2009. október 13., kedd

Mesék, melyeken felnőttem - Hupikék törpikék



A Hupikék törpikék kitalált, apró, kék, manószerű lények. Egy képregény lapjain keltek életre először, szülőatyjuk a belga Peyo (Pierre Culliford). A mese születése 1958. október 23-ára datálható, amikor a szerző bemutatta a Janó és Bibice néven elhíresült mesét, képregény formában. A történet a középkori Európában játszódik. A bátor királyi apród - Janó - és kisnövésű csatlósa - Bibice - egy csodafurulyát próbálnak megszerezni Furfangusz varázsló segítségével, melyet a törpök készítettek.
A képregénysorozat jelenleg 23 kötetből áll, melynek első 16 részét Peyo készítette, majd halálát követően készült még pár darab.
A mese első rajzfilmváltozata 1965-ben készült, mely nem aratott túl nagy közönségsikert. Ezt követően, 1976-ban feldolgozásra került az eredeti Janó és Bibice történet, s végül 1980-ban indította útjára a Hanna-Barbera Produkció az ismert rajzfilmsorozatot. Összesen 427 rész készült belőle, ebből csupán 215 részt mutattak be Magyarországon.

A törpök
Eredetileg 99 törp élt Aprajafalván Törpapa vezetésével, az idők folyamán azonban, több törppel bővült a csapat, például Törpillával, a törplánnyal, aki Hókuszpók teremtménye, vagy Törpicurral a kisbabatörppel.
Törpapa - a törpök vezetője, bölcs, megfontolt törp.
Törpilla - lány törp, akit Hókuszpók teremtett.
Okoska - Okoskodó, szemüveges tudóstörp, Törpapa segédjének képzeli magát.
Törperős - Erős, bátor törp, kezén egy tetoválással.
Ügyi - Ezermester, és nagyon segítőkész. Mindig valamilyen gépezetet buherál, hogy a törpök segítségére legyen.
Ügyifogyi - kicsit ügyefogyott, kisebb jótettei mindig balul sülnek el.
Szakadtka - igénytelen törp.
Lusti - lusta, egész nap aludni akaró törp.
Hami - szakács, imád főzni.
Törpojáca - a leghiúbb törp, aki egész nap csak magát nézi a tükörben, sapkáján egy szál virág díszeleg.
Tréfi - tréfás törp, aki bombából készült ajándékokat oszt a törpöknek.
Törpicur - az egyetlen csecsemő törp Aprajafalván.
Törpingáló - festő
Dulifuli - zsörtölődő törp, akinek jellegzetes mondata: "Ki nem állhatom a..."
Költörp - a költő, aki állandóan verseket ír.
Nótata - feladata a trombitázás

A törpöknek segítőik is voltak: Tavaszanyó, Időapó, Gerard király, Furfangusz, Janó, Bibice, Fanyaróka, Jótündér, Szépike.
No és ellenségeik: Hókuszpók a gonosz mágus, aki folyton el akarta kapni a törpöket, hogy belőlük törpörköltet csináljon. Macskája, Sziamiaú sem szerette a törpöket, inkább üldözte őket.

Ezeken kívül még sok szereplője volt a mesének, akit érdekel az itt elolvashatja.




2 megjegyzés:

Irattár

Az olvasóközönség