Robert Alexander: Raszputyin lánya

Raszputyin fotóit nézegetve érthetetlen, hogyan tudott ez az ember annyiféle érzelmet, érzést felkorbácsolni, olyan nagy hatással lenni nemcsak pár ember, hanem egy egész birodalom sorsára. Persze a fotók csak a külső jellemzőit adják vissza egy személynek, de Raszputyinról biztosan nem fog soha kiderülni a teljes igazság, annyira ellentmondásos volt a személyisége és a megítélése, rengeteg mítosz, pletyka fonódik köréje. Akadtak szép számmal csodálói, de ugyanennyien voltak, akik gyűlölték.
A könyv egy fiktív történet a valóságot alapul véve. A mesélő Raszputyin legnagyobb lánya, Marija, aki maga is vívódik a saját apja iránti érzéseivel, nem tudja szeresse vagy megvesse inkább. Ő meséli el Alexandr Bloknak-a kor híres költője volt, majd tagja annak a bizottságnak, amely többek közt Raszputyin halálának körülményeit is vizsgálta - apja utolsó napjait. Marija szép lassan rádöbben, hogy apja halálos veszélyben forog, merénylet készül ellene. Mindent elkövet, hogy minél több információt összegyűjtsön, hogy ezzel megmenthesse az apját. A könyv bemutatja Raszputyin lényének kettősségét a lánya vívódásain keresztül. Marija gyűlöli apja kicsapongó életvitelét, iszákosságát, faragatlanságát, ugyanakkor számtalan esetben tanúja annak, hogyan segít önzetlenül másoknak, és hogyan lesz úrrá a cárevics (trónörökös) betegségén.
Bármit tesz is Marija, a vég elkerülhetelen, apját kegyetlenül lemészárolják.
Jó volt olvasni ezt a regényt, mert olyan módon mutatta be ezt az embert, ami már közelebb állhat a valódi énjéhez.
Álljon itt egy idézet egy másik könyvből, amit szintén most olvastam ki:
"...nyolcvan évvel azután, hogy erőszakos halálát elszenvedte, neve még ma is világszerte ismert. Ám nem pozitív kicsengése miatt, hanem csakis azok miatt a számtalan pletykák, álhírek és rágalmak miatt, amelyek azonnal körülvették, amint felbukkant Petrográdban. Nem volt szent, nem volt főpap, nem volt szerzetes. És ördög sem volt. Egy egyszerű szibériai parasztember volt, aki a hatalom középpontjába került, és ott megrontotta a felső rétegek fényűző élete, a pénz, és a túlságosan odaadó rajongók. Sokal többet vártak el tőle, mint amennyire - már csak szerény iskolázottsága miatt is - képes, s így végül mindig úgy cselekedett, ahogy jónak látta, vagy ahogy fülbesúgással javasolták neki.
Nem tettes volt, hanem áldozat. Olyan ember volt, akinek új Ikaroszként azért kellett meghalnia, mert túl közel került a naphoz - a cári trónhoz -, ráadásul olyan időben, amikor amúgy is éppen fordulóban volt a világ."

Frank N. Stein: Raszputyin-Szerzetescsuhába bújt ördög című könyvéből