Úgy látszik mindig az év vége felé időzítem az életrajzokat. Azaz a régi magyar színésznők életrajzának az olvasását. Tavaly Turay Ida, most pedig Tolnay Klári életének egy-egy szelete jelent meg szemem előtt. Mindez Párkány László jóvoltából történhetett meg, hiszen ő írt könyvet a két remek színésznőről - egyes szám első személyben.
A mostani könyv egy antikvár darab, 1988-ban jelent meg, tehát tíz évvel a művésznő halála előtt (Tolnay Klári - egyes szám első személyben). Kellemesen kikapcsolódtam, míg olvastam. Tolnay Klárit gondolom nem kell bemutatnom - esetleg a fiatalabb generációnak -, most ezt nem is teszem, inkább pár szemelvényt kiragadok a könyvből, s a végén egy kis dalocskával zárom soraimat.
"... a hetvenes években Vámos László rázott meg. Éppen olyan mérgesen, mint Jób Dániel 1938-ban, a Francia szobalány főpróbáján. Vámos használta ezt a kifejezést: lusta színésznő vagyok. Tartózkodom az átéléstől. Engem rázni, ütni, rúgni kell, meg kell alázni, hogy a szerepemre találjak. Tudod ki vagy te ebben a szerepben? - kérdezte Vámos - Ha nem tudnád: Tolnay Klári vagy ! ...
Igen, Tolnay Klári is én vagyok, s most, hogy visszatekintek az elmúlt évtizedekre, s magam is felteszem a kérdést: ki vagyok én? - van bennem egy jó adag félsz is. Ha tárva van az ajtó, kihűl a szoba. Magyarán: azon töprengek, hogy magánéletem bevilágítatlan zugaiba mennyi napfényt engedhetek. Ha néhol szemérmesnek mutatkoznék, ez neveltetésem, emberi-művészi világlátásom következménye. Azt azonban jó lelkiismerettel ígérhetem, hogy lelki cipzáramat nemcsak félig nyitom ki. "
"Gergely Ágnes jó tíz évvel ezelőtt, egy interjú során megkérdezte tőlem, most például miről szeretnék beszélni. Azt feleltem: a környezetszennyezésről. Arról, hogy a környezet védelmét nagyon korán, az iskolában kellene elkezdeni. Minden osztály kapjon valahol egy parcellát, és azt ápolja, szeresse mint a saját növényeit. Az angol gyerekeket már kicsi korukban kiviszik a parkokba, ligetekbe, hogy megismerjék a természetet. Nem véletlen, hogy az angolok találták ki a víkendet. Aki így nő fel, az húszéves korában nem rombolja szét a fákat, mert köti a gyerekkori emlék. Láttam az erkélyről néhány ilyen rombolást. Senki nem szólt rá a rombolókra! Igen, computerre megtanítjuk őket, de gyöngédségre nem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése