Egy poros, valaha jobb napokat látott kis kolumbiai faluban járunk. Ide érkezett előző évben Bayardo San Román, egy nemzeti hős fia, majd meglátta és feleségül kérte a szép, de butácska Angela Vicariot. Népünnepéllyé terebélyesedő lakodalmat csaptak, ami végül tragédiába fordult: az ifjú férj hajnalban visszavitte újdonsült aráját a szülei házába, mert az már nem volt érintetlen. A lány rokonai erős nyomásának kitéve, végül megnevezte a gaz csábítót, a gazdag félarab Santiago Nasart. A két ikerbáty az ősi vérbosszúnak engedelmeskedve brutális módon, disznóölő késekkel felvegyverkezve szinte kizsigerelte és felkoncolta a szerencsétlen fiatalembert.
Érdekes az időszerkezet, mert a könyv a gyilkosság előtt pár órával kezdődik, aztán az író előre-hátra ugrál az időben. Egy negyedszázaddal később próbálja meg rekonstruálni szemtanúk beszámolója alapján a történteket, ez az egyik idősík, a másik pedig a múlt. Szépen, lassan kiderül, az egész falu tudott a készülő gyilkosságról, hiszen a Vicario fivérek széltében-hosszában elhíresztelték mire készülnek, de vagy részegnek nézték őket, vagy nem vették komolyan. A regény enyhén parodisztikus hangvételű, pl. a boncolási jelenet, amelyet orvos hiányában a pap végez el, és nem tudván mit kezdjen a zsigerekkel, azokat a kutyáknak dobja. Maga a gyilkosság leírása eléggé naturalisztikus, de azért itt is akad némi komikus felhang.
Ez volt az első könyv Márqueztől, amit kezembe vettem (későn érő típus vagyok), de már az első pár oldal után láttam, hogy nekem való. Szeretem azokat a történeteket, amikben kissé hibbant mindenki, mert ők nagyon tudnak élni és érezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése