2009. július 28., kedd

John Sandford

1944. február 23-án született Cedar Rapidsban, Iowa államban. Eredeti neve John Roswell Camp, így John Sandford egy írói álnév. Sandford a nagymamájának a középső neve volt.
Bölcsészettudományi tanulmányokat folytatott – amerikai történelemből – majd újságírásból diplomázott. Az írást a hadseregben kezdte el, és a sereg küldte el újságíró-iskolába. Minthogy Koreába küldték dolgozni, azon kevesek között van, akiknek – így – sikerült elkerülni Vietnamot. Kezdetben a Miami Heraldnál dolgozott, majd 1978-tól a St. Paul Pioneer Pressnek kezdett írni. 1980-ban már a Pulitzer-díj döntősei között volt, melyre az amerikai őslakosokról írt cikksorozata miatt jelölték. 1996-ban meg is nyerte a Pulitzer-díjat egy olyan cikksorozatért, melyben Élet a földön címmel egy amerikai farmercsaládot mutatott be.
Írói hírnevét egy krimisorozatnak köszönheti, amelynek állandó főhőse Lucas Davenport , egy igazi macsó, kemény, de igazságos zsaru, aki mint egy bulldog tör előre, amíg fel nem deríti az ügyeket, amik a legtöbb esetben visszataszítóan kegyetlen sorozatgyilkosságok. A Davenport-krimik mellett Sandford más regényeket is kiad. Kidd nevű főhőse szintén egy extravagáns nyomozó, aki művész és komputerszakértő. Újabban Davenport egyik beosztottja, Virgil Flowers egy nőcsábász poszthippi lépett elő új főhőssé.A regények mellett Sandford archeológusként is dolgozik; nemrég egy izraeli ásatást felügyelt és fényképezett. Szabadidejében szeret olvasni, méghozzá a konkurenciát: Robert Parker, Carl Hiassen, John Grisham, Tom Clancy, Stephen King."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Irattár

Az olvasóközönség