A történet nem a legkisebb lányról Anasztáziáról, hanem a másodikról, Tatjánáról szól. Ő a narrátora ennek a regénynek, ami a cárleány egészen kicsi korától fogva indul. Megismerhetjük benne a cári család mindennapjait, a palotabeli életet. Rengeteg családon belüli piszkálódásnak lehetünk tanúi, főleg azoknak, amiket az anyacárné intézett a menye- a német nő- felé. A család fényűző életére hamarosan árnyékot vet a kirobbanó háború, az országban egyre nagyobb a nyomor, az emberek elégedetlenek és egyre sűrűsödnek a sztrájkok és a radikális megmozdulások. Tatjána az egyedüli, aki viszonylag tisztán látja a valóságot, ám hiába próbálja erre szülei figyelmét felhívni, szavai süket fülekre találnak. Eközben a cárleány átéli az első szerelmet, még szexuális tapasztalatokra is szert tesz (ez számomra fura, mert úgy gondolom ezeket a lányokat még a széltől is óvták, nem nagyon rohangálhattak kísérő nélkül, pláne nem titkos légyottokra). A forradalom kitörésekor a cárt és családját elfogják és a távoli Szibériába száműzik őket, házi őrizetbe kerülnek, ahol fogva tartóik minden lehetséges eszközt megragadnak arra, hogy durván megalázzák őket. Tajána a szerelmével együtt kieszel egy menekülési tervet az egész család számára, ami balul sül el, és csak ők menekülnek meg. Végül Kanadában kötnek ki, ahol tisztes öregkort ér meg, és az ő visszaemlékezése ez a könyv.
A gondom ezzel a regénnyel az, hogy nem tudtam a korábbi Romanovokkal kapcsolatos olvasmányaimtól elvonatkoztatni. Talán Miklós cár az, aki némileg hitelesen van bemutatva, mint gyengekezű, döntésképtelen uralkodó. Köztudott, hogy minden mást szívesebben csinált volna az uralkodásnál. Raszputyin is feltűnik, pontosan úgy, ahogy a köztudatban él, mint egy démonikus, mocskos muzsik. A cárné itt egy hisztérika, akit Dr. Freud vizsgálgat, és be akarja záratni. Minden oka megvolt a boldogtalanságra: fia, a trónörökös súlyos beteg volt, akire ő örökítette a betegséget, ezért az anyósa is ott rúgott bele, ahol tudott. Nem volt nyílt egyéniség, nem tudott a köznép felé "szerepelni", ezért fokozatosan őt kezdték minden baj okának feltüntetni, mocskos pletykákat és rágalmakat terjesztve róla.
Mint már említettem nagyon idegennek találtam, hogy a szerző olyan nagy szabadságot adott a cári gyerekeknek. Szerinte Tatjána már tizenkét éves korában kiszökött a palotából, és elvegyült a proletárok között, amit aztán folyamatosan és titokban újra meg újra megtett. Ez számomra abszurd. A cári család annyira bezárkózott, hogy sokszor még a cár sem tudta a valós híreket, mert szándékosan eltitkolták előle. Egyedül még öltözködni sem tudtak.
Amikor meg tudtam feledkezni a valós eseményekről, és nem ötlöttek fel bennem a történelmi tények, és bizonyítékok, élveztem a könyvet.
Tatjana Nyikolajevna Romanova
1897.05.29.-1918.07.17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése