Lloyd Jones: Mr. Pip

Jó érzékem van ahhoz, hogy borzalmas, ugyanakkor szép történeteket fogjak ki magamnak. Ez a könyv az olvasás, mesélés szépségéről, hatalmáról szól.
A Csendes óceánon, valahol Pápua Új-Guinea közelében létezik egy kis sziget, csodálatos paradicsomi környezettel, és minden baj forrásaként egy rézbányával. Itt élt a történet kezdetén a mesélő kislány, Matilda, édesanyjával egy kis tengerparti faluban, amikor katonák (a rézbőrűek) jöttek a szigetre és megkezdődött a harc a bányáért. Aki tehette, elmenekült időben, a fiatal férfiak pedig a hegyek közé menekültek és szembeszálltak a katonákkal. Blokád lépett életbe, teljesen magukra maradtak, a külvilág teljesen megszűnt létezni. Nem volt áram, nem volt munka, nem volt semmi, csak az egyre növekvő aggodalom és félelem. A szigeten egyetlen fehér ember maradt, a különc Mr. Watts, aki néha piros bohócorrot öltött és egy targoncán furikázta a feleségét.
Ez a furcsa alak lesz a gyerekek tanítója, aki minden eszköz híján nekilát a "tanításnak", olyanformán, hogy mindennap felolvas egy fejezetet Dickens: Szép remények című művéből. Matildát teljesen elvarázsolja a könyv, nem tudván mennyi bajt fog okozni ez a fura bevezetés a szépirodalomba. Teljesen a hatása alá kerül és a főhős Pipet már szinte valóságos alaknak képzeli, egy kis "emlékművet" is készít neki a tengerparton.
A tanításba Mr. Watts igen ötletesen bevonja a gyerekek szüleit és rokonait is, kérve őket, hogy osszák meg a gyerekekkel mindazt, amit a világról tudnak. Ekkor valamiféle versengés alakul ki a férfi és Matilda anyja között, aki nem nézi jó szemmel Mr. Watts történetmesélését, mert szerinte minden, ami lényeges és tudnivaló, az megtalálható a Bibliában. Tulajdonképpen ez a modern és demoratikus világnézet összecsapása egy mélyen tradicionális, uralkodni vágyó nézettel. Matilda szereti az anyját, de ezek az összecsapások, viták mégis szembefordítják egymással őket.
Amikor a rézbőrűek egy alkalommal a faluba érkeznek, felfedezik a Pip feliratot a parton. Azt gondolják, hogy ez egy lázadó, aki bujkál. Az egyetlen bizonyíték a Dickens-könyv lenne, ám azt nem találják sehol. A katonák erre az egész falut felégetik, elvéve az emberektől még azt a keveset is, amijük volt. Aztán este Matilda megtalálja anyja holmijai közt elrejtve a könyvet, és ez csak tovább bonyolítja az amúgy is rettenetes helyzetet. A faluban eluralkodik a félelem és a rettegés, a katonák továbbra is létező, bujkáló lázadóként tekintenek a Pip nevű alakra. Watts úr próbálja fenntartani a látszatot, folytatja a gyerekek nevelését, felidézve a regény cselekményét. Hét estét kap a mesélésre, és elbeszélésében összekeveredik a valóság és a fikció, belesző elemeket a saját életéből, a regényből és a képzeletéből. Mégsem tudja megmenteni sem saját magát, sem a hirtelen védelmére kelő Matilda anyját, borzalmas a végkifejlet.
Matilda egy család segítségével kijut a szigetről és apjánál telepedik le Ausztráliában.
Rettenetes sztori ez, sokszor szúrt a szemem az olvasása közben. A mesélés szerepéről és a hatalmáról szól nekünk, az erőszakról, és a tudatlanságról. Van, hogy a képzeletünk és a kitalált történetek segítenek a mindennapok elviselésében és ép eszünk megőrzésében, de ha óvatlanul bánunk a mesével, könnyen bajba kerülhetünk.