Kultúrbigyó

Majdnem egy év telt el azóta, hogy komolyan kezdett foglalkoztatni a boltom bezárásának ténye. Azelőtt is fel-felvetődött már a dolog, de valahogy csak vittük tovább, újra és újra beleinvesztálva rengeteg pénzt, amiből már lazán eltölthettem volna huzamosabb időt, mondjuk Firenzében. A nyűglődés folyamata alatt szinte hűtlen lettem a könyvekhez, mintha ők tehetnének arról, hogy nem lehet egy kicsinyke könyvesboltot ma fenntartani Magyarországon. Január 15-én vége lett az én elmúlt tizenöt évemnek, és ezáltal a második otthonomnak is. Azóta eltelt pár hónap, aminek az első felét különféle hivatalokba való rohangászásokkal töltöttem, mert manapság idehaza sokkal könnyebb egy vállalkozást elindítani, mint felszámolni. Persze, még  mindig nincs vége, mert jövő tavasszal vár rám egy nagyobb összegű SZJA kifizetése a megmaradt árukészletem után, amit az én kis csökevényes adófizető agyam nem igazán tud feldolgozni, hiszen azt az árut nem adtam el, itt maradt nekem szépen bedobozolva, szállítóknak kifizetve, vevők által meg nem véve, hogy ilyen helyes magyarsággal éljek, ezt jövedelemnek tekintik. Persze, a törvényeket nem azért hozzák, hogy szeresd és megértsd, vagy egyetérts vele.
A napokban eldöntöttem, hogy tovább most már nem sajnálom magam, annak ellenére, hogy a veszteség érzete most már végigkíséri az egész hátralévő életemet, és úgy érzem, hogy soha többé nem leszek a magam ura, hanem azt kell csinálni, ami adódik, csak ezt nagyon fogom utálni.
Januártól leginkább krimiket olvastam, sorozatokat néztem, semmi említésre méltó, nem volt olyan, amit szívesen megosztottam volna másokkal.
Ezen a héten viszont kiolvastam két könyvet, róluk már szívesen beszámolok.