The Man from Earth

"Mi lenne, ha egy felső-kőkori ember a mai napig életben maradt volna?"

Már most előre leszögezem, hogy akik egy Roland Emmerich-féle, látványos történelmi akciójelenetektől és még látványosabb történelmi bakiktól és tárgyi tévedésektől hemzsegő filmet várnak, ha beteszik ezt az egyébként ékes anyanyelvünkön nem elérhető DVD-t, azok mélységesen csalódni fognak. A The Man from Earth nagyjából annyiról szól, hogy egy csapat egyetemi tanár üldögél és beszélget a szakterületéről. Cserébe az elmúlt évtized egyik legelgondolkodóbb és legfilozofikusabb filmjére számíthatnak azok, akik mégis úgy döntenek, hogy végignézik. De ebben az esetben is készüljenek fel, hogy lévén a szereplők mind tudósok, nem a filmektől megszokott, lebutított és zanzásított szövegeket fogják hallani. Ezek az emberek hihető és tudományosan meglepően pontos értekezést folytatnak a film során.

A történet középpontjában John Oldman egyetemi professzor áll, aki tíz évnyi, rendkívül sikeres pályafutása után rejtélyes módon úgy dönt, hogy lemond és odébb áll. Éppen összecsomagol otthonában, a költözésre készülődve, amikor barátai, egyben kollégái megérkeznek, hogy egy meglepetéspartit rendezzenek neki. A házában talált számos furcsa tárgy, egy eddig ismeretlen Van Gogh-festmény, egy szakóca, egy díszes íj és egyebek tanulmányozása közben folyton kérdezgetik hirtelen távozásának okáról. John felteszi a kérdést: "Mi lenne, ha egy felső-kőkori ember a mai napig életben maradt volna?". A barátai, abban a tudatban, hogy talán egy sci-fi regényt ír, puszta kíváncsiságból folytatásra ösztönzik, és a film során egy lebilincselő történet bontakozik ki egy 14000 éves ember élettörténetéről, aki kőkorszaki sámán és Van Gogh barátja volt, sumér és babiloni, majd Buddha barátja volt, a nagy bevándorlási hullámban utazott Amerikába, és nagy világvallások kialakulását is elősegítette.
A halhatatlanság mítosza egyidős az emberiséggel, és John meséjéből egy olyan ember története bontakozik ki, aki végigélte az emberiség egész történelmét. Mindenki kíváncsi, hogy hogyan élhette meg, hogyan fedezte fel a világot és az emberi létet, vagy akár mely fejezeteit írhatta ő maga a történelemnek. A barátai közül néhányan felháborodnak a hallottakon, mások aggódnak Johnért és segítséget hívnak, megint mások, a későbbiekre halasztva a döntést arról, hogy elhiggyék-e, élvezettel hallgatják a történetet.
Akárcsak a nézők. Persze a végén minden kiderül, és tisztázódik, hogy kinek van igaza, de John barátainak tábora ugyanolyan megosztott a történet igazságtartalmát illetően, mint a nézők. Aki megnézi ezt a filmet, valószínűleg ugyanúgy tele lesz megválaszolandó kérdésekkel, mint John barátai, akik nem tudnak betelni a történettel, miközben végig azt találgatják, vajon ez az egész túl szép-e ahhoz, hogy igaz legyen. Sok néző még csalódott is lehet a végén egy csöppet, hogy véget ért a történet, amikor még annyi kérdése lenne. De ez van, sajnos minden történet eljut a végére egyszer, és akárcsak John barátai, mi is ott fogunk ülni a fejünkben kavargó kérdésekkel, többet akarva, miközben azon gondolkozunk, vajon el akarjuk-e hinni, amit az imént hallottunk.
A film mondhatni csattanóval ér véget, de ez a csavaros befejezés attól függően, hogy mi magunk hiszünk e Johnnak, sok mindennek tűnhet a számunkra. Mást jelent annak, aki számára ez a história túlságosan hihetetlen és túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, és mást jelent annak, aki hisz benne, mert el akarja hinni. És épp ez volt számomra a film lényege, miközben néztem, hogy amíg nem ismerjük meg a befejezést, addig a film - és John - nemcsak a barátait teszteli, hanem a nézőt is. A film legalapvetőbb kérdése: mennyit vagy hajlandó elhinni? Képes vagy-e eloszlatni a tudományos tények által táplált kételyeidet azon az alapon, hogy talán mégiscsak igaz lehet, amit hallasz, bármely hihetetlen is? A kérdés az, hogy el akarod-e hinni.
John története teljességgel hihető, mégis, ahogy a barátai rávilágítanak, nem mond semmi olyat, ami ne lenne benne a történelemkönyvekben - nem bizonyítható, mégsem lehet megcáfolni. Minden barátjának más a szakterülete, egyikük biológus, másikuk archeológus, a harmadik pszichológus és így tovább, és mindegyikük a maga szemszögéből vizsgálódik, személyre szabottan kérdez, így a történet finomabb részleteit is meg tudják világítani, jócskán rásegítve, hogy egyre kerekebb és mélyebb história bontakozzon ki a szemünk előtt. Még ha ez a történet fel is látszik borítani eddigi tudásunkat néhány ponton, nem felháborít, hanem gondolkodásra késztet. A The Man from Earth nem a szemünknek és a fülünknek kíván kedveskedni, hanem az elménknek, nem látvány- és hangorgia a lényege, hanem az eszmék és gondolatok kavalkádja, a science fiction legszebb hagyományai szerint. És valóban képes egy ilyen nagyszabású, az emberiség egész történelmén átívelő történetet elmondani egyetlen díszlettel és helyszínnel úgy, hogy ne egyáltalán ne érezzük közben, hogy bármiben is hiányt szenvednénk. A film emlékeztet minket, új nemzedéket, hogy milyen is volt az igazi sci-fi, amikor még olyan nevek írtak, mint Isaac Asimov, Arthur C. Clarke, Robert A. Heinlein, Ray Bradbury és Philip K. Dick.
Vagy Jerome Bixby. A veterán Star Trek-es forgatókönyvírónak ez volt az utolsó forgatókönyve a halála előtt, melyet a halálos ágyán diktált a fiának. A film jó számmal tartalmaz Star Trek-es utalásokat, rögtön három Star Trek-es veterán is bővíti a főszereplők sorát - John Billingsley (Harry, a biológus) az Enterprise dr. Phlox-a, míg Tony Todd (Dan, az antropológus) és Richard Riehle (Dr. Gruber, a pszichológus) többször vendégszerepeltek már számos Trek-sorozatban.
Jerome Bixby 4 forgatókönyvet írt az eredeti Star Trek sorozatban, a gonosz ikertestvérek szakállasságát megteremtő Mirror, Mirror, a By any Other Name, a Day of the Dove, és a - számunkra jelen esetben legfontosabb - Requiem for Methuselah című epizódokét. Az utóbbi epizódban az Enterprise legénysége egy halálos betegség ellenszerét kutatva egy lakatlannak vélt bolygón Flintre (flint = kovakő - ugyanolyan utalás, mint John Oldman választott neve), egy halhatatlan férfira bukkan, aki már évezredek óta él, és olyan neveket viselt hosszú élete során, mint Matuzsálem, Salamon, Nagy Sándor, Lázár, Leonardo da Vinci vagy Johannes Brahms. Egy az egyben ez az alapötlete John Oldmannek, a tizennégyezer éves cro-magnon-i ősembernek, aki maga se tudja, miért, de képtelen meghalni, és ezért örökké magányosan kell vándorolnia felcseperedő és elsorvadó emberek, felemelkedő és a történelembe vesző civilizációk között az idők végezetéig. A The Man from Earth egy tizennégyezer éven átívelő lebilincselő és intellektuális képzeletbeli vándorlásra invitálja meg a nézőt, aki nem ódzkodik attól, hogy most az egyszer ne kikapcsolódni, hanem gondolkodni üljön a képernyő elé.