A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zöldujj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zöldujj. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 17., kedd

Márai naplóinak bűvkörében

A tavalyi év számomra Móricz Zsigmondról szólt, az idei úgy néz ki, hogy Márai Sándorról. A teljes napló sorozat legújabb kötetét olvasom éppen, az 1959-60-asat. 
Szeretem, ahogyan Márai ír, érdekes meglátásai vannak és a legérdekesebb mindebben, hogy az idő őt igazolta.
Ír az amerikai utazásairól, tájakról, művészetről, könyvekről, aktuális politikai eseményekről. Tervem, hogy beszerzem az egész sorozatot, eddig az 1945-ös, illetve az 1948-as évek naplói vannak meg.

"A Beethoven-kvartett allegrója mélyen, titokzatosan zeng, már nem is emberi ez a hang. Mozartot Végh biztosan, szeretettel játssza. Bartók számomra reménytelenül idegen. Nem igaz, hogy nem "értem". Attól tartok, értem. Ez a zseni őrült volt, a zenét levetkőztette, csontvázra, leszedte róla a húst, az izmokat, a színt, sterilizálta, s meghagyott egy idegbajosan rángatózó vázat. Melódia nélkül nincs zene, ahogy szín és vonal és tárgy nélkül nincs képzőművészet. A közönség áhítatosan hallgat, az emberek arcán látszik, hogy félnek kinyilatkoztatni, miért meztelen a király."

2012. február 17., péntek

Multum, non multa

"Sokat, ne sokfélét."

Ez egy latin bölcs tanács: erőinket ne sokféle feladatra fecséreljük el, hanem egy vagy kevés célra összpontosítsuk, de abban sokat nyújtsunk.

2011. november 20., vasárnap

Gyalu

  1. Sík felületek forgácsolásos kialakítására való famegmunkáló kéziszerszám.
  2. Gyalugép
  3. Tökgyalu, káposztagyalu
  4. Gyaluláskor a megmunkált anyagról lehulló forgács

2011. november 14., hétfő

Vizet az elefántnak

 Egy hűvös novemberi vasárnap délután érdemes volt megnézni ezt a filmet, mely az 1930-as évek Amerikájában játszódik. A vándorcirkuszok világa elbűvölheti az embert, vagy taszíthatja. Én igazából nem szeretem a cirkuszt. Túl mesterkélt dolognak tartom, ennek ellenére pár órára elfelejtettem ezt a "beidegződésemet", mikor megnéztem a filmet. 
Egy tragédiával kezdődik, melynek hatására a főhős elindul, s véletlenül felszáll a cirkusz vonatára. Munkát kap, s városról városra járják az országot. Közben találkozik a szerelemmel. Kár, hogy egy olyan nőbe szerelmes, aki már házas. Végül mégis boldog a befejezés.
Szerethető figurák, állatok, csillogás, kemény munka.



A film Sara Gruen regényéből készült.

2011. július 1., péntek

2011. június 30., csütörtök

2011. június 13., hétfő

Így élt József Attila

Kedvem támad egy kis életrajzra. A könyvespolcomon talán már egy éve árválkodik az Így élt sorozat József Attiláról szóló kötete, melyet az egyik internetes antikváriumban szereztem be, gondolván később milyen jó lesz. Nos az idő elérkezett, s úgy gondoltam Polcz Alaine után József Attilával foglalkozom.
Valahogyan mindig jobban szerettem az irodalom órákon hallgatni/tanulni az írók, költők életrajzát, mint a műveik elemzését. Most, hogy megismertem József Attila teljes életrajzát, egy új kép alakult ki bennem róla. 
Mindig azt képzeltem (tudtam), hogy szegény József Attila egy szomorú ember volt (ez nagyrészt igaz is), mindig gyötrődött, nem volt aki szeresse (nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám...), most pedig kiderült, hogy együtt élt Szántó Judittal, szerelmes volt. (Valószínűleg ezt rajtam kívül elég sokan tudták már eddig is, de az én József Attila képem hiányos volt e téren).


Minden nap áthaladok a Gát utcán, ahol a költő szülőháza található, ez furcsa érzéssel tölt el mikor eszembe jut, hogy száz évvel ezelőtt mondjuk ugyanezeket az utcákat róhatta a fiatal Attila. A múlt héten pedig elmentem a nem messze lévő Ferenc tér 11-hez, ahol tinédzser éveit töltötte. Furcsa érzés volt. Mintha ott lett volna velem.

Rövid élete tele volt nyomorral, nélkülözéssel, meg nem értéssel, s mégis a legnagyobbak között foglal ma helyet. Több "közös" élményem is volt/van József Attilával kapcsolatosan: első verseskötetét a nyolcadikos ballagásomra kaptam meg; két versét álmomból felkelvén is kívülről tudom; irodalom érettségin szerelmes költészetét húztam. Azt hiszem megérintett a költészete örökre.

2011. június 8., szerda

Polcz Alaine - Kit siratok? Mit siratok?

A múlt héten csütörtökön kilátogattunk a Vörösmarty téren (is) megrendezésre kerülő Ünnepi Könyvhétre. Be kell valljam, már régóta szerettem volna részt venni a könyves sokadalomon, de amióta Budapesten élek még nem sikerült egyszer sem. Idén megvalósult egy álom.
Két szerzeménnyel tértem haza: az egyik Márai Sándor Naplója 1945-ből, a másik pedig Polcz Alaine Kit siratok? Mit siratok? című műve a Jelenkor kiadótól. Már olvastam egy könyvet Alaine-től (Rend és rendetlenség), így tudtam, hogy "kellemes" perceket szerzek magamnak e könyv olvasása közben.
A kötet vallomássorozatból áll, több ember élményeit rögzíti, ki hogyan birkózik meg saját gyászával, mely köthető emberhez, állathoz, egy régi emlékhez, szerelemhez, egy házhoz, élethelyzethez. Meglepődünk mennyi mindet gyászolhat az ember élete során. Elsősorban persze a szeretteink iránt érzett gyászunkat dolgozzuk fel, több kevesebb sikerrel.

Weöres Sándor idézete nyitja a művet: "Mellesleg, ha valaki ebnek emel mauzóleumot, kár nevetni. Tanulj nevetségig szeretni."


A tartalom címszavakban: A temetőben; Gyermek voltam, így gyászoltam; Találkozásaim a halállal; Egymás után mentek el; Siratom a macskám; Gyászolnak az állatok; Amikor a macskával együtt gyászoltam; Van-e a szerelemnél nagyobb veszteség?; Szakadások (Az apaság és a házasság elvesztése); Requiem a szülőházamért.


Természetesen ebben a könyvben is találtam egy jó idézetet, melyet igaznak tartok:
"A bánat egészen kis törés. A gyász pedig olyan formája a bánatnak, amely tulajdonképpen szerető kötés. Eltarthat a túlélő haláláig." ... " Egyre többet tűnődöm ezen. Úgy érzem, jó hasonlat, amire rájöttem: a seb begyógyul, de heg marad. Már nem fáj, de amíg élek, megmarad."

2011. január 16., vasárnap

Márai naplójából két újabb idézet

Egy napon talán ellenfele támad az embernek a földön; a termeszek vagy a rovarok; a nagy csendben, a természet mély tárnáiban kitermel az élet egy ellenfelet, amely másféle, nem racionális, nem is technikai, hanem éppen biológiai erőkkel megrohanja az embert, nagy ellenfelét és leteperi. Érdekes vég lenne, és talán megérdemelné az ember ezt a véget; túlságosan elbízta már magát a földön; egyik kezében az atombombát szorongatja, másikban a hőmérőt és azt hiszi, már ismeri a végső titkokat. A termeszek és rovarok, a bacilusok és baktériumok hallgatnak; de valamit ők is tudnak.

A genfi utcasarkon pedagógiai táblázatok: "Amilyen te vagy olyan a hazád." Így nevelik egymást.

2011. január 7., péntek

Márai Sándor - Napló 1948.

Most olvasom Márai naplóját 1948-ból. Nagyon érdekes könyv, jó korrajz. Ajánlom mindenkinek.

Néhány jó idézet belőle:
"Jézus így képzelte a gyógyítást: az ember akar, hisz és meggyógyul. Ez a végső képlet."

"Nem lehet segíteni az embereken. Egyetlen emberen sem lehet segíteni; miért képzeljük, hogy az emberek összességén lehet? A tudatlanság, amelyben élnek, ahogy nem akarnak tudni semmi valóságosat önmagukról, a világról és a világhoz való viszonyukról, ahogyan riadtan bezárkóznak a betegségbe, elveszítik ellenállásukat az élet mérgeivel és veszélyeivel szemben, mert nem elég erősek, józanok, tárgyilagosak, ha kell, kegyetlenek, hogy elviseljék a csökkent képességek és az elkerülhetetlen halál tudatát: mindez feloldhatatlan. Ezen nem lehet "segíteni". Gyógyszer, vegyszer ideiglenesen segíthet: de a tudattalanság, a műveletlenség, a hiúság és az önzés alkati nyavalyáján nem lehet segíteni. Tehetetlenül kell nézni a vinnyogó vergődést, ahogy nem tudnak erősebbek lenni, mint a helyzetük és a lényük. Segíteni, így és úgy. De az alkati butaságon nem lehet segíteni."

2011. január 6., csütörtök

Mesék melyeken felnőttem - Magyar népmesék

Újra néztem a karácsonyi szünetben pár darab magyar népmesét. Nagyon jól szórakoztam rajta. Az a sok furfangos mesefigura: szegénylegény, királykisasszony, parasztember, ördög, mind mind olyan karakter, amelynek révén az ember szinte elfelejti napi gondjait, mondhatni gyógyít.

Gyereknek, felnőttnek egyaránt van tanulsága a történeteknek. A másik dolog, ami magával ragad: az ízes, humoros előadásmód, mely főleg Szabó Gyula tolmácsolásában érződik a legjobban.
Ajánlom mindenkinek nézzen bele !


ÁKOS - A FÉNYBE NÉZZ (2010)

2011. január 1., szombat

Kabos Gyula

A felejthetetlen színész, aki számos filmben szerepelt, idén hetven éve halt meg. A téli szünetben fejeztem be a róla szóló életrajzi könyvet, amely nagyon tanulságos és szórakoztató volt számomra.

Íme néhány idézet a könyvből:

"Szegény édesapám, szép csendben, nehogy nagy zavart csináljon, elment...Valahogy a betegségét is úgy osztotta be, hogy mindennap vidámabb volt. Mikor nála voltam, mindig olyan megnyugodva mentem el tőle, hogy pár nap és megint kint pipázik a parkban, egy csomó hasonló hófehér bácsi közt, ahol a főtéma mindig valamelyik fia vagy pláne, unokája... Nem tudtam megérteni még akkor, de észrevettem, hogy ha az öregek a fiaikról beszéltek, ragyogott a szemük, de ha unokáról volt szó, akkor mindig könnyes volt...Talán már előre siratták, hogy itt kell hagyni őket hamar."


"Átvágok egy keskeny mellékuccán, hogy otthon legyek, bármennyire is nem otthon az nekem. Egyszerre megállok, mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Az egész várost elárasztó rikácsoló, kotkodácsoló, raffinált jazzmelódia közül, kicsendül az én zsoltárom, az én tiszta szép fohászom: Isten áldd meg a magyart...
Puha gyermekhang intonálja, kicsi gyerek lehet, mert azt sem lehet megkülönböztetni, hogy fiú vagy lányka énekli. Magasan kezdte, mert már azt, hogy megbűnhődte már e nép  már nem győzte hanggal, ott abbahagyta és ott folytatta, hogy múltat s jövendőt!

Mikor a jövendőnél tartott, kiszakadt belőlem a sírás, belőlem a gyerektársból, a magyar anyaföld másik gyerekéből. Néztem a földszinti ablakot, megraboltam a leeresztett függöny követelő diszkrécióját és pipiskedve beleselkedtem, kerestem kis testvéremet.
Sokszor taposott rám az élet, még többször hittem, hogy rám tapos és folytak a könnyeim. De azok más könnyek voltak. Kijöttek a szememből, végiggurultak az arcon mielőtt összeütköztek a felső ajkakkal, már szétfolytak és nem maradt belőlük semmi, csak egy kis sós íz.
De ezek a könnyek, nem jönnek gyors egymásutánban, hogy utána megkönnyebbüljön tőle az ember. Lassan gyűlnek össze a szem sarkában, egyik megvárja a másikat, nő, nő, aztán mint egy súlyos golyó legördül egy darabban. Ezeket a könnyeket nem a test izzadja ki, ezek egyenesen a lélekből szakadnak fel."

Újévi köszöntő helyett ...

"Az igazi feladat mégsem a túl-élni, hanem a meg-élni, az át-élni, a magamévá-élni az időt."

/Márai Sándor, 1948, Napló/

2010. november 2., kedd

A sziget

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: A Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett.
Ő megkérdezte:
-Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
-Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
-Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
-Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség,- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
A Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
-Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
-Ó, Szeretet - mondta a Bánat - én olyan szomorú vagyok, egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
-Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
-Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
-Az IDŐ volt, mondta a Tudás.
-Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás válaszolt:
-"Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"

Az olvasóközönség