Ez a második Márai kötet, melyet kiolvastam, s még pár darab várat magára. A szegények iskolája című művet az író maga kézikönyvnek nevezi, használati utasítás a mindennapok szegénységéhez. Az emberiség nagyobbik része a szegények közé tartozik, hozzájuk szól a könyv. Amikor a szegénység járványszerűen terjed a világon, ki kell képezni a szegénységre azokat, akik váratlanul idekerültek. Az újszegények éppoly ízléstelenül tudnak viselkedni, mint az újgazdagok - áll a könyv fülszövegében.
A műben szabadon röpdös Márai játékos kedve, iróniája, öniróniája. Szellemes, szórakoztató mű.
Szokásomhoz híven következzék az idézet:
"A szegények és a fáraók viszonyát már az ókorban sajátos, bűntudatra emlékeztető lappangó feszültség jellemzi. A bűntudatot természetesen nem a fáraók érzik, akiknek erre semmi okuk sincs, hiszen ők azok, akik nagylelkűen halhatatlan munkákra fogták a lézengő emberiséget, hanem a szegények, akiknek rossz a lelkiismeretük, mert gyanítják, hogy nem dolgoznak eleget. A szegényeknek ez a kóros lustasága időnként járványszerűen lép fel, s nemritka jelenség az sem, hogy emberek százmilliói ődöngenek munka nélkül. Kínában és általában a Távol-Keleten a lakosság nagyobb fele jórészt csak úgy tesz-vesz, de nem dolgozik komolyan. A közelmúlt időben Európában is észleltek hasonló jelenségeket, sőt Észak-Amerikában is, ahol a legutolsó kimutatások szerint 25 millió ember ül ölbe tett kézzel. Látszólagos, handabandázó tiltakozásuk, hogy keresnek munkát, de nem kapnak, nem téveszti meg a világ hatalmasait, akik tudják jól, hogy rengeteg munkaalkalom kínálkozik így is a szegények számára, az útépítéstől a Szahara befásításáig, melyet a szegények jobb tennivaló hiányában elláthatnának, de a valóság az, hogy lusták, és munkanélküli segélyre számítanak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése