2009. október 20., kedd

Kedvencünk: Meryl Streep

Mary Louise Streep 1949. június 22-én született a New Jersey-beli Summit-ban. A Vassardon és a Yalen folytatott dráma tanulmányokat, ahol 30- 40 darabban is fellépett.Tanulmányai befejeztével az off-Brodway-n indította el színészi pályafutását, és hamarosan Tony-díjra jelölték egy Tennessee Williams-darabban nyújtott alakításáért. 1977-ben debütált a televízió képernyőjén, és ugyanebben az évben tűnt fel a vásznon is Fred Zinnemann Julia című filmjében. Olyan nehézsúlyú játékosok voltak a csapattársai, mint Jane Fonda, Vanessa Redgrave, Hal Holbrook, Maximilian Schell és Jason Robards. A tévés szakma elismeréseként 1978-ban Emmy-díjat kapott a Marvin J. Chomsky Holocaust című minisorozatában játszott szerepéért. Ugyanebben az évben dolgozott először együtt Robert de Niró-val Michael Cimino Szarvasvadász-ában. A szerep kicsi volt ugyan, de Streep olyan erőteljes alakítást nyújtott, hogy kiérdemelte vele első Oscar-jelölését. A következő állomás Woody Allen klasszikusa, a Manhatten (1979) volt, és benne a leszbikus ex-feleség szerepe. Igazán ismertté azonban a Kramer kontra Kramer (1979) című könnyfakasztó családregénnyel vált, melyben Dustin Hoffman partnere volt. Joanna Kramer megformálásáért első Oscar-ját is besöpörhette.
A nyolcvanas évek is rendkívül sikeresen indultak a számára, olyan filmekben láthattuk, mint a "Francia hadnagy szeretője", a "Sophie választása" (ez meghozta a második Oscart), "Silkwood", "Távol Afrikától", valamint a nem túl sikeres "Nőstényördög", de Meryl ebben is maradandót tudott nyújtani.
A kilencvenes éveket a "Képeslapok a szakadékból" című filmmel indította, aminek számomra külön érdekessége, hogy a "Csillagok háborújá"-ból ismert Carrie Fischer, azaz Leila hercegnő regénye alapján készült. Ezekben az években váltogatta a vígjátéki (Jól áll neki a halál) és drámai (Kísértetház) szerepeket, majd alaposan meglepett rajongókat, kritikusokat egyaránt, amikor a "Veszélyes vizeken"-ben vadvízi túravezetőként tűnt fel. A következő években újra visszafogottabb szerepekbe bújt, Clint Eastwood szerelmi partnere volt a "Szív hídjai"-ban, majd Diane Keaton és Leonardo Di Caprio szereplőtársa a "Marvin szobája" című alkotásban. Újabb Oscar jelölést hozott az "Életem értelmé"-ben a rákos családanya megformálása.
A XXI. században is töretlenül folytatja diadalmenetét, ezidáig 17 filmet forgatott ebben az évtizedben, és újra meg újra bezsebelhette a közönség és a szakma elismerését és szeretetét. Ezek a következők (Sajnos nem láttam mindegyiket.):
2002. Adaptáció
2002. Az órák
2003. Túl közeli rokon
2004. Angyalok Amerikában
2004. A mandzsúriai jelölt
2004. Lemoney Snicket: A balszerencse áradása
2005. Első a szerelem
2006. Az utolsó adás
2006. Az ördög Pradát visel
2006. Hangya Boy (Hangyakirálynő hangja)
2007. Sötét anyag
2007. Este (Rendező: Koltai Lajos)
2007. Kiadatás
2007. Gyávák és hősök
2008. Mamma mia!
2008. Kétely
2009. Julie és Julia
A magánélete feltűnéstől mentes, boldog házasságban él szobrász férjével, és négy gyermekével. Ő azon kevés színésznők egyike Hollywoodban, akinek a karrierje töretlennek mondható, ő az egyik aki nagyon sok, szám szerint 15 Oscar jelölést tudhat magáénak, és a legtöbb alakításával méltán kerülhet a legnagyobbak,a hallhatatlanok közé.

1 megjegyzés:

  1. Ő az a nő, akinek nem árt, csak használ az idő. Szebb, mint fiatal korában!

    VálaszTörlés

Irattár

Az olvasóközönség