Egy régi kínai közmondás szerint: "A leánygyermek nem több a kiloccsant víznél."
Lu Sze-jen tizenegy éves kislány és boldogan, de szegényen él családjával egy kis faluban, egészen édesapja haláláig. Ekkor összedől addig biztonságos kis világa, nagybátyja a kőszívű Pa egy napon kézen fogja őt, és elviszi egy messzi helyre, ahol, mint egy marhavásáron mustrálják a hozzá hasonló gyerekeket, majd eladja egy gazdag férfinak. A kislány egy idegen városba kerül ismeretlen emberek közé, ahol cselédként kezelik, nap mint nap megalázzák, és nagy terveik vannak vele. A családnak ugyanis van egy értelmi fogyatékos fia, és az anya úgy tervezi, előbb mindenre betanítja a kislányt, aki majd felnőve odaadó felesége és gondviselője lesz a fiúnak. Egyedül a tolószékben ülő nagymama veszi emberszámba a kislányt, átérzi és megérti a helyzetét, olyannyira,hogy végül pénzt ad neki, amivel útra kelhet, hogy hazatérjen. Lu Sze-jen nekivág, de ellopják a pénzét. Ekkor egy szívélyes házaspár felajánlja a segítségét, amit ő boldogan elfogad, mit sem sejtve a rá váró újabb megpróbáltatásokról. A párnak van egy játékgyára ahol gátlástalanul, és pofátlanul kihasználják a szorult helyzetben lévőket, többnyire fiatalkorúakat. Ide kerül hát Lu Sze-jen, aki nem mindennapi bátorságról tesz bizonyságot, amikor nem adja fel álmait, hanem felnőtteket megszégyenítő lelkierővel veszi fel a harcot annak érdekében, hogy végre hazamehessen az édesanyjához és az öccséhez. A regény végig egyes szám első személyben szól hozzánk, közelebb hozva a gyerek szenvedéseit, és mérhetelen akaraterejét, élni vágyását.
Vésőkig elcsigázva, súlyos betegen kerül kórházba a kislány, ahol ráakad a lelkiismeret-furdalástól gyötört nagybácsi, aki végül hazaviszi a kislányt. Minden jó, ha jó a vége, mondhatnánk, de mégsem érezzük. Miért volt ez az egész, mi értelme? Európai szemmel nehezen érthető ez a világ. Eleinte azt gondoltam, a régmúltban játszódik, de nem. Napjaink sztorija ez, egy egészen más világból, amitől nem kilométerek, inkább fényévek választanak el.
Finoman megírt történet, minden sallangtól, giccstől mentesen, mégis nagyon-nagyon elgondolkodtató.
2009. október 17., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Irattár
-
►
2011
(41)
- ► szeptember (2)
-
►
2010
(143)
- ► szeptember (10)
-
▼
2009
(272)
-
▼
október
(36)
- Donjon [donzson]
- Kazinczy Ferenc 250
- Válfaj
- Weöres Sándor: Halottak holdja
- Madonna - Celebration
- Leonard Cohen - Take This Waltz
- Képeslapok a múltból
- Országkép
- Ezerkilencszázötvenhat október huszonharmadika ...
- Balassi Bálint
- Kedvencünk: Meryl Streep
- Julie & Julia
- Mesék, melyeken felnőttem - Szupernagyi
- Arany János: Még egy
- Röyksopp
- I wanna be loved by you - Marilyn Monroe
- Sally Grindley: Kiloccsant víz
- Vents d'Est-Keleti szél
- Keleti szél
- Rímjátékok Kosztolányi Dezső tollából
- Mesék, melyeken felnőttem - Hupikék törpikék
- Norah Jones
- Cipelnünk kell a terhet
- Jeff Abbott: Sokk
- John Steinbeck: Rosszkedvünk tele
- József Attila: Kertész leszek
- Mesék, melyeken felnőttem - Süsü a sárkány
- Daloskönyv 5.
- Szállj velem !
- Miqueu Montanaro és a Vents d'Est az A38 hajón
- Csak úgy lapozgattam...
- A sorssal ne küzdj
- Éj a kopár hegyen
- Egy kiállítás képei
- Lipityánka
- Sherman Alexie: Menekülés
- ► szeptember (21)
-
▼
október
(36)
Szomorú történet...
VálaszTörlés