Ifjúkorom ronggyá olvasott könyvei közé tartozott az olasz írónő három regénye (Ő és mi- Egy feleség feljegyzései, Én és ők- Egy férj feljegyzései, Mi és ők- Egy lány feljegyzései), nem tudnám megmondani, hányszor olvastam ki őket, imádtam mindegyiket. A történetek egy háromgyerekes család mindennapjairól szólnak, akik rendetlenek, zajosak, állandó állatsereglettel a nyomukban, kutyák, macskák, madarak. Az ember pontosan ilyennek képzel el egy olasz családot, irtó hangosak, állandóan veszekszenek, minden apróságon hajba kapnak és ordibálnak, mindeközben mélységesen szeretik egymást, és egymásért képesek mindenre. Annyi humorral teleszőtt mese ez, amelyet az írónő a saját családjának hétköznapjaiból merített, hogy az ember, már bocsánat, de könnyesre röhögi magát, miközben olvassa ennek a hétköznapinak mégsem mondható embereknek az ügyes-bajos dolgait. Ami a leginkább megfogott a könyvekben az az, ahogyan az írónő látja az életet, a legapróbb, triviális dologban is megtalálja a szépet és a jót, az egyedit, a megismételhetetlent, hogy magad is úgy érzed, az élet mégiscsak szép. A humor mellett feltűnnek elszomorító események is, tűnjön az némelyik ember szemében banális dolognak, például a szeretett kutya betegsége, majd elpusztulása, vagy a kishattyúk halála, ezeket az eseményeket is áthatja a szeretet, az emberség, néha már-már csöpögősnek, az írónő szavaival élve sziruposnak hat, de ezt mindig feloldja a mindent átszövő humor.
Ez a most kiolvasott könyv egy nem szabályos önéletrajz, tulajdonképpen sztorizgatás az írónő gyerekkorából, családi anekdotákat mesél, bemutatja szüleit, nagyszüleit, testvéreit, régenvolt kutyáit és macskáit. Ezt is nagyon szerettem, és megint sokat nevettem, de ugyanannyiszor éreztem gombócot is a torkomban.
Brunella Gasperini (1918-1979)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése