Az idei színházi évad első színdarabját a tatabányai Jászai Mari Színházban néztem meg. Maga az épület gyönyörű, a tavalyi évben újították fel, kívül-belül. Az épület nagysága vetekszik a fővárosi színházak monumentalitásával. Olyan érzésem volt, mintha egy angliai kastélyba mentem volna be (persze ez erős túlzás, de akkor is beugrott ez a kép menet közben).
A kellékes című darabra szólt a jegyem, melyet Kern András egyszemélyben játszott el a közönségnek. Igazából rossz kifejezés az eljátszotta, hiszen egyáltalán nem volt mesterkélt, sőt hétköznapi volt.
A színpadon kellékek sorakoztak, a függöny fel volt húzva, olyan mintha nem is számítottak volna közönségre, félkész állapotban volt a pódium. Persze ez a darab része volt.
A színész - a kellékes - belép a színpadra, tesz-vesz, járkál, aztán egyszer csak megpillantja a nézőtéren a nézőket. Ekkor megijed, zavarában hol ide, hol oda futkorászik, a színház többi dolgozóját keresi, a végén muszáj szóba elegyednie a közönséggel. Megkéri a közönséget, hogy hagyják el a termet, mert ma biztosan nem lesz előadás. Ezután folytatja munkáját, rakosgatja a kellékeket, tisztítja őket, összeszereli amit össze kell...
Egy kis idő múlva, amint látja, hogy a közönség nem moccan, elkezd sztorizgatni. A színházi életről, a saját életéről. Nagy színészek, színésznők furcsa és meglepő szokásairól. Sztorizgat. Néha nevetséges, néha komoly, néha szomorú.
Ő azonban így szereti a színházat, ahogy van....pedig lehetett volna ő is színész...de nem lett.
Igazán kedves, szórakoztató darab, másfél órás monológ. Ajánlom mindenkinek.
Bővebb tartalom itt található.
Úgy irigyellek, ezer éve nem voltam színházban.
VálaszTörlés