons by Larry Moss:


A video which shows some of the original paintings morphing into Larry's balloon versions:


You can purchase these images and more as cards, posters, t-shirts, limited edition prints and more here at the Airigami gift shop.

About Larry Moss:


Larry Moss began his career 25 years ago as a NYC street performer, but has gone on to display his amazing air-filled art in 12 countries on four continents. His achievements have been recognized by The Wall Street Journal, the Associated Press, CNN Headline, PBS, Smithsonian Magazine, American Profile and Ripley’s Believe It or Not! Moss has appeared on The Martha Stewart Show, NBC’s “Today” and at the White House, and has held the Guinness World Record for the largest non-round balloon sculpture since 2000. The author of many published ballooning books, Larry also has a degree in applied math and computer science, as well as a master’s in elementary education. Building community through his large-scale art creations is of particular interest to Larry, and was the focus of his 2009 TEDx talk in Rochester, NY.

http://ifitshipitshere.blogspot.com

Zorán: Sohase higgyetek a szemeteknek

"Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Hé, gyerekek, figyeljetek

Elmagyarázom a bűvészetet

A pódium áll, a rivalda kész

Zajlik az össznépi megtévesztés

Nézd, az ott a kincs

Csiribi-csiribá, s híre sincs

Az elme villog, dől a szöveg

S úgy, ahogy én is, jól megeszed

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Tapsra vár, ha becsapott már

S él belőled, mint a király

S minden csaláshoz van elég ész

És a bilincsből mindig kifér a kéz

Kérdezed, s félrevezet

S jól esik, hogy elhiheted

Egy széles mosoly, csak neked

S úgy, ahogy én is, jól megeszed

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Néhány földön jártam

Néhány cirkuszt láttam

De jegyet veszek, s ráfizetek

Megismétlik a trükkjeiket

Nézek, mintha látnék

S ő minden törvényt átlép

A szemembe küldi a fényt

Így lesz a fejben sötét

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Néhány földön jártam

Néhány cirkuszt láttam

Itt a piros, ott a piros

Itt úgysem lehetsz túl okos

Tudom, mindez játék

Szabályos, csak másképp

A szemembe küldi a fényt

Így lesz a fejben sötét

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Hé, gyerekek, figyeljetek

Elmagyarázom a bűvészetet

Ott lenn a tömegben, ott a helyed

Kiválaszt és beköti a szemed

Táncolj körbe, jó bohóc

Annyira jó, hogy meghatódsz

Hallod a tapsot, s nagyra nősz

Ez nagy mutatvány, s újra bedőlsz

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek"

Merre tartasz Magyarország?

Mindenki annak tekinti, aminek akarja

Moments

Amikor azt érzed: élni szép és jó,érdemes embernek lenni

Nyelvújítás kora

Te kinél bankolsz?
Ez engem halálra idegesít. Van ilyen magyar ige? Elképzelem, hogy valaki hosszú-hosszú napokat tölt el az ilyen sületlenségek és magyartalanságok kiagyalásával, és ezért felmarkol egy zsáknyi pénzt, ráadásul a kereskedelmi tévék hathatós segítségével terjeszti is a jónép körében. Agyrém. Cenznét újra férjhez kéne adni, legalábbis ilyenkor.
( Ennél már csak a most felhangzó ding -dongos Csonka Pici fáj  jobban ebben a pillanatban.). Hová lett a szépérzék, a jóízlés?

Tizenkét dühös ember

Vérlázítóan gagyi és pocsék a tv-k kínálata, elő tehát a dvd filmekkel. Még a múlt században láttam először ezt a filmet, de csak arra emlékeztem, hogy akkor nagyon odáig voltam érte. A napokban valami labdajátéknak titulált rohangálás alatt megnéztem.
A történet akkor veszi kezdetét, amikor egy gyilkossági ügyben már elhangzott az ügyészi és ügyvédi záróbeszéd, és a bíró eligazítja az esküdteket. Az amerikai törvények szerint az ítéletnek (bűnös vagy nem bűnös) osztatlannak kell lennie. A kérdés, amiről döntenek, hogy a vádlott, egy szegénynegyedből származó, tizenéves fiú megölte-e az apját. Az esküdteket továbbá tájékoztatják, hogyha az ítélet „bűnös”, akkor ahhoz automatikusan halálos ítélet fog társulni: a villamosszék. A tizenkét esküdt elvonul a különszobába, ahol elkezdik megismerni egymás személyiségét és megkezdik az ügy megvitatását.
A tizenkét esküdtből tizenegy a tárgyaláson elhangzottak alapján meg van győződve arról, hogy a vádlott bűnös. A 8. esküdt véleménye eltér a többiekétől az első szavazásnál. Nem azt állítja, hogy a fiú nem bűnös, de úgy véli, hogy a bemutatott bizonyíték közvetett és a fiú megérdemli, hogy a halálos ítélettel egyenértékű bűnössé nyilvánítás előtt időt szánjanak arra, hogy alaposan átgondolják az ügyét.
Így az esküdtszék megkezdi az érdemi munkát. Úgy döntenek, hogy megpróbálják meggyőzni a kétkedő 8. esküdtet, és egymás után sorolják fel az ügyész által bemutatott, és általuk elfogadott bizonyítékokat.
A cselekmény teljes egészében az esküdtek szobájában játszódik, kivéve egy mosdóbéli jelenetet. Nevek nem hangzanak el, számokkal nevezik meg egymást, és a vádlottat is csak a "fiú"-ként emlegetik. A történet  további folyását nem írom le, mert szerintem ez a film érdemes arra, hogy egy ilyen rövid ismertető alapján is meg lehessen nézni. A színészek nagyszerűek, és a filmnek nincs egyetlen unalmas, feszültségmentes pillanata sem. Még most is azt mondom: ez egy kiváló film, amit kár lenne kihagyni.

A mű 1957-ben készült, Sidney Lumetnek ez volt az első rendezése. Fekete-fehér, főbb szereplők: Henry Fonda, Martin Balsam, Jack Warden, stb.

Mario Vargas Llosa: Halál az Andokban

A perui Mario Vargas Llosa kapta 2010-ben az irodalmi Nobel-díjat. Híressé A város és a kutyák című regényével vált. A 74 éves perui író a Nobel-díj bizottság indoklása szerint "a hatalomszerkezetek feltérképezéséért és az egyéni ellenállás, fellépés és kudarc erőteljes ábrázolásáért" kapta a díjat.
Történetesen a hét elején olvastam ki egy regényét, amely az Andok ködös hegycsúcsai közt játszódik. Itt teljesít szolgálatot Lituma tizedes fiatal társával, felügyelve az útépítő munkásokat. A regény elején eltűnik három ember, az ő ügyükben kezdi meg Lituma a nyomozást, amit nagyban megnehezít a hegyi emberek mély babonássága, akik meggyőződéssel állítják, hogy az eltűnésekért a hegyi szellemek, a régi idők apui a felelősek. Lituma azonban nem hisz ezekben a hiedelmekben, ő inkább a Fényes Ösvény terroristáira gyanakszik, akik előszeretettel köveznek halálra gyanútlan, fiatal francia turistákat, és politikailag független, lelkes környezetvédőket is. Llosának hihetetlen mesélőkéje van, a nyomozást pazarul összefűzi a perui hegyvidéki emberek hitvilágának bemutatásával, és nem mellékesen egy nagy szerelem kibontakozását is végigkísérhetjük, amit a fiatalabb rendőr mesél éjszakákon át a felettesének. Úgy át tudja adni az Andok vidékének a hangulatát, hogy szinte fáztam a regény olvasása közben, és éreztem a hideg, csípős esőt és a lezúduló lavinát.
Váltogatja a történet szálait, és az idősíkokat, sokszor a párbeszédekben is átmenet nélkül vált, főleg, amikor a szerelmi sztoriról beszélgetnek. Ezekkel a "sztorizgatásokkal" kicsit eltereli a figyelmünket a valóságról, hogy aztán a végén egy nagy pofonként érjen minket az igazi megoldása a bűntényeknek.
Ez volt a második könyv, amit olvastam Llosától, és nem csalódtam benne. Valószínű, továbbiakra is sort fogok keríteni.

John Lennon 1940.10.09.-1980.12.08.

Most lenne 70 éves.

Most ezt szeretem nagyon

Megasztár/ Halleluja

Ma belenéztem a Megasztár nevezetű tehetségkutató műsorba. Nem olyan gyenge eresztés, mint a múltkori, de meghallottam ezt a dalt egy csitritől, és sírni lett volna kedvem. Miért kell valamit szándékosan pocsékká tenni? Ebben a felvételben a norvég győztes, Kurt Nielsen hallható és látható másokkal egyetemben, akiket sajnos nem ismerek. Kurt a vörös hajú, a majdnem szemöldök nélküli srác, de szerintem nagyon jó.

Barbara Wood: Babilon csillaga

Fülszöveg: "Egy viharos éjszakán az ifjú régész, Candice Armstrong házába beállít egy ismeretlen, és elviszi a lányt öreg professzora, John Masters betegágyához. A haldokló alig érthetően a Babilon csillagát emlegeti, könyörög a fiatal nőnek, hogy menjen el a házába, és keressen meg valamilyen titokzatos kulcsot. Candice-t Glenn Masters, a szófukar nyomozó kíséri el, akinek szintén megvan a maga titka.
Philo Thibodeau, az alexandriánusok titkos társaságának tagja hosszú évek óta rögeszmésen gyűjti a ritka vallási iratokat, hogy segítségükkel megvalósítsa eszelős elképzeléseit. Különleges szerepet szán a "luminancia" néven ismert szent fénynek, amely évezredek óta vezérli az alexandriánusok minden lépését.
Candice és Glenn versenyt fut az idővel, hogy megszerezze a Babilon csillagát, mielőtt még Thibodeau rátehetné a kezét. Bejárják a fél világot Szíriától Skóciáig, mert rá kell jönniük, tulajdonképpen mi is az a Babilon csillaga, és hol találhatják meg, és mindeközben az életükért küzdenek…"
Olvastam már pár könyvet Wood-tól, de ez a mostani kicsit nehezen ment. Igaz, mással voltam elfoglalva, de valahogy döcögősnek tűnt, kábé a könyv kétharmadáig. Álandóan vissza kellet lapoznom, mert minduntalan elvesztettem a fonalat, és felbosszantott, ha nem értettem valamit.
A alapsztori is hihetetlennek tűnt nekem, pláne, hogy az írónő is próbált beállni a Dan Brown-t követők sorába. Annyira nem kéne neki pedálozni, szerintem a saját misztikus, rejtélyes történetei jobbak ennél. Na, majd legközelebb.

Zorall koncert

A koncert jó volt. De:

-pacallá áztunk,

-amikor végre elállt az eső, feltámadt a szél, és az összes maradék esőt a nyakunkba zúdította,

-szétfagytam,

-utálom a bamba, bárgyú, beszittyózott fazonokat, nem értem minek megy az ilyen koncertre, amikor úgyse lát és hall belőle semmit.

Konklúzió: kezdek kiöregedni a rockkoncertekből. Mentségemre legyen mondva, hogy nem nyafogtam, csak vacogtam.